Sándor Klára
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Könyvtár- és Humáninformatikai Tanszék
sandork@hung.u-szeged.hu

Égi szarvasok a magyar Alföldön

A magyar mondavilág legismertebb alakja valószínűleg a csodaszarvas: a kanonizált magyar nemzettudatban is fontos szerepet tölt be, képzőművészeti, irodalmi alkotások legfőbb figurája, meséjét már általános iskolában megismerik a gyerekek. A csodaszarvas egyben a nomád nosztalgia fontos eleme is, ebben a szerepében az utóbbi években a szimbólum gyorsan terjedni kezdett olyan megjelenési formákban is, amelyek jócskán eltérnek a korábban megszokott mondavilági kontextustól.

Visnu Vadkan megtestesülésének ábrázolása:

egy teremtésmítosz ikonográfiája

Renner Zsuzsanna

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszék

renner.zsuzsanna@gmail.com

Visnu a hindu vallás teremtő és fenntartó istene, akiből a világ a teremtés ciklusainak kezdetén kiárad, majd a végén oda hullik vissza, s aki világot fenntartó feladatát földi megtestesülésein keresztül látja el. Avatáráinak (’megtestesülés’, ’alászállás’) egy része állat alakú. Történetileg és ikonográfiailag kiemelkedik közülük a Vadkan megtestesülés, amelynek kétféle ábrázolásmódja – félig ember, félig vadkan, illetve teljes egészében vadkan alakú – közül az utóbbi hangsúlyosan testesíti meg a főisteni Visnu két lényegi tulajdonságát, s ezek a tulajdonságok mind a mitológiában, mind az ikonográfiában megjelennek. 1. A kozmogonikus mítosz Vadkanja az ábrázolásokon magán viseli a mindenséget önmagában hordozó Visnu ikonográfiai lenyomatát: testét elborítják az égi, a földi és a köztes világnak, az égitesteknek, az istenek és más égi lények különféle csoportjainak és az alsó világ lényeinek ábrázolásai. Az állat alakú Vadkan-ábrázolás ezzel nemcsak a Vadkan teremtésben betöltött kozmikus szerepére utal, hanem a főisteni Visnu egyetemes formáját is idézi. 2. Azonos a (világot létrehozó) áldozattal, amit a Vadkan ikonográfiájának egyes komponensei is megjelenítenek. Az ikonográfiai elemzés mellett arra is választ keresünk, hogy miként, milyen történeti és kulturális folyamatok eredményeképpen válhatott a Vadkan – Visnu megtestesülései között egyedülálló módon – Visnu mint főisten egyes legfőbb tulajdonságainak vallási-mitológiai és ikonográfiai hordozójává.

Propszt Eszter
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nemzetiségi Intézet
propszt@jgypk.u-szeged.hu

Állati jelentéshordozók a magyarországi németek történetének
irodalmi megformálásában

„Ezen a tavaszon is visszatértek a gólyáink, de mert közben kivágták a nyárfákat, egy szalmakazal tetejébe kellett építeniük a fészküket. Ők voltak az első hazátlanok”, olvashatjuk Franz Sziebert Wann kommen die Störche wieder [Mikor térnek vissza a gólyák?] című elbeszélésében. A szöveg a gólyák párhuzamos történetének beiktatásával alkotja meg egy magyarországi német falu háborús és háború utáni történetét, a gólyák és a magyarországi németek elűzetésének szemantikai egyesítésével: a megváltozott körülmények miatt, és az elűzött svábok házaiba költözők zaklatásának kitéve a gólyáknak sincs maradásuk a faluban. A jelentésépítés e módja, az állattörténetek szemantikai többletének felhasználása, tipikusnak mondható az 1980-as években, amikor egy politikai fordulat új lehetőségeket nyit a magyarországi német irodalom számára a történelmi és szociális tapasztalatok értelmezésére. Az irodalom próbálja a korábban tabunak számító történelemdiskurzust és az írást legitimáló, a magyar hazával, ill. a szocialista Magyarországgal szembeni lojalitásdiskurzust identitásdiskurzussá békíteni. Kompromisszumként sorsdiskurzus jön létre, az pedig az áldozati identitást kínálja fel a traumatikus események feldolgozásának mintájaként, nemritkán a [jóhiszemű], [gyanútlan], [kiszolgáltatott], [tehetetlen] szemantikai jegyek állattörténetek általi maximálásával. Előadásomban ennek a jelentésképző stratégiának az alakulását vizsgálom a magyarországi német irodalom kontextusai változásának összefüggéseiben.