Az izomfáradás komplex folyamat eredménye. Fáradásnak nevezzük azt az állapotot, amikor az izomkontrakció ereje és/vagy sebessége nem tud megfelelni a vele szembeli támasztott elvárásoknak. Elméletileg a fáradás létrejöhet az excitációs kontrakciós kapcsolat, a kontraktilis rendszer a metabolikus energiabiztosítás, illetve a kalcium visszavétel szintjén. A fáradó izomban megfigyelhető a glikogénraktárak kiürülése, a lokális proton-, tejsav- és anorganikus foszfát koncentráció emelkedése, káliumionok kiáramlása, a metabolikus bomlástermékek felhalmozódása okozta hiperozmózis miatti vízbeáramlás. A kreatin-foszfát szintje lecsökken, gyakorlatilag eltűnik a fáradt izomból, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az ATP-szint jelentős fáradásban sem számottevően alacsonyabb. Egészséges izomban a motoros véglemezben a transzmitter- (acetilkolin) felszabadulás csökkenése nem játszik szerepet a fáradás kialakulásában. A metabolikus duzzadás az excitációs kontrakciós kapcsolat elemeinek összerendezett működését zavarja meg. A káliumvesztés, acidózis, anorganikus foszfát felhalmozódás együttesen eredményezik a kereszthídműködés, illetve a SERCA enzim működésének csökkenését.

Az izomláz nem azonos az izom fáradásával. Hátterében durva morfológiai károsodások, filamentumok, membránelemek disztorziója, szétesése, esetleg teljes rostok pusztulása áll. Izomláz kialakulását elsősorban az excentrikus izommunkában figyelhetjük meg, amikor túlnyújtott izom végez erőkifejtést. Hegyről lefelé jövet a quadriceps izomban sokkal erősebb izomláz alakul ki, mint felfelé mászás során. Egyik lábunkkal ismételten fel, másikkal lefelé lépve egy emelvényről, a pozitív munkát (felfelé lépést) végző láb izmaiban a fáradás biokémiai paraméterei sokkal kifejezettebben mérhetőek, míg a negatív munkát (lefelé lépést) végző láb izmaiban sokkal súlyosabb izomlázat kapunk, amely a fáradás biokémiai változásainak megszűnte után is, akár napokig fennmarad.