3. fejezet: KÖRNYEZETETIKAI ALAPFOGALMAK

Míg az etika általában, addig az alkalmazott etika speciális területeken keresi azokat az alapelveket, amelyek alapján egy-egy viselkedésről eldönthető, hogy helyes vagy helytelen. Így a környezetetika a környezethez való viszonyban, a környezettel való bánásmódban felmerülő speciális etikai kérdéseket akarja tisztázni.

3.1. Kép - Tudomány, etika és gyakorlat viszonya.
Forrás: http://biologos.org/uploads/static-content/Praxis_Triangle.jpg

A szokásos meghatározás szerint a környezeti etika az a tudományág, amely az embernek a természeti (nem-humán) környezetéhez fűződő erkölcsi kapcsolatát, valamint ennek a kapcsolatnak az értékét, morális státuszát tanulmányozza. Persze már az is egy etikai (környezetetikai) kérdés, hogy az embernek erkölcsileg kell-e viszonyulnia a természethez.

A modern társadalomban csak a második világháború után merült fel a környezetvédelem kérdése, s így az eredendően szekuláris (világi) jellegű. Korábban a vallások, különösen a természetvallások hordoztak olyan tartalmakat, amelyek az egyes embert a természetvédelemre ösztönözték, s így az adott közösség hosszú távú érdekeit is védték. Ez számos erkölcsi köztelezettségben, tilalomban és tabuban nyilvánult meg. Sokan érvelnek amellett, hogy Indiában a tehenek védelme humánökológiai szempontból is hasznos. „Számomra nyilvánvaló, hogy miért lett a tehén szent állat. A tehén volt Indiában a legjobb társ, a bőség adományozója. Nem csak tejet adott, de lehetővé tette a földművelést is.” (Gandhi) Erősen szekuláris (késő modern) korunkban a környezethez fűződő morális viszonyt már nem a vallásnak, hanem a környezetetikának kell kialakítani és elméletileg megalapozni.

3.2. Kép - A szent tehén.
Forrás: http://www.cowism.com/uploads/5/3/6/3/5363764/5804187.jpg?361

A környezetetikának nem csak az a feladata, hogy megállapítsa, hogy egy viselkedés (pl. környezetszennyezés) helytelen, hanem azt is meg kell világítani, hogy ez a viselkedés miért rossz. Mi az az etika alapelv vagy alapelvek, amit az alany megsért, és amiért viselkedése erkölcsileg helytelenítendő. Tehát a környezetetikának kettős funkciója van: az alapelvek megfogalmazása és a konkrét helyzetek morális értékelése.

Ha maradunk a környezetszennyezés példájánál, akkor elvileg a következő megállapítások tehetők: A környezetszennyező viselkedés azért helytelen, mert a viselkedő… (i) önmagát, (ii) „szomszédjait” (térben és időben közeli más embereket, vagyis másokat), (iii) „unokáit” (térben és időben távoli másokat) vagy (iv) a természeti környezetet (nem-humán „másokat”) károsítja.

(i’) Ha valaki csak és kizárólag saját magát károsítja, akkor nincs károsított „másik”, s ezért az első reflexiónk az, hogy ez nem erkölcsi kérdés. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor az alanynak a rövid távú előnyöket és a hosszú távú hátrányokat kell összevetni. Számos példa (dohányzás, hitelre történő fogyasztás) mutatja, hogy az egyes ember vagy éppen egy nagyobb közösség még akkor is a rövid távú előnyöket választja, ha az hosszabb távon az nyilvánvalóan hátrányos számára. Sőt, ha az egész emberiséget egyetlen alanynak tekintjük, akkor a környezetszennyezés mögött szintén csak a hosszú távú hatások leértékelése (diszkontálása) húzódik meg.

3.3. Kép - Rövid távú gondolkodás kockázatai.
Forrás: http://antidohany.hu/wp-content/uploads/2013/05/doh%C3%A1nyz%C3%A1s-k%C3%A9p-1.jpg

(ii’) Saját előnyünk és mások sérelmének a viszonya a klasszikus (antropocentrikus) etika tipikus kérdése. E probléma tárgyalása még környezetszennyezés esetében sem igényel speciális környezetetikai megfontolásokat. Például a 2010-ben bekövetkező Kolontári vörösiszap szennyezés, amely végső soron 10 ember halálát és súlyos anyagi károkat okozott a klasszikus etika szerint is bűnös gondatlanság eredménye volt. Nyilvánvalóan semmilyen gazdasági előny sem indokolhat egy olyan termelési gyakorlatot, amely ilyen járulékos kockázatokat hordoz. Ezt A pontos jogi kategória a hanyag gondatlanság (negligentia).

3.4. Kép - Kolontári vörösiszap szennyezés:
Forrás: http://nol.hu/data/cikk/83/51/91/cikk_835191/442991.jpg

(iii’) A térben és időben távol élő embereknek okozott kár és általában a viselkedésnek a hosszú távú hatásainak a kérdése viszont már tipikusan olyan kérdés, amit környezetetika emelt be az etikai gondolkodásba. Elvileg a térben és időben távol élő emberek érdekinek a védelme is része az antropocentrikus gondolkodásnak, ugyanakkor a klasszikus erkölcs erre a problémára nem reflektált. Ezért mindenképpen különbséget kell tenni a klasszikus és az okos antropocentrizmus között. Az előbbi csak az itt és most élő embereket veszi figyelemben, míg az utóbbi a térben és időben tőlünk távol élő emberek szempontjait is figyelembe veszi.

(iv’) Végül lehet érvelni amellett, hogy magában a természeti környezetben okozott kár (pl. tiszai ciánszennyezés) is rossz, mert a természeti környezet önmagában értékes (belső értékkel rendelkezik). Ez pedig elvezet a nem-antropocentrikus etika különböző formáihoz.

3.5. Kép - Tiszai ciánszennyezés.
Forrás: http://m.cdn.blog.hu/ja/javorbenedek/image/cianszenny.jpg

Tehát a környezetetika központi fogalmai a következők: antropocentrizmus, nem-antropocentrizmus, instrumentális érték és célracionális vagyis instrumentális viselkedés illetve belső érték, és értékracionális viselkedés. Ezek alapfogalmak, s mint ilyeneket nem lehet definiálni, hanem csak értelmezni.

Talán a legfontosabb fogalompár az eszköz vagy instrumentális (instrumental), illetve nem-instrumentális, vagyis a belső (intrinsic) érték. Egy entitásnak akkor van belső (immanens) vagy morális értéke, ha az önmagában jó, függetlenül az emberi értékítélettől, állítja Jardins (1999). Ha egy természeti entitás immanensen értékes, akkor az eleve (prima facie) erkölcsi kötelezettséget ró minden erkölcsi személyre, hogy ezt az értéket megóvja, de legalábbis ne károsítsa (Brennan és Lo 2002).

3.6. Film - Belső és eszközérték.
Forrás: https://www.khanacademy.org/partner-content/wi-phi/critical-thinking/v/intrinsic-extrinsic-value

A belső értéket általában szembe állítják az eszköz-értékkel (instrumentális értékkel). Az individuum számára egy objektumnak eszköz-értéke van, ha elősegíti valamilyen céljának a megvalósítását. Vannak olyan entitások, amelyeknek csak instrumentális értéke van és vannak olyan entitások, amelyeknek egyaránt van belső értéke és instrumentális értéke. Abban minden környezetetikus egyetért, hogy az ember mindkét értékkel rendelkezik. Például egy tanár, mint oktató a diákok számára instrumentális értékkel rendelkezik, ugyanakkor mint ember egyúttal belső értékkel is bír. Ezért a tanárt sohasem lehet úgy kezelni, mint egy oktatógépet.

Abban viszont már vita van a szerzők között, hogy a természeti entitásoknak van-e, lehet-e belső értéke. Azok, akik azt mondják, hogy csak az embernek lehet belső értéke, azok antropocentrikus, míg azok, akik szerint természeti entitásoknak is lehet belső értéke, azok nem-antropocentrikus nézőpontot képviselnek.

A természetben vannak az ember számára pozitív (hasznos) és negatív (káros) eszköz-értékkel rendelkező élőlények. Ugyanakkor – ma már sokan gondolják úgy, hogy – még a káros (pl. szúnyog, farkas, cápa) élőlényeknek is van valamilyen nem-instrumentális jellegű értékékük. Hogy ez a belső érték miből fakad azzal a következő részekben foglalkozunk. Mindenesetre egy környezettudatos embernek mindig mérlegelnie kell egy természeti entitás közvetlen (instrumentális) hasznát vagy kárát illetve közvetett funkcióját az ökoszisztémában és az esetleges belső értékét.

Antropocentrizmus szó szerint emberközpontúságot jelent. Ezen filozófiai (esetleg kozmológiai) nézet szerint az univerzumban vagy szűkebb értelemben a Földön csak egyetlen belső értékkel rendelkező lény létezik és ez az ember.

3.7. Kép - Antropocentrikus értékrend.
Forrás https://bestialoblivion.files.wordpress.com/2014/01/anthro1-2.jpg

Az antropocentrizmusnak azonban számos formája van. Descartes, a modernitás atyja az antropocentrizmus szélsőségesen individualista formáját fogalmazta meg. Descartes szerint a teremtett világ entitásai két osztályba sorolhatók: a csak kiterjedés szubsztanciájával (res Extensa) rendelkező dolgokra illetve a szellemi szubsztanciával (res Cogitans) is rendelkező emberre. Az ember mint eszes állat (animale rationale) csak állati (természeti) mivoltában része a természetnek, megkülönböztető sajátossága – az eszessége – azonban az embert a természet fölé helyezi. “Egyetlen dolgot veszek csak észre magunkban, ami jogosan indokolhatja önmagunk becsülését, tudniillik szabad akaratunk használatát és az uralkodást akarásaink felett.” (Descartes, Lélek szenvedélyei CLII) Az ember hivatása tehát, hogy uralkodjék a saját teste, illetve az anyagi világ felett. “(...) új típusú filozófiára van szükség, olyanra, amely segíti az embereket, hogy a természet urává válhassanak.” (Descartes, Értekezés a módszerről 6. rész)

Hans Jonas (Jonas (1984 45) ezt az ideológiát nem egyszerűen erős, hanem könyörtelen antropocentrizmusnak (ruthless anthropocentrism) nevezte.

3.8. Kép - Könyörtelen antropocentrizmus.
Forrás: https://louiskennedy.files.wordpress.com/2011/02/munching-on-the-planet.jpg

Ugyanakkor az antropocentrizmusnak vannak és lehetnek más formái is. Már a DDT példája is azt mutatja, hogy különbséget kell tenni a rövid távú és individualista (kartéziánus) és a hosszú távú és közösség-centrikus vagyis holisztikus antropocentrizmus között. Mindkettő erős és abszolút antropocentrizmus, mégis jelentős különbség van köztük.

Az ún. relatív antropocentrikus álláspont szerint a természeti entitásoknak is lehet belső értékük ez azonban lényegesen „kisebb”, „kevesebb”, „alacsonyabb rangú”, mint az ember belső értéke. Ez a nézőpont sokféleképp értelmezhető. Az egyik végletet az jelenti, hogy az egyes ember minden természeti entitásnál értékesebb, beleértve olyan kollektív természeti entitásokat is, mint fajok, ökoszisztémák, biomok, vagy éppen a bioszféra. A másik véglet pedig az, hogy a humán egyed minden nem-humán egyednél messze értékesebb, ugyanakkor a különböző nem-humán holisztikus egységek már eleve értékesebb minden egyednél, beleértve a humán egyedeket is.

Morális értelemben az antropocentrizmus azt jelenti, hogy a cselekvő embernek (az individuumnak) erkölcsileg csak az embert kell figyelembe vennie, mert csak az embernek van belső értéke, morális státusza. „(A) létezők közül egyedül az ember etikai lény (animal ethicum). Ennek magyarázata az, hogy az erkölcs tudatosságot és szabadságot feltételez. Ezek egyedül az ember jellemzői.” (Turay 2000). Minden más létezőnek csak instrumentális értéke van. Tehát egy embernek csak egy másik emberrel szemben lehetnek és vannak erkölcsi kötelezettségei. Itt is többféle értelmezés lehet attól függően, hogy az individuum, mint morális alany fogalmát térben és időben mennyire tágan értelmezzük.

A „nem-antropocentrizmus” szó szerint azt jelenti, hogy „nem-emberközpontúság”. Ezen filozófiai (esetleg kozmológiai) nézet szerint az univerzumban vagy szűkebb értelemben a Földön nem az ember központi tényező. Filozófiai értelemben a nem-antropocentrizmus nehezen értelmezhető. Hogyan lehet az ember nem-emberközpontú? Az értelmezési nehézséget az okozza, hogy a filozófiai üzenet tartalma és címzettje között ellentét van. Az üzenet tartalma az, hogy a Földön nem az ember a vonatkoztatási pont, hanem valami más. Az embernek ennek megfelelően újra kell gondolnia a világnézetét és viselkedését, meg kell keresni a világ tényleges központját és viselkedését ehhez kell igazítani. Másrészről az üzenet címzettje az ember, alapvetően az individuum; tehát az egyes embernek (és nem a természetnek) kell a saját helyzetét és pozícióját ebben a szemléletben újragondolni. Ezért ebben az alapvető perspektívában még a nem-antropocentrikus irányzat is hordoz antropocentrikus jelleget.

Morális értelemben a nem-antropocentrizmus azt jelenti, hogy a cselekvő embernek (a morális alanynak) erkölcsileg nemcsak az embert, hanem más természeti entitásokat is figyelembe kell vennie, mivel a természeti entitások is rendelkeznek belső értékkel. Tehát például egy radikális állatvédő esetében ez azt jelenti, hogy erkölcsileg nemcsak az utcában lakó emberek érdekeit, szempontjai és jólétét kell figyelembe venni, hanem a közeli erdőben élő vadállatok érdekeit, szempontjait és jólétét. A radikális állatvédő számára mind az emberek, mind a vadon élő álaltok erkölcsileg egyaránt figyelembe veendő morális tárgyak. A megkülönböztetés nélküli egyenlősítés azonban problematikus. Ugyanis az utcában lakó emberek egyidejűleg olyan morális alanyok, akik erkölcsileg viszonyulnak a radikális állatvédőhöz. Azonban a vadon élő állatok sohasem fognak morálisan viszonyulni a radikális állatvédőhöz.

Morális szempontból a Földön az ember a kitüntet lény. Hiszen csak az ember tud választani a között, hogy instrumentálisan (azaz célracionálisan) vagy morálisan (azaz értékracionálisan) viszonyuljon a természethez vagy bármely természeti entitáshoz. Csak az ember, s azon belül is csak az individuum tekinthető morális alanynak.

3.9. Kép - Antropocentrizmustól a holizmusig.
Forrás: http://sufimohamed.com/wp-content/uploads/2014/12/environmental-ethics-in-contention.png

A modernitás erős és abszolút antropocentrizmusa és dualizmusa szorosan kapcsolódik egymáshoz. Ezen világkép szerint a világban csak kétfajta entitás létezik a személy és a dolog. Ez a dualista ontológia egy „kétértékű” etikához vezet, amelyben morális szempontból csak kétfajta entitás létezik.

(i) Az erkölcsi státusszal (belső értékkel) rendelkezik a személy, aki aktív, autonóm, racionális és célszerű (érdek és érték vezérelt), akit Descartes szavaival élve jellemez a res Cogitans. A személy lehet természetes személy, azaz az individuum. A modern felfogás azonban személynek tekinti a jogi személyt is, aki/ami lehet társulás, vállalat, állam stb.

3.8. Kép - Példák a jogi személyre.
Forrás: https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcReB2tyA-NcuU_hGUBsQGUaAX9l6emxLpK1zrh-OeYm9AgK48mp

(ii) Az erkölcsi státusszal nem rendelkezik a dolog. Eredeti értelemben dolog fogalma alapvetően az élettelen tárgyakra utal, de Descartes értelmezése szerint minden dolog, amit csak a kiterjedés szubsztanciája (res Extensa) jellemez. Tehát Descartes és modern filozófia főáramlata szerint minden dolog, ami nem személy.

3.4.1. Tulajdonos és tulajdon

A személyek jogalanyok, s így tulajdonosok, míg a dolgok csak a jogtárgyak vagyis csak a tulajdon tárgyai lehetnek. Egy alanynak mint személynek erkölcsi kötelezettségei vannak mindazon entitásokkal szemben, akik erkölcsi státusszal rendelkező személyek, azaz saját magával szemben és más emberekkel szemben. Ebben a dualista ontológiában etikai szempontból két alapvető viszonyt lehet megkülönböztetni: személy – személy illetve személy – dolog.

3.4.2 Alapvető relációk

(Személy-személy reláció) Ez az etika alapvető témája. Az itt felmerülő kötelezettségek közül többet már a Tízparancsolat is megemlít. A modernitás általában az ember morális kitüntetettségével magyarázza azt, hogy az embernek erkölcsi kötelezettségei vannak a másik emberrel szemben.

3.10. Kép - Ne ölj!
Forrás: http://rabakozibaptista.hu/wp-content/uploads/Ne-%C3%B6lj.jpg

(Személy-dolog reláció) E relációban a következő 3 aleset lehetséges:

(i) Személy viszonya más személyek tulajdonában levő dologhoz.

(ii) A személy mint tulajdonos viszonya a saját tulajdonában levő dologhoz.

(iii) A személy viszonya a tulajdonban nem levő dologhoz.

(i’) Egy személynek más személy tulajdonában tartozó dolgokkal kapcsolatban erkölcsi kötelezettségei vannak, amelyek a másik ember iránti erkölcsi kötelezettségből fakadnak. E kötelezettségek közül többet már a Tízparancsolat is megemlít: Ne lopj! Mások tulajdonát ne kívánd! Felebarátod házastársát ne kívánd! (Patriarchális nézőpontban a feleség a férj tulajdona, vagyis az a férfi, aki más feleségét elcsábítja, az a férjnek a tulajdonosi jogait sérti meg.)

(ii’) Egy személy, mint tulajdonos bármit megtehet a saját tulajdonában tartozó dologgal illetve (iii’) azon dolgokkal, amelyeknek nincs tulajdonosa, feltéve, hogy közben az nem sért meg más személyt vagy annak tulajdonát.

Tehát a dualista etika szerint a személynek csak a más személyek tulajdonával kapcsolatban vannak erkölcsi kötelezettségei. S ebből következően az embernek nincsenek erkölcsi kötelezettségei a természeti entitások (dolgok) iránt.

1. Idézze fel, a környezetetika definícióját! (Válasz: 3.1)
2. Határozza meg a környezetetika kettős funkcióját! (Válasz: 3.1)
3. Sorolja fel, hogy miért lehet helytelen a környezetszennyező viselkedés! (Válasz: 3.1)
4. Jardin szerint mikor van egy entitásnak belső vagy immanens értéke? (Válasz: 3.2)
5. Mikor van egy entitásnak eszköz-értéke? (Válasz: 3.2)
6. Indokolja meg, hogy az ember és a természeti (nem-emberi) létezők között miben állhat a morális különbség! (Válasz: 3.3)

Brennan, Andrew – Lo, Yeuk Sze: Environmental Ethics, Standard Encyclopedia of Philosophy, 2002.
http://plato.stanford.edu/entries/ethics-environmental/#Bib

Descartes, R: Lélek szenvedélyei. Ictus Kiadó. Szeged 1995 (Ford.: Dékány András)

Descartes, R: Az értekezés a módszerről. Kossuth Kiadó. Budapest 1991. (Ford.:Alexander Bernát)

J. R. des Jardins : Instrumentális érték, belső érték és eredendő érték. Ökoetika.
http://www.tabulas.hu/cedrus/1999/06-08/okoetika.html

Jonas, H.: The Imperative of Responsibility. In Search of an Ethics for the Technological Age. The University of Chicago Press Chicago, London, 1984.

Tóth I. János: Fejezetek a környezetfilozófiából. Szerzők és irányzatok. JATEPress, Szeged 2005. 123-126.o.

Turay Alfréd: Az ember és az erkölcs. Alapvető etika Aquinói Tamás nyomán. Szeged Agapé, 2000
http://mek.oszk.hu/08700/08783/html/etika.htm

Ungár Péter: A „szakmaiság” átka. Élet és Irodalom. LIX évfolyam, 23. szám, 2015 június 5.)