A térdízület a legnagyobb és egyben a legbonyolultabb ízületünk. Felépítésénél fogva egyaránt alkalmas tartós statikus terhelés elviselésére, és dinamikus, hirtelen mozgáspálya változásokra, miközben képes megőrizni stabilitását. Természetesen, ha a beható erő meghaladja a szöveti elemek ellenállását, létrejön a sérülés.

Az ízület alkotásában résztvevő különböző strukturális elemek (csontok, porcfelszín, meniscusok, szalagrendszer és izomzat) összehangolt működése szükséges ahhoz, hogy a térd minden mozgásfázisban stabil és terhelhető legyen. A tibia ízfelszíne mintegy alapul szolgál a rajta előre-hátragördülő femur condylusoknak. Ha a mozgás tisztán gördülő lenne, akkor a végpontokon a femur mintegy leesne erről a platóról. Ezt elsősorban a keresztszalagok, illetve az ellenoldalakon megfeszülő vagy feltorlódó lágyrészek akadályozzák meg. Ebből következik, hogy a sagittális irányú stabilitás legfőbb faktorai a két keresztszalag, melyek speciális, csúszva gördülő mozgáskombinációt vezérelnek. Az elülső keresztszalag a fossa intercondylaris laterális oldalán, hátulról eredve halad előre és mediál felé a tibia eminentiájához. A hátsó mintegy alternálóan a fossa mediális oldalán, elől ered és halad hátra a tibia dorsális pereme felé. Ennek megfelelően a keresztszalagok két síkban is keresztezik egymást. Mivel az ízület centrumában foglalnak helyet, mozgásközben állandóan változó kereszteződési pontjuk adja meg a térdízület aktuális forgástengelyét.

Oldalirányú behatások ellen elsősorban az oldalszalagok védenek. A laterális oldalszalag a femur külső epicondylusáról eredve fut lefelé és egyben dorsál felé a fibula fejecshez, míg a mediális a belső epicondylusról lefelé, és inkább ventrál felé halad a tibia mediális metaphysiséhez.  Tisztán varus behatásnál a külső, valgus stressznél a belső oldalszalag az elsődleges védelmi vonal. Ha az erő behatásra az oldalszalag elszakad, a következő ellenálló struktúra a hátsó tok megfelelő oldala. A térdízületi tok igazából csak dorsálisan képez erős összefüggő szalagszerű részekkel megerősített, ellenálló struktúrát.  Ez a rész elsősorban a térd hyperextendált helyzetében feszül meg teljesen, ezáltal stabilizálva az ízületet. Izolált oldalszalag sérülés esetén azért észlelünk kóros nyithatóságot csak enyhén hajlított pozícióban, mert az ép, feszes hátsó tok nyújtott helyzetben képes stabilizálni a térdet. Ha az erőbehatás nagyfokú, a hátsó tok is károsodik. Ilyenkor az oldalirányú instabilitás kifejezettebbé válik, a térd már nyújtott helyzetben is kórosan nyitható. Még extrémebb oldalsó behatásra a keresztszalagok is sérülhetnek. Ekkor az instabilitás már multidirekcionálissá válik, akár komplett ficam is létrejöhet.

Az AP illetve oldalirányú hatások általában csak az átlagnál jóval nagyobb erő esetén okoznak sérülést. Normál térdmozgások során a combizomzat állandó kontrollja nagyban tehermentesíti a szalagrendszert. A szalagok ugyanis olyan feszülést érzékelő receptorokkal vannak ellátva, melyek összeköttetésben vannak a fő izomcsoportokkal. Ezen nociceptív reflexnek köszönhetően mikor az elülső keresztszalag túlfeszül, mozgósítja az agonista izomcsoportot (ez esetben elsősorban a flexorokat), melyek erős összehúzódással próbálják védeni a szalagot a sérüléstől. Részleges szalagszakadás esetén ezért fontos eleme a kezelésnek a megfelelő aktív stabilizátorok erősítése, mert ilyenkor a funkcionális stabilitás még relatíve lazább szalag esetében is helyreállhat.

Komplexebb erőbehatás azonban sokkal gyakrabban okoz komolyabb sérülést. Rotatió esetén például a keresztszalagokat sokkal kevésbé védi az izomkontroll, mint egysíkú túlfeszítés kapcsán. Ha a behatás még komplexebb (pl. valgus hyperflexió, kirotatió kombinációja, mely síelésnél gyakori) több struktúra egyidejű sérülésével is számolnunk kell (A példánál maradva mediális oldalszalag, elülső keresztszalag és mediális meniscus, az un. unhappy triad).

Míg a szalagos struktúrák elsősorban a stabilitást szolgálják, a meniscusok főleg tehermentesítő, térkitöltő szereppel bírnak. Mivel a tibia plató lapossága és a femurcondylusok felszíni görbülete jelentős inkongruenciát képez, a két gyűrű illetve C betű alakú, rostos porcból álló meniscusokra hárul a feladat a maradék tér kitöltésére. A femur ízfelszíni görbülete ráadásul nem egyenletes, nyújtott helyzetben laposabb, hajlított helyzetben nagyobb görbülettel bír, ezért a meniscusok flexió-extensió során folyamatosan szűkülő-táguló gyűrűt képeznek. Leglazább, legszűkebb állásban erős flexiókor vannak. Ha hirtelen nyújtás kapcsán egy részük a mozgó felszínek közé csípődik, létrejöhet a sérülés.

A meniscusok térkitöltő szerepük mellett dinamikusan felveszik és elosztják az axiális behatást, ami egyébként az ízület terhelési felszíneit éri. Így mint a lengéscsillapítók a kocsikban, kímélik a „futóművet", ami jelen esetben az üvegporccal borított ízületi felszín. Speciális rostos szerkezetük kompressziós behatásokra elég ellenálló, csavaró mozgások esetén, mikor a rotatiós tengely az egyik condylus területére tevődik, az ott levő meniscusra jelentős nyíró erők is hatnak. Ennek jóval kevésbé képesek ellenállni, ezért a meniscus sérülések nagyobb részénél mindig szerepet kap a rotatiós behatás. Mivel a meniscusok vérellátása szegényes, csak a basalis, tok közeli harmadukban létezik egyáltalán, sérülésük ritkán regenerálódik, gyógyhajlamuk rossz.

Minden nagy mechanikai terhelésnek kitett felszínnél számolni kell degeneratív, kopásos elváltozásokkal. A terhelési felszíneket borító üvegporc egyszerre szilár és rugalmas anyag, mely elég tartós bevonatot képez. Ha mégis létrejön rajta sérülés, vagy csak erőteljesebb elhasználódás, sajátságos nutricionális viszonyai miatt sajnos nem számíthatunk jó regenerációra. Az üvegporc ugyanis nem rendelkezik saját vérellátással, táplálása a synoviális folyadékból történik, melynek keringetésében az ízületi mozgásoknak van fő szerepe. A mondás, miszerint „az élet a mozgás, a mozgás az élet" az ízületek esetében fokozottan igaz. Tartós inaktivitás olyan súlyos és sokszor visszafordíthatatlan hyalinporc károsodásokhoz vezethet, mely komoly dilemma elé állíthatja a kezelőorvost.

A mozgások minél gazdaságosabb, erőtakarékos kivitelezéséhez szükséges egy olyan „csigarendszer", mely az erőkar megnövelésével hatékonyabb működést biztosít. A térdízületben ezt a szerepet az extensor apparátusba beékelődő óriás sesamcsont, a patella kapta. Mozgások során a femur facies patellárisát követve csúszkál le és fel, gördülékennyé téve a működést. Az extensor apparatus infrapatelláris része, a patella ín, alulról egy rugalmas, de képlékeny zsírszövet masszával van alátámasztva, ez a Hoffa test.  Normál esetben mérete és elhelyezkedése éppen megfelel funkciójának, degeneratív folyamatok, gyulladás vagy sérülés azonban olyan hegesedést vagy túlburjánzást okozhat benne, ami mozgási zavart okozhat.