Balázs Géza
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Mai Magyar Nyelvi Tanszék
balazs.geza@gmail.com
Az állatok „beszéde”
Etnolingvisztikai univerzálé az állathangutánzás, és egyetemes jelenség az a hiedelem, hogy az állatok „beszélnek”. Minden korban minden ember megpróbál kommunikálni az állatokkal. Minden irodalomban vannak állattörténetek (fabulák), melyekben az ember és állat beszél, és értik egymást. A hiedelem gyökere Várkonyi Nándor szerint az, hogy valaha ember és állat értette egymást, vagyis ez a hiedelem ősidőkbe nyúlik vissza. Ezt bizonyítani nem lehet, ám azt igen, hogy az ember jelentéskereső lény, minden jelben jelentést vél fölfedezni. Másokban is megfogant ez a gondolat: Szilágyi N. Sándor nyelvész az antropomorfizmus terminust egyenesen zoomorfizmussá terjeszti ki, utalva az állatvilág és az ember egységére. Mindenesetre – ha a Várkonyi-féle, egyébként csodálatos hipotézist nem is tudjuk bizonyítani – az állatok beszéde-jelenség felhívja az emberiség figyelmét arra, hogy az állatok a társai, ő (az ember) is az állatvilág része, és csak egységben, egyetértésben lehet elképzelni a Föld jövőjét.
