V.7.1. Példák a térbeli tájékozódó képesség fejlesztésére
- Olyan feladat többszöri ismétlésével, amely a testhelyzet mozgás közbeni megváltoztatását igényli, például:
a. Célba dobás
b. Különböző ugrások, szökdelések, fordulatokkal
c. Szlalom futások
d. Vonalon futás labdavezetéssel, dobásokkal
e. Akadály pálya feladatainak a teljesítése
f. Fleishman féle kerülő futás
g. Különböző távolságra dobásgyakorlatok
Fleishman-féle kerülő futás ismertetése
A Fleisman-féle kerülő futás lényege, hogy egy magasugró léc alatt is át kell bújni a tesztalanynak. Ez azért fontos, mert mozgásirány-változást igényel, másrészt az egész test koordinálását a léc magasságának megfelelően, amelynek egyik eleme a téri tájékozódó képesség. Szükséges a mozgás átállítása, lefékezése és gyorsítása is. A fejlődési görbén két szakaszt különíthetünk el. Az első szakasz egy intenzív szakasz, amely a serdülőkorig tart. A serdülésig mindkét nem eléri felnőttkori szintjének 90%-át, majd a serdülést követően a változás mérsékelt. Az intenzív fejlődési szakaszban ugyancsak két periódus különíthető el. Az első az 5-7 éves kor közé esik, míg a második periódus lányoknál 10-12, fiúknál 9-10 éves kor közé esik. Hasonló, de időben valamivel később bekövetkező kettős periódust figyelhetünk meg a gyorsasági erőnél és a gyorsaságnál is. Ez az egybeesés az egész test koordináció, valamint a gyorsaság és a gyorsasági erő kölcsönhatásából ered. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az egész test koordinációja a gyorsaság egyik fontos háttértulajdonsága.