Csápok és uszonyok – állati szimbólumtár a felvilágosodás korában

Ocsovai Dóra

Szegedi Tudományegyetem Magyar–Francia Felvilágosodás Kutatóközpont

dorkadesign@hotmail.com

A végtelen, nyílt víztömeget évszázadokon keresztül istenségek lakhelyeként, az ember számára ijesztő közegként tartották számon – nem meglepő, hogy a vízi lényeket, folyamatos inspirációs forrást kínálva a művészet számára, jellemzően a fantázia által teremtett szörnyként ábrázolták. Ezen gazdag képzeletvilágú ikonográfiai ábrázolások alapját az a tény is adta, hogy nem volt mód a vízi állatok alapos megfigyelésére. A 18. század nagy expedíciói – mint például Bougainville 1766-os világkörüli hajóútja – az utazás során gazdag tengeri állatvilág felfedezését is lehetővé tették, helyt adva a nyíltvízi állatvilágot realisztikusan bemutatni képes művészek útleírásokban, enciklopédiákban megjelenő, jegyzetszerű rajzainak.

A 18. század második felétől tehát a Linné és Buffon munkásságával megalapozott természetrajzi feldolgozása és ábrázolása által sokszor ezek a lények új nevet és anatómiailag alátámasztott ikonográfiai formát kaptak, ami akár egyes tengeri mítoszok deszakralizálásához is vezethetett. (Előadásunkban kitérünk a biblikus bálna, s az ősszörny, a Leviatán, úgy mint a rája (vízi sárkány) példáira, s új fajok – pl. vízimajom – megjelenésére is.)

Mindazonáltal, még ha az anatómiailag pontos megfigyelés és dokumentáció meg is magyarázott bizonyos, addig rejtélyes jelenségeket, a felvilágosodás művészeit továbbra is izgatták a természetfeletti, a szörnyűséges, az ijesztő, azaz Burke definíciójával „fenséges”-nek hívott jelenetek. A realisztikus ábrázolás kényszere mellett a víziszörny-mítosz az alkotók fantáziáját inspirálva, művészi és emberi vágyakat és félelmeket megtestesítve irodalom és festészet szimbólumtárát táblaképeken, könyvillusztrációkon egyaránt gazdagította.

Milyen megjelenési formákon keresztül válnak a század során a víziszörnyek immár egyszerűen vízben élő állatokká? Diderot és D’Alembert Enciklopédiájának, vagy Buffon Általános és részletes természetrajzának dokumentarista metszeteit korabeli táblaképek és könyvillusztrációk ábrázolásait megidézve, csápok és uszonyok rémisztő képeitől a nyílvízi állatvilág valósághű ábrázolásának elemzésén át tervezzük bejárni ezt a vizuális utazást.

Végezetül kitekintést szeretnénk adni a 19. századra is, amikor is, többek közt Verne regényeivel, az alapvetően barátságos vízi állatok, mint a polip, az óriás kalmár, a tengeri kígyó már anatómiailag pontos alapokon nyugvó ábrázoláson keresztül, de ismét hátborzongató kontextusban tűnnek fel.