Szikszainé Nagy Irma: Szövegértés, szövegelemzés, szövegalkotás
Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 374 p.

SZIKSZAINÉ NAGY IRMÁnak az Osiris Kiadónál 1999-ben megjelent Leíró magyar szövegtan című, a Szemiotikai szövegtan 13. számában ismertetett (170-173), magyar szakos hallgatóknak és gyakorló tanároknak szánt, áttekintő jellegű, jól tanulható és könnyen kezelhető kézikönyvéhez elkészült a gyakorlókönyv. (Szövegértés, szövegelemzés, szövegalkotás, Osiris Kiadó, Budapest, 2001.)

Az A4-es méretű, 374 oldalas gyakorlókönyv már méreteivel is tiszteletet vált ki, s egyben azt sugallja, hogy hasonló alaposságú és igényességű, a textológia szerteágazó területeinek mindegyikére kiterjedő, a kézikönyvnek a szemléletét tükröző kötetre számíthat az olvasó. S aki végig is olvassa a gyakorlókönyvet, nem csalódik, mert mindezt meg is találja benne.

A szerző Előszó helyett utasítást ad könyvének elején, amelyben megfogalmazza a kötet kettős célját: „elmélyíteni a szövegelemzés képességét és ezáltal megkönnyíteni a befogadást, megmutatva a szöveghez való közelítés útjait, módszereit, másrészt hozzájárulni a szövegalkotó képesség fejlesztéséhez, kreativitást igénylő feladatok megoldatásával” (7).

Ha a kötet címéből indulunk ki, akkor a szövegértés, szövegelemzés, szövegalkotás megjelölések az első olvasásra hármas célt sugallnak. Az elemzés és a befogadás összekapcsolásával valójában a szerző is ezt a hármas célt fogalmazza meg a fentiekben. A szövegértés, -elemzés és -alkotás készségének a fejlesztése a gyakorlatok és feladatok szempontjából természetesen szétválasztható, de valójában egymást feltételező, erősítő tevékenységekről van szó.

„A szövegtani szempontú elemzés nem azonos sem az irodalmi, sem a stilisztikai, sem a nyelvtudományi nézőpontú vizsgálattal, noha a szövegvilág felfedezése irodalmi jellegű vizsgálódás, a szövegstílus feltárásához stíluselemzés szükséges, a szöveg nyelvi elemhasználatának megítélése pedig nyelvészeti boncolgatás eredménye lehet” (7).

A fenti három nagy terület: az irodalmi, a stilisztikai és a nyelvészeti aspektus a szövegtanba integrálódva multidiszciplinárisan jelenik meg más, szintén multidiszciplináris területekkel kiegészülve. Ez utóbbiak közül mindenekelőtt a pragmatikát kell kiemelnünk.

A két kiadvány szoros összetartozását főként az alábbiak jelzik.
A gyakorlókönyv:

(1) a kézikönyv elméleti tudnivalóinak gyakorlati vonatkozásait tárja fel ötletes feladatokkal, sok-sok példaszöveggel,
(2) átveszi a kézikönyv fogalmi rendszerét, az alapfogalmakat tehát ismerni kell, hogy az instrukciókat pontosan értsük, s a feladatokat el tudjuk végezni,
(3) a gyakorlókönyv pontosan követi a kézikönyv felépítését, a két kötet fejezetcímei megegyeznek.

1. A Szövegtan című fejezet a kézikönyv ugyanazon részének elméleti, alapozó jellegű, fogalomtisztázó felépítésére épülve, főként szóbeli feladatokat tartalmaz. Például a szöveg- (szövegegész, szövegösszefüggés stb.), illetve a text- (textualitás, textológus stb.) előtagú terminus technicusok jelentésének tisztázását, az egyes elnevezésekkel kapcsolatos egyéni állásfoglalások kifejtését, a textológiának a tudományok rendszerében elfoglalt helyének megfogalmaztatását.

2. A Szövegről szóló rész természetesen a textológia alapfogalmának, a szövegnek a tisztázását kívánja elősegíteni. E korántsem egyszerű feladat elvégzéséhez olyan jól kiválasztott irodalmi és mindennapi szövegeket sorakoztat föl, amelyek segítenek megválaszolni a Mi szöveg? és Mi nem szöveg? kérdéseit, valamint a témakörhöz kapcsolódó antiszöveg, effektusszöveg, töredékes szöveg stb. fogalmakat. Mivel e kérdéskör a textológusok körében is sokféleképpen értelmezett fogalmakat takar, SZIKSZAINÉ e részben a feladatok kapcsán az okfejtésre, magyarázatra, indoklásra – szóbeli megoldásokra – helyezi a hangsúlyt. Nem kívánja tehát – nagyon helyesen –, hogy a kézikönyvben általa vagy bármely textológus által képviselt álláspontot „automatikusan” fogadja el a feladat megoldója.

3. A Textualitást elemző rész, a fogalom kettős jelentésének megfelelően a szövegértékűségnek, valamint a szövegszerveződés alapvető feltételének: a szövegösszefüggésnek az indoklására, illetve kimutatására épül. Az előbbit inkább szóbeli, az utóbbit főként írásbeli feladatok jelzik. A textualitásból elsősorban a nyelvi jellegű szövegösszefüggés felismerésére helyezi a hangsúlyt. A középpontban az utalás különféle szempontjainak (hatósugara, iránya, mértéke stb.) megfigyeltetése, kigyűjtetése áll.

4. A szöveg akusztikumával foglalkozó fejezet főként szóbeli feladatokra építve, nagyon ötletes, a legkülönfélébb „akusztikai játékokkal”, szövegek (ezen belül hangsúlyosan az alakzatok) „kihangosításával”, a különböző előadásmódok összehasonlításával segíti a szupraszegmentális és szegmentális elemekről, a szöveg zeneiségéről, az írásjelek akusztikai megfeleltetéséről szóló ismeretek pontosítását és elmélyítését. Bizonyára a kedvelt feladatok közé tartozik majd az ismert közéleti személyiségek, tévébemondók, műsorvezetők beszédének elemzése és minősítése.

5. Az írott szöveget bemutató rész feladataiban – értelemszerűen – hangsúlyos szerepet kap a szöveg vizualitása: a tipográfia, az írás- és betűtípusok, az írásjelhasználat vagy annak mellőzése. Természetesen az adott jelenségnek mindig a funkcióját keresve, a szövegjelentés szempontjából elemeztetve. Izgalmas feladatokat jelent – meghatározott szövegsajátosságok szerint – a szerző és a szöveg azonosítása.

6. A multimediális szövegekről szóló fejezet a témakör sokszínűségét követve változatos módon, a nyelv és az egyéb médiumok (tánc, zene, kép) összekapcsolódásának, egymást erősítő szerepének az érzékeltetésére talán a legtöbb szövegtípust (reklám, képvers, parlamenti felszólalás, színházi előadás részlete, illusztrált irodalmi művek, megzenésített versek, könyvborítók, sírfeliratok, internet-smile-ok, slágerek stb.) sorakozatja fel. Elemzési szempontjai nemegyszer a hallható-látható szövegfajták olyan rejtett, de releváns jellemzőire is felhívják a figyelmet, amelyek a nem tudatos (nem irányított) érzékeléskor elsikkadnak. Ezek a feladatok fejlesztik e sokféle, a mindennapi életünkben „kikerülhetetlenül” jelen lévő szövegfajtákhoz az értőbb, kritikusabb hozzáállásunkat.

7. A szöveggrammatika című fejezetben a feladatok a szöveget összetartó erőnek, a szövegkonnexitásnak a grammatikai eszközeit tudatosítják: különböző szófajoknak (névmások, névelők, sorszámnevek, határozószók), az idő-, mód- és fokjeleknek, valamint az igei személyragoknak és a birtokos személyragozásnak a szöveg konnexitását biztosító, determináló (helyettesítő és utaló) szerepükkel foglalkoznak. A feladatok egy csoportja megnevezett konnexiós elemek gyűjtésére irányul, másik része a konnexiós sajátosságot biztosító grammatikai tényezők felismerését célozza, egy harmadik csoport pedig – a legkomplexebbek – az adott szöveg jellemző grammatikai utalóelemeinek önálló felismerésére épül.

8. A szövegszemantika feladatai a globális és lineáris szövegkohézió szemantikai eszközeinek a tudatosítását (címelemzés, címadás, cím és szöveg összefüggése, fókusz- és tételmondat, izotópia, mezőösszefüggés, hiány stb.), az elemek közötti kapcsolatoknak a felismertetését elemeztetik. Egy-egy komplexebb írásbeli feladatnál (például a koreferenciatípusok megoszlása) a szerző a minta és az elemzés első lépésének megadásával segíti a megoldást.

9. A szövegpragmatika című rész feladatai a szövegalkotónak és a -befogadónak a viszonyát tárják fel szöveg-, illetve beszédhelyzetekben. A példaszövegekhez kapcsolódó kérdések ezért kitérnek mindazokra a szövegalkotást befolyásoló tényezőkre, amelyek a szövegpragmatika más tudományterületekkel való érintkezéséből adódnak: mindenekelőtt a kommunikációelmélet, a beszédaktus-elmélet, a társalgáselemzés körében is tárgyalt jelenségekre. Középpontban a kommunikációs környezet (kontextus, szituáció), a partnerek, a nyelvhasználat konvencionális kifejezőeszközei, a pragmatikai kötőelemek, GRICE együttműködésen alapuló társalgási maximái állnak.

10. A szöveg szerkezete című részben a szokásos mikro- és makrostrukturális egységek vizsgálatán kívül a feladatok foglalkoznak (bizonyos műfajok kapcsán) a szövegkezdés és zárás tipikus fordulataival, valamint az egyes szövegtípusok sajátos szerkesztési elveivel is. Néhány feladat a szónoki beszéd szerkesztésének alapkérdéseit is érinti.

11. A Szövegtipológia című fejezetben a szövegek csoportosítása, típusba sorolása megkívánja az egyes kategóriák jellemzőinek ismertetését, illetve felismerését. Ezt többek között úgy is gyakoroltatja, hogy megfigyelteti ugyanazon téma különböző szövegfajtákban való kifejtésének azonos és eltérő szövegsajátosságait, vagy megindokoltatja, hogy az egyes szövegfajtákhoz kapcsolódó legfőbb tulajdonságot (például a szónoki beszéd ünnepélyességét, az esküszöveg patetikumát stb.) mely nyelvi elemek hordozzák. Találó az ugyanazon szövegfajta (például törvényszöveg) időben eltérő példányainak összehasonlító elemzése. Sok e fejezetben az alkotó feladat: főként rövidebb szövegtípusok íratása. A szerző épít nem textológiai jellegű ismereteinkre, sőt ösztönös nyelvhasználatunkra is.

12. A szöveg stílusával foglalkozó rész a különféle stiláris eszközöket a stíluskohézió szempontjából elemezteti, de vannak szép számmal kreatív stílusgyakorlatok is. Az alakzatok és a szóképek elemzése sohasem öncélú, mindig megfogalmaztatja funkciójukat is. Sok feladat tér ki az egyes szerzők sajátos stílusának hordozóira. A fekete humorral és a stílusparódiával is foglalkozó feladatok színesítik e fejezetet.

13. A szövegek közötti összefüggés egyik fajtáját a radiális kohéziójú, lexikon típusú szövegek jelentik, vagyis a relatív önállóságú szócikkek közti viszony elemzése. A másik kategóriát, az intertextuális kohéziót vizsgálva, az önálló szövegek különféle kapcsolatainak, egymásba fonódásának a feltárása a cél. Ez utóbbi témakörben szerepelnek a párbeszéddel, a vendégszöveggel, a fordítással kapcsolatos feladatok. E részben kerül sor az idézés és a különféle hivatkozások jelzésének, illetve jelölésének módjára. A más szövegekből vett elemek, részletek felismertetése szintén izgalmas feladattípus.

14. A Szövegalkotásról szóló részben a szövegképző szabályok felismertetése mellett szövegalkotó feladatok, illetve szövegkiegészítések, -átalakítások, -tömörítések, -bővítések, -javítások, megadott részletek beépítése szerepelnek. Rendkívül változatos a példaszövegek műfaja: felszólalás, szlogen, képeslapszöveg, jegyzet, glossza, jellemzés, állatmese, anekdota stb. egyaránt található közöttük.

15. A szövegbefogadás témája különféle kérdéseket vet fel az egyes szövegtípusok kapcsán. Az irodalmi szöveg konnotációja az egyes befogadókban az alkotás üzenetének értelmezését egymástól (némileg) eltérő módon is lehetővé teszi. A feladatok itt is megadják (sőt, kérik) a saját álláspont szerinti érvelést. A fejezet kitér arra is, hogy bizonyos szövegfajták esetében a „nehezen érthetőség” miből adódik. Több ízben vitára bocsátja konkrét szöveg többféle értelmezését. Természetesen a kiválasztott értelmezést csak érveléssel lehet elfogadni. Ötletesek a találós kérdéssel és a viccel kapcsolatos kérdések is.

16. A Textológiai szempontú szövegelemzés a kötet nagy szintetizáló fejezete, feladatai összetett jellegűek. Bizonyos szövegek elemzéséhez a szerző szempontsort javasol, amelyek tetszés szerint bővíthetők, árnyalhatók. Ezek a szempontok a szöveg legjellemzőbb szövegszervező sajátosságaira utalnak. Több szöveghez az elemzőnek kell szempontrendszert összeállítania. Ezek részben írásbeli, részben szóbeli megoldást kívánnak. Több szempont vita jellegű. A szerző épít az olvasónak az általános mű-, illetve szövegismeretére. Gyakran kér párhuzamokat, szembeállításokat az elemző olvasmányélményeiből.

Mind a 16 fejezet feladatai rendkívül sokszínűek. Az egyéni munkáltatáshoz éppúgy bőven válogathatunk közülük, mind a csoportoshoz. Az instrukciókban lévő felszólító igealakok felsorolása már önmagában is jelzi a változatos munkáltatási, illetve gondolkodtatási formákat (folytassa, gyűjtse, érveljen, fejtse ki, mutassa ki, hasonlítsa össze, csoportosítsa, sorolja be, indokolja, állapítsa meg, elemezze, töltse ki, írjon, szerkesszen, fogalmazzon, foglalja össze, fejezze be, találjon ki, meséljen, jellemezzen, készüljön fel, javítsa ki, nézzen utána, értelmezze, bizonyítsa be, figyelje meg stb.)

A példaszövegek sokféleségüknél fogva kellemes olvasmányélményt is nyújtanak. Egy nagyon sajátos (textológiai) szempontú válogatás eredménye ez a remek szöveggyűjtemény, amely ismert és kevésbé ismert (de felfedezésre érdemes) szövegeivel még azt is lehetővé teszi, hogy e kötetet más céllal, szövegek más célra történő felhasználásával is hasznosítsuk. Természetesen arra is mód van – attól függően, hogy a gyakorlókönyvet mely iskolafokon, milyen képességű csoportban kívánjuk használni –, hogy az egyes példaszövegek elemzési szempontjait egyszerűsítsük vagy komplexebbé tegyük.

Az egyes „szövegjellemzőket csak mesterségesen választja el az elemző, mert csak ezek ismeretében sajátítható el módszeresen a szövegtípusra figyelő szövegtani aspektusú analitikus vagy szintetikus módon végrehajtott funkcionális komplex szövegvizsgálat” (7). Ez egyben azt is jelenti, hogy egy adott szövegnek meghatározott szövegjellemző szerinti tárgyalása nem zárja ki, hogy egy „kedvünkre való” szöveget a gyakorlókönyvben javasolttól eltérően, más szövegjellemzők szerint (is) vizsgáljunk. A szövegek tehát ilyen értelemben „mobilak”.

SZIKSZAINÉ NAGY IRMA szövegtani gyakorlókönyve fontos kiegészítője a Leíró magyar szövegtan című kézikönyvének: meggyőzően, tanulhatóan, gyakran játékosan bizonyítja az abban foglalt elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazhatóságát. Mindkét mű fontos segédeszköz a célból, hogy a textológiának nevezett interdiszciplináris tudományterület eredményeinek ismeretében az emberi kommunikáció legtermészetesebb alapközegéről, a mindennapi életünkben oly fontos szerepet játszó szövegekről alaposabb ismereteink legyenek, a velük való főbb tevékenységeink – befogadásuk, elemzésük és megalkotásuk – sikeresebbek és eredményesebbek legyenek.