A vázizomrendszer heterogén, benne többféle izomtípus különböztethető meg. Az osztályozás legelfogadottabb alapja figyelembe veszi az izomkontrakció sebességét és az anyagcsere jellegét. Így elkülöníthető a lassú oxidatív, a gyors glikolitikus és a gyors oxidatív-glikolitikus típus. A lassú oxidatív rostok elsősorban a folyamatosan kis intenzitású munkát végző izmokban dominálnak, így például az antigravitációs izmokban (végtagi extenzorok, mély hátizmok). Kitartó, fáradástűrő rostok, színük a magas mioglobin és mitokondrium tartalom miatt vörös, jól kapillarizáltak. Energiaigényüket elsősorban zsírsavak és ketontestek oxidációjával fedezik, glikogént nem tartalmaznak. A szívizomsejtek számos biokémiai tulajdonságukban erősen hasonlítanak a lassú oxidatív vázizomrostok sajátságaira. Ezzel szemben a gyors glikolitikus rostok rövid ideig tartó igen intenzív erőkifejtésre képesek, hamar elfáradnak. Energiaigényüket elsősorban glikogénraktáraik anaerob glikolitikus lebontásával fedezik. Színük világos, kevés mitokondriumot, mioglobint tartalmaznak. Belső szarkatubuláris membránrendszerük igen fejlett. A gyors oxidatív-glikolitikus rostok kontrakciós sebessége gyors, vegyes anyagcserejellegük miatt fáradságtűrésük jobb, mint a tisztán glikolitikus anyagcserével működő rosttípusnak Az egyes rosttípusok kialakulását genetikai tényezők, neuronális, hormonális hatások, mechanikai tényezők pl. feszülés, terhelés, edzés határozzák meg és bizonyos határok között egymás között átalakulásra képesek.

Bár edzés hatására az izom biokémiai sajátosságai nem változtathatók meg, az oxidációs kapacitás jelentősen növelhető minden izomban. Természetesen ez függ az edzés fajtájától, hiszen elkülöníthető gyorsasági, erőnléti és állóképességi edzés.