PETŐFI S. JÁNOS
0.
Bevezetés
A
szövegtani kutatás aspektusait mind e periodika köteteiben (lásd az utóbbi
öt kötetet), mind másutt (lásd Petőfi:
1997. és Petőfi – Benkes:
1998.) sajátos diszciplínakörnyezetbe helyezve vizsgáljuk. E diszciplínakörnyezet
sajátossága egyrészt abban rejlik, hogy a diszciplína keretéül szolgál
mind a verbális, mind a multimediális szövegek szövegtana
kutatásának, másrészt abban, hogy nemcsak a (szűkebb értelemben vett) szövegtani
tudományokat veszi figyelembe, hanem a makroszövegtudományokat,
és az (interdiszciplináris) alapozó tudományokat és módszertanokat
is.
A
verbális szövegekre vonatkozó (elsősorban magyar nyelvű) szövegtani kutatás
jelenlegi állásával kapcsolatos megjegyzéseim keretéül itt e diszciplínakörnyezet
szövegtani
tudományok szektorát választom, e szektor felépítését -
mint a korábbi esetekben is -
az újabb megfontolásokat figyelembe véve és az éppen tárgyalt tematikához
igazítva.
Bár
megjegyzéseimet a magyar nyelvi kontextusban folyó szövegtani kutatásra
vonatkozóan fogalmazom meg, tematikailag azok jelentős része a szövegtani
kutatásra általában is vonatkozik. A magyar nyelvű „szövegtan” terminusnak
nincs pontos megfelelője más nyelveken, az idegen nyelvű szakirodalom többnyire
a „szövegnyelvészet” és „diszkurzuselemzés” terminusok adott nyelvi megfelelőit
használja. A magyar nyelvi kontextusban folyó kutatással kapcsolatban azonban
én megkülönböztetem a szövegtani tudományok 1. táblázatban jelzett három
összetevőjét.
1.
Szövegtani koncepciók
Ami
a nemzetközi és a magyar kontextusban folyó szövegtani kutatást illeti,
az azok közötti kapcsolat nem mondható kielégítőnek: (a) bár az elmúlt
három évtizedben külföldön számos szövegnyelvészeti monográfia és bevezetés
látott napvilágot (főleg német nyelven), s ezek száma az utóbbi tíz évben
különösen megszaporodott, ezek közül csupán egy jelent meg magyar fordításban
(de Beaugrande – Dressler: 2000.), az is 20 év
késéssel; (b) a szövegtan magyar kutatói igyekeznek
ugyan figyelembe venni a más országokban folyó szövegtani / szövegnyelvészeti
kutatások eredményeit, s azokat felhasználják munkáikban, részvételük a
kölcsönös nemzetközi véleménycserében azonban alig számot tevő; (c) a magyar
nyelvű szövegek szerkezetéről tudomásom szerint nem jelent meg átfogó jellegű
idegen nyelvű publikáció. Nyilvánvaló, hogy ezen a helyzeten célszerű lenne
változtatni.
Szövegtani
tudományok |
||
|
||
társtudományok A. A
magyar nyelvű B. A
magyar nyelvű C. A
magyar nyelvű ==================== Általános A
szövegtípusok Általános
stilisztika |
Szövegtanok
A
magyar nyelvű szövegek szövegtana
===================== Általános
szövegtan |
tudományágak 1. A
magyar nyelv A
magyar nyelv A
magyar nyelv rendszere A
magyar nyelv szövegeinek 2. A
magyar nyelv verstana
===================== Általános
nyelvészet Általános
verstan |
A
magyar szövegtani kutatás ugyanakkor az utóbbi három évben számos új művel
gazdagodott: lásd Fehér Erzsébet: 2000., Petőfi
– Benkes: 1998., Szikszainé
Nagy Irma: 1999. és 2001.,
valamint Tolcsvai Nagy Gábor: 2001., s reméljük,
hamarosan megjelenik Kocsány Piroska jelenleg csupán kéziratban hozzáférhető
műve is. A magyar szövegtani kutatás jelen fázisában kívánatos lenne, ha
az említett szerzők között megélénkülne az eszmecsere, s az valamiféle
publikációfórumot is találna.
2.
A nyelvészeti tudományágak helyzete szövegtani szempontból
A
verstani kutatás problematikáját egyelőre figyelmen kívül hagyva -
és nem érintve a rendszernyelvészeti (mondattani) kutatás autonómiáját -,
szövegtani szempontból célszerűnek látszik, hogy a nyelvészeti kutatásban
a nyelvészet 1. táblázatban felsorolt három ága egymástól elkülönülve,
de egymással összefüggésben kerüljön elemzésre és alkalmazásra.
Mindehhez
a kiindulópont a „mondat”, „rendszermondat” és „szövegmondat” fogalmak
adekvát értelmezésének tisztázása.
A
rendszernyelvészet, a rendszer elemei használatának nyelvészete és a szövegnyelvészet
tárgytartományának meghatározásával, valamint e tárgytartományok keretében
végezhető / végzendő szövegmondat-elemzés módszertanával kapcsolatban Dobi
Edit kutatásai ígéretesek (lásd például Dobi:
1998., 2000., 2001.). Más szempontból ugyan, de ebbe a tematikába sorolhatók
Békési Imre munkái is, aki -
képletesen szólva -
a nyelvi rendszer tárgytartományának felső határait kutatja (lásd legutóbbBékési:
2001).
A
szövegnyelvészet központi témái a konnexitás,
kohézió, korreferencialitás
és a tematikus progresszió. Ezek vizsgálatának
előmozdítására jött létre a Debreceni Egyetemen a tematikus füzetekkel
jelentkező Officina
Textologica című periodika, míg a szegedi Szemiotikai szövegtan
című periodika eredeti profilját megtartva, változatlanul a szövegtani
kutatás legtágabban értelmezett tematikájával foglalkozik. Ami az Officina
Textologica eddigi füzeteit illeti, a Petőfi:
1997. a sorozat programját vázolja, a Petőfi
(szerk.): 1998. és a Dobi –
Petőfi (szerk.): 2000. a magyar nyelvű szövegek korreferenciális
szerkezetének aspektusaival foglalkozik, ennek kapcsán érintve természetesen
a konnexitás és kohézió kérdéseit is, a Szikszainé
Nagy Irma (szerk.): 1999. és 2001. magyar nyelvű szövegek szövegmondatai
belső lineáris elrendezési lehetőségeinek aspektusait elemzi, úgy is, mint
első lépést a tematikus progresszió vizsgálata felé. A Petőfi
– Szikszainé (szerk.): 2001 az első úgynevezett poliglott füzet,
amely különböző természetes nyelvekből választott szövegek szövegnyelvészeti
vizsgálatának lett szentelve.
A
szövegnyelvészeti kérdések tematikus kutatása szempontjából az alábbi feladatok
tekinthetők soron következőknek, ha ezek a feladatok bizonyos vonatkozásokban
esetleg túl is lépik a szövegnyelvészeti kompetencia lehetőségeinek a határait.
(1) A
tudáskeretek és forgatókönyvek optimális szerkezetének és a szövegmegformáltság
elemzésében való alkalmazásának vizsgálata. Nyílvánvaló ugyanis, hogy egyrészt
a korreferencialitásnak van tudáskeret-specifikus aspektusa (a „menyasszony”,
„vőlegény” és a „tanú” szavak például korreferenciálisnak tekinthetők abban
az értelemben, hogy együtt utalnak a házasságkötés világfragmentumára,
illetőleg az azt egy adott szociokulturális kontextusban leképező tudáskeretre),
másrészt az eseményeket leíró szövegek egy része lineáris szerkezetének
van forgatókönyv-specifikus aspektusa (egy adott szociokulturális kontextusban
a házasságkötés folyamata egy abban a kontextusban érvényes forgatókönyvet
követ).
(2) A
szövegek relációs és lineáris szerkezetének egymásra vonatkoztatott vizsgálata.
A relációs szövegszerkezet elemzése a közvetlen összetevős mondatelemzés
analogonjának, a lineáris szövegszerkezet elemzése pedig a mondatok felszíni
struktúra elemzése analogonjának tekinthető.
(3) E
kutatási témák kiterjesztése nem magyar nyelvű szövegek vizsgálatára, hiszen
a magyar nyelvű szövegek szerkezete is akkor válik igazán világossá és
tudatossá, ha azt más nyelvek szövegeinek szemüvegén át nézzük.
3.
A szövegtani társtudományok helyzete szövegtani szempontból
Itt
elsősorban a szövegtipológia tematikájához kívánok
néhány megjegyzést fűzni. A szövegtipológia kontextusában egyrészt szövegtípusokról
és szövegfajtákról, másrészt műfajokról szokás beszélni. Ezeknek a fogalmaknak
azonban mind ez ideig nincs egyértelmű és mindenki által elfogadott meghatározása,
szigorúan analitikus beállítottságú szerzők műveiben is találkozhatunk
e fogalmak kvázi rokon értelmű használatával.
Annyi
többé-kevésbé világosnak látszik, hogy a „műfaj” terminus a poétikából
került át az általánosabb értelmű szövegtipológia területére, de nem tisztázott,
hogy a „szövegtípus” terminus helyettesítőjeként, a szövegtípusok egy alosztályát
megjelölő terminusként, vagy egy, a (nem irodalmi) szövegtípusok osztályozásával
párhuzamba állítható (irodalmi) szövegosztályozás terminusaként.
Úgy
tűnik továbbá, hogy a „szövegfajta” terminus használata elsősorban az inherensnek
tekinthető szövegmegformáltsággal kapcsolatos, a „szövegtípus” terminus
használata pedig azokkal a kommunikációs helyzetekkel, amelyekben (adott
megformáltságú) szövegek létrehozása, befogadása végbemegy.
A
kutatás égetően sürgős feladata -
s nem csak a magyar nyelvű kontextusban -
e terminusok adekvát alkalmazásának tisztázása, ami egyrészt a különféle
szöveg-megformáltságfajták jellemző jegyeinek megállapítását, másrészt
a különféle kommunikációs helyzetek és a bennük létrehozott / befogadott
szövegek kapcsolatának az eddigieknél elmélyültebb vizsgálatát kívánja
meg. A megformáltságfajták jellemző jegyeinek megállapításához hozzájárulhatnak
az előző pontban említett szövegszerkezet-vizsgálatok, a különféle kommunikációs
helyzetek és a bennük létrehozott / befogadott szövegek kapcsolatának a
vizsgálatához pedig különféle egyedi esetek elemzése. Mind a szövegtipológia
egészének tematikáját, mind ez utóbbi feladatot illetően modell értékűnek
tekinthető KocsányPiroska
említett műve.
Csak
miután a szövegtipológia alapkérdései tisztázódnak, vizsgálható az a kérdés,
hogy milyen szövegtípus-specifikus szövegtani társtudományokat célszerű
önálló társtudományoknak tekinteni, és hogy milyen módon. Csupán ebben
a keretben határozható meg a szónoki beszédekkel, az elbeszélő szövegekkel,
az utasítást tartalmazó szövegekkel stb. foglalkozó diszciplínák szövegtani
társtudományi státusa.
Végül
a szövegek stílusával foglalkozó szövegtani társtudomány
feladata is csupán ebben a kontextusban fogalmazható meg végérvényesen,
amit a magyar nyelvű szövegek stilisztikáját illetően minden bizonnyal
megkönnyít majd az, hogy az utóbbi években egyre növekvő számban jelennek
meg stilisztikai monográfiák és tematikus stilisztikai füzetek.
4.A
nyelvészeti tudományágak, a szövegtan(ok) és a szövegtani társtudományok
kapcsolata
Nyilvánvaló,
hogy a nyelvészeti tudományágak nemcsak a szövegtannal / szövegtanokkal,
hanem a szövegtani társtudományokkal is kapcsolatban állnak. (Ennek reprezentálása
szándékával szoktuk az olvasókat arra kérni, hogy az itt is alkalmazott
1. táblázatból, annak függőleges tengelye körül hozzanak létre egy hengerpalástot.)
A
mindhárom szektort átfogó, páronkénti kölcsönös kapcsolatok rendszeréből
vezethető le az az igény (hogy ne mondjam: követelmény), hogy mindhárom
szektor felépítése olyan legyen, hogy megkönnyítse az egymással való együttműködést.
A fentiekben tárgyalt aspektusok elemzésénél és feladatok végrehajtásánál
erre is ügyelni kellene. Ez azonban -
mind ami a megfelelő tájékozódást, mind ami e globális célkitűzés megvalósítását
(megvalósításának megkísérlését) illeti -
annyi szempont figyelembevételét kívánja meg, ami meghaladja a kutatók
egyszemélyi lehetőségeit. Itt szeretnék, befejezésül, arra utalni, hogy
megfelelően széles körű tájékozottság eléréséhez nagymértékben hozzájárul
egy, a W. de Gruyter Verlag kézikönyvsorozatában most megjelent kézikönyv
(lásd Brinker et alii:
2000.).
BékésiImre:
2001.Osztatlan
filológia. Nyelvészeti-irodalmi tanulmányok. Tiszatáj Könyvek, Szeged.
Dobi
Edit:
Dobi
Edit
– Petőfi S. János (szerk.):
2000.Koreferáló
elemek -
koreferenciarelációk. Magyar nyelvű szövegek elemzése. Diszkusszió [=
Officina Textologica 4.], Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.
Fehér
Erzsébet:
KocsányPiroska:
Szöveg,
szövegtípus,
jelentés: a mondás mint szövegtípus.
(Kézirat.)
Petőfi
S. János:
Petőfi
S. János
(szerk.):
1998.Koreferáló
elemek -
koreferenciarelációk. Magyar nyelvű szövegek elemzése [=
Officina Textologica 2.] Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.
Petőfi
S. János
– Benkes Zsuzsa:
1998.A
szöveg megközelítései. Kérdések-
Válaszok. Bevezetés a szemiotikai szövegtanba.
Iskolakultúra, Budapest.
Petőfi
S. János
– Szikszainé Nagy Irma
(szerk.):
2001.Grammatika -
szövegnyelvészet -
szövegtan [=
Officina Textologica 5.] Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.
Szikszainé
Nagy Irma:
1999.Leíró
magyar szövegtan. Osiris Kiadó, Budapest.
Szikszainé
Nagy Irma
(szerk.):
1998.Szövegmondat-összetevők
lehetséges lineáris elrendezéseinek elemzéséhez. Magyar nyelvű szövegek
elemzése [=
Officina Textologica 3.], Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.
Tolcsvai
Nagy Gábor:
2001.A
magyar nyelv szövegtana. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.