Skip navigation

1. 4. A jogszabály hatálya

Csakis és kizárólag érvényes jogszabály esetén beszélhetünk hatályos, avagy hatálytalan, hatályba nem lépett jogszabályról. A hatályosság lényegét tekintve a jogszabály alkalmazhatóságát jelenti, így

  • személyi hatály körében arra a kérdésre ad választ, hogy mely személyi kör tekintetében nyer alkalmazást,
  • területi hatály esetében, mely területen,
  • tárgyi hatály esetében, pedig, hogy mire vonatkozik a jogszabály,
  • időbeli hatály esetében pedig, hogy mikortól és meddig alkalmazható a jogszabály.

A jogszabály hatálybalépésének időpontja kapcsán maga a jogszabály nyújt segítséget. Ez alapvetően a kihirdetés napja, vagy az a nap, amelyet a jogszabály konkrétan megjelöl.

Így például a Ptk. hatálybalépésének napját a 2013. évi V. törvény  8:4.§-a 2014. március 15. napjában jelölte meg. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről a 2013. évi CLXXVII. törvény rendelkezik (http://www.complex.hu/kzldat/t1300177.htm/t1300177.htm).

 

Mindig azt szükséges vizsgálni, hogy a jogviszony létrejöttekor mely jogszabályi rendelkezések voltak érvényesek és hatályosak. A jogszabály ún. továbbhatásának törvényi megfogalmazása szerint: A jogszabályi rendelkezést - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a hatálya alatt

a) keletkezett tényekre és jogviszonyokra, valamint

b) megkezdett eljárási cselekményekre

a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is alkalmazni kell.

A jogszabály személyi hatálya

a) Magyarország területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint Magyarország területén kívül a magyar állampolgárokra,

b) önkormányzati rendelet esetében a helyi önkormányzat közigazgatási területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, a jogalkotásról szóló törvény 5. § (la) bekezdés szerinti esetben a társulásban részt vevő helyi önkormányzatok, az 5. § (1b) bekezdés szerinti esetben a társult képviselő-testületben részt vevő települési önkormányzatok közigazgatási területén a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki.

Az önkormányzati rendelet területi hatálya a helyi önkormányzat közigazgatási területére terjed ki.

A hatályos jogszabályok egyes internetes oldalakon ingyenesen, szabadon hozzáférhetőek. Ilyen oldalak – többek között – a http://net.jogtar.hu, www.njt.hu, valamint a www.magyarorszag.hu weboldal. Az egyes internetes jogszabály gyűjteményekben keresni lehet – többek között - a jogszabály konkrét megjelölése, illetve keresett szöveg alapján egyaránt, ahogy az a Wolters Kluwer Kft. Complex Kiadó által működtetett weboldalon látható:

4. kép: A hatályos jogszabályok gyűjteménye

Forrás: http://net.jogtar.hu/