1. A Neveléstudományi Tanszék

 

1.1 A tanszék alapítása. Polgári iskolai évek (1947-ig). Budapest

A Neveléstudományi Tanszék mint “széles profilú” szervezeti egység mindig különleges helyet foglalt el intézményünk pedagógusképzésében. A neveléstörténet ismerői tudják, hogy a budapesti egyetemen már 1814 óta van pedagógiai tanszék. Mindez nagy hatást gyakorolt a magyar gondolkodásra, törvények alkotására, új intézménytípusok létrehozására. A szegedi pedagógusképzés komoly előzményekre tekinthet vissza. Már 1873-tól fennállt Budapesten két hasonló funkciójú intézet külön férfiak és nők számára: a Paedagogium és az Erzsébet Nőiskola. Az intézetek vezetésével a kormány Gyertyánffy Istvánt és Zirzen Jankát bízta meg. Zirzen Janka már 1872-ben elkészíti intézete szervezetének tervezetét, s kiválasztja az intézet tanárait.

 

Az intézetek az 1873-74. évi tanévet 10 tanárral és 9 hallgatóval, a másik 17 hallgatóval és 13 tanárral kezdték el. Gondot okozott, hogy évekig óraadók látták el az oktatómunkát. Lassan sikerült csak létrehozni a két intézet saját tanári karát, megkezdődött a tanszéki rendszer kialakítása. Igaz, ekkor még a tanszékek oktatója az illetékes szaktanárból állt csupán, így egyszemélyes tanszékek voltak. A külön épületben, külön tanári karral dolgozó két polgári iskolai tanárképző intézet tanári kara sok tervezetet készített és sok tanácskozáson dolgozta ki mind a szaktárgyi, pedagógiai, pszichológiai, gyakorlati képzés tantervi anyagát, mind a képesítővizsgák tartalmát és rendszerét. Valamennyi tanszék nagy gondot fordított arra, hogy a kor színvonalán álló könyvekkel, szemléltető eszközökkel rendelkezzék, így számos értékes pedagógiai könyvet is vásároltak. Az egyes szaktanszékek kialakulásával kapcsolatban a kezdeti lépések az 1875/76. tanévben történtek. Ekkor nevezték ki meghirdetett pályázat alapján a magyar nyelv és a pedagógia tanárát (egyazon személyt). Az 1881/82. tanévben megindult a hároméves képzés.

 

Nagyon érdekes az a vitaanyag, melyet 1913-ban adtak ki: “Vélemények az állami polgári iskolai tanítóképző intézet hallgatóinak úgynevezett tanulmányi túlterheléséről.” Ezzel kapcsolatban joggal állapította meg Bereczki Sándor: “Az 1913-ban megtartott vita egyedülálló az akkori felsőoktatási pedagógiában és a magyar neveléstörténetben … A legmodernebb szaktudományi, pedagógiai, pszichológiai elvekkel vizsgálják a szakcsoport összetételének, illetve differenciálásának indokait és lehetőségeit. A vita során nagyon sok tantervelméleti, oktatáspszichológiai és pedagógiai kérdés, a tanári hivatásra nevelés célkitűzése, tantárgypedagógiai – módszertani probléma vetődött fel.” A vitában Goldziher Károly leszögezte: “Hallgatóinkat egész, neveltetésük és a pedagógiai munkára való selectiójuk vezeti abban, hogy a tudományos megalapozás mellett érdeklődésük különösen a metodikai kérdések iránt fejeződik ki. Míg az egyetemi hallgató alig törődik azzal, hogy a nyert anyagot milyen módon fogja későbben tanításaiban értékesíteni. Gyulai Ágost gondolata ma is érvényes: “A tudományos képzésnél ma már világszerte nem egyedül az előadások hallgatásában, s az ott hallottak egyszerű megtanulásában van a munka súlypontja, hanem az ezeket az előadásokat kísérő laboratóriumi és szemináriumi gyakorlatok végzésében, melyek gondolkozni, vizsgálódni, kutatni, erejét nemesen megfeszíteni készítik a tanulóságot, s a leghatékonyabb befolyással vannak arra, hogy a tudás praktikussá, invenziózussá váljék az ifjakban.”

 

1893-ban a minisztérium létrehozta az Országos felső-, nép-, és polgári iskolai tanító-, tanítónő- vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai a magyar tudomány kiemelkedő szakemberei voltak, és tagjait ötévi időtartamra bízták meg. A főiskolai cím elnyerése Imre Sándornak köszönhető (1918), aki a Polgári Iskolai Tanárképző Intézetnek több évtizeden át tanára, majd igazgatója lett. A Szeged előtti időszak kiemelkedő tanárai voltak filozófiából, pszichológiából, pedagógiából: Gyertyánffy István, Kiss Áron, Imre Sándor, Zirzen Janka, Lázárné Kasztner Janka, Sebestyénné Stetina Ilona, Székely György. A nevekből megállapíthatjuk, hogy a két intézet tanári karának tagjai ismert tudósok voltak. A férfi tanárok többsége egyetemi magántanári minősítéssel rendelkezett, a női tanárok is jelentős tudományos sikereket értek el.

 

Gyertyánffy István (1834-1930) kezdett el először intézetünk történetével foglalkozni. (A budapesti állami elemi és polgári iskolai tanítóképző múltja és jelene: 1873/74-1880/81). Kifejtette nézeteit a nőnevelésről. (Levelek a feminizmus és a nőnevelés kérdései köréből). Tankönyveket és szakmódszertani munkákat is írt. Elmondta véleményét a tanítóképző intézeti tanárok képzésének és képesítésének kérdéséről. Felvázolta az Országos Tanszermúzeum és Pedagógiai Könyvtár (ma OPKM) tevékenységét és feladatait.

 

Zirzen Janka (1825-1904) egyéni tulajdonságainál és kiváló szervezőképességénél fogva központja volt a korabeli magyar nőnevelésügynek. Munkatársai indították meg 1879-ben a Nemzeti Nőnevelés c. folyóiratot. Munkásságát többen is feldolgozták.

 

Lázár Gyuláné Kasztner Janka (1850-1923) számos cikket jelentetett meg a Nemzeti Nőnevelésben és a Győri Tanügyi Értesítőben.

 

Sebestyénné Stetina Ilona (1855-1932) 1890-1915-ig szerkesztette a Nemzeti Nőnevelés című folyóiratot. Jelentős munkái: Nemzetgazdaság és háztartástan, Háztartástan és neveléstan, de értékesek tankönyvei és módszertani munkái is.

 

Kiss Áron (1845-1908) nagy érdeme, hogy a magyar pedagógiai irodalom múltját felkutatta és feldolgozta. Neveléstörténeti munkásságát Gyulai Ágost Toldy Ferenc irodalomtörténeti működésével állította párhuzamba. Tevékeny részt vett a tanítóság egyesületi életében, a Pedagógiai Társaságnak egyik kezdeményezője és az Évkönyvek szerkesztője volt. Látogatást tett Ausztria és Németország tanítóképzőiben.

 

Székely Györgynek (1866-1928) A lelki élet ismertetése, tekintettel a nevelés feladataira és A morálpedagógiai problémák c. művét kell kiemelni.

 

Gyulai Ágost (1868-1957) pedagógus és irodalomtörténész is írt pedagógiai munkákat. Pl.: A jó tankönyv, 1916-1917-ben a Pedagógiai Értesítő c. folyóiratot szerkesztette.

 

Imre Sándor (1877-1945) munkássága közismert. Néhány fontos munkája: A középiskola gyökeres reformjának előkészítése, Mi a nevelés?, A családi nevelés fő kérdései, A tanítóképzés és az egyetem, A kisdedóvóintézeti nevelés szerepe a köznevelésben, Schneller István, Teleki Pál és a felsőoktatás ügye.

 

Szegeden

A két intézmény egyesítését és Szegedre helyezését Klebelsberg Kunó miniszter rendelte el. Az első szegedi év az 1928/29. tanév volt. A Szegedre történő áthelyezéssel csupán egy-két tanár vállalta az oktatást az új helyen is. Közéjük tartozott a filozófia-pedagógia tanára:

 

Mester János, aki 1921-ben került az Erzsébet Nőiskola tanárképző főiskolájának filozófiai és pedagógiai tanszékére. Budapestre Erdélyből jött, ugyanis 1919-ben Temesvárra hívta püspöke, Glattfelder Gyula. Itt valóságos vándor szónok volt. Előadásokat tartott (pedagógiai témákból is) Temesvárott, Aradon, Lippán, Nagyváradon, Brassóban, Csíkszeredán.  Budapesten lélektant, logikát, neveléstörténetet, etikát oktatott. Az Apponyi Kollégiumban kísérleti lélektani tanfolyamot tartott. A Fővárosi Pedagógiai Szemináriummal kapcsolatos Lélektani Laboratóriumban pedagógiai lélektanból vállalt előadásokat. Itt kollégái voltak Bárczy Gusztáv, Imre Sándor, Nagy László, Ozorai Frigyes. A Laboratórium tudományos vizsgálatokat végzett a módszerek kiválogatása, illetve továbbfejlesztése érdekében. A pedagógiai-pszichológiai szakosztály vizsgálati teszteket dolgozott ki az akarati élet, az emlékezet, a fantázia és kombináló képesség, az ítéletek témakörökhöz. Kísérleteket végeztek a tanulók figyelme, munkateljesítménye, kifáradásának vizsgálatára. Foglalkoztak a fogyatékos, az elmaradott, az abnormális és a tehetséges gyermek jellemzőivel. A fenti munkálatokban Nagy László mellett Mester János és Révész Emil működött közre. Rendes tagja volt az Országos Polgári Iskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak, és mint ilyen nemcsak a saját intézetében működött, hanem pl. 1925-ben a budai tanárképzőben tartott meg 140 alapvizsgát és tanári képesítőt.  A nőoktatás reformjáról három ízben dolgozott ki terjedelmes memorandumot az Erzsébet Nőiskola, a Katolikus Tanügyi Tanács és a Szociális Misszió Társulat számára. Mester János 1930-ban a Ferenc József Tudományegyetem Filozófia Tanszékére került. Mester János az olasz pedagógiai, filozófiai és esztétikai szakirodalom kiváló ismerője és népszerűsítője volt. Jelentősek a “cselekvő iskola” lélektani alapjaival kapcsolatos kutatásai. Fontos szerepet játszott a korabeli hazai tanárképzés tartalmi és módszerbeli korszerűsítésében. Mester János munkásságának mai kutatója Oláh János.

 

Mester János Várkonyi Hildebranddal, Bognár Cecillel és másokkal a szegedi egyetem pedagógiai tanszékének a budapestitől eltérő szemléletének megteremtője lett. Említett kollégáival mindent elkövetett, hogy a Kisparti János tankerületi főigazgató által szervezett rendezvényeken megismertesse a hallgatóságot Maria Montessori, az Agazzi nővérek, Don Bosco és mások reformpedagógiai gondolataival. A főiskolán megüresedett helyére ketten pályáztak: Somogyi József és Tettamanti Béla /CSML, VIII. 19. 1. doboz 78/1930, 81/1930, 94/1930/. Mester János azt javasolta volt munkahelye vezetőségének, hogy a pedagógiai-filozófiai tanszék váljék külön: Somogyi József legyen a filozófiai tanszék vezetője, a pedagógiáé pedig Tettamanti Béla. A főiskola vezetése elfogadta a javaslatot, a miniszter azonban úgy döntött, hogy megmarad a kettős tanszék, élére pedig Somogyi József /1898-1948/ kerül. Tettamanti Béla óraadó tanárként dolgozott intézményünkben. Pl. 1931-ben német társalgást vezetett. /CSML, VIII. 19. 2. doboz 433/1931./ Munkásságának mai kutatói Gácser József és Pukánszky Béla. Somogyi József ekkor még filozófusként volt ismert. Munkásságának mai kutatói: Karikó Sándor, Apróné Laczó Katalin, Galgóczi Anna.

 

Az 1920-ban kiadott tanterv a képzés időtartamát 4 évre emelte fel, ezen nem változtatott az intézmény Szegedre kerülése sem. A tanterv lényeges átalakítására az 1934/35. évi tanévben került sor. Érdemes megemlíteni az 1934/35. tanterv minden szakcsoportra kötelezően előírt tantárgyait: bevezetés a filozófiába, lélektan, logika és ismeretelmélet; pedagógia; a filozófia története; a pedagógia története; etika, tanítási gyakorlat; testgyakorlás; karének; szaktárgyi módszertanok; közgazdaságtan és jogi ismeretek. A minisztérium által 1935-ben elfogadott szervezeti szabályzat foglalkozik a tanárképző főiskola és az egyetem együttműködésével, leírja az egyetemen választható szaktárgyakat: magyar nyelv, magyar irodalom, történelem, német nyelv és irodalom, földrajz, állattan, növénytan, ásványtan, vegytan, mennyiségtan, természettan. Az igazgatótanács külön engedélyével választható ezek egyike helyett a filozófia vagy a pedagógia is. A szervezeti szabályzat nem rögzítette az egyetemen hallgatandó előadások óraszámát. Ez azonban heti 3-5 óra között mozgott.  A rendkívüli hallgatóknak külön sárga indexük volt, alacsony egyetemi óraszámaik miatt tanulmányaikat nem ismerték el egyetemi végzettségnek. A minden hallgató számára kötelezően megírandó szakdolgozatok igényes elkészítése mellett valamennyi tanszék minden évben pályázati tételeket írt ki a különböző szaktudományok területén. 1931. június 5-én pl. Somogyi József 1932. április 30-i határidővel a következő pályatételt írta ki pedagógiából: Az egyes tantárgyak szerepe az erkölcsi nevelésben. Gyakorlati tanításból pedig tanítási versenyt szerveztek. /CSML VIII. 19. 2. doboz 459/1931./

 

A képzési idő 4 évre történő felemelésével lehetővé vált az, hogy a gyakorlati képzés kiszélesedjen és elmélyüljön. A gyakorlati képzés már a II. évben megkezdődött heti 1 óra hospitálással. A jelöltek tanítása a III. évben kezdődött. Az előkészítés, megbeszélés az Imre Sándor által kidolgozott képzési rend szerint történt. Jelentős újítása volt az 1928-as gyakorlati képzési szabályzatnak, hogy a IV. évben a jelöltek egy héten át kapcsolódtak be a gyakorló iskola munkájába, s ez idő alatt felmentést kaptak a főiskolai és az egyetemi órák látogatása alól. Ez a rend 1945-ig, illetve 1947-ig maradt fenn.

 

A háborús események megzavarták tanszékünk életét is hasonlóan a többi tanszékhez. Nagy veszteséget jelentett továbbá tanszékünk számára Somogyi József halála. A tanügyigazgatás történetével foglalkozó szakemberek a „Hazánk közoktatásügye a második világháborúig” c. könyvét ma is fontos alapmunkának tekintik. Meg kell említeni, hogy a könyv a VKM megbízásából külföld számára átdolgozva francia nyelven is megjelent a Bureau, International d’Education /Genéve-Genf/ kiadásában.

 

1.2. A tanszék története a pedagógiai főiskolai időszaktól napjainkig

Az egységes nyolcosztályos általános iskolák beindulása 1946-ban a polgári iskolai hálózatot felbomlásra ítélte. Az 1947/48-as tanévben a belépő évfolyamok oktatása már az új tanterv szerint indult meg. Az átszervezés szerint a főiskola önállósodott az egyetemtől, és hároméves Pedagógiai Főiskolává változott azzal a feladattal, hogy az általános iskolák felső tagozata részére képezzen oktatókat. Bár a régi szervezeti rendszerrel kezdődő évfolyamok még 1949-ig bezárólag négyéves képzésben részesültek (sőt még 1950-ben is kibocsátottak néhány elkésett régi diplomát), a polgári iskolai tanárképző sem élte túl a “fordulat évét”. 1950-től a képzés ideje két év, a harmadik már az általános iskolában eltöltött gyakorlati idő volt. 1954-59-ben két szakon hároméves időtartamú képzés folyt, 1959-64 között négy évfolyamú háromszakos volt a képzés, 1964-től a tanulmányi idő négy év két szakon.

Az 1964-65. tanévben a kétszakos képzésre történő átálláskor új óra- és vizsgatervet, valamint új tantervet vezettek be. 1970-ben új kerettantervet adtak ki, melyet 1975-ben módosítottak. A dokumentumokban rögzített tanárképző főiskolai képzés sajátossága volt más hagyományos szakok mellett a napközis és kollégiumi nevelőmunkára felkészítő pedagógiai szak. A mindenki számára kötelező pedagógiai tárgyak a következők voltak: közoktatáspolitika, neveléstörténet, neveléselmélet, didaktika, úttörővezetés. A hatékonyabb pedagógusképzés érdekében a pedagógia tanszék is szabadon választható speciálkollégiumokat hirdetett a hallgatók számára. Az elméleti képzést kiegészítették a szaktárgyakhoz kapcsolódó gyakorlatok, valamint az évközi iskolai gyakorlatok. Ezen kívül 4 hetes iskolai gyakorlaton próbálhatták ki a pedagógusjelöltek tanári kvalitásaikat. A gyakorlat záró foglalkozása bizottság előtt történt. A hallgatók nevelőotthonokban, napközi otthonokban vagy úttörőtáborokban folytattak nevelői gyakorlatot. A tanulmányok zárásaként a hallgatók szakdolgozatot írtak és írnak jelenleg is, viszont ekkor az államvizsga a pedagógiai ismeretek komplex számonkérésből állt.

 

Somogyi József halála után 1949-ben Geréb György /1923-1982/ lett a Pedagógia-Pszichológia Tanszék vezetője.  Számos szakcikke jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. Johannes Amos Comeniusra vonatkozó kutatásokkal foglalkozott. Bevezetéssel és jegyzetekkel látta el Comenius: A látható világ képekben című művét, továbbá lefordította, előszóval és magyarázatokkal látta el Comenius Ámos János Nagy Oktatástana c. munkáját.

Geréb György tanszékén több neves óraadó tanár dolgozott. Pl. Ágoston György, Berky Imre és Katona Miklós, a tanítóképző igazgatója. Ágoston György intézményünk vezetője volt ekkor. Egyetemi jegyzeteiből pedagógusok generációi tanultak.

 

Geréb György 1957-ben lett a neveléstudomány kandidátusa, 1960-ban pedig a pszichológiai tudományok kandidátusa, az akadémiai doktori fokozatot pszichológiából az NDK-ban, 1974-ben szerezte meg. A KLTE Orvosi Kara az orvosbiológusi doktorátusi címmel tüntette ki, a JATE pedig 1979-ben címzetes egyetemi tanári kinevezéssel és doktorálási joggal respektálta Geréb professzor munkásságát. Munkásságának kutatója: Gergely Jenő.

 

Igen nehéz időszakban vállalt tanszékvezetői megbízatást Zsámbéki (Latzkovits) László /1911- /: ennek ellenére jelentős a tudományos munkássága. Főbb munkái közül néhány, melyek érzékeltetik sokoldalú érdeklődését: Didaktikai kérdések az általános iskolai összevont osztályok munkájában; A gyermek játéka; A fogalom és az ítélet jelentősége a tanulók ismeretszerző munkájában, illetőleg az oktatás folyamatában; A tanulók viszonya a tanítási óra számonkérő részéhez; A tanítási óra elemzésében való jártasság szerepe és jelentősége a tanárképzésben, stb. és írt neveléselmélet jegyzetet is. Munkásságának kutatója: Apróné Laczó Katalin.

 

Drien Károlyt (1910-1992) a Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék éléről a Neveléstudományi Tanszék vezetőjévé 1959-ben nevezték ki, ekkor lett docens. 1968-ban főiskolai tanárrá léptették elő, s vette át újra a Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék vezetését. Jelentős szerepet játszott a Módszertani Közlemények megjelentetésének előkészítésében és kiadásának munkálataiban. Elsőként kapcsolódott be az 1960-as években meginduló felsőoktatás-pedagógiai kutatásokba. Érdeklődéssel fordult az ifjúságkutatási terület felé, és épített ki e kutatási témában hazai és külföldi kapcsolatokat. Cseh, lengyel és szlovák nyelvismerete révén fontos külföldi pedagógiai műveket fordított magyarra.

 

Drien Károlyt Bereczki Sándor (1927-2002) követte, aki 1976-ig állt a tanszék élén. Pályáját a derekegyház – kéktói általános iskolában kezdte. A pedagógia szakot az ELTE-n végezte el, majd a JATE-n német szakon szerzett tanári oklevelet, Neveléstörténeti tanulmányai, cikkei jelennek meg szakfolyóiratokban. Főiskolánk történetének legfőbb kutatója. Legutóbbi munkája a főiskolai almanach első kötetében jelent meg. Társszerzője volt a régebbi főiskolai neveléstörténet jegyzetnek. Több szakmai bizottság vezetőjeként, tagjaként tevékenykedett. Több országban járt tanulmányúton: Szovjetunióban, Lengyelországban, Bulgáriában, stb. Érdeklik az idegen nyelvek: finn nyelvet is tanult. Német szakos középiskolai tanár.

 

Az ötvenes, hatvanas években is kitűnő oktatói gárda tevékenykedett a tanszéken. Arató Ádámot (1908-) az oktatásügyi minisztervezető metodikusnak nevezte ki docensi minősítésbe. 1959-ig munkáját a főiskola vezetőségének és a főiskolai hallgatóknak teljes elismerése közepette végezte. Orosz és német nyelvtudásával igen nagy segítséget nyújtott a tanszék tudományos munkásságához. A nagy német pedagógus, Diesterweg (1790-1866) tevékenységének egyik legkitűnőbb magyarországi ismerője.

1932-ben elnyerte a Humboldt-ösztöndíjat (Giessen, Marburg, Lahn – tanulmányútjának állomáshelyei), 1940-41-ben a bécsi Collegium Hungaricumban állami ösztöndíjas. Diesterweg halálának 100. évfordulóján, 1966-ban személyre szóló meghívást kapott a berlini Humboldt Egyetem rendezésében tartott tudományos ülésszakra. Az ez alkalomból kiadott évkönyvben helyet kapott Arató Ádám Diesterweg tanulmánya is. 1959-ben koholt vádak alapján (“szakmai és világnézeti elégtelenség”) elhelyezték a főiskoláról. Andrásfalvy Bertalan miniszter semmissé nyilvánította a Benke Valéria által aláírt 21504/1959/III. sz. áthelyezési rendeletet: “… Önt súlyos méltánytalanság és igazságtalanság érte, a főiskoláról való eltávolítása érdekében lefolytatott eljárás megalázó és törvénytelen volt.” A minisztérium a tanárképzés érdekében végzett kimagasló tudományos és oktatómunkássága elismeréséül Arató Ádámnak a címzetes főiskolai tanári címet adományozta. 1990-ben Szeged Megyei Jogú Város Tanácsa is megkövette a törvénytelenségért – a művelődési osztály volt a koholt vádak elindítója. Életrajza szerepel (másokkal együtt) az “Életem a főiskoláért” kiadványban.

 

Hegedűs András (1923-1975) a Magyar Irodalom Tanszék hajdani vezetője, a főiskola egykori főigazgatója nem volt a Neveléstudományi Tanszék oktatója, de egy munkájáért: a Magyar írók pedagógiai nézetei című könyvéért itt is meg kell említeni, kötetét ma is érdeklődéssel lapozgatják a tanszék oktatói és diákjai egyaránt; műve ismert a magyar nyelvterületen.

 

Nánási (Masits) Miklós (1910-1978) 1959-ben került a tanszékre: docensként, majd főiskolai tanárként működött 1974. december 31-ig, nyugállományba vonulásáig. Ismert írásai: A kor gyermekei; A főiskolai ifjúság önnevelésének kérdései; A tanári hivatástudatról, stb. Társszerzővel készített Neveléselmélet című jegyzetén (1966) több pedagógus generáció nevelődött. A Pedagógia című tanárképző főiskolai tankönyv (1972) szerkesztőjeként és társszerzőjeként összegezte a kor pedagógiai ismereteit, és rendszerszemléletű szerkesztésben, tárgyszerűen elemezte azokat. A több kiadást megért tankönyv hatása a későbbi pedagógiai tárgyú könyvekben, jegyzetekben is fellelhető.

 

Szörényi József (1909-) szűkebb területe az anyanyelv általános iskolai tanításának módszertana és az érzelmi nevelés problémaköre. Komoly tudományos munkásságot végzett. Fontosabb munkái: Garamszeghi Lubrich Ágost neveléstudományi rendszere; Az új népiskolai Tanterv és utasítások és a korszellem; Die Rolle der Kontrolle bei der Analyse der durch Fragebogenmethode erreichten Daten (Zentai Károly társszerzővel); Az oktatási módszerek személyiségformáló hatása; Zur Lehrerausbildung an den Padagogischen Hochschulen in der Volksrepublik Ungarn (Társszerző Bereczki Sándor).

 

Zentai Károlynak (1909-1998) több cikke jelent meg a Módszertani Közleményekben: Az oksági viszony felismertetése az általános iskola első osztályában: Az oktatási folyamat pszichológiai elemzése; A konkrét tényanyag biztosítása; Az elemzés, elvonás és általánosítás; Tanulóink megismerésének néhány módszertani kérdése.; A tanulók jellemzésének szempontjai. Zentai Károlyt is rehabilitálták, címzetes főiskolai tanárrá léptették elő.

 

Waldmann József (1912-1983) a JATE-n végezte el a pedagógia szakot. 1965-ben doktorált néprajzból. Ő is írt pedagógiai témájú cikkeket: Művészeti nevelés és zene; Korszerű ismeretterjesztés; Az iskola és a népművelés együttműködése; A közéleti személyiség nevelésének szükségessége és lehetőségei a tanárképző főiskolákon; A főiskola szerepe Szeged kulturális életében; A tv szerepe a gyermekcsoportok nevelésében stb.

 

Gaál Géza (1911-1982) másfél esztendőt dolgozott egy tanyai iskolában, majd megszakításokkal három évtizedet töltött a tanítóképzés szolgálatában. 1953-ban a Művelődésügyi Minisztérium létrehozott egy 10 tagú országos bizottságot az új tanterv tervezetének elkészítésére. A bizottság vezetőjévé a miniszter őt nevezte ki. Külső munkatársa volt a Művelődésügyi Minisztériumnak, a Pedagógiai Tudományos Intézetnek és a Központi Pedagógus Továbbképző Intézetnek. A tanárképző főiskolára 1963-ban került, a Neveléstudományi Tanszék docense lett, főigazgató-helyettes is volt. 1971-ben ment nyugdíjba. Tudományos munkásságában különleges helyet foglalt el az osztatlan és részben osztott, valamint az összevont osztályok problémája: ezek számára módszertani útmutatásokat írt.

 

Süri Dezsőné és Kerényi József adjunktusok is figyelemre méltó munkásságot folytattak. Több publikációjuk jelent meg, ismeretterjesztő előadásokat tartottak, több pályázatba neveztek be.

Rövid ideig óraadó volt; tanszékünkön Radnai Béla is.

 

Orosz Sándor (1926-) ismert oktatáselméleti szakember is tanított főiskolánkon. Kutatási területe a didaktika, a metodika és oktatástechnológia. Foglalkozik az anyanyelv tanításának problémáival és mérésmetodikával. Számos tanulmánya, cikke jelent meg különböző szaklapokban.

 

Gácser József 1976-ban kapott főiskolai tanári kinevezést és tanszékvezetői megbízást. 1947-ben népiskolai tanítói oklevelet, 1953-ban matematika-kémia szakos általános iskolai tanári, 1965-ben pedagógia szakos előadói oklevelet szerzett. 1957-ig általános iskolában tanított, közben szakfelügyelői tevékenységet is ellátott. 1957-től 1976-ig a Békés Megyei Művelődési Osztály csoportvezetője, majd osztályvezetője volt. 1992-ig vezette főiskolánkon a Neveléstudományi Tanszéket. 1974-ben védte meg doktori disszertációját, 1987-ben pedig elnyerte a neveléstudomány kandidátusa fokozatot. Aktív közéleti tevékenységet folytatott a tanárképző főiskolán is. Kutatási területe: neveléselmélet, neveléstörténet, vezetéstudomány, neves pedagógus egyéniségek munkásságának feldolgozása, a tanárképzés fejlesztése. Nevéhez fűződik a levelező nevelőtanári képzés megindítása. 11 éven át a főiskolai Gyakorlati Képzési Bizottság elnöke volt, majd pedig pár évig a Tanulmányi Bizottság elnökeként tevékenykedett. Munkássága elismeréseképpen 1995-ben Apáczai-díjban részesült.

 

Farkas Katalin és Dombi Alice 1985-ben összegezték a tanszék 1975-1985 közötti munkáját, kiemelve az oktató-nevelő és kutatómunka összefüggéseit.  (“A Neveléstudományi Tanszék fejlesztése-fejlődése az 1975-1985 közötti időszakban” – kézirat, megtalálható a tanszék könyvtárában). Ebben az időszakban több új oktató kezdte el munkáját a tanszéken. A kollektíva megszervezésekor fontos szempont volt, hogy a tanszéken különböző szaktudományokat ismerő, különböző szakos oktatók legyenek. Az 1975-1985 közötti időszakot megelőzően az egyéni kutatások lezárultak, illetve hat oktató nyugdíjba vonult, tehát újból kellett szervezni a kutatásokat. Ebben az időszakban két kollektív és több egyéni téma jelentette fő kutatási profilunkat. Az egyik kollektív téma: “A közösségi nevelés hatásfokának vizsgálata” (Gácser József, Farkas Katalin, Riesz Béla, Varga Sándorné) volt, a másik: “A képzőművészet nyelve” című napközis kísérlet (Gácser József, Szabó G. Mária, Kárpáti Andrea). A kutatásokba gyakorló pedagógusokat és hallgatókat is bevontunk.

“A közösségi nevelés hatásfokának vizsgálata” című téma kapcsolódott a KLTE Neveléstudományi Tanszékének munkájához (a 6-os kutatási főirányhoz), ezért a két kutatócsoport koordinálta munkáját; “A képzőművészet nyelve” című témában az ELTE-vel alakultak ki kapcsolatok (Kárpáti Andreával).

 

Varga Sándorné vezetésével, irányításával fellendült a tudományos diákköri munka. Az elért eredményeket az OTDK-n elért rangos helyezések is bizonyítják.

Tanszékünk jelentős eredményeket ért el az oktató-nevelőmunka korszerűsítésében: tanítási-tanulási folyamat irányítási modelljének kidolgozása, sor került a jegymegajánlás formáinak kidolgozására, a hallgatókkal szemben támasztott egységes követelményrendszer kimunkálására. Oktatási segédanyagok készültek el, összeállítottuk a pedagógiai alapfogalmak rendszerét, amely segítséget nyújtott a hallgatóknak a tananyag áttekintésében stb. Az úttörővezetői képzésen belül a módszertanon volt a lényeg, az akkor szerzett ismereteiket volt diákjaink a rendszerváltás után is tudják kamatoztatni a mai ifjúsági szervezetekben. A napközis munkára való felkészítést Szabó G. Mária irányította és fogta össze. Tevékenységével országos hírnévre tett szert.

 

Az 1984-ben életbe lépett új főiskolai tanterv bevezette az “egyéni pszichológiai és pedagógiai gyakorlat ” című tantárgyat. Ennek keretében a főiskolai hallgatók félévenként 15 órát töltöttek Szeged általános iskoláiban az elsőtől az ötödik félévig, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek. Ennek szervezését 10 éven keresztül Dombi Alice végezte.

 

A tanszék bekapcsolódott a pedagógusok továbbképzésébe: az oktatók előadásokat, vitaindító referátumokat tartottak, írásbeli segédanyagokat, bibliográfiákat készítettek, programokat dolgoztak ki, beindult a kiegészítő nevelőtanári szak. A tanszék a nappali hallgatók részére speciálkollégiumokat szervezett: napközi otthoni nevelőmunka (Szabó G. Mária), a felnőttnevelés kérdései (Gácser József), családi nevelés (Varga István), ifjúságvédelmi szakkollégium (Farkas Katalin), speciális nevelési kérdések (Dombi Alice) stb.

 

A tanszék felolvasó üléseket is szervezett. Tanszéki értekezleteink vendégei voltak: Ágoston György, Nagy József, Petrikás Árpád, Horváth Márton, Komlósi Sándor, Mészáros István és mások. Többen ekkor kezdték el kandidátusi disszertációjuk megírását: Gácser József, Dombi Alice, Oláh János, Varga István. A tárgyalt időszakban védte meg kandidátusi disszertációját Riesz Béla az értékekre nevelés témakörben. Közben az oktatók országos pedagógiai folyóiratokban is publikáltak: Magyar Pedagógia, Pedagógiai Szemle, Felsőoktatási Szemle, Módszertani Közlemények, Pedagógusképzés stb. A publikációk nagyobb része a pedagógusképzés korszerűsítésével volt kapcsolatos. A tanszéken önálló kiadványok is készültek. Gácser József megjelentette az “Utunk a nevelőiskola felé…” sorozatot, melynek köteteiben a tanszék oktatói írták le véleményüket és javaslatukat a kor nevelési és oktatási problémáival kapcsolatban.

 

Riesz Béla főiskolánkon orosz, majd magyar szakos tanári oklevelet szerzett, az ELTE-n filozófia szakos, a JATE-n pedagógiai előadói diplomát kapott. A halála előtti évben az ELTE-n pedagógiai-pszichológiai szakpszichológus lett. Egyetemi doktori disszertációját 1966-ban írta, a JATE-n szerzett doktori oklevelet. 1984-ben elnyerte az MTA-n a neveléstudomány kandidátusa címet. 1981-1986-ig a Módszertani Közlemények folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, majd felelős kiadója lett. Kutatási témái: a pszichikus folyamatok, állapotok és tulajdonságok kölcsönhatásai; közösségi lélektani kutatások 10-14 éves tanulók körében; az értékekre nevelés pedagógiai kérdései; a serdülőkorú tanulók értékorientációinak vizsgálata és fejlesztése. Az említett témákból számos publikációja jelent meg szakfolyóiratokban. Több szakmai társaság tagja volt. 1986-ban, 55 éves korában halt meg. A Módszertani Közleményekben Dobcsányi Ferenc főszerkesztő búcsúztatta. Megállapította, hogy Riesz Béla felelős kiadó érdeme volt a folyóirat megjelenési feltételeinek végleges megteremtése. A méltató Riesz Béla tudományos eredményeit idézve  a következő tulajdonságaira hívta fel a figyelmet: emberi közvetlenség, bölcs nyugalom, messzemenő figyelmesség, derűs, jóakaratú kollegialitás, önzetlen segítőkészség. Volt kollégái, tanítványai is így emlékeznek rá.

Varga István főiskolai tanár 1986-tól tanszékvezető helyettes volt. 1991-től kezdve pedig ő vezette a tanszéket. 1991-1994-ig főigazgató-helyettes, az 1994/95-ös tanévben főigazgató, 1995-től újból főigazgató-helyettes, 1996-tól a Pedagógiai – Pszichológiai Intézet igazgatója. Neki is több diplomája van: tanítói oklevél, általános iskolai tanári oklevél, pedagógiai előadói oklevél. 1990-ben a neveléstudomány kandidátusa lett. Több szakmai bizottságban töltött be vezető pozíciót: a SZAB Pedagógiai – Pszichológiai Szakbizottság titkára 1985-1990-ig, alelnök 1990-től. Tagja a Magyar Pedagógiai Társaság Családi Nevelés Osztályának, a Magyar Pszichiátriai Társaság Szexológiai Csoportjának. Több kitüntetést kapott. Kutatási területei: családi életre nevelés, didaktikai s nevelésszociológiai problémák. Számos publikációja jelent meg a hazai és a külföldi szakfolyóiratokban. Több alkalommal volt külföldön tanulmányúton. Már főiskolai munkássága előtt szerzett vezetői tapasztalatokat: Hódmezővásárhelyen a Liszt Ferenc Ének – Zenei Iskola tanára, majd igazgatója volt. Tapasztalatainak ő és kollégái is a hasznát vették, hisz vezetői pozícióiban több nehéz feladatot oldott meg sikeresen. Vezetése alatt kiegyensúlyozott, nyugodt, kollegiális munka folyt a tanszéken és az intézetben. A Módszertani Közlemények szerkesztő bizottsága elnökhelyettese. Nagy szerepe volt a tanítóképzés újbóli meghonosításában Szegeden.

 

Varga Sándorné (Bacsics Julianna Erzsébet) 1975-1992-ig dolgozott a tanszéken, 1993-1996-ig a Főigazgatóságon tevékenykedett. 1988-ban lett főiskolai docens. Főiskolánk főtitkára 1993-1995-ig volt. Több kitüntetést kapott. A tanszéken a tanszéki kollektív kutatási témák egyik összehangolójaként tartották számon. A közös témákból kollégáival együtt publikált az elért eredményekről. Nagy érdeme volt a tudományos diákköri munka megszervezése. E területen országos elismertségre tett szert. Főbb kutatási területei: önismeret és pályaorientáció serdülőkorban; a didaktika oktatásának tartalmi és metodikai kérdései; a társas-közösségi kapcsolatok változása, fejlődése. Több publikációja jelent meg szaklapban és kiadványban.

 

Szabó G. Mária tanítói oklevelet szerzett, majd később főiskolánkon magyar nyelv és irodalom szakos, később történelem szakos általános iskolai tanári oklevelet kapott.   A JATE-n végezte el a pedagógia szakot. A tanszékre 1971-ben került és innen docensként ment nyugdíjba 1989-ben. Főbb kutatási területei: pályaalkalmasság mérése, család és iskola együttműködése, napközi otthoni munka, felnőttoktatás, lakótelepi hátrányos helyzetű tanulók problémái stb. Számos publikációja jelent meg szaklapokban, kiadványokban. Főiskolai tisztségei és egyéb megbízatásai: az OM Közoktatáspolitikai Szakbizottságának, a Szegedi Egyetem című lap társadalmi szerkesztő bizottságának és az MPT szakosztályának tagja; a főiskolai Kollégiumi Bizottság elnöke, a Gyermekvédő Liga Csongrád megyei szervezetének elnöke 1989 óta.

 

Farkas Katalin, a Csongrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Szolgáltató KHT Rendezvényház KHT igazgatója, adjunktusként távozott tanszékünkről a pszichológiai tanszékre, később az előbb említett megyei intézmény vezetője lett. Kapcsolatai volt tanszékeivel nem szűntek meg. Tudományos munkásságáért elnyerte a címzetes főiskolai tanári címet. Kutatási tervei sokoldalúak voltak. Érdekelte a tanulók motiválása, a közösségi nevelés stb. Számos publikációja jelent meg szaklapokban, kiadványokban.

 

Bakacsiné Gulyás Mária főiskolai docens két évtizedet oktatott tanszékünkön. Főiskolai pályája előtt általános iskolában tanított. Egyetemi doktori címet 1977-ben szerzett a JATE-n. Kutatási területei voltak: Általános iskolai tanulók tevékenységrendszere, neveltségének néhány kérdése; A gyermekmozgalom története és módszerbeli hatékonysága; Tanári magatartásformák jellemzői; Főiskolai hallgatók életmódja, érték és normarendszere; Iskola és a család kapcsolata; Körzetesítés Szeged járásban a 60-as évek elején. Az említett témákból több publikációja jelent meg. A nevelés társadalmi alapjai című munkájáért nívódíjat kapott. A Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai Szakosztályának is tagja volt.

 

Fáyné Dombi Alice főiskolai tanár 1978-ban doktorált pszichológiai témából, 1989-ben lett a neveléstudomány kandidátusa. 1998-ban Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. Főbb kutatási területei: a mintakövetéses pedagógussá válás folyamatának vizsgálata, a pedagógiai kompetencia-késztetések kutatása, iskolatörténet, gyermekkortörténet. Több tudományos társaság tagja. Pl.: Magyar Pszichológiai Társaság tagja, az MTA Pedagógiai Bizottság Pedagógusképzési Albizottság tagja, MTA Pedagógiai Bizottság Didaktikai Albizottság tagja, MTA SZAB Orvostudományi Bizottság Ápoláspedagógiai Szakcsoport vezetője stb. A JATE BTK Doktori (PhD) Tanács tagja.  Részt vesz a tudományos minősítő munkában, tanít a SZTE BTK Doktori Iskolájában. A Képzés és Gyakorlat c. folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. A tanszéken a legtöbbet publikáló oktatók közé tartozik. Több könyvet írt, három könyvsorozat szerkesztője, közel 100 hazai és külföldi konferencián tartott előadást. Tanítványai az OTDK rendezvényeken több alkalommal előkelő helyezést szereztek változatos témákból. A pedagógusképzési rendszer bolognai szempontú átalakításában tevékenyen részt vett. Több szak elkészítése, indítása fűződik a nevéhez. A BTK-n indított Pedagógia szak Nevelési asszisztens szakirányának felelőse. Az Óvodapedagógus szak szakfelelőse, a Kollégiumi nevelőtanár mester szak szakképzettség felelőse.

 

Veszprémi László több évtizedes általános iskolai tanítási gyakorlattal rendelkezik. Volt szakfelügyelő, majd gyakorlóiskolai igazgató lett. Számos tanárjelölt generáció szerzett szakmai tapasztalatokat iskolájában. Több diplomával rendelkezik. 1964-ben megvédte doktori értekezését, 1977-ben pedig a kandidátusi disszertációját. Témája az értékelés és osztályozás volt. Tanulmánya könyv alakban is megjelent. 1991-ben címzetes főiskolai tanár lett. A tanszékünkön 1976-tól a 90-es évek végéig tanított. 1985-1991-ig az MTA Neveléstudományi Szakbizottság tagja volt. Kutatási területei: oktatáselmélet, tantervelmélet, pedagógiai pszichológia. Számos publikációja jelent meg szaklapokban, kiadványokban. Az MPT megyei vezetőjeként több éven keresztül összefogta a régió pedagógusait.

 

Oláh János egy évtizedes általános iskolai gyakorlattal került a tanszékre. Különböző tantárgyakat tanított, volt napközis nevelő és igazgatóhelyettes is. Több diplomával rendelkezik. A JATE és az ELTE diákja volt. 1989-ben védte meg kandidátusi disszertációját tanügyigazgatási (tankerületi) témakörben. Érdeklődési területe: a szegedi tankerület története, híres szegedi iskolák és pedagógusok, az egészségnevelés története, a család és iskola kapcsolata, a JGYTF Neveléstudományi Tanszék története. Számos cikke, tanulmánya jelent meg Magyarországon és külföldön. Egy cikkéért Vilmon Gyula nívódíjban részesült. Mester Jánosról írott tanulmányát a Szülőföldünk rádió mutatta be a külföldi magyar hallgatóknak. Több alkalommal tartott előadást a határon túli magyaroknak, nemzetközi konferenciákon vett részt. A főiskolai almanach I. kötetében a tanszék oktatóinak anyagát gondozta, szerkesztette.

 

Pukánszky Béla 1986-1992-ig dolgozott a tanszékünkön. 1989-ben lett a neveléstudomány kandidátusa, 1990-ben főiskolai docens. 1991-ben a regensburgi egyetemen volt tanulmányúton. Kutatási területei: a 19. és 20. századi magyar pedagógia története, a kolozsvári-szegedi egyetem története, gyermekkortörténet. Számos cikke jelent meg szaklapokban. Több monográfia, neveléstörténet jegyzetet szerzője. A JATE-n folytatta főiskolánkon elkezdett munkáját, majd a Szegedi Egyetem rektorhelyettese lett. Jelenleg az SZTE JGYPK Gyógypedagógiai Intézetének vezetője. Az MTA Pedagógiai Bizottságának tagja 1990-től, a Magyar Pedagógia folyóirat technikai szerkesztője 1993-tól, számos országos tanárképzési bizottság tagja.

 

Ormándi János: 1987-ben került a tanszékre oktatónak. Több diplomával rendelkezik. Főiskolai pályafutása előtt a szegedi egyetem testnevelő tanára volt. 1984-ben pszichológiai témából doktorált, 1995-ben lett a neveléstudomány kandidátusa. Disszertációjának témája Keresztury Dezső miniszteri munkássága. Kutatási területei: neveléstörténet, összehasonlító pedagógia, oktatáselmélet. 1996-ban lett főiskolai docens. 1994 óta tanszékvezető-helyettes, 2003-2007-ig a Neveléstudományi Tanszék vezetője. 1993-tól főiskolai tanácstag. 1990-től a Csongrád Megyei Pedagógiai Társaság titkára. Számos publikációja jelent meg szakfolyóiratokban.  A TDK versenyekre ő is évente küld diákokat. A “Közoktatásügyi vezetés” szakirányú továbbképzés programvezetője.

 

Janowszky Sándor főiskolai docens több éves általános iskolai tanítási gyakorlattal rendelkezik. Egy jól felszerelt Békés megyei általános iskola elismert igazgatójaként került főiskolánkra. Először óraadóként tevékenykedett nálunk. 1994-ben nevezték ki docensnek. Több diplomával rendelkezik. 1984-ben doktorált pedagógiai témából. Fontosabb kutatási területei: általános iskolai tanulók erkölcsi, társadalmi tudatának vizsgálata, az individuálpszichológia alkalmazásának lehetőségei a nevelésben. Számos publikációja jelent meg. A “Közoktatásügyi vezetés” szakirányú továbbképzés egyik csop. vezetője. A Pro Educatione Gentis Hungariae Társaság tagja. A JGYTF Orosházi Kihelyezett Tagozatának vezetője 1994-től. Az 1997-ben ismét megindított tanítóképzés vezetője 2002- 2007-ig.

 

Rövid ideig oktattak tanszékünkön Szendi Mária, Elekes Mihály, Szuromi István főiskolai adjunktusok, továbbá volt tanítványunk: Sidlovics Ferenc.

 

Az 1998/99-es tanévben került a tanszékre Keményné Gyimes Erzsébet főiskolai adjunktus. Orosz, német és pedagógia szakot végzett a JATE-n. Pszichológiából doktorált. Három évig vendégoktató volt Németországban. Korábban a JATE (Pszichológia Tanszék) és a JGYTF (Német Tanszék) oktatója volt. Kisebb kihagyás után 2004. július 1-től ismét a Neveléstudományi Tanszéken dolgozik. Több pedagógusképzési program készítője, szervezője. Az Erasmus kapcsolatok felelőse.

 

Karikó Sándor főiskolai tanár a filozófia területéről érkezett a tanszékre, újabb kutatási témáját a nevelésfilozófiai vizsgálódások területén találta meg. Több alkalommal szervezett alkalmazott filozófiai kérdésekről nemzetközi tudományos konferenciákat. A tanszéken és a főiskolán a tudományos diákköri munka tanár vezetője.

 

1999-től tanszékünkön főiskolai adjunktus Joó Marianna. A motiváció témaköréből írta PhD értekezését, amelyet 2007-ben védett meg.

 

2000. augusztus 1-től a tanszék oktatója Molnár Péter főiskolai adjunktus, aki 2004 óta tanszékvezető-helyettesként tevékenykedik.

 

2002-ben a Tanítóképző Intézet különvált a Neveléstudományi Tanszéktől. Az intézet igazgatója Janowszky Sándor főiskolai docens lett. 2003. szeptemberétől Gyógypedagógiai Szakcsoport alakult Varga Imre főiskolai adjunktus vezetésével. A 2007 évi struktúraátalakulás eredményeképpen a szakcsoport kivált a tanszékből, és intézeti keretek között működik tovább. 2006-ban az óvodapedagógia BA szak sikeres akkredeitációja után megindult az óvodapedagógus képzés Dombi Alice vezetésével. A szakra egyre több hallgató jelentkezik. A képzés a szakmai ismereteken túl speciális ismeretekkel látja el az óvodapedagógus jelölteket (pl. gyermekpszichiátria), továbbá angol nyelvű óvodai foglalkozások vezetésére is felkészítést kapnak.  2004. január 1-től a tanszékvezetői feladatokat  Ormándi Jánosfőiskolai tanár látja el. Ettől kezdve Varga István főiskolai tanár a Tanítóképző Intézet oktatója. 2005-2007-ig Jancsák Csaba főiskolai tanársegédként dolgozott tanszékünkön. 2006-től Dombi Mária Adrienn PhD hallgató tanársegédként, 2007-től Kékes Szabó Mihály főiskolai tanárként működik tanszékünkön. A Tanulási és pályatanácsadó tanár mester szak szakképzettség felelőse.

 

Tanszéki könyvtárunkat – a leltárnaplók tanúsága szerint – 1948-ban alapították, de van néhány értékes régi kiadványunk is, amelyekről az Országos Széchenyi Könyvtárnak is tudomása van (Comenius: Orbis sensualium trilingvis (1738), Maróthi György: Arithmetica vagy számvetésnek mestersége (1782), Szeremlei Gábor: Neveléstan (1845) stb.). Az állományhoz tartozik kb. 2000 db bekötött folyóirat, melyek között igazi ritkaságok is találhatók; és jó alapot adnak a neveléstörténeti kutatómunkához. 1996 őszén nálunk került elhelyezésre a Pszichológia Tanszék könyvállománya is (kb. 5500 db könyv). 2004-ben a tanszéki könyvtárak állományát a Szegedi Tudományegyetem központi könyvtárában helyezték el, így a hallgatók és a kutatók jó körülmények között dolgozhatnak e gazdag anyagból.

 

1.3. Tanszékünk az új körülmények között

Tanszékünk Varga István vezetésével (1991-2004) sikeres feleleteket adott ad a kor kihívásaira, kérdéseire: a NAT által felvetett problémákra (kerettantervek, minőségbiztosítás stb.), alkalmazkodás a munkaerőpiac követelményeihez (új tematikák, programok elkészítése), felkészülés a pedagógusok továbbképzésére (kész az újszerű, moduláris felépítésű, 120 órás pedagógus továbbképzési modellünk, illetve programunk). A Pedagógiai – Pszichológiai Intézet részletes kutatási-fejlesztési stratégiája, mely az általános szempontokon kívül kitér a kivitelezés lehetőségeire is, felvázolja tanszékünk újszerű feladatait. Sikeresen oldottuk meg a hallgatók óraterhelésének csökkentését (vannak olyan tantárgyaink, melyek számonkérésére a kollokviumon kerül sor, tehát diákjainknak nem kell sem előadásra, sem szemináriumra járniuk). Újszerű tanterveket készítettünk a nappali és a levelező tagozatos hallgatók részére figyelembe véve a kor követelményeit és a különböző tudományok új kutatási eredményeit. Új szöveggyűjtemények készültek, oktatóink rendszeresen publikálnak főiskolánk tudományos folyóiratában és máshol (az új pedagógiai kiadványok ellenére a publikálási lehetőségek országosan változatlanul gondot okoznak). Élünk az Universitas gondolata adta lehetőségekkel, oktatóink óraadók a szegedi felsőoktatási intézményekben (és viszont is), nyitottak vagyunk Szeged és a régió más oktatással kapcsolatos intézményei felé, ápoljuk kapcsolatainkat a határon túli magyarsággal és a környező országok felsőoktatási intézményeinek pedagógiai tanszékeivel (rendszeresek a tapasztalatcseréink a kolozsvári, a nyitrai és az ungvári kollégákkal). Oktatóink több alkalommal tanulmányozták az ausztriai tanítóképzést is.

 

A legnagyobb megmérettetést kétségtelenül az akkreditáció jelentette. Tanszékünk “erős” minősítést kapott az akkreditáció alkalmából (1996). A tanszék oktatói országos szakmai tudományos testületek, fórumok stb. tagjai. (Almanach I. kötet.) Tanszékünk állományában 5 minősített oktató (CSc) dolgozik. A levelező képzésben még 3 fokozattal rendelkező oktató kap feladatokat.

 

1999 őszétől Szegeden újból megindult a tanítóképzés a Szegedi Felsőoktatási Szövetség Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tagintézményében, tehát megtörtént az első lépés a szegedi tanítóképzés újraindítására, sikerült elnyerni a művelődési és közoktatási miniszter beleegyezését, aki az 1993. évi LXXX. törvény alapján engedélyezte a főiskola szintű tanítói szak indítását. A képzés eleinte a Neveléstudományi Tanszék keretében folyt, majd 200- től önállósult.

 

1998. október 8-án a magyarországi tanárképzés 125. évfordulója alkalmából a tanszék tudományos felolvasó ülést szervezett, melyen oktatóink és diákjaink megemlékeztek az elmúlt évtizedek kiváló oktatóiról, kutatási terveikről, eredményeikről. A rendezvényen Csapó Benő egyetemi tanár (JATE BTK Neveléstudományi Tanszék vezetője) is tartott előadást. A rendezvényről a pedagógiai sajtó is tájékoztatást adott.

 

Tanszékünk a pedagógusmesterség problémáit kutatja a múltban és a jelenben. Kutatási-fejlesztési stratégiánk a tanárképzés profiljához igazodva kétirányú: 1. a pedagógiai kompetencia fejlesztése, 2. neves pedagógusok munkásságának kutatása (két korábbi tanszékvezetőnk tevékenységéről jelent meg monográfia (Mester János, Somogyi József), ill. tanulmánykötet), iskolatörténet, gyermekkortörténet. A fejlesztő pedagógiai programok (pedagógiai és kommunikációs képességek fejlesztése, pedagógiai kompetencia fejlesztése, TQM, stb.) a tanárjelölteket a gyakorlati pedagógiai munkára készítik fel. Tanszékünk további konferenciákat tervez, amelyek kutatási és oktatási profilunkhoz kapcsolódnak.

 

Tanszékünk 3 könyvsorozatot indított el az APC-Stúdió kiadásában. Az első sorozat: “A XIX. század jelesei” (a sorozat szerkesztője Fáy Róbert). Ennek öt kötete jelent meg (Dombi Alice: Egy gyakorlatközpontú pedagógus: Fáy András (1997), Dombi Alice és Oláh János által szerkesztett: Emlékezzünk régiekről. Tanulmányok a XIX. sz. nevelési törekvéseiről. (1998, 2004.). A harmadik: Nevelési törekvések a XIX. sz.-ban(1999, 2003.). A negyedik: Pedagógiai célkitűzések a XIX. század pedagógiájában (2000), az ötödik: XIX. századi pedagógusok a polgárosodásért (2004) A második sorozatból (“A XX. sz. jelesei“. Sorozatszerkesztő: Dombi Alice és Oláh János) eddig két kötet jelent meg (Oláh János: Mester János élete és munkássága; Varga István – Oláh János: Becker Vendel élete és munkássága). Ormándi János: Keresztúry Dezső munkássága. A harmadik sorozat (“Pedagógus mesterség“. Sorozatszerkesztő: Varga István – Fáyné Dombi Alice) Ebben jelent meg: Fáyné Dombi Alice: Tanári minta – mintatanár (1999. 2001. 2005.) c. kötete.

 

2. A Pszichológia Tanszék története

 

2.1. A Pszichológia Tanszék előtörténete

A XIX. század a pszichológia tudományként való elismertetésének időszaka, s nagy fegyverténynek számít, hogy a Polgári Iskolai Tanítóképző Intézetben mely főiskolánk budapesti jogelődjének számít – már ekkor, többek között Székely György tartott előadásokat pszichológiai témakörökről.

 

A felsőfokú oktatásba bekapcsolható “utánpótlás” képzésére létrehozott Apponyi Kollégiumban már kísérleti lélektannal kapcsolatos ismereteket is adott át Mester János, illetve létezett Lélektani Laboratórium is a fővárosban, ahol főiskolai szinten is dolgoztak ki teszteket a megismerő folyamatokhoz, illetve végeztek műszeres méréseket a tanulók figyelmével, teljesítményével kapcsolatban. Ezen munkálatokban Oláh János kutatásai szerint Mester János is vezető szerepet játszott.

 

A tanárképzés rendjében az általánosan kötelező tantárgyak sorában a pszichológia lélektan elnevezéssel 1910-ben kerül először említésre. Már elkülönítik a nevelés- és oktatástanítói, a “bölcseleti előtan”-nal, logikával egyenlő rangra emelik. Önálló tanszéke azonban még hosszú ideig nem lesz e tudománynak a főiskolán.

 

A harmincas években a már önálló szegedi főiskola életében jelentős szerepet játszott egy nemzetközi hírnévnek örvendő, de nálunk méltatlanul elfelejtett tudós, Somogyi József. 1930. szeptember elsejétől nevezte ki Klebelsberg Kunó miniszter a Szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola rendes tanárává a Filozófia – Pedagógia Tanszékre. Somogyi tanár úr 1948-ig, azaz haláláig tanított és kutatott intézményünkben.

 

Somogyi József 1921-ben bölcsészdoktori disszertációját filozófiából védte meg “Az indukció elmélete” címmel. A filozófia pszichológiával való “rokonsága miatt érthető, természetes, hogy a nagy tudású tanár műveiben, cikkeiben a pszichológia fontos szerepet játszik. A filozófia antropológiai megalapozására töre­kedvén részletesen fejti ki véleményét a tehetségről, intelligenciáról, ezek átörökölhetőségéről – természetesen a tudomány akkori állásának alapján, fejlettségének szintjén. A téma természetszerűen kapcsolódik a pedagógiához is, a tehetség nevelésével összefüggésben. Napjainkban szociálpszichológiai munkásságának nevezhetnénk “Az egyén viszonya a közösséghez ” című munkáját.

 

A tanszéken uralkodó hangulatról egy egykori tanítványa így írt: ” Uralkodott ott a szigorúság, a logika, a tekintély nagyon emberi magatartással ” a profeszszor a jelest a 100%-os feleletre adta meg. ”

 

Hallgatói szerették, tisztelték tanárukat, aki műveiben a pedagógia máig aktuális problémáinak, feladatainak egyikét fogalmazta meg a “mérték után szabott” individuális nevelés megvalósítására való törekvést. Ennek elérését szorgalmazza, amihez szükségesnek, elengedhetetlennek tartja, hogy minél korábban, minél több ismeretet lehessen megszerezni a személyiség tehetségéről, hajlamáról. Ezen feladat kijelölésével pedig már akkor megfogalmazta a tanárképző intézményekben tanított pszichológiai témakörök szükségességét, elengedhetetlen voltát.

Személyes vallomásaiból az is kiderül, mi volt a véleménye arról, mekkora szerepe van a pedagógus személyének az oktatás, nevelés, tanulás szempontjából: “… az elemitől az egyetemig az oktatás értéke elsősorban a tanerő egyéni kvalitásán, problémaérzékén és pedagógiai rátermettségén múlik. Ennek hiányában a tanítás ellaposit, elidegenit a tanulástól.” E fenti megállapítás aktualitását, érvényességét mi sem bizonyítja jobban, mint azon vita, mely napjainkra eldőlni látszik: szükség van-e a többlépcsős tanárképzésre.

 

A háború utáni zavaros helyzet után 1947-ben intézményünk önálló Pedagógiai Főiskolaként kezdi meg működését. A kötelező tárgyak sorát az induló tanévben a pszichológia nyitotta meg 4 féléves anyaggal, vagyis a hallgatók heti 2-2, illetve 4-4 órában foglalkoztak pszichológiával a két év alatt. Az intézmény általános célkitűzésének s a politikai légkörnek megfelelően általános lélektani, gyermeklélektani és oktatáslélektani előadásokat látogathattak a hallgatók. A képzési idő ugyan ekkor három év volt, a befejező évfolyam óratervezetére vonatkozóan azonban nem találtunk adatokat.

 

A viszonylag magas óraszám a tudományterületnek a pedagógusképzésben betöltött szerepére is utal. Az idők és a megítélés változására utal, hogy az 1949/50-es tanévben – annak ellenére, hogy a Neveléstudományi Tanszék vezetője Geréb György – a tanszék docense Zsámbéki László (1950-1959), az első évfolyamon csupán heti két órában ad elő Radnai Béla általános lélektant, óraadó tanárként. 1955-től ez az óraszám eggyel növekszik ugyan, de azt is figyelembe kell ven­ni, hogy a képzési időtartam gyakorta változik. Ez azért fontos, mert a tárgy minden hallgató számára kötelező volt, ennek alapján azonban a teljes képzési időnek csak bizonyos százalékát kötheti le.

 

Az ötvenes években, a II. év végén a hallgatóknak alapvizsgát kellett tenniük ezen tárgyból, tanulmányaik befejezésekor pedig összevont szigorlaton – társadalomelméleti, pedagógiai, pszichológiai ismeretek – kellett bizonyítaniuk tudásukat.”

 

1960-ban a teljes képzési idő négy év. Ekkor az első félévben az általános- és gyermeklélektannal heti négy órában találkozhattak a hallgatók, a második félévben pedig nevelés- és oktatáslélektani ismereteket szerezhettek, heti két órában. Az ekkor használt főiskolai könyvek és jegyzetek között nem szerepelt kifejezetten a tanárképzősök számára írt jegyzet pszichológiából. A Jegyzet a tanító- és óvónőképző intézetek számára című kiadványt használták a hallgatók a vizsgára való felkészülésre, a Geréb Györgyáltal szerkesztett és írt Pszichológiai Atlasz egészítette ki a sort

 

Nem az óraszám emelkedés az igazán fontos, hanem az a tény, hogy a Neveléslélektan című tantárgyhoz beiktathattak az 1. év második félévére az egyébként már meglévő előadások mellé egy szemináriumot is. Ezen foglalkozásokat Tímár Andrásné tartotta, Geréb György társaságában.

 

A másik fontosnak ítélhető változás, hogy fakultatív kollégium keretében a hallgatók dr. Geréb György vezetésével Gyógypedagógiai lélektan címmel heti egy órában foglalkozhattak olyan ismeretek elsajátításával, melyek felkészítették őket alapfokon az értelmi fogyatékos gyerekek felismerésére. A neveléslélektani szeminárium kibővített óraszáma már igényelte, hogy a kötelező jegyzetek számát Dr. Kelemen László: Neveléslélektan című jegyzetévei kiegészítsék.

 

Főiskolánkon az 1962/63-as tanév fordulópontot jelentett a pszichológia’ oktatásának szempontjából. A minisztérium ugyanis ekkor engedélyezi, hogy a Neveléstudományi Tanszék keretén belül önálló pszichológia részleg alakulhasson. A következő tanévben pedig, tehát 1963-ban már megalakulhat az önálló Pszichológia Tanszék, Geréb György vezetésével, aki 1957-ben a neveléstudomány, 1960-ban pedig a pszichológiai tudomány területén szerzett kandidátusi címet.

 

A tanszék működését, életét, kutatási területeit Geréb tanár úr munkássága fémjelzi, s természetszerűen nagyban meg is határozza, mintegy két évtizedig. A tanszék a legkisebbek közé tartozik, s a létszám korlátokat szab a kutatásban, oktatásban egyaránt. Geréb tanár úr egyetlen oktatói állásban foglalkoztatott munkatársa Tímár Andrásné főiskolai tanársegéd volt a tanszékké alakulás után is. Ebben az évben a használatos tankönyvek és jegyzetek alaposan kicserélődnek. A tankönyvek számának változásából a tananyag minőségi és mennyiségi változására is következtetni lehet. Íme:

Dr. Kardos Lajos: Általános lélektan

(Kiegészítő, segédtankönyvként a már korábban említett Pszichológia Atlaszt használták a hallgatók)

Dr. Molnár Imre: Gyermeklélektan

Dr. Kelemen László: Neveléslélektan

 

Geréb György bölcsész-indíttatásáról, pedagógia, pszichológia iránti érdeklődéséről első tanulmányai tanúskodnak, hisz írt az iskolás gyerekek túlterheléséről 1948-ban, A lélekismerő Arany címet viseli 1949-ben megjelent tanulmánya, illetve tanulmányokat írt Comenius Nagy Oktatástanáról, egész munkásságáról. De már 1949-ben megjelenik A pszichológia kritikus pontjai című cikke is. A tanárképzésben folyó munkáról villanásnyi képet ad a Délmagyarországban 1953­-ban megjelent ismertetése a Pedagógusaink tanulmányozzák a pavlovi tanitásokon alapuló lélektant címmel. A fáradás, a figyelem vigilanciája, a fáradékonyság vizsgálatát a laboratóriumban található műszerek segítségével is tanulmányozhatták tanítványai is.

 

Ezen általános lélektani érdeklődése mellett sokat és sokszor nyilatkozott arról, mi a szerepe, hol a helye a pszichológia oktatásának a tanárképző intézményekben. Fontos feladatának tartotta, hogy a pedagógiai ismeretekkel párhuzamosan a pszichológiai ismeretek is a hallgatók tudásának részévé váljanak. Többször hangsúlyozta, hogy a gyakorlatoknak óriási jelentősége van a képzés idején, s arra kell törekedni, hogy az elméleti ismereteket a hallgatók ne mechanikusan, hanem értő módon, a konkrét oktatási, nevelési szituáció elemzése alapján legyenek képesek alkalmazni.

 

Már 1967-ben előadást tart Az iskola “pszichés klímája” elsőéves tanárjelöltek emlékképeiben címmel. Ebben az előadásban egy sor olyan – máig is megoldásra váró – kérdést vet fel, melyek a felsőfokú tanárképző intézetek számára gondot jelenthetnek. Pl.: “A tanárjelölt nem’ sajátíthatja el azokat a korszerű személyiség-lélektani és pszichodiagnosztikai eljárásokat, amelyeknek segítségével felmérhetné a különböző pszichés sajátossággal rendelkező tanulót … Osztályfőnöki órákon a pályaválasztással foglalkozik, de nincs idő arra, hogy a pályalélektan alapelemeiről felvilágosítást kapjon.

 

A problémák legalább részben történő megoldásához járul hozzá két könyvével. Az egyik a Pszichológiai Atlasz, mely hazánkban első s mindezidáig utolsó is a maga nemében. A másik a Pszichológia című tanárképző főiskolai hallgatók számára készült könyv, melynek egyes fejezeteit Geréb György maga írta, a könyvet pedig szerkesztette. Ezen utóbbi hosszú ideig szinte kizárólagos és egyetlen tankönyve volt a pszichológiának a főiskolákon.

 

A professzor úr a kezdetektől együtt dolgozott Tímár Andrásné-val (1959-1977), aki a főiskolai hallgatók tudásszintjével, illetve a humán- és reálszakosok manualitás területén mutatkozó különbségeivel’ foglalkozott kutatási témaként, de megjelentek cikkei, tanulmányai a tanárjelöltek pályaválasztási motívumainak vizsgálatáról, a hallgatók középiskolában szerzett tudásanyagának maradványai tanulmányozása során szerzett tapasztalatairól is. Főiskolai adjunktussá 1959-ben nevezték ki.

 

Kiss Ferenc (Szentes, 1932) 1965 augusztusától 1980 decemberéig dolgozott a tanszéken. Főiskolai adjunktusi kinevezését 1965-ben kapta meg. Kutatásaiban a tanárjelöltek alkalmassági vizsgálata jelentős szerepet töltött be.

 

Szabó Zoltán tanársegéd 1962-től 1968-ig volt Geréb György munkatársa. Gulácsy Éva a hetvenes években kapcsolódott be a tanszék munkájába, új területtel egészítve ki a kutatás palettáját. Elsősorban a gyermek- és ifjúságvédelem problémái foglalkoztatták.

Rácz Fodor Benő 1977 júniusában kerül a tanszékre oktatóként. Kónya Gábor tanszéki technikusként, Balogh Józsefné pedig tanszéki segédlaboránsként dolgozott ebben az időszakban. Az 1963/64-es tanévben kapott kinevezést főiskolai tanársegédként Hakani Hisenné. Balogh Tibor 1973-1975 között dolgozott a tanszéken, ahová 1989-ben ismét visszatért. Bácskai Erzsébet (Szeged, 1952) a JATE-n folytatott tanulmányai befejezése után, 1976-ban került tanársegédként a tanszékre. 1986-ig dolgozott itt. Magyar szakos diplomája részben természetessé teszi, hogy a pszicholingvisztika volt fő kutatási területe. Keczer Tamás (Békásmegyer, 1932) Főiskolai adjunktusi kinevezését 1979-ben kapta meg. A szociálpszichológia területéről a személyközi kapcsolatok fejlődése iránt érdeklődött leginkább. Megbízatásai közül az egyik legfontosabb: az OM Pedagógiai és Pszichológiai Bizottsága Pszichológiai Albizottságának tagja. A hetvenes évek kutatói gárdájának névsorában szerepel Koczkás Imre (Makó, 1928), akit 1975-ben neveznek ki főiskolai adjunktussá. Pszichológiai vizsgálódásának köre a tanárjelöltek értékorientációja volt.

 

Az 1970/71-es tanévtől kezdve a pszichológiát ismét négy féléven keresztül hallgathatják a tanárjelöltek. Így mód és lehetőség van arra, hogy az elméletet a gyakorlatban is alkalmazhassák a hallgatók, illetve saját tapasztalatokra támaszkodva tudjanak értő kérdéseket feltenni a tárgy ismeretanyagával, hasznosíthatóságával kapcsolatban.

 

Az önálló tanszéki munka eredménye, hogy a szakdolgozatok száma évről évre emelkedik. A kezdeti két-három dolgozat előbb ötre, majd 15-20 dolgozatra emelkedik évenként. Ez nagy fegyvertény, hisz annak valós mutatója: noha nem önálló szak a pszichológia a főiskolán, a hallgatók tanulmányaik során megértik ezen tárgy jelentőségét a tanítási gyakorlatban, s maguk is szívesen mélyülnek el ilyen témában.

 

2.2. Új utak a Pszichológia Tanszék történetében

 

Geréb professzor úr halála után, 1982-ben a tanszék vezetését Klein Sándor vette át. Matematikai érdeklődésének köszönhetően a tanszéken folyó kutatómunka a kreativitás, tantárgy-metodika témakörével bővült. Hogy a pedagógusjelöltek oktatásának, képzésének során mit, hogyan és miért tartott fontosnak, arról álljanak itt Carl Rogers szavai. A neves humanista pszichológus elveivel való közösségvállalást Klein Sándor gyakran hangoztatta. “… az ismereteknél talán még nagyobb jelentőségű a pszichológiai készség … a pedagógus legfontosabb pszichológiai eszköze a megfelelő pszichológiai reagálás a pedagógiai helyzetekben. Ez nem elsősorban ismeretek dolga, hanem gyakorlati képességek, készenléti állapotok alkalmazása. ”

Az ezen elveken alapuló gyakorlat megvalósítására való törekvést mutatják azok a publikációk is, melyek elsősorban Farkas Katalin közreműködésével azon információkat adták közre, milyen elvárásai, milyen igényei vannak a tanárjelölteknek a pszichológiával kapcsolatban; hogyan vélekednek a jelöltek az oktatás anyagáról, módszereiről. A főiskolai hallgatók véleményéből kötetekre, való anyag állt össze. Ezen elvárások ismeretében kíséreltek meg közreadni a tanszék dolgozói olyan feladatgyűjteményt, melyeket gyakorló pedagógusok tapasztalatai, tanárjelöltek hospitálásai alapján állt össze. Oktatási, nevelési konfliktus helyzeteket tartalmaz, befejezés, megoldás nélkül. Ezen esetek elemzése, a lehetséges megoldások megkeresése volt a hallgatók feladata a képzés során.

 

Törekvéseiket segédanyagok készítésével is igazolják. Elkészül Klein Sándor és Farkas Katalin szerkesztésében a Tanár leszek! Tanár vagyok! című sorozat, mely “Vitatémák, ötletek, javaslatok, tanácsok tanárjelölteknek, tanároknak” alcímmel lát napvilágot.

 

A Neveléstudományi és a Pszichológia Tanszék munkája elválaszthatatlanul összefonódik. Nem csak történetileg – hisz eredetileg a Neveléstudományi Tanszék kötelékéből vált ki a Pszichológia Tanszék -, hanem abban az értelemben is, hogy több oktató mindkét tanszéken dolgozott. Ezek közé tartozott Farkas Katalin is, aki Klein Sándor hívására a Neveléstudományi Tanszékről került át a Pszichológia Tanszékre. Innen a Csongrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési KHT Rendezvényház KHT jogelődjének, majd a fent nevezett intézmény igazgatójának nevezik ki. Veszprémi László tanár úr 1970-től 1994-ig a Pszichológia Tanszéken is oktatott, 1976-tól pedig a Neveléstudományi Tanszéken is. A nyolcvanas években a tanszéken dolgozik Helembai Kornélia (1981. aug. 1- 1987. máj. 30.), Elekes Mihály (1985 aug. 1.-1989. aug. 31.), Szabó Zoltán, Szabó Éva, Gyifkó Mária, Szenes Márta, aki a JATE Pszichológiai Tanszékének munkatársai napjainkban. Balogh Lujza, Csepregi Zsuzsa mindketten a Sás utcában, a Pedagógiai Segítő Központban dolgoznak jelenleg. A tanszék laboránsaként Rabcsánszky Józsefné 1978 augusztusától 1996 májusáig dolgozott. Technikusként Vladiszlajev András, Kónya Gábor, Csapó Balázs nagyban hozzájárult a tanszéken folyó oktatómunka hatékonyságához.

 

Az 1988/89-es tanévben Keczer Tamás vezette a tanszék munkáját, majd az 1989/90-es tanévtől Balogh Tibort nevezték ki tanszékvezetőnek, 1995-ig. Ha párhuzamokat szeretnénk keresni a tanszék önállósodása előtti időkből, azt is mondhatnánk, hogy Somogyi József hagyományait viszi tovább tanszékvezetőként. Hasonlóan az említett tudóshoz, filozófiai indíttatású pszichológiai tevékenysége. Az ő előadásait hallgatók már főiskolai tanulmányaik első félévében betekintést nyerhetnek a pszichológia kialakulásának történetébe, megértve a pszichológia kutatások sokirányúságának történeti alapjait.

 

Balogh Tibor irányításával dolgozott a tanszéken Rácz Fodor Benő, Szenes Márta, Elekes Mihály, 1989-től pedig Gergely Jenő, két évvel később Függ Zsuzsa, Szabó Éva, Kőrössy Judit kapcsolódott be a tanszéki munkába. 1994-ben Tóth Tünde, Török Imre, Ágostonné Páger Margit érkezett, majd 1995-ben Démuth Ágnes, aki a nyugdíjba vonult Függ Zsuzsa helyére lépett.

 

Török Imre (Szentes, 1967. október 10.) pszichológusi diplomáját a KLTE-n szerezte Debrecenben, 1993-ban. Ugyanekkor pedagógia szakos középiskolai tanári diplomát is szerzett. 1997-ben Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusi képesítést szerzett a HIETE- n. Szakmai érdeklődése a deviáns magatartásformák kialakulásának bemérése és megelőzése felé irányul, de szívesen tanulmányozza a szexuálpszichológiai fejlődést, s foglalkoztatják a tudat pszichológiai kérdései is.

Páger Margit (Kunágota, 1950. április. 7.) 1972-ben végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola matematika-fizika szakán kapott általános iskolai tanári oklevelet. A pszichológia iránti érdeklődése is ekkor alakult ki, szakdolgozatát pedagógiai-pszichológia tárgykörben írta. 1994-ig matematika-fizika szakos tanárként dolgozott. 1992-ben a JATE-n pedagógia szakos előadói diplomát szerzett, sekkor irányult érdeklődése a reformpedagógia – személyiségfejlesztés területe felé, különös tekintettel a családi iskolára. Kutatásait az alternatív pedagógiai programok szerint tanító általános iskolákban végezte. Maga is kidolgozott egy új pedagógiai programot, melyet a szegedi Csongor Téri Általános Iskolában ki is próbált. 1992-ben végzett a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán is, ekkor tanítói oklevelet szerzett, mivel korábban említett kutatásait a 3-18 éves korosztályra terjesztette ki. 1994 januárjától a JGYTF Pszichológia Tanszékének oktatója. Kutatási területének megfelelően speciálkollégiumokat is vezet. 1995-ben a MTE mentálhigiénés szakán végzett. 1997-ben a fenn említett terület vizsgálatainak összefoglalásából megvédte kandidátusi értekezését, s ekkor lett főiskolai adjunktus. A személyiségfejlesztés területén belül most a tehetség fejlesztés lehetséges módszereit, eljárásait tanulmányozza intézményes keretek között Debrecenben a KLTE-en. A Magyar Tehetség Társaság tagja, s a délkeleti csoportnak vezetője is.

 

Az 1995/96-os tanévtől Gergely Jenő irányítja a tanszéket. Az érték-kutatás ismert, elismert szakembere. Személyiségismeret című sorozat-könyvei a tanár szakos hallgatók számára megkönnyítik a pszichológia elméletei között való eligazodást. Hozzásegítik a hallgatót ahhoz, hogy az ismeretek rendszerezés évei azon területekre irányíthassák figyelmüket, melyek a pedagógus mesterség eredményes, sikeres gyakorlásához elengedhetetlenül szükségesek. Szakmai tudásán, elismertségén alapuló kapcsolatainak mozgósításával jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy intézményünkben az 1999/2000 tanévtől kezdve ismét elkezdődhet a tanítóképzés. Irányítása alatt 1988-tól a négy szemeszteres képzés tematikája a következőképpen alakult: pszichológiatörténet, fejlődéspszichológia, pedagógiai pszichológia,  szociálpszichológia.

 

Démuth Ágnes (Szeged, 1952. december 22.) 1977-ben végzett a JATE magyar-pedagógia szakán. Egyetemi tanulmányai idején fordult érdeklődése a hátrányos helyzetű gyerekek, ezen belül is az állami gondozott gyerekek felé. Szakdolgozatát empirikus vizsgálataira építve ebből a témából írta. A Rigó utcai Nevelőotthon csoportnevelőjeként, majd utógondozójaként dolgozott 12 éven keresztül. A családi környezet nélkül növekvő gyerekekkel kapcsolatos ismereteit az Egyesült Államokban is bővítette. Csoportnevelőként tanítania is kellett, ezért már akkor olyan módszerekkel kísérletezett, melyek a gondolkodást, ezen keresztül az egész személyiséget is fejleszteni képesek. 1989-ben került a Móra Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában ahol a hátrányos helyzetű gyermekek egy olyan csoportjával találkozott, akik tanulmányi teljesítmény terén jóval alatta maradnak adottságaiknak. A magyar tantárgy tanítása kapcsán egyéni tanmeneteket kidolgozva kísérletezett a jobb eredmények elérése érdekében. Munkájának alaposabbá tétele érdekében elvégezte az ELTE pszichológia szakát, 1996-ban kapott pszichológus oklevelet. Kutatásait az iskolai alulteljesítés okainak vizsgálata, a magyar nyelv értésének, tudásának szintfelmérése, a tanítási módszerek és a tanulói teljesítmények összefüggéseinek vizsgálata címszó alatt lehetne összegezni. 2006-tól Gergely Jenő hirtelen bekövetkezett halálától ő irányítja a tanszéket.

 

Nagyon határozottan kezd kirajzolódni a tanszék kutatási programja, mely szervesen illeszkedik a Neveléstudományi Tanszék törekvéseibe, s legrövidebben úgy lehetne summázni a témát, hogy a cél: a pedagógusjelöltek mesterségre való, minél alaposabb, gyakorlatra orientált felkészítése.

 

3. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszék

 

A két tanszék történetét összegezve megállapítható, hogy oktatóink legjobb tudásuk szerint mindent megtettek a hivatásra nevelés területén, jelentős elméleti eredményeket értek el a különböző korszakokban, melyeket aztán igyekeztek átültetni a gyakorlatba, nyitottak voltak az új eredmények befogadására, de megtartották a bevált régi értékeket is. Megállapítható, hogy tanszékünk mindig képes volt a megújulásra, s ez optimizmusra ad lehetőséget a jövőt illetően.

 

2006-ban a Szegedi Egyetemen bekövetkezett struktúraváltásnak megfelelően karunkon is változások történetek. Intézményünk a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar nevet vette fel, és 2007 októberétől intézeti rendszerben működik. Tanszékünk a Tanító és Óvóképző Intézet tanszékeként – mint már többször története során- Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszék néven működik. Tanszékvezető 2007 októberétől Fáyné Dombi Alice. A tanszék részeként működő gyógypedagógia szakcsoport a struktúraátalakulásnak megfelelően kivált a tanszékből, külön intézetként működik. A korábban ide tartozó óvodapedagógia külön szakcsoportként működik a Tanító és óvóképző Intézet részeként.

 

A tanszék tevékenységének új irányai alapképzési és mesterképzési szakok indítása. Akkreditált szakjaink: óvodapedagógus alapszak, minőségfejlesztés tanár, kollégiumi nevelőtanár, tanulási és pályatanácsadási tanár mester szakok. Lehetőségeinknek megfelelően további szakok akkreditáció utáni indítását tervezzük.

Frissítve:   június 12, 2019