Propszt Eszter
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nemzetiségi Intézet
propszt@jgypk.u-szeged.hu

Állati jelentéshordozók a magyarországi németek történetének
irodalmi megformálásában

„Ezen a tavaszon is visszatértek a gólyáink, de mert közben kivágták a nyárfákat, egy szalmakazal tetejébe kellett építeniük a fészküket. Ők voltak az első hazátlanok”, olvashatjuk Franz Sziebert Wann kommen die Störche wieder [Mikor térnek vissza a gólyák?] című elbeszélésében. A szöveg a gólyák párhuzamos történetének beiktatásával alkotja meg egy magyarországi német falu háborús és háború utáni történetét, a gólyák és a magyarországi németek elűzetésének szemantikai egyesítésével: a megváltozott körülmények miatt, és az elűzött svábok házaiba költözők zaklatásának kitéve a gólyáknak sincs maradásuk a faluban. A jelentésépítés e módja, az állattörténetek szemantikai többletének felhasználása, tipikusnak mondható az 1980-as években, amikor egy politikai fordulat új lehetőségeket nyit a magyarországi német irodalom számára a történelmi és szociális tapasztalatok értelmezésére. Az irodalom próbálja a korábban tabunak számító történelemdiskurzust és az írást legitimáló, a magyar hazával, ill. a szocialista Magyarországgal szembeni lojalitásdiskurzust identitásdiskurzussá békíteni. Kompromisszumként sorsdiskurzus jön létre, az pedig az áldozati identitást kínálja fel a traumatikus események feldolgozásának mintájaként, nemritkán a [jóhiszemű], [gyanútlan], [kiszolgáltatott], [tehetetlen] szemantikai jegyek állattörténetek általi maximálásával. Előadásomban ennek a jelentésképző stratégiának az alakulását vizsgálom a magyarországi német irodalom kontextusai változásának összefüggéseiben.