12. fejezet: A FENNTARTHATÓSÁG GAZDASÁGI ASPEKTUSAI

A gazdasági fenntarthatóság szempontjából az első fontos modell a közlegelő tragédiája (The Tragedy of the Commons), amelyet Garett Hardin fogalmazott meg. Ez a modell a közösen használt véges és megújuló erőforrások felhasználásának a problémáját elemzi. Ezek a vonatkozások (szűkösség, megújuló erőforrás, közös használat) önmagukban is problematikusak. (Tóth & Boldizsár 1997)

Hardin metaforája a következő: „Képzeljünk el egy mindenki által használható legelőt. Mint az várható, minden pásztor annyi tehenet fog tartani ezen a közlegelőn, amennyit csak lehet. Ez a rendszer elég jól működhet évszázadokon keresztül, mivel a törzsi háborúk, az elbirtoklás és a járványok mind az emberek, mind pedig az állatok létszámát jóval alacsonyabbra szorítják, mint amennyit egyébként a legelő el tudna tartani.” (Hardin) Ekkor plusz egy állat legeltetésének a hasznossága legyen +1.

Végül a közösség környezetterhelése, éppen a béke, stabilitás és hatékonyság megerősödése miatt elérte a környezet eltartóképességét. Ekkor ha egy pásztor egy állattal növeli a csordáját, akkor annak pozitív és negatív következménye is van. A pozitív komponens a plusz egy állatból származó nyereség, amelynek értéke majdnem +1. A negatív komponens a plusz állat által okozott többletlegeltetés és súly vesztesség következménye, ami megoszlik az összes szarvasmarha között, ezért a negatív haszon rá nézve csupán a -1 töredéke. Tehát minden a pásztorok számára ’az újabb és újabb állatok legeltetése’ az individuálisan racionális viselkedés.

Hardin példái: túlnépesedés, túllegeltetés, világtengerek túlhalászása, nemzeti parkok túllátogatása, hulladéklerakás, környezetszennyezés, de itt kell megemlíteni az üvegházhatású gázok felszabadítását is.

12.1. Kép - Globális közlegelők.
Forrás: http://permaculture.tv/files/2009/10/7c_tragedy_of_commons.gif

Garett Hardin megoldási javaslatai: magántulajdon és bürokratikus szabályozás. Termodinamikai okokból elutasítja a technooptimizmust (termelést) és pszichológiai okok miatt az erkölcsi megoldást.

A gazdasági fenntarthatóság problémájára Daly alkalmazta először a Plimsoll-vonal hasonlatot.

Daly szerint a makoökonómia értelemben vett gazdasági rendszer a bioszférának a része. A bioszféra egy olyan zárt rendszer, amely maga is fenntartható módon működik. Ebből következik, hogy a gazdasági alrendszernek van egy optimális, illetve maximális mérete, amelynek meghaladása túlterheli a bioszférát és a gazdasági rendszer összeomlásához vezet. Daly (2001) definiálja a gazdaságtalan növekedés fogalmát, amely a bioszféra túlterhelése esetében alakul ki.

12.2. Kép - Az ökoszisztéma és a gazdaság viszonya és szerepe a jólét meghatározásában.
Forrás: http://www.greattransition.org/images/GTI_publications/daly/fig-1.png

Ahogy a 12.2 kép is mutatja (i) az ember jóléte egyaránt függ a gazdasági és ökológiai szolgáltatásoktól. Az embernek mindkettőre szűksége van, tehát az ember érdeke is ezeknek a szolgáltatásoknak a harmóniája. (ii) A kvázi állandó állapotú bioszférában a gazdaságnak is kvázi állandó állapotúvá kell válni. A gazdaságra jelenleg jellemző gyors extenzív növekedés nem fenntartható, szemben egy lassú fejlődéssel. (iii) Mivel a bioszféra egy zárt rendszer ezért a gazdaságnak a következő dilemmával kell szembe néznie. A gazdaság minél inkább kitölti a bioszféra egészét annál inkább zárt rendszerként kell működnie. Így fennáll egy szigorú összefüggés a gazdaság mérete és a természettel való kapcsolata között. Minél nagyobb a gazdaság mérete annál kisebb mértékben terhelheti a természetet és fordítva.

Ha a gazdaság teljesen elfoglalja a bioszférát, akkor egyrészt teljese mértékben a gazdaságon belülre kell kerülnie a hulladék újrahasznosítása, másrészt perig az ökológiai szolgáltatások biztosítása is, amelyet most a természet végez. Ez azonban egyrészt hatalmas költséget jelentene. Másrészt az ember valószínűleg nem tudná olyan hatékonyan elvégezni mint korábban a természet, harmadrészt a mesterséges és a természetes rendszer működési logikája nyilvánvalóan ütközne egymással, ami kiszámíthatatlan problémák forrása lenne.

„Az ökológiai lábnyom (ÖL) egy olyan számítási eszköz, mely lehetővé teszi, hogy felbecsüljük egy meghatározott népesség vagy gazdaság erőforrás-fogyasztási és hulladékfeldolgozási szükségleteit termékeny földterületben (globális hektár - gha) mérve” (Wackernagel 2001, 21–22). Az ökológiai lábnyom napjainkban az egyik legátfogóbb fenntarthatósági mutató és számos országban – Svájc, Német- és Finnország – hivatalos fenntarthatósági indikátor (Vida 2007).

12.3. Kép - Ökológia lábnyom és a Föld biokapacitása.
Forrás: http://eie.hu/kepek/infografika/okologiai-labnyom.jpg

Az ökológiai közgazdaságtan különbséget tesz gyenge és erős fenntarthatóság között (Málovics 2009). A gyenge fenntarthatóság (weak sustainability) egymással helyettesíthetőnek tételezi a mesterséges, illetve a természeti tőkét. Ez a felfogás szorosan kapcsolódik a neoklasszikus közgazdaságtan koncepciójához, amely a termelési tényezők (természet, munkaerő, tőke) helyettesíthetőségének az elvét vallja. A gyenge fenntarthatóság elmélete szerint csak az a fontos, hogy a természeti és mesterséges tőke együttes értéke ne csökkenjen (Goodland 1995). Tekintve, hogy a mesterséges tőke elvileg korlátlanul növelhető, ezért a gyenge fenntarthatóság elmélete nincs ellentétben a korlátlan növekedés elméletével.

12.4. Kép - Gyenge és erős fenntarthatóság közötti különbség.
Forrás: http://www.fs.fed.us/research/sustain/images/what-is/weak-strong-sustainability.jpg

Az erős vagy szigorú fenntarthatóság (strong sustainability) szerint a természeti tőke (natural capital) nélkülözhetetlen a fogyasztásban és a termelésben, éppen ezért nem helyettesíthető mesterséges vagy humán tőkével (Ayres 1998). Az erős fenntarthatóság a termelési tényezőket nem a szokásos módon, hanem egyfajta potencialitás – aktualitás viszonyban értelmezi. Azaz a természet egyrészt egy olyan biokapacitás, amelyet a termelés során munka és a tőke alakít át társadalmi és gazdasági javakká és szolgáltatásokká. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági eredmény szempontjából átmenetileg a természeti tőke potenciáljának a csökkenését kompenzálhatja a tőke és a munka. Ha csökken egy tóban a halmennyiség, akkor jobb halászati felszereléssel vagy több halász alkalmazásával átmenetileg még fenn lehet tartani a kitermelt hal mennyiséget. Viszont ha a természeti tőke értéke nulla, akkor nincs mód gazdasági javak előállítására. Ha a tóban nincs hal, akkor ott legmodernebb felszereléssel sem tudnak az halászok halat fogni.

1. Mivel foglalkozik a közlegelő tragédiája? (Válasz 12.1)
2. Milyen helyzetekben lehet alkalmazni a közlegelő tragédiájának a modelljét? (Válasz 12.1)
3. Értelmezze, hogy +1 állat milyen hatást okoz a bőséges és a szűkös (a legelő eltartóképességét elérve) legelő esetében. (Válasz 12.1)
4. Sorolja fel, hogy Hardin a közlegelő tragédiájának milyen megoldási lehetőségeit vizsgálja. (Válasz 12.1)
5. Mit jelent a Plimsoil vonal hasonlatot és hogyan értelmezik az ökológiai közgazdaságtanban? (Válasz 12.2)
6. Mit jelent a gazdaságos és gazdaságtalan termelés fogalma? (Válasz 12.2)
7. Hogyan definiálják az ökológiai lábnyom fogalmát? (Válasz 12.3)
8. Mit jelent a gyenge fenntarthatóság? (12.4)
9. Mit jelent az erős fenntarthatóság? (12.4)

Brundtland, G. H. et al. (1987): Közös Jövőnk. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest (szerk: Persányi M.)

Daly, H. E. (2001): A gazdaságtalan növekedés elmélete, gyakorlata, története és kapcsolata a globalizációval. Kovász, évf. V, 1-2. szám, Tavasz-Nyár, pp. 5–22.
http://epa.oszk.hu/00700/00721/00010/daly.html

Hardin, G. (2000): A közlegelők tragédiája. In Lányi A. (szerk.): Természet és Szabadság. Osiris Kiadó, Budapest, pp. 219–231

Tóth I J. (2012): Eltartóképesség és növekedés. In: Bajmócy Z, Lengyel I, Málovics Gy (szerk.) Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. 407 p. Szeged: JATEPress, 2012. pp. 283-302. (SZTE Gazdaságtudományi Kar közleményei http://www.eco.u-szeged.hu/download.php?docID=12613

Tóth I. J (2013).: A humán eltartóképesség induktív elemzése. Gazdaságetika.hu 2013: (7) 1-28

Tóth I. J. (2005): Fejezetek a környezetfilozófiából. Szerzők és irányzatok. JATEPress, Szeged.

Wackernagel, M. and W. Rees. (2001): Ökológiai lábnyomunk. Föld Napja Alapítvány, Budapest