A viszonylag új keletű szövegtan és a nagy hagyományokkal rendelkező stilisztika rivalitása közkeletű, s úgyszólván magától értődő, minthogy mindkét diszciplína eleve és alapállásszerűen szövegek elemzésével, interpretálásával foglalkozik. „Talán nem volna túlzás, ha a kettőt ikertudományágaknak tekintenők” – írja Károly Sándor (A szöveg és a jelentés szerepe kommunikációs szemléletű nyelvészeti törekvéseinkben. In: Szathmári István – Várkonyi Imre (szerk.): A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. MNYTK. 154. 23-32: 29), ‘összebékítésük’-re azonban elsőként alighanem Szabó Zoltán tett kísérletet a magyar szakirodalomban.

A következőkben néhány stilisztikai jellegű kérdéssel kívánok foglalkozni (a szövegtan és a stilisztika egymáshoz való viszonyának tisztázását explicit módon nem tartva feladatomnak).

Már régebben kísérletet tettem egy funkcionális és szövegszemléletű stílusvizsgálati eljárás kidolgozására (lásd Vass László: Szupertextuális kohézió és stilisztika. In: Petőfi S. János – Békési Imre (szerk.): Szemiotikai szövegtan 1. A szövegtani kutatás néhány alapkérdése. Szeged, 1990. 45-56). E kísérlet során részint a lexikai mezők koncepciójának általánosításával, részint pedig Szabó Zoltán szövegstilisztikai metodológiájának (lásd Szövegnyelvészet és stilisztika. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.) továbbépítésével mutattam be, hogy a fókuszkohézióhoz hasonló egységek, erővonalak a szövegnél nagyobb szegmentumok mentén is működnek, hatnak minimálisan egy életműben. A kohéziós erőknek ezt a típusát szupertextuális kohéziónak, megnyilvánulását pedig szupertextuális fókusznak neveztem, s működési területén felhasználhatónak találtam és találom a tematikai-stilisztikai szint jellemzésére.

Meghatározott (szöveg)korpusz szupertextuális fókuszainak adekvát elrendezése ugyanakkor egy új, szöveg feletti entitást eredményezett. Ezt a szövegszerű egységet szuper- (vagy inter-) textusnak neveztem, s alkalmasnak tartottam és tartom minimálisan egy életmű hozzá tartozó szakaszának tematikai-stilisztikai jellemzésére. Néhány hasonló szöveg feletti minőséget akár az életműkontextus egészének jellemzésére is.

A vizsgálatot hét Nagy László-vers analízise és a költő életművében végzett korábbi kutatásaim alapján hajtottam végre. Ezek a Versek és versfordítások című háromkötetes gyűjtemény (Magvető Kiadó, Budapest 1978. második, bővített kiadás) első kötete verseinek sorrendjében a következők: Inkarnáció ezüstben (Ajándék, 1967-1973), Délsziget nincs, Rossz álom, február 17, Föltámadt piros csizma (Versben bujdosó, 1967-1973), Szólítlak, hattyú, A havazás árnyéka (Műtét Anyánk szemén, 1973-1977) és a Hószakadás a szívre (Jönnek a harangok értem, 1973-1977). (Zárójelben a megfelelő cikluscímek és évszámok szerepelnek.)

Itt a szupertextus tematikai-stilisztikai lehetőségeit veszem kissé közelebbről szemügyre, egyfelől a stilisztikai elemzés, másfelől a stílustipológia oldaláról.

1. A szupertextus és a stilisztikai elemzés

Az elemzett költemények magvát, lényegét hordozó szupertextuális fókuszokat az egyedi művek folytonosságában (kötetbeli sorrendjében) egymás alá illesztve, állítottam elő az alábbi szupertextust:

ZIHÁLHAT HAVAT IS KÉT SZERETŐ

A szupertextus tematikai-stilisztikai lehetőségeinek próbája természetesen maga a gyakorlat. Egyfelől adott szövegekkel való ‘tesztelése’, vagyis szövegek elemzése a szupertextus közreműködtetésével, másfelől életművön kívüli kontextusokkal való szembesítése.

A szupertextus az elvonatkozatás és az absztrakció mindenkori fokának empirikus, egyszersmind modell értékű (megismerő) egysége. Más szóval: nem csupán a megalkotásában résztvevő szövegekből rekonstruált és összegyűjtött lényegi ismeretek és szabályszerűségek szisztematikus halmaza, hanem az életműkontextus adekvát szeletére jellemző globális tartalmak, tematikai-stilisztikai információk és fejlődési törvényszerűségek rendszere is, sőt az ezeken kívüli ismert vagy nem ismert kontextusok egyikének-másikának is ‘fókusza’ lehet, olyanoknak is, amelyek nem jöttek ugyan létre, de – alternatívaként – létre jöhettek volna, vagy létre jöhetnek.

Összetevőinek alkotóelemei közül a kulcsszó értékű hó és alakváltozatai (lásd Vass László: Szófaji frekvenciák és kulcsszók Nagy László lírájában. In: A JGYTF Tudományos Közleményei, Szeged, 1987 – 1988. 105-112) meg a tél (lehetséges (szótárin kívüli) jelentéseit lásd Vass László: Szupertextuális kohézió és stilisztika. In: Petőfi S. János – Békési Imre (szerk.): Szemiotikai szövegtan 1. A szövegtani kutatás néhány alapkérdése. Szeged, 1990. 45-56: 51), valamint a tavasz – fekete havak, földön – égen stb. oximoronszerű, illetve poláris kifejezések képviselik az elsőrendű és átfogó értékű stíluseszközöket. Ezek: a szimbólum és az ellentét.

A szupertextus főbb alkotóelemeit a következő listán látható kategóriarendszer szemlélteti.

F_H= (F_H1 + F_H2) a haza és attribútumai;

F_H1 = az F_H értékhiányos része és attribútumai (ahol immár természetes a tél; nagy havú ország);

F_H2 = az F_H értéktelített része; felvétele (az ellentét erejénél fogva) úgy is indokolt, hogy a szupertextus nemigen explikálja (legfeljebb: tavasz);

F_L = a ‘lírai én’ és attribútumhalmaza – értékek szemlélete, képviselete vagy az érvényesítésükért folytatott küzdelem különböző megnyilvánulásai és/vagy fázisai stb. (két szerető, ágyék; zihálhat havat; akarja, szeresse);

F_E = a ‘lírai én’ világával ellentétes erők és attribútumhalmazuk (fekete havak, hó, pillognak, szakad).

A szupertextus ‘tesztelésére’ a Nagy László-i életműből három (megalkotásában részt nem vevő) költeményt választottam ki. Ezek kötetbeli sorrendjükben a következők: A vak remény, Záróra, fejlövés, Én vacogok már.

Az elemzéshez felhasznált kategóriák és szimbólumok listáját a szupertextuséra vonatkoztatva állítom elő, az azon szereplő kategóriarendszer inkább csak részleges módosítást igénylő átalakításával (szubsztitúció, ellipszis, metonimikus összefüggések, metaforizáció stb.). A költemények vizsgálata tehát a szupertextushoz való viszonyítással történik. (A szupertextus egy-egy elemét zárójelben tüntetem fel.)

2. Nagy László: A vak remény

A költemény a Vérugató tündér című ciklus (1956-1965) nyolcadik darabja, tehát helyére, keletkezési idejére nézve a szupertextust ‘előállító’ versektől meglehetősen távol esik.

A VAK REMÉNY

Sarki hideget, sivatagi hőt

A szimbólumok listája itt a következő.

F_H = a haza és attribútumai;

F_H1 = az F_H értékszegény részének és attribútumainak, többnyire szinonimikus kifejezői: sarki hideg, halállal kacér haza (vö. nagy havú ország, haza, föld);

F_H2 = az F_H értéktelített osztatának és attribútumainak szinonimikus vagy antonim kifejezői: sivatagi hő (vö. tavasz; hó), szerető (vö. szerető);

F_L = a lírai én és attribútumainak pars pro toto és szinonimikus kifejezői: szív, háborgás (vö. zihálhat), imádás (vö. szeretés) stb.

F_E = 0.

A szövegvilág kiindulási állapotára a lírai én értékmentes vagy talán inkább értékkiegyenlített állapota jellemző: reménykedés, mérlegelés, háborgás. A versvilág átmeneti állapotában viszont értéktermelődés kezdődik, s záró állapotára a lírai én, magával víve az F_H1 és az F_H2 egymással nagyjából azonos értékvonatkozású attribútumait, értéktelített állapotba kerül.

A költemény alapján körvonalazódó ellentét éles, kontúros, a szembesítés erőteljes, határozott. Ám oppozíció nem a lírai én és valóságtere, hanem rajta kívüli értékszférák között áll fenn. A versattitűd alapvető sajátja éppen az, hogy a különböző (előjelű) értékszférákat a lírai én mintegy önkörébe vonja, s ezáltal és / vagy ezzel egyidejűleg pozitív minősséggé is hangolja át. S mindez nagyjában-egészében ugyanazokkal a tematikai-stilisztikai eszközökkel valósul meg, mint amelyek a szupertextusnak is kitüntetett elemei. Lásd például a hideg, hő, haza, szerető funkció-, sőt alaki azonosságát.

3. Nagy László: Záróra, fejlövés

A vers a gyűjteményes kötet Medvezsoltár című ciklusában kapott helyet (a Versben bujdosó azonos című ciklusában nem szerepel).

ZÁRÓRA, FEJLÖVÉS

Bronznő a rendezetlen téren,

A szimbólumok listája itt a következő.

F_H = a haza és attribútumai;

F_H1 = az F_H értékhiányos része és attribútumai szimbolikus, metonimikus kifejezői: bronznő, havas szobor, rendezetlen tér; hó stb. (vö. hó, tél, nagy havú ország, haza);

F_H2 = 0

F_L = 0 (?)

F_q = a lírai énen kívüli kisebb közösség és attribútumai metaforikus, metonimikus és szimbolikus kifejezői: alkoholisták, toprongy, fejlövéses, láng, ragaszkodás (vö. szeretés) stb.;

F_E = 0.

Az F_H a szövegvilág mindhárom (kiinduló, átmeneti és záró) helyzetében értékszegény, az F_q viszont értékváltozáson megy át, negatívból pozitív értéktartományba jut.

Abszurd léthelyzet, az előzőtől alapvetően eltérő versattitűd. Az értékszembesítés, helyesebben Fq értéktelítődése talán a statikus – dinamikus oppozíciójában ragadható meg legegyszerűbben. A lírai én distanciája elég nagy, de magatartása a szöveg egyetlen hasonlatával (alkoholisták mint hamis borhoz ragaszkodnak a havas szoborhoz) megragadható. A költemény és a szupertextus tematikai-stilisztikai kapcsolata nyilvánvaló.

4. Nagy László: Én vacogok már

A szöveg a Medvezsoltár című ciklus (1967-1973) egyik darabja.

ÉN VACOGOK MÁR

Én vacogok már minden ormon

A szimbólumok listája a következő.

F_H = a valóságtér/haza és attribútumainak metonimikus kifejezői: pingált akol, alom (vö. haza);

F_L = a lírai én és attribútumai részben szimbolikus kifejezői: orom, vacog (vö. tél, hó);

F_E= 0 (?)

A vers két létezési szféra szembesítése. Szerkezeti elve az egyidejű értéknyereség és -veszteség. A szupertextus kiegészítő-magyarázó (explanatív) szerepe itt is látnivaló.

A költemények vizsgálatát folytathatni. A teljességre törekvő elemzéshez akár ebben, akár valamelyik hagyományos keretben, akár egyfajta ötvözetükben valamennyi szint felmérésére szükség van. Úgy vélem azonban, hogy a szupertextus lehetőségeit a stilisztikai elemzésben ekkora korpusz vázlatos analízise is kielégítően szemlélteti. Hatósugara ennél jóval nagyobb, felhasználásával sokkal több szöveg elemezhető.

5. A szupertextus stílustipológiai lehetőségei

A szupertextus mint rendezési minta: az életműkontextus meghatározott szelvényének explanatív, mint tematikai-stilisztikai sajátosságokat direkt módon szintetizáló szöveg feletti kategória: az egyéni stílusnak jellemző, mint irodalmi, művelődéstörténeti makrokontextusok része: az irányzati, művészi stb. stílusoknak konstitutív tényezője. Legalábbis ezt látszanak igazolni különböző erősségű és jellegű, közelebbi és távolabbi intertextuális kapcsolatai.

A szupertextuális fókuszok és / vagy a költemények függvényükben álló jelentésegységeinek életművön belüli szövegmetszeteire másutt már bőséges példaanyagot szolgáltattam (lásd Vass László: Szupertextuális kohézió és stilisztika. In: Petőfi S. János – Békési Imre (szerk.): Szemiotikai szövegtan 1. A szövegtani kutatás néhány alapkérdése. Szeged, 1990. 45-56), ezért itt csupán a szóban forgó szupertextus életművön kívüli (közvetlen vagy közvetett) kapcsolatait szemléltetem néhány példával.

ZIHÁLHAT HAVAT IS KÉT SZERETŐ

hó-csillagok robbannak az érces

Állok, zömök karácsonyfa,

Fejem fölé a csillagok

S ILLETLENÜL: FEKETÉN HAVAZOK

HA MEGÖLTÖK ÜNNEP LESZ AZ

Most már jönnek a sátoros évek,

AZT AKARJA

Most tél van s szegény mag-magam

Énmiattam annyi mindent

föltámadt piros csizma, csak zaklass

Őszi harmat után,

HOL MÉG A TAVASZ, HA FEKETE

Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,

Herceg, szabad-e énekelni,

Herceg! hátha megjön a tél is?

Hiába döngetek kaput, falat

izzok, szavamat nem halkítom,

Ős napkelet ilyennek álmodta:

MAJD HÓ SZAKAD ÁGYÉKODBA

Most fagyasztottál meg, istenem!

Teli van hóval a szám,

A HAZÁRA SZAKAD A HÓ

Most tél van és csend és hó és halál.

fejemben hó emléke

Az Úr, a korai, a nagy,

A szupertextus életművön kívüli intertextuális kapcsolatait szemléltetni hivatott szövegpéldák számát tovább lehetne gyarapítani. Talán nem volna túlzás, ha egyetlen szövegkomplexumba tartozóknak tekintenők őket. Vizsgálatuk, csoportosításuk ilyenformán tipológiai relevanciával bírhat. Bizonyára találhatni köztük (szupertextuális) fókusz értékű egységeket is, amelyek kiegészíthetik, árnyaltabbá tehetik s természetesen módosíthatják is a Nagy László-versek elemzésével konstruált szupertextust. Az így nyerhető szöveg feletti kategória a vizsgált irodalmi, szociokulturális kontextus tematikai-stilisztikai orientációjának egyik jellemző aspektusát juttat(hat)ja direkt módon kifejezésre. Hasonló jellegű struktúrák egyrészt alkalmasak lehetnek a szóban forgó kontextusok tematikai meghatározottságainak teljesebb számbavételére, másrészt lehetővé tehetik egy szupertextusokra épülő stílustipológia (esetleg -történet) körvonalazását. (A stílustipológiai ismeretek a szemiotikai textológia makrostruktúrájában a B_Tp bázis részét képezik.)

Megjegyzéseimmel egy olyan, kohéziós viszonyokra alapozó stílusvizsgálati eljárás körvonalazása, bemutatása volt a célom, amely produktívnak ígérkezik mind a stilisztikai elemzésben, mind az egyéni stílus jellemzésében, mind pedig az irányzati, művészi stb. stílusok leírásában (esetleg a stilisztikai minősítésben is).

A stilisztika illetékességi körét mégis túlléptem. A szupertextus és a vele párhuzamba állított kontextusok szociokulturális relevanciája már nem elsősorban nyelvi-stilisztikai kérdés.

* A kötetben megjelent tanulmány kismértékben módosított változata.