Robert Wilson állatkertje: Noé bárkája Párizsban

Jászay Tamás

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék

jaszaytamas@gmail.com

Az utóbbi évtizedek egyik emblematikus színházi alkotója a texasi születésű Robert Wilson, aki világszerte monstre projekteket mutat be számos műfajban. Színpadán gyakori vendégek az állatok, hol emberek „játsszák” őket (Les fables de La Fontaine), hol preparátumokkal (Deafman Glance) vagy makettekkel (Ka Mountain) dolgozik, de attól sem riad vissza, hogy élő állatokat alkalmazzon színházában (The Life and Death of Marina Abramovic). Előadásomban egy Wilson által rendezett különleges kiállítással, a 2016-ban a Van Cleef & Arpels ékszerház exkluzív kollekcióját bemutató Noah’s Ark című bemutatójával foglalkozom. Wilson interpretációjában a kiállítás és az állatkert fogalmait is újragondolja, amikor álomszerű utazássá, érzéki élménnyé alakítja a különleges ékszerek prezentációját. Az állat itt mozdulatlan báb, kellék lesz, amely mozdulatlanul figyeli környezete folyamatos metamorfózisát.

Páviánok az alvilág és az ég kapujában:

egy óegyiptomi vallásos koncepció

Irsay-Nagy Balázs

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Egyiptológiai Tanszék

irsay-nagy.balazs@btk.elte.hu

Az ókori egyiptomi Újbirodalom (Kr. e. 1550-1069) több vallásos szövege tudósít azokról a páviánokról, a „keleti és nyugati lelkekről”, akik az alvilágot és eget elválasztó kapukat nyitják fel, amikor a napisten reggel és este átlépi e két kozmikus tér határát. A megérkező napistent ezután nem csupán kiabálással, énekkel, ugrálással és tánccal üdvözlik, hanem egy titkos, csak általuk beszélt nyelven meg is szólítják. Az előadás a páviánokat be- és megmutató szöveges illetve képi források alapján elemzi ezt a vallásos koncepciót.

Állatok apokalipszise

Hubbes László Attila

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kar

Humántudományok Tanszék

hubbeslaszlo@cs.sapientia.ro

Az állatok mindig különleges helyet foglaltak el a képzeletvilág jelképtárában, éppen a kognitív metaforizáció folyamataiban betöltött sajátos megjelenítő-átlelkesítő erejük miatt (Szilágyi N. 2012), és ez még inkább igaz a mitológiák, vallási szövegek képvilágára. A világ legrégibb hagyományaiban, mondhatni egyetemesen, az ősök, túlvilági lények, istenek különböző állatok alakját öltötték; és ez a zoomorfizmus öröklődött át már a legkorábbi apokaliptikus iratokba is (sőt eleve meghatározóan hozzájárult az apokaliptika kialakulásához) a Hénoch Könyvétől a Jelenések Könyvéig. De nemcsak az isteni vagy a démoni világ jelenik meg ezen az animált képnyelven, hanem az emberi világ is. Vallási vagy etnikai közösségek gyakran érzékelik a másokat, a másságot fenyegetőnek, különösen válságos időkben. Ezt a belső vagy külső másságot gyakran jelenítették meg állati formákban, démonokként, szörnyetegekként.

A zsidó, a keresztény, a muszlim apokalipszisek  ilyen szörnyikonográfiát használtak az ellenség megjelenítésére: a rettegett és hatalmas erők gyakran tűntek fel félelmetes fenevadakként, a környező hitetlenek pedig alantas, tisztátalan, utálatos állatiasság képeiben. Az isteni, a paradicsomi világ – amit Frye (1998) apokaliptikus képvilágnak nevez – ugyancsak tobzódik az állatalakokban. Skorpiók, sáskák, halak, kígyók, galambok, ragadozó madarak, disznók, kecskék, bárányok, kutyák, oroszlánok, lovak – éppen úgy, mint a majdnem elképzelhetetlen kimérák, tengeri, földi, alvilági fenevadak, sárkányok, vagy hatalmas égi tetramorphonok közönséges, jól ismert elemei ezeknek az archetipikus struktúráknak (Durand, 1977). Az apokaliptikus képzeletvilág minden új médiumban mindig újrateremtette önmagát: festészet, nyomtatás, fotográfia, mozgókép, televízió vagy legújabban a digitális multimédia – mindmegannyi új technikai lehetőséget nyújtott az apokaliptikus látomásoknak és retorikának.

Napjainkban a számítógépes videojátékok, a web 2.0-es korszak virtuális közege, a közösségi média beszédterei számtalan eszközt kínálnak a gazdagon burjánzó vallásos vagy ideológiai csoportoknak, apokaliptikus üzeneteik terjesztésére, amelyben a jól ismert ősi bestiárium állatai egyre különösebb alakokban születnek újjá. A tanulmány néhány jellegzetes állatfigurát kiválasztva követi végig ezek ikonográfiai átalakulásait az ókori apokalipszisek látomásköltészetétől a világháló digitális látványosságáig.