Szirmai Éva
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézet
Jel-Kép-Tér Munkacsoport
szirmai@jgypk.szte.hu

Maugli-történetek

A vadonban, állatok által felnevelt embergyerek története már az ókortól ismert toposz, amely különös jelentőséget kapott a felvilágosodás és a romantika időszakában, de még a 20. századi antiutópiák némelyikében is. A feldolgozások mindegyikére jellemző, hogy a fajok közötti kommunikáció lehetősége, a természet(esség) és a civilizáció ellentmondásai jelennek meg központi kérdésükként. Maugli, Tarzan, Dr. Doolittle, az állatokkal suttogók népszerű elemévé váltak a filmirodalomnak is. Előadásomban arra keresem a választ, hogy a különféle A dzsungel könyve adaptációkban (az 1942-es Korda Zoltán által jegyzettől az 1967-es, a Disney-stúdió által készítetten keresztül a 2016-os, a számítógépes animáció teljes eszköztárát felvonultató filmig) hogyan változik az emberi és állatszereplők jelhasználatának ábrázolása. Míg a legkorábbi filmben – bár a hangsúly természetesen az emberi viszonyokra helyeződik elsősorban – Maugli kommunikációjában nyomon követhető Korda törekvése az állati jelhasználat pontos rögzítésére, addig a későbbi változatokban – különösen a Disney által készítettekben – az antropomorfizáció a legjellegzetesebb formai megoldás.

Előadásom második felében azt próbálom feltérképezni, hogy az irodalmi és filmes alkotások mennyiben befolyásolják a napjainkban nagy port felvert, valós Maugli történetek pertraktálását a médiában, elsősorban a bulvársajtóban.