Skip navigation

1.1. Bevezető gondolatok

A jog a közvélekedésben, hétköznapokban elfogadott általánosított jelentéstartalma szerint a társadalmi együttélést szabályozó és befolyásoló szabályhalmaz. A jog, az azt alkotó jogszabályok segítenek a ’mit lehet, és mit nem lehet megtenni’ kérdésének megválaszolásában. A jog mellett a társadalom tagjainak magatartását az erkölcs és a szokás, valamint a vallás befolyásolja. Az erkölcs, szokás által körülírt magatartásminta, szabály alapvetően nem írott alapokon nyugszik, s be nem tartása esetén bírósági úton nem kikényszeríthető. A társadalmi fejlődés során az erkölcs, illetve szokás diktálta elvárások jelentős változáson mentek keresztül, ami a XX. század elején még erkölcstelen magatartásnak minősült, az ma már nem feltételen az. A társadalmi fejlődéssel párhuzamosan újabb társadalmi normák, modern normák alakulnak ki.

Az ókori római mitológiában Iustitia az igazság, a törvényhozás istennője. Leggyakrabban ez a motívum, ábrázolás jelenik meg az igazságszolgáltatás jelképeként. Bal kezében az igazság mérleget, jobb kezében pallost tart. A mérleg az isteni igazságosság mitológiai szimbóluma.

1. kép: Justitia szobra a Kúria csarnokában

Forrás: www.kormany.hu

A speciális területekre vonatkozó jogi szabályozás megértéséhez szükséges bizonyos alapvetéseket tenni, megismerkedni olyan alapfogalmakkal, melyekre a magánjogi, s különösen a sportjogi szabályok, megoldások épülnek.

A magyar jog az ún. kontinentális jogi kultúrák közé tartozik, melynek egyik jellemző jegye a jogforrások írott jellege, szemben az ún. common law-val, az angolszász joggal.

A magyar jogi rendelkezések jogszabályokon nyugodnak, ugyanakkor látható a legfőbb bírósági döntéshozó szerv, a Kúria által hozott döntések bírósági gyakorlatot orientáló jellege.

René David szerint négy jogcsalád különböztethető meg:

  • kontinentális (európai országok),
  • angolszász (brit birodalom, USA),
  • tradicionális (iszlám országok),
  • szocialista (Kuba, Kína).

Zweigert és Kötz később a Davidi jogcsalád finomítására alkotta meg a jogkörök rendszerét. Zweigert & Kötz jogkörei:

  1. 1. római-germán jogcsalád
    • romanista jogkör
    • német jogkör
    •  északi jogkör
  1. 2. angolszász jogcsalád
    • angolszász jogkör, amerikai jogkör, ausztrál jogkör
  1. 3. szocialista jogcsalád
    • szocialista jogkör, szovjet jogkör, közép-kelet-európai jogkör, kubai, észak-koreai jogkörök
  1. 4. vallási/tradicionális jogcsalád
    • iszlám jogkör
    • hindu jogkör
    • távol-keleti jogkör

Az egyes tényállások jogi értelmezése, jogesetek értékelése, megoldása során a vonatkozó és hatályos jogszabályi rendelkezések alapján kell eljárni. Lehetnek azonban olyan, jogesettel érintett jogszabályhelyek, melyek értelmezése esetleg nem egyértelmű. Ha és amennyiben e területen Kúriai, illetve 2012. január 1. napját megelőzően Legfelsőbb Bírósági ítélet, jogegységi döntés született, úgy az az iránymutató a jogintézmény egységes elbírálásakor.

A bírósági jogalkalmazási gyakorlat megismeréséhez és elemzéséhez nyújt értékes segítséget - többek között - a http://www.birosag.hu/ugyfelkapcsolati-portal/anonim-hatarozatok-tara honlapon található bírósági határozatok gyűjteménye, ahol a kereső segítségével megtalálhatjuk az egyes, érintett anonimizált bírósági határozatokat.

A keresőfelületen az alábbi keresési szempontok jelennek meg:

- a határozatot meghozó bíróság megjelölése,

- a határozatot meghozó kollégium kiválasztása a megadott bíróság alapján leszűkített listából,

- a határozat által érintett jogterület kiválasztása a megadott kollégium alapján leszűkített listából,

- a határozat fajtájának kiválasztása,

- a határozat azonosítójának megadása, amennyiben a felhasználó számára ismert a határozat száma,

- a határozat meghozatala évének megadása,

- szabadszöveges keresés kulcsszavainak rögzítése,

- jogszabályhelyek megjelölése.

Forrás: www.birosag.hu

Amennyiben a sportoló jogait érintő jogesetet, ítéletet szeretnénk megtekinteni és a szabad szöveges keresőben feltüntetjük a sportoló jog* szavakat, - 2014. március 6. napján – 277 kapcsolódó ítéletet jelöl a kereső. Az egyes ítéletek mellett feltüntetett letöltés url-re kattintva megjelenik az anonimizáltan közzétett ítélet. Néhány ítéletet jelölve lásd: