Skip navigation

2. FEJEZET: A SPORTTAL KAPCSOLATOS JOGI SZABÁLYOZÁS ALAPJAISzakasz

A sportot érintő jogi szabályozás vizsgálatának megkezdésekor először a szabályozás speciális „tárgyát” megvizsgálva kell a sporttevékenység fogalmát meghatározni. A sporttörvény szerint „Sporttevékenységnek minősül a meghatározott szabályok szerint, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgálja.”

A sport, a sportolási lehetőség az Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjog. Az Alaptörvény XX. cikke alapján mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, melyet Magyarország – többek között- a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával segíti elő.

A sport jelentőségét jól láttatja a sport törvény preambulumának megfogalmazása:

„Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a nemzet közössége a test művelését, a sportot, a nemzet alapértékének, kívánatos célnak tekinti. A nemzet értékei között tartja számon a sport által elért eredményeket, és elismeri a sport egyént és közösséget erősítő értékeit.

Magyarország sportnemzet, amely e törvénnyel is tiszteleg azon tagjai előtt, akik tevékenységükkel dicsőséget, elismerést és megbecsülést szereztek hazánknak. Az e törvényben meghatározott célok megvalósítása biztosítja továbbá azt, hogy Magyarország sportoló nemzetté is váljék.

A sport legelőbb is a lelki egészség alapja, amely hozzátartozik az egészséges nemzet, az egészségét megőrizni akaró polgár értékrendjéhez.

A sport a közjó része. Erősíti a közösség tagjainak egymáshoz tartozását, miként az egyén testi és lelki egészségét.

A sport magába foglalja a nemzet által vallott értékeket, az összetartozás és a versenyzés szellemét, a részvételt és a győzelmet, a teljesítmény elismerését, vagyis a munka becsületét, az önfegyelem és az öngondoskodás fontosságát, az egyén közösségért viselt felelősségét.

Magyarország Országgyűlése kinyilvánítja, hogy minden embernek alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól, hogy versenysportról, a szabadidő eltöltéséről, a diák-, főiskolai-egyetemi sportról, a fogyatékkal élők sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van szó.” (2004. évi I. tv. preambuluma)

 

Ha a sporttal kapcsolatos jogi szabályozást tekintjük, vannak olyan jogszabályok, melyek szabályozási tárgya kifejezetten és hangsúlyozottan a sport, illetve sporttevékenység, s vannak olyanok is, melyek nem kifejezett erre a területre irányulnak, ugyanakkor átfogó jellegük okán kitérnek a sportot érintő jogviszonyokra is.

A sportot érintő egyes jogi vonatkozások, jogalkalmazási gyakorlat, állásfoglalások, vélemények, kutatási eredmények megismeréséhez nyújtanak értékes segítséget – többek között – az alábbi, interneten szabadon hozzáférhető oldalak:

A SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság által működtetett: http://www.sportjus.hu/hu/ weboldal, valamint a  http://www.jogiforum.hu/sportjog weboldal.

A vonatkozó jogi szabályozás vizsgálatakor e helyen sem elengedhetetlen a jogszabályi környezet, s az egyes jogszabályok egymáshoz való „viszonyának” ismerete. Ennek megfelelően érvényesülnek mindazon szabályok, melyek jelen jegyzetben a jogszabályi hierarchiára, illetve a jogszabály érvényességére, hatályosságára vonatkozóan megjelenítésre kerültek.

A sporttevékenységet érintő egyes különös jogszabályok – a teljesség igénye nélkül – az alábbiak:

2004. évi I. tv. a sportról

2003. évi LXIII. törvény az Európa Tanács keretében, Strasbourgban, 1985. augusztus 19-én létrejött, a sporteseményeken, különösen a labdarúgó mérkőzéseken megnyilvánuló nézői erőszakról és nem megfelelő viselkedésről szóló Egyezmény kihirdetéséről

1996. évi LXV. törvény az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről

165/2013. (V. 28.) Korm. rendelet a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történő végrehajtásáról

39/2004. (III. 12.) Korm. rendelet a sportfegyelmi felelősségről

40/2004 (III. 12.) Korm. rendelet a Nemzet Sportolója Címről

54/2004. (III. 31.) Korm. rendelet a sportrendezvények biztonságáról

157/2004. (V. 18.) Korm. rendelet a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet az állami sportinformációs rendszerről

16/2004. (V. 18.) OM-GyISM együttes rendelet az iskolai sporttevékenységről