A mai emberi élet viszonylataiban hordozzuk elődeink nagyon kemény, szorgos és egyre racionálisabbá váló fizikai aktivitására és a vele párhuzamosan kialakuló gondolkodásra épülő genetikai kódját. Eigen és munkatársai (1971) rájöttek arra, hogy a genetikai kód az első sejtekben, már 4 milliárd évvel ezelőtt is létezett. Tehát az első sejt megjelenéséhez egy mil­liárd év sem kellett, de ahhoz, hogy az egysej­tű élőlénytől eljussunk az emberi szervezet­hez, további 3 milliárd évre volt szükség. Így könnyebben belátható, hogy e precí­ziós szerkezet, mint az emberi szervezet, milyen bonyolult mechanizmusok útján működik, s a megfelelő működés - az egészség - fenntartá­sa 3 milliárd év alatt kialakult, komplex folya­matok összességének eredménye.

A dinamikus változás, az emberé válás időszaka mintegy 2.5 - 3 millió évre tehető, melyet a „Nagy kiugrás" időszakaként ismerünk.

A nagy kiugrás ideje:

A Nagy Kiugrás (Wikipédia) kifejezést Jared Diamond amerikai tudós alkotta meg, és azt a viszonylag rövid ideig tartó folyamatot értjük alatta, amelynek révén az anatómiailag modern ember (Homo sapiens) szert tett a ma is jellemző képességeire, viselkedésére. (1/a -1/b. ábrák) Az antropológusok által igazolt teljesítmények, mint az eszközhasználat, képzőművészeti alkotások, a beszéd kialakulása összhangot mutat a testalkat és vele párhuzamosan az agyi kapacitás változásával. Ezzel a változással együtt vált egyre alkalmasabbá az emberszabású, majd az ember, a környezeti lehetőségeinek magas szintű felhasználására, - ma már inkább azt mondhatjuk - kizsákmányolására.

1/a. ábra: Őseink által készített kőeszköztípusok és képzőművészeti alkotások száma Richard Leakey szerint. Egyes antropológusok szerint a felső-paleolitikum változatos leletanyagai a beszéd viszonylag rövid idő alatti kialakulására utalnak.

1/b. ábra: Őseink agytérfogatának változása az elmúlt hárommillió év során Richard Leakey szerint. A diagram azt sugallja, hogy a beszéd képessége folyamatosan alakult ki.

Az egészség fenntartása a mozgás mennyiségi és minőségi mutatóinak és a vele egyensúlyban tartott táplálkozásnak köszönhető. Az évmilliók alatt a genetikai kódunk az evolúciónak köszönhetően törvényszerűségként írja le és adja tovább számunkra a szervezetünk működési rendjét:

Elődeink az emberi fejlődés során megalapozták:

A munkaformák jelentős átalakulását tapasztaltuk az elmúlt két évszázadban, de különösen az utóbbi évtizedekben és tapasztaljuk napjainkban, melynek legjelentősebb tényezője a fizikai aktivitás csökkenése. Természetesen a nehéz fizikai munka, gépeknek történő „átadása" számunkra jó, de az emberi szervezet továbbra is igényli - ezt genetikai kódjai határozzák meg - a kellő mennyiségű mozgást.(1. grafikon) Sajnos ez az igény még nem tudatosult sem az egyén, sem a társadalom viszonylatában. Ennek következtében jelentős deficit állt be mindkét szinten a mozgásműveltség, - mozgásintelligencia, következésképpen az egészségmagatartás, és az egészség területén. Ezek a kultúraterületek is az öröklött tényezőkön, hagyományokon túl a tanulásra az utánzásra építhetőek.

Egyre többet olvashatunk például a mémek jelentőségéről, - A mém szó Richard Dawkins szóalkotása a miméma (utánzás) szóból, amelyet 1976-ban publikált The selfish gene (Az önző gén) - Wikipédia) című könyvében. Ez olyan név, írta Dawkins, ami „a kulturális átadás egységének vagy az utánzás, az imitáció egységének gondolatát hordozza". Dawkins felvetette annak lehetőségét, hogy az evolúció-elmélet(Wikipédia)) kiterjeszthető a kultúra elemeire is. Így a „gén" analógiájára megalkotta a mém szót, amelyekkel a kultúra feltételezett, másolható és másolódó alapegységeit jelölte. Az Oxford English Dictionary definíciója szerint „egy kultúra valamely eleme, amely a genetikai öröklődéstől eltérő módon is képes terjedni, különösen utánzással." Susan Blackmore, a memetika egyik gyakran idézett teoretikusa egy 1998-as cikkében egyetértett ezzel a definícióval. ( Wikipédia, 2014.04.10. 10.17')

Sajnos azt látnunk kell, hogy a mémek, ugyan úgy önzőek, mint a gének, elsősorban az elterjedésük és nem a hatásuk „érdeklik" őket. Ezzel magyarázható például a magyarok rossz és alig változtatható táplálkozási szokása, de ide sorolható a nagyon szerény fizikai aktivitása is. Az alapvető problémát az jelenti, hogy a munkához és a közlekedéshez kapcsolódóan megjelenő fizikai aktivitás kényszer szinte teljességgel megszűnt. A számítások szerint egy ősember napi kalóriaigénye közel 4000 Kcal (vadászat, menekülés, hőmérsékleti hatások elviselése, stb.), ezzel szemben a mai ember 400 kcal/nap elégetésével „jól megvan".

1. sz. kép: Az ülő ember/ In the sitting man
forrás: Kovács Tamás Attila: A rekreáció főbb irányzatai c. tanulmányából / Magyar
Sporttudományi Szemle 2007/2