Kreatív írás, alkotó olvasás

BENE ZOLTÁN: KREATÍV ÍRÁS

 2018 november 27-én a Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vendége Bene Zoltán író volt, aki Kreatív írás, alkotó olvasás címmel tartott műhelyfoglalkozást a téma iránt érdeklődő oktatóknak és hallgatóknak.

Az előadó a bevezetésben eloszlatta azt a tévhitet, amely szerint – az elmúlt bő húsz év negatív tapasztalataihoz képest – az elmúlt években jelentősen megnövekedett volna az olvasók száma. Az író kétféle olvasástípust különböztetett meg: az információszerző olvasást, valamint az irodalmi művek olvasását. Az előbbi tábora valóban látványosan gyarapodott – ebből az adatból alakult ki a tévhit –, az utóbbié azonban továbbra is drasztikusan csökken. Az író felhívta a figyelmet a kisgyermekkori, alternatíva nélküli mozgókép veszélyeire, mert a készen kapott képsorok nem engedik kifejlődni a gyermekek fantáziáját. Amennyiben hiányzik a megfelelő mennyiségű mese- (illetve történet-) hallgatás és -olvasás, ha kizárólag a mozgóképeket „fogyasztja” a gyerek, az erősen gátolja a képzelőerő kialakulását. Ahhoz szükséges a történet, amiből neki magának kell megkonstruálnia a saját filmjét a saját fejében. (Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy a mozgókép ártalmas lenne, pusztán azt, hogy a mozgókép kizárólagossága káros a kisgyermekek fejlődésében.) Az olvasás során azonban állandóan dolgozik a mű befogadójának fantáziája, mivel magában (re)konstruálja az irodalmi mű történetét. Az előadásból kiderült az is, hogy bármiféle szöveg, még akár egy magánlevél pontos és szabatos megalkotásához is szükséges az, hogy olvasson az ember.

Bene Zoltán az egyik legnehezebb kérdésre is kitért: mitől válik egy írás irodalmi alkotássá? Válaszában – a tehetség mellett – kiemelte a szándék, a hangoltság (amelyet ihletnek is neveznek) és a megfigyelés, a nyitott figyelem jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a hétköznapi élet bármely mozzanata válhat irodalmi alkotás témájává, forrásává, vagy alapanyagává. Az író a hallgatóságot is bevonta előadásába, amikor felolvasta Örkény István: Gondolatok a pincében című egyperces elbeszélését, majd megkérte a jelenlévőket, mondják el, milyennek képzelik a főszereplőt. Ezután bemutatta a műből készült kisfilmet, így láttatva, milyen különbségek mutatkoznak a kinek-kinek a belső fantáziája és a külső, készen kapott, más képzeletén alapuló képi megjelenítés között.

Az előadó a versről is szólt, ezúttal is kérve a hallgatóság közreműködését, amelynek eredményeként egy haiku született, majd ennek kapcsán felhívta a figyelmet a véletlenre mint szerkesztési elvre, végül összefoglalta a kreatív írás legfőbb alapelemeit, amelyek az olvasás, a nyitott figyelem, a hangoltság, a képzelőerő és a szerkezet.

A közönség egy újszerű, elgondolkodtató és kreativitásra serkentő előadás élményével gazdagodott a Bene Zoltán által tartott műhelyfoglalkozás által.