A bokaízületet (más néven felső ugróízület) a tibia és fibula distális vége, valamint a talus trochleájának terhelési felszíne alkotja. A terhelés fő vonala a tibián keresztül halad. A tibia distális ízfelszíne a belboka nyúlvánnyal felülről és mediál felől, a fibula pedig laterál felől határolja az ide illeszkedő talust. A tibia és fibula közti erős szalagos összeköttetés (syndesmosis) lehetővé teszi, hogy a dorsálflectált helyzetben a bokavillába belefeszülő talus csontos vezetettsége éppolyan stabil legyen, mint plantarflexiós mozgás során, mikor is a keskenyedő talaris ízfelszín miatt a csontos bokanyúlványok távolsága rugalmasan csökken. Ez a mechanizmus teszi lehetővé, hogy egyenetlen felszínről is optimális irányú impulzussal tudjunk elrugaszkodni. Rugalmas dinamizmusa segíti az energiatakarékos mozgásokat, tompítja és elvezeti a terhelési porcfelszínekre ható erőket, ugyanakkor kissé sérülékennyé is teszi a bokavillát. A plantarflectált helyzetben bekövetkező oldalirányú impulzus, pronátiós vagy supinatiós erőbehatás könnyebben terheli túl az oldalsó struktúrákat, mint az "elreteszelt", stabilabb dorsálflectált állásnál létrejövő behatás. Varus behatás a külső oldalon distrakciós erőket, a belső oldalon nyíró erőket generál, így a külbokaszalagok, illetve a külbokacsúcs szakításos sérülése társulhat a belboka nyírásos törésével. Valgus hatásra a dolog éppen fordítva áll. Mivel ilyenkor a nyíró erő támadáspontja éppen a syndesmosisra esik, gyakran jön létre részleges vagy teljes syndesmosis szakadás is.

Bár tengelyirányú terhelésnek a struktúra eléggé ellenálló, bizonyos szint felett így is létrejöhet sérülés. Magasból talpra esés vagy nagy energiájú axiális erőbehatás (közlekedési balesetek) a terhelési vonalnak megfelelően károsíthatják a szöveteket, calcaneus, talus, vagy tibiális ízfelszíni sérüléseket okozva. Ilyenkor a szalagos struktúrák kevésbé sérülnek, a terhelési felszínek azonban annál inkább.