II.2. A repolarizációs tartalék fogalma, beszűkülésének jelentősége a sportolókban kialakuló életveszélyes szívritmuszavarok keletkezésében
A szívizomsejtek depolarizációja és repolarizációja befelé és kifelé irányuló ionáramok összehangolt, finoman szabályozott közös működésének az eredménye (2. ábra). Belátható, hogy az akciós potenciál hosszának növekedése a repolarizáló káliumáramok funkció csökkenésének, illetve a depolarizáló nátrium- és kalciumáramok funkciójának fokozódása révén is bekövetkezhet.
2. ábra Egy jellemző kamrai akciós potenciál regisztrátum (felső panel) és a kialakulásáért felelős legfontosabb ionáramok és ioncserélő pumpák (alsó panel) sematikus illusztrációja. A lefelé mutató nyilak befelé, a felfelé mutató nyilak kifelé irányuló ionáramokat jeleznek.
A repolarizációs tartalék (rezerv) kifejezés arra a jelenségre utal, mely szerint a szívizom repolarizációban szerepet játszó egy-egy ionáram funkciójának csökkenését, vagy funkciójának teljes kiesését a többi ionáram kompenzálni képes, tehát a funkciókiesés nem feltétlenül vezet klinikailag manifesztálódó repolarizációs zavarokhoz (pl. az EKG-n mérhető jelentős QT-intervallum megnyúláshoz). Ugyanakkor a funkciókiesés a repolarizációs tartalék beszűküléséhez vezet, mely a szívet sokkal érzékenyebbé teszi a ritmuszavarok kialakulására, és minden további, a repolarizációt gátló enyhe hatás (pl. számos nem kardiovaszkuláris gyógyszer, citrusfélék gyümölcslevében lévő flavonoidok stb.) minden komolyabb előzetes, figyelmeztető klinikai jel nélkül súlyos kamrai ritmuszavarok kialakulásához vezethet. Másként fogalmazva a repolarizációs tartalék a szívizom repolarizációt gátló hatásokkal szembeni alkalmazkodó képességét jelenti. A repolarizációs rezervhez több ionáram is hozzájárul, de jelenlegi tudásunk szerint az ún. késői egyenirányító káliumáram lassú komponense („slow delayed rectifier potassium current", IKs) kulcsszerepet játszik a repolarizációs tartalék létrejöttében.