Z. Karvalics László

Z. Karvalics László
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék
zkl@hung.u-szeged.hu

Homo venator est. A Nagy Jelkaland Artemisztől Prométheuszig

„úgy használjuk a jeleket, mint a vadászkutyák, a világ darabkáit reprezentálva… A jelek tesznek minket azzá, akik vagyunk” (Eduardo Kohn)

A neolit vadászok nyomkövető (valójában: nyom-azonosító, nyom-értel­me­ző és nyom-felhasználó) tevékenységére Ginzburg nyomán a sze­miózist, Lieben­berget követve a tudományt vezetjük vissza. Endrei Walter pedig arra mutatott rá, hogy az automatizálás (ill. a programozás) kortárs csúcsához, a számítógéphez vezető történeti út első láncszemét is a neolit vadászok önkioldó csapdái jelentik. A vadászattal összefüggő megfigyelésnek (obszerváció) és az arra épülő jelentéstermelésnek számos további alapvető „intellektuális szerszám” megszületését is köszönhetjük: az abduktív okoskodást és a reflektív modellalkotást, a tervezést és a képzelet funkcionális mozgósítását, sőt ebből nő ki a paleoasztronómia és ide vezethetőek vissza a jelhagyó tevékenység kezdetei is. A fenti hipotézisek nem szükségszerűen elfogadottak, így hát érvelünk mellettük. Eközben pedig arra is igyekszünk választ adni, hogy a figyelem ilyen központi szerepbe kerülése milyen hatóerőkre vezethető vissza, s önmagában elégséges magyarázat lehet-e az összekapcsolódó kognitív-és jelforradalomra.