A fenti példában az egyszerűség kedvéért egységes V_D-t vettünk figyelembe, holott az anatómiai holttér mély légvételek során nő, mivel a légutak is tágulnak a feszülő parenchymás struktúrák miatt. Ennek mértéke azonban mindig elmarad a V_A növekedéséhez képest, vagyis a mély légvételek hatékonyabb alveoláris ventilációt eredményeznek, mint a felületes szapora légzés.

Az adekvát gázcsere feltétele, hogy az alveoláris ventiláció arányos legyen a pulmonális kapillárisokat perfundáló vér mennyiségével. A V_A nyugalomban 4.2 L/min, míg a keringési perctérfogat (Q) 5 L/min, így a ventiláció-perfúzió arány (V/Q) kb. 0,8. Ez azt jelenti, hogy minden liter pulmonális véráramlást 0.8 liter alveoláris ventiláció kísér. Enyhe terhelés során a V/Q kb. ennyi marad, míg erős terhelés alatt a V_A aránytalanul nagyobb mértékben nő meg és egészséges egyénekben a V/Q 5 fölé emelkedhet, amivel a vénás vér megfelelő oxigenizációja terhelés alatt is biztosított.

Bizonyos körülmények között az alveolusok egy részében az ideális V/Q arány nem biztosított, melynek oka vagy az alveolusok alulperfundáltsága vagy pedig inadekvát ventiláltsága. Az alveoláris volumennek ezt a részét, melyet rossz V/Q arány jellemez, hívjuk fiziológiás holttérnek. Egészséges egyénekben ez elhanyagolhatóan alacsony (4.ábra), azonban a fiziológiás holttér a V_T akár 50%-ára is megnőhet inadekvát perfúzió (pulmonális vaszkuláris betegség, pl. tüdőembolia, pulmonális hypertonia) vagy inadekvát ventiláció (pl. asztma, COPD, fibrózis) miatt. Adekvát gázcsere lehetetlen, ha a teljes (anatómiai + fiziológiás) holttér meghaladja a tüdőtérfogat 60%-át.

4.ábra: A légzési térfogat (V_T)megoszlása a három kompartmentben nyugalomban.