Mérsékelt intenzitás mellett (steady state) a laktát termelés és felhasználás egyensúlyban van és a nyugalmi tejsavszint nem változik. Magasabb teljesítmény intenzitásnál - ami egészséges átlag egyénekben a maximális oxigén fevétel 55-65%-nál, jól trenírozott sportolóknál akár 80% felett is lehet - a laktát vérszintje folyamatosan emelkedik. Ennek értelmezése máig vitatott. Nem kérdéses, hogy egy adott intenzitás felett az oxigénkínálat relatív csökkenése (anaerob küszöb, AT) jelentős komponens, hiszen az anaerob glikolízis kerül előtérbe a Szent-Györgyi-Krebs (tricarbonic acid) ciklus „lassulása" miatt a laktát/piruvát arány emelkedését okozza. Azonban több vizsgálat igazolta, hogy a laktát emelkedés oxigén jelenlétében is beküvetkezik a terhelés intenitásának növekedése során, amikor több glikolitikus (II_b) izomrost aktiválódik Bármi is az ok, a megemelkedett laktát pufferelése következtében megnő a szén-dioxid tartalom a vérben, ami ventiláciő emelkedést eredményez, így vértelen úton is detektálható a kardiopulmonális teerhelés során (2., 12., 13. ábra).

12. ábra: Laktát küszöb detektálás a ventilációs ekvivalens módszerrel

13. ábra: Laktát küszöb detektálás a kilégzett gáztenziók módszerrel.

14. ábra: Laktát küszöb detektálás a „respiratory exchange ratio" ( V_CO2/V_O2) módszerrel

A laktát küszöb fontos indikátor állóképességi sportokban a teljesítőképesség megítélésben, mert jól jelzi a tartósan fenntartható munkaintenzitást Pontosabban lehet megítélni egy sportoló várható teljesítményét, mint a maximális terhelhetőséget jelző aerob kpacitással (V_O2max). Tréning hatására a LT növekedhet anélkül is, hogy a V_O2 max jelentősen változna. Dekondicionált egyénekben alacsonyabb teljesítményszintnél kezd emelkedni a vér laktátszintje. Úgy tűnik, hogy az LT-t és a V_O2max-ot eltérő tényezők határozzák meg és egy adott aerob intenzitás tartós fenntartásában az izomrost típus, a kapilláris sűrűség és a vázizmok tréning hatására változó oxidatív kapacitása játszik meghatározó szerepet. Gyalogló sportolókban azt találták, hogy az LT-nél mért sebesség és oxigénfogyasztás erősen korrelált a 20 km-es teljesítménnyel. Lényegében az LT-nél mért sebességből 0,6% eltéréssel meg lehetett becsülni a célban mért időt. Ugyanakkor az egyének maximális aerob kapacitása gyengén jelezte előre az aktuális eredményt.

Ha inadekvát a légzés terhelés során, akkor a V_O2 és a V_E ellentétes irányú változását figyelnénk meg, vagyis a V_E/V_O2 csökkenne. Ezzel szemben egészséges egyénekben a légzési ekvivalens nő, vagyis túlzottan magas a légzés az oxigénfogyasztáshoz képest nagyobb erőkifejténél, a V_E/V_O2 az LT után egyértelműen nő (12.ábra). Ezzel párhuzamosan az alveoláris P_CO2 csökken és a P_O2 nő (13.ábra). Még maximális teljesítménynél tekintélyes légzési rezerv marad, mivel a V_Emax csak 60-85%-a a maximális légzési kapacitásnak (MVV). Ez arra utal, hogy a pulmonális ventiláció nem lehet a „gyenge láncszem" az oxigéntranszport rendszerében (1.ábra). Csupán magasan motivált elit sportolókban lehet megfigyelni a légzési rezerv kimerülését a maximális teljesítménynél, ahol a kardiovaszkuláris és a muszkuláris adaptáció oly mértékben emelkedett, hogy a légzési tartalékok hamarabb kimerülnek.

Egészségesekben a légzés energiaigénye alacsony, nyugalomban 2-3 ml oxigén/1 liter VE, vagy a teljes energiafelhasználás kb. 4%-a. Maximális terhelésnél (V_E 100 L/min körül) ez 9 ml oxigén/1 liter V_E-re emelkedhet.

Aerob tréning hatására ventilációs adaptáció is kialakul. Vita maxima terhelés során a V_Emax és a V_O2max is nő a tréning hatására. Ez érthető, mivel az aerob kapacitás növekedése nagyobb oxigénigényt és következményesen nagyobb szén-dioxid termelést von maga után, amit nagyobb ventilációval kell eltávolítani. Szubmaximális terhelés során, már 4 hét tréning után csökken az oxigénre vonatkoztatott légzési ekvivalens (V_E/V_O2), vagyis kisebb ventilációval tud a szervezett egy szubmaximális oxigénigényt kielégíteni. Ez azt jelenti, hogy csökken az adott terhelés oxigénigénye, ami két szempontból is kedvező lehet erős terhelésintenzitások tartós gyakorlásánál: 1) a légzőizmok fáradása csökken és 2) a légzőizmok számár feleslegessé vált oxigén a vázizmok fel tudják használni.

A ventilációs adaptáció során az egy adott V_E-hez tartozó légzési térfogat (V_T) nő és a légzésszám csökken. Ez azt jelenti, hogy két légvétel között a levegő hosszabb ideig tartózkodik a tüdőben, vagyis több oxigén vonható ki belőle. Edzett egyénekben egy adott szubmaximális terhelés során a kilégzett levegő oxigén koncentrácija csak 14-15%, szemben az edzetlenek 18%-ával. Ez azt jelenti, hogy az edzetlennek arányosan többet kell lélegeznie ugyanolyan szubmaximális aerob erőkifejtéshez. Ez a tréning adaptáció azonban izomcsoport specifikus, ami azt jelenti, hogy a karok edzésével a kar-ergométeres terhelésnél, míg az alsó végtagok edzésével a kerékpár- vagy futószőnyeg terhelésnél lehet a légzésadaptációt igazolni.