Koltay Tibor: Az új tanuláskultúra és az információs műveltség

Győry Csaba a Módszertani Közlemények 2008. évi 2. számában megjelent írásának mondanivalója[1] szinte rímel mindarra, amit az információs műveltségről pedagógusoknak el kell mondanunk. Mielőtt az információs műveltség fogalmát meghatároznánk, mondjuk el, hogy a hasonlóságok annak köszönhetők, hogy az új tanuláskultúra és az információs műveltség nagyjából ugyanazon pedagógiai elvek mentén formálódtak. Bár nem kizárólagos alapja, de azért az információs műveltség igen gyakran kötődik a konstruktivista elvekhez, sőt a legmarkánsabban Paulo Freire által képviselt „felszabadítás pedagógiájához” is, hiszen az információs műveltség elterjesztése végső soron annak hat ellene, hogy az információt meghatározott személyek, csoportok, érdekszférák kisajátítsák.[2] Freire elképzeléseiből különösen figyelemre méltó a valóság kritikus elemzésére való törekvés[3], hiszen ez érvényes az elnyomott országokban élők körén kívül is, ráadásul a kritikai attitűd az információs műveltség fontos alkotó eleme, bármelyik értelmezését nézzük is.

Miként is érhetjük el ezt az információs műveltség birtokában?
Az információs műveltség digitális világban alapvető emberi jog. Az információs műveltség lehetővé teszi, hogy információkhoz jussunk egészségünkről, környezetünkről, oktatásunkról és munkánkról. Az információs műveltséget tehát be kell építeni az alapfokú, a középfokú és a felsőoktatás tanterveibe.[4]
Mindez azt is feltételezi, hogy az információs műveltség fogalmát viszonylag szélesen értelmezzük, ahogyan a következő meghatározások alapján meg is tehetjük.

De mi is az információs műveltség?
Egy közismert és népszerű meghatározás szerint információsan műveltnek azt tekinthetjük, aki felismeri, mikor van szüksége információra; aki megtanulta, hogyan kell tanulni; továbbá ismeri, hogy miként szerveződik az információ, hogyan található meg, és hogyan használható fel a tanulásban. [5]
Ehhez tegyük hozzá, hogy aki információsan művelt, annak tudása a keresett információ megtalálásának képességén túl terjed. Ismeri az információ korlátait is, látja annak szükségességét, hogy megvizsgálja, miként használják az információt, továbbá tudja, hogy miként kezelje és közölje (kommunikálja) azt. [6]
A formális definíciók megismerése mellett érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miért van szükség az információs műveltségre. Kialakulását és előtérbe kerülését a következő kihívások megválaszolásának szükségessége váltotta ki:

• az információs túlterhelés, amelyet a digitális technológiák gyors fejlődése okozott,
• a kompetens információhasználók iránti társadalmi igény,
• a fogékony és informált munkaerő szükségessége.[7]

Ezt a hétköznapokban számos esetben tetten érhetjük. Például abban, hogy a tömegkommunikációból és az Internetről származó információkról sokszor nehéz eldöntenünk, valódi, hiteles, érvényes, hasznosítható információról van-e szó, mert ennek szempontjai közel sem olyan maguktól értetődőek, mint a nyomtatott információforrások világában. Kérdés, hogy egyáltalán megtaláljuk-e ezeket az információkat, vagy elég hatékonyan keressük-e őket. Nem lehetünk ugyanis biztosak abban, hogy azok, akik tömegesen keresnek az Interneten információkat, valóban azt találják meg, amire szükségük van.

Minek is nevezzük?
Az angol information literacy kifejezés magyarításakor az információs műveltség mellett az információs írástudás és az információs kultúra kifejezéssel is találkozunk.
Nem véletlen tehát, hogy megint a tanuláskultúrával vonhatunk párhuzamot, hiszen az információs műveltséget olyan kulturális eszköztudásnak is tekinthetjük, amelynek lényege az önálló tanulás eszközeinek ismerete és használata.
Az információs írástudás elnevezés jogosságát leginkább az adja meg, hogy az információs műveltség fogalma az írástudás általános kontextusába ágyazódik be. Alapvető készségei funkcionális írástudás, vagyis a nyomtatott és írott információk hasznosításának képessége nélkül nem sajátíthatók el.
Műveltségről elsősorban azért beszélhetünk, mert az oktatáselmélet már az 1980-as években képviselte azt a műveltségeszményt, amelynek lényege, hogy – tágabb értelemben véve – művelt az, aki információfeldolgozás és az információ kommunikálása talaján képes megérteni, értelmezni és felhasználni az őt érő hatásokat. [8]
Az információs műveltség kifejezés térnyerésében szerepe volt annak a szemlekiadványnak is, amelyet az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkatársai készítetek, és amely a témakörrel kapcsolatos számos alapvető dokumentum fordítását tartalmazza.[9]

Mi jellemzi az információs műveltséget?
Az információk puszta megléte, az elérésükhöz szükséges számítógépes eszközök, az információs és kommunikációs technológiák megléte, sőt a hatékony használatukhoz szükséges készségek megléte sem elég. Ezek ugyanis semmit sem érnek, nem teremtenek jobb életet olvasási készség, kritikai gondolkodás, ítélőképesség, a kulturális környezet ismerete nélkül. Sőt, az ítélőképességet és az időbeosztás képességét és az információs probléma-megoldási képességet sem árt elsajátítanunk. Az tehát, hogy az elektronikus eszközök akadályoznak vagy hozzásegítenek a sikeres életúthoz, műveltség kérdése.[10]
Ez viszont csak úgy lehetséges, ha az oktatásba bekerül az információs műveltség, amely az egész életen át tartó tanulás kontextusában a kritikus, értékelő, válogató gondolkodásra készít fel. Az információs műveltségnek tehát nem a technológiákra kell összpontosítania. Tartalmazhatja technológiák alkalmazását, viszont nem függ tőlük, tehát tartalmát technológiai eszközökkel közvetítjük, maga az oktatás azonban nem technológia-központú. [11]
Aki információsan művelt, az ismereteit írásban és az olvasásában, sőt idegen nyelven kommunikálja is. Aligha kétséges ugyanis, hogy az információs írástudás szövegekkel való interakciót jelent és lehetővé teszi, hogy a nyelvet különböző társadalmi helyzetekben megfelelően használjuk. [12]
Az az információs univerzum, amelyben élünk, igen összetett. Feldolgozásához nem elég, hogy az információkhoz való viszonyulásunk kritikai. Önismeretre, intuícióra és képzeletre is szükségünk van. A feldolgozás egyéni és kollektív, szubjektív és objektív, érzelmi és analitikus. Az információs univerzum tehát legalább annyira a felhasználók belső világában él, mint amennyire rajtuk kívül létezik.[13]
Fontos ugyanakkor, hogy az információs műveltség ne jelentse bármiféle módszer egyeduralmát.
Győry Csaba az új tanuláskultúra ismérveként hozza fel, hogy azt a váltogatható és összekapcsolható tanulási környezetek jellemzik. [14] Ez a felfogás lehetővé teszi, hogy az innovatív és a hagyományos oktatási módszereknek egyaránt legyen helye. Erre megint csak találunk analógiát az információ világából. Dömsödy Andrea említi, hogy „a hagyományosnak nevezett információforrások egyértelműen befolyásolták és befolyásolják a modernnek nevezett elektronikus információforrásaink felépítését, logikáját, műfaját, tartalmát. Így értő használatukhoz, használati értékük megállapításához ismerni kell a párhuzamosan is élő „elődök” nyújtotta lehetőségeket.” [15]
Összegzésül azt mondhatjuk: az információsan művelt ember – legyen az a közoktatás tanulója, egyetemi hallgató, dolgozó vagy nyugdíjas – ismeri a természeti és társadalmi valóságot, az egész élten át tartó tanuláshoz szükséges ismeretszerzési formákat; felelősen viseltetik személyes életviteléért és állampolgári értékeiért.[16]

Mi a feladat?
A kérdés ma nem az, hogy fel kell-e készítenünk a jövő nemzedékeket az információ társadalomban való létre, hanem az, hogy miként tesszük azt.
Ezeknek a kihívásoknak kell megfelelnünk. Mindez idehaza egyelőre kevés figyelmet kapott. Örvendetes fejlemény viszont, hogy a kompetencia alapú tanárképzéssel kapcsolatos tervezetekben a tanárjelöltek tudása, attitűdjei és képességei között ott találjuk az információsan művelt tanuló (állampolgár) általános tudásának, attitűdjeinek és képességeinek együttesét. [17]