Mendel Eleonóra: Családi életre nevelés a családban

Miért van szükség a családi életre nevelésre?

Az egyik legnehezebb, egyben legfontosabb és legszebb szociális szerep, melyet az ember élete során betölt, a házastársi és szülői szerep. Az emberek többségének a sikeres házasság és a kiegyensúlyozott család az elégedettség és boldogság alapja, életútjuk középpontja és fontos szociális, de elsősorban érzelmi és erkölcsi háttér. Számos kutatás igazolja, hogy a kiegyensúlyozott családi élet a testi és lelki egészség, s egyben a szubjektíven átélt boldogság tényezője. Ennek következtében elengedhetetlen követelmény a jelenkori neveléssel szemben a gyermekek és fiatalok családi életre való felkészítése.

Az individuális okok mellett vannak bizonyos társadalmi okok is, melyek indokolják a családi életre való felkészítést. Pl. az elégtelen felkészültség a partnerkapcsolatokra és a családi életre, a szűkebb és tágabb környezet változásai, az értékrendben jelentkező átrendeződések, a családok egy részének működésében bekövetkező zavarok, a családi életformák pluralitása, férfi és nő együttélési mintázatának sokszínűbbé válása. Számos felmérés igazolja, hogy a családok megrendült helyzete társadalmunk elsőszámú tragédiája, és e krízis alapvetően a párkapcsolatokban bekövetkezett változások következménye. Ezért alapvető társadalmi és nevelési célnak tekinthető a családi életre nevelés beiktatása a köznevelés területére. Ha a gyermekeket a harmonikus családi élet felé szeretnénk segíteni, e feladat megoldásának egyik lehetséges útja éppen a családi életre nevelés.

A családi életre való felkészítés segítséget nyújt a gyermekeknek és fiataloknak a felelős párkapcsolatok kialakításában, ismereteket közvetít a családi életükben felmerülő konfliktusok kezeléséről. Ez nagyon fontos nevelési feladat, de sajnos mégis kevés figyelmet fordítunk rá.

A családi életre nevelés céljai, feladatai

A Nemzeti Alaptanterv szerint a családi éltre nevelés célja, hogy a gyermekek a családi értékeket, magatartásformákat, a harmonikus családi életben szükséges alapismereteket megismerjék és elsajátítsák. Nem csupán egészségi ismeretek elsajátítása, hanem az önismeretre, a kapcsolatok fenntartására, a felelősségvállalásra nevelés is középponti kérdések. Fontos annak a bemutatása, hogy az ember párkapcsolatban és közösségben teljesedik ki és válik boldoggá (Teleki 2001: 85).

Bábosik (é.n.) szerint összetett nevelési feladatról van szó, melynek keretében felkészítjük a gyerekeket a tudatos párválasztásra, a felelős házaséletre, a család életének és tevékenységének szervezésére, a családon belüli mindennapi teendők ellátására, a családi életben szükségessé váló korrekciók végrehajtására és konfliktuskezelésre, ill. megelőzésre, valamint a gyermekneveléssel kapcsolatos teendők elvégzésére.

Prevendárová (1994) tágabb értelemben interpretálja a családi életre nevelés céljait. A szerző szerint a célok egyrészt a nevelt személyiségének formálására kell, hogy irányuljanak, másrészt a társadalomban lévő negatív jelenségek eltávolítása, ill. a társadalom pozitív fejlődésének biztosítására. Célnak tekinthető pl. a válások csökkentése, elhamarkodott házasságok és meggondolatlan párválasztás megakadályozása, kedvezőbb populációs fejlődés biztosítása, ingadozó családi viszonyok stabilizálása, ill. a teljes családokban lévő együttélés megszilárdítása.

A családi életre nevelés célja a családi életre való alkalmasság formálása, ami azt jelenti, hogy a fiatal felnőtt képes a számára megfelelő pár megtalálására, vele szoros kapcsolat kialakítására, családalapításra és a gyermekek harmonikus felnevelésére, mindezt úgy, hogy közben a társadalmi, gazdasági élet szabályait, normáit, értékeit is betartja. Komlósi (1995: 257) szerint e célok elérésének érdekében a következő nevelési, ill. pszichológiai feladatoknak kell megvalósulniuk, különböző mértékben és különböző konstellációkban, az egyes életszakaszokban:

• a bio-pszichológiai fejlődés folyamatainak felszabadítása, segítése,
• fejlődési különbségek kompenzációja,
• a fejlődést zavaró külső (pl. családi) traumák ellensúlyozása,
• nemspecifikus, feltételszerű készségek és képességek fejlesztése,
• ismeretközlés,
• készségtréning, új szociális képességek tanítása,
• indirekt nevelési effektusok, a pedagógus személyiségének, modelljének hatásán át, a pedagógus által képviselt értékek azonosulásos és mintakövető átadása révén.

A családi életre nevelés folyamatában a nevelt elsajátít korhoz mért ismereteket és jártasságokat, nézeteket és meggyőződéseket, kialakít olyan értékrendszert, mely lehetővé teszi számára betölteni a házastársi és szülői szerepeket úgy, hogy ő is boldog lesz, és a legközelebbi hozzátartozói is. Ebből adódóan a nevelés célja olyan szociálisan, erkölcsileg és érzelmileg érett személyiség, amely képes a társadalmilag elismert erkölcsi normákkal, értékekkel összhangban viselkedni és cselekedni a saját szexuális, házastársi és családi életében. Poliaková (2002) szerint a nevelés irányuljon az érzelmek, értékek, felelősségtudat, férfi és nő közötti kultivált és kulturált kommunikáció nevelésére.

A család és a családi életre nevelés

A családi életre nevelés különböző oktatási környezetben valósul meg. Ezen környezetek egyes típusai különböznek a résztvevők, a tartalom, az edukációs hatások intenzitása szerint, valamint a klíma, a módszerek, a formák stb. alapján. Az intencionális (szándékos) hatásokon kívül e folyamatra hatással van számos funkcionális (véletlenszerű) hatás is. Két legfontosabb edukációs környezet a család és az iskola (Dombi  2007).

A családi életre nevelés felkészítés a felelősséggel vállalt párválasztásra és a házasságra, ezen keresztül a szülői feladatra. Nem vitatjuk, hogy a családi életre, szülői szerepekre nevelés az iskolára is tartozik, de elsősorban a család feladata. Nemcsak azért, mivel ez az első közösség a gyermek életében, hanem mert a társadalom egy sajátos közösségeként életünk minden szakaszában jelen van. A család elsődleges csoport, amelyben a tagok teljes személyiségükkel vesznek részt, közöttük a kapcsolat mély, érzelmileg színezett és sokoldalú, az egyes személyek segítséget, érzelmi biztonságot kapnak a többiektől. Többek között ez az a plusz tartalom, amit a család, mint elsődleges kiscsoport biztosít tagjainak és elsősorban a felnövő gyermeknek.

A család elsődlegessége abban áll, hogy:

1. a legkorábbi életszakasztól kezdve hat a fejlődő egyénre,
2. érzelmi kötelékei hosszan tartó hatása alapvető érzelmi és viselkedési modelleket vés be a személyiségbe, és ezeket, mint diszpozíciókat továbbvisszük az életbe,
3. közvetíti a családi és társadalmi értékrendszert, és így előkészíti az egyént arra, hogy teljes értékűen vegyen részt a társadalom működésében (Bagdy 1986).

A családi életre nevelés folyamatát a családban számos tényező befolyásolja. A családi élet során megnyilvánuló érzelmi kapcsolattípusok, a kommunikáció módja, a családtagoknak önmagukkal és másokkal szemben tanúsított magatartása, a szexuális és nemiség kérdéséhez való viszony, a felszínre törő viselkedések és a családi értékrendszer együttesen teremtik meg a családi élethez fűződő viszonyt. Prevendárová (1994) szerint a családi élethez való viszonyt a következő tényezők határozzák meg:

• a szülők házastársi viszonyának minősége,
• a szülők gyerekekhez fűződő viszonya és a nevelési stílusuk (közös élmények, nevelési követelmények, szülői szeretet és bizalom, pozitív nevelési ösztönzés túlsúlya a negatív, büntető beavatkozással szemben),
• a gyermekkor összhatása, a gyermekkor értékelése (boldognak, ill. boldogtalannak élte-e meg a gyermek),
• a családi minták (pl. munkamegosztás, problémák megoldása, családi szerepek betöltése).

Köztudott, hogy a szülői szerepekhez való viszony egész életen át alakul ki, nemcsak amikor már a felnőttek a karjukban tartják gyermeküket. Minden a családból származó tapasztalatokkal kezdődik. Neves cseh pszichológus Matějček (1994: 10) szerint „azok a gyermekek, akik boldog gyermekkort és szép otthont éltek meg, nagyobb valószínűséggel tudnak majd egyszer gyermeküknek szép otthont biztosítani”.

Matějček (2000) szerint a családi életre való felkészítést három egymásra kapcsolódó és egymást kiegészítő területen valósítja meg: kapcsolatok – minták – felvilágosítás.

A kapcsolatok területe, mely a gyermek érzelmeit formálja, a családi élet domináns területe. Érzelmi kapcsolatok alapján formálódik a gyermek képessége, hogy elfogadjon másokat, bízzon másokban, megfelelő módon reagáljon az érzelmi közeledésre, hogy saját magából képes legyen adni valamit, hogy tudjon szeretni. A szülői minták alapján alakul ki a gyermek érzelmi világa. Amennyiben a gyermek pozitív példákat lát maga körül, kialakulnak nála a kívánt erkölcsi elvek, s ezek alapján fogja a saját jövőbeli fiú-lány, férfi-nő kapcsolatait alakítani. A családon belüli érzelmi kötődés, kölcsönös felelősség, szeretet, tisztelet és méltóság a szociális és szexuális fejlődéshez szükséges tapasztalatot képezik. Potočárová (1994) szerint a családi nevelés fontos komponense a gyermek önbecsülésének és önbizalmának fejlesztése, mivel ezen tulajdonságok által alakul ki a gyermek önképe. Fontos, hogy a gyermek biztonságot és szeretet tapasztaljon a szülei részéről, mert a pozitív élettapasztalatok az önbecsülés forrását jelentik. A családi légkör, a család belső és külső rendszerében uralkodó kapcsolat harmóniája, vagy ziláltsága, a szeretet, megértés, megbocsátás, nyíltság stb. meghatározzák a családon belüli érzelmek ápolását.

A családi életre nevelés második jelentős területe a minták területe. Külső mintákat átélve a gyermek és a fiatal saját magát fejleszti. Ezért rendkívül fontos a felnőtt szerep és a családi életre nevelés területén a felnőttek példaadása, viselkedéskultúrája, attitűdje és életfelfogása. A két szülő relációja a kisgyermekkori szereptanulás, és főleg a nemi szerepek tanulása szempontjából igen lényeges. A szereptanulás alapsémái alakulnak ki ilyenkor, ezek természetesen az iskolában tovább differenciálódnak, más modellszemélyek hatására is (Komlósi1995: 240). A családban módjában áll a gyermeknek megfigyelni a szülők interakciós sémáit, az anyához-apához fűződő érzelme motiválja a gyermeket, szinte mindenben igyekszik utánozni a szüleitől látott viselkedést. Mondhatjuk tehát, hogy a legfontosabb modellhelyzet a saját család, melyben a gyermek felnő. Családja kognitív és normatív képét mindenki hordozza magában anélkül, hogy ez tudatosulna. Persze, később más családok mintája is beépül e képbe (Varga 1997).

A gyermek nemcsak egyszerűen utánozza szüleit, hanem eme mintákkal a leggyakrabban azonosul is. Így tehát a szülői családban a gyermekek olyan magatartásmintákat is megtanulnak, amelyekre a szülők tudatosan nem tanítják gyermeküket, de a látott mintával történő azonosulás lehetővé teszi az „elraktározást”, s így csak jóval később alkalmazzák az elraktározott mintákat. A családban tanult, szerzett viselkedési jegyek, szokások jelentős mértékben meghatározzák a gyermek későbbi személyiségfejlődését. A gyermek számára a család, ill. a családi élet a családi együttélés kész modelljét nyújtja. Elvégre ez az egyetlen partneri kapcsolat modellje, melyet bizalmasan ismer. A jövőbeli élettárshoz, ill. a gyermekeihez való viszonya hasonló lesz, hasonlóan fog viselkedni, mint ahogyan azt a szüleinél megfigyelte.

A szülői modell hatása határozza meg a gyermek fejlődését, viselkedését leginkább. Ez megjelenik a felnőttekkel vagy más gyerekekkel való alapsémáiban, az alkalmazkodóképesség, a konfliktustűrés és -megoldás módjában, mértékében, a pszichoszexuális fejlődésben, a nemi szerepek elsajátításában. A családtagok kapcsolatai, magatartásformái, tevékenység- és értékrendszere az, amely a gyermek személyiségében a spontán mintakövetés folyamata révén jelenik meg (Kozma 2001).

Fontos, hogy a gyermek életében jelen legyen a hosszan tartó, pozitív szülői példa, melyet utánozhat. A szülői példa nevelő hatását megerősítik a rendezett családi viszonyok és a teljes család jelenléte. A szülői példa hiánya a gyermek számára komoly hátrányt jelenthet. A jelenlegi családi élet gyakorlata azt mutatja, hogy a legtöbb felbomlott családban hiányzik a férfi modell. E szempontból a gyermekét egyedül nevelő szülő nagyobb valószínűséggel elégtelen mintákat nyújt, hiszen ritkábban figyelhető meg a gyerek számára interakciós helyzetben, pl. a nemi szerepet illetően. A hiányzó apa súlyos azonosulási nehézségekkel járhat a gyermek számára. S nemcsak a fiúk, hanem a lányok számára is, hiszen sem érzelmileg, sem gondolkodásukban és viselkedésükben nem tudják apjukhoz képest kialakítani nemi identitásukat.

A nézetek, attitűdök formálása, erkölcsi minták közvetítése a családi nevelés fontos területét képezik, de ezzel a családi életre nevelés feladatai messziről sem merülnek ki. A családon belüli családi életre nevelés integrált része a felvilágosítás, az ismeretközlés területe. Annak ellenére, hogy a gyermekek az információforrásokat a családon kívül keresik (iskola, kortársak, irodalom, médiák), a család e feladatát nem szabad lebecsülni. Bujnová (2005) kutatása kimutatta a média és a kortársi csoportok növekvő (nem mindig pozitív) hatását az információközlésre, míg a szülők csupán minimális mértékben vesznek benne részt. Egyes szülők elfogódottság, félelem miatt képtelenek gyerekeiknek kielégítő információkat adni, a nevelés e feladatát gyakran az iskolára hárítják. Pozitívan értékelhető viszont az a tény, hogy az előző évekkel szemben egyre több szülő hajlandó az információközlésre.

A felvilágosítással kapcsolatban felmerül a kérdés: mit, hol és hogyan kell közölni a gyermekkel. Poliaková (2002) szerint  a gyermeknek korához mérten kell válaszolni, érthetően és kielégítően. A kitérő válasz felkelti a gyermek kíváncsiságát, és a magyarázatot máshol fogja keresni. A szülő-gyermek közötti nyitott kommunikáció elvei a kölcsönös bizalom, igazságosság és világosság, kontinuitás, ismétlés, aktivitás.

A szexualitással, partnerkapcsolatokkal és családi élettel kapcsolatos felvilágosítás fontos védő, ill. preventív funkciót tölt be. Kutatások bizonyítják, hogy az olyan családban nevelkedő gyermekek, ahol nyílt és őszinte kommunikáció folyt a szexuális életről, a partneri kapcsolatokról, később kezdenek nemi életet élni (Trojan 1999). A szülő feladata az elsődleges információk közlése, az egészségügyi dolgozók és más szakemberek csupán segítő feladatot töltenek be e téren, a szülők felvilágosítását csupán kiegészítik.

A családi életre nevelés szempontjából lényeges a harmonikus családi élet, a viszonyulási személyekkel (szülőkkel és testvérekkel) együtt töltött idő mennyisége és minősége. A családi közösséghez tartozás alakítja ki az ún. családi identitást (a családhoz tartozás tudatos elfogadását, vállalását), amelyet kollektív szimbólumokkal is kifejezésre juttatunk, pl. a családi név viselésével. Az identitást családi funkció- és szerepmegosztások is tükrözik. Életünk különböző szakaszaiban megvalósulnak a gyermek, házastársi, anyai-apai stb. szerepeink, amelyeknek tartalma e közösségen belül bontakozik ki, de a szerep megvalósulása egyben befolyásolja családon kívüli életvitelünk tartalmát (Bagdy 1986).

Összegzés

A családi életre nevelés sikere nehezen várható el csak egy közösségtől, a családtól. E feladatot a szülők, az iskola, a pedagógusok, az orvosok, az egészségügyi személyzet, a családvédelem, a mentálhigiénés szakemberek, a pszichológusok stb. együttes kooperációs tevékenysége oldhatja meg.

Természetesen a családi életet a családban lehet igazán megtanulni, hiszen ez a személyes kötődések elsődleges színtere. Azonban korunkban a családok jelentős része egyre kevésbé tudja betölteni a rendeltetését, ezért egyre nagyobb feladat hárul az iskolákra és más nevelő intézményekre (Dombi 2007). A család és az iskola szoros együttműködésére van szükség, hisz közös felelősségünk, hogy a felnövekvő generáció boldogabb családi élet kialakítására legyen képes. Ne helyettesítse a szülőket, inkább a rászoruló szülőt segítse a nevelői feladatának teljesítésében. A felnövekvő generáció közös felelősség, ezért a család és az iskola szoros együttműködésére van szükség.

A nevelő-oktató intézményben folyó családi életre nevelés hatékonyságát jelentős, néha döntő mértékben befolyásolja a növendék családi háttere, az ott szerzett tapasztalatok, látott minták. Az iskola és a fiatalokkal foglalkozó minden egyéb intézményes szervezet csupán folytatni tudja a családban elkezdett nevelési folyamatot. Akár az iskolának, akár a más ifjúsági szervezeteknek és mozgalmaknak a családra, mint nevelő intézetre kell építeniük, illetve ennek hiányát kell a lehetőségekhez képest pótolniuk. Az ember élete elválaszthatatlan a családtól, az egészséges és boldog életre nevelés nem képzelhető el családi életre nevelés nélkül.

Irodalom

Bábosik István: Családi életre nevelés. [http://www.kislexikon.hu/csaladi_eletre_neveles.html – 2014. 02. 21.]
Bagdy Emőke 1986: Családi szocializáció és személyiségzavarok. Budapest: Tankönyvkiadó.
Bujnová, Eleonóra 2005: Príprava na rodinný život v rodinnom a školskom prostredí. Nitra: PF UKF.
Dombi Alice 2007: A nevelő-szülő kommunikáció tartalmi kérdései. In: Dombi Alice – Oláh János – Varga István (szerk.): A neveléselmélet alapkérdései. II. Gyula: APC-Stúdió, 84–89.
Dombi Mária Adrienn 2007: A család, az óvoda és az iskola kapcsolata. In: Dombi Alice – Oláh János – Varga István (szerk.): A neveléselmélet alapkérdései II. Gyula: APC-Stúdió, 84–89.
Farkas Péter 2012: Összegző beszámoló a családi életre nevelés bevezetésének alapkérdéseiről. Budapest: Nemzeti család- és szociálpolitikai intézet.
Komlósi Sándor 1995: Családi életre nevelés. Budapest: NTk.
Kozma Béla 2001: Pedagógia II. Pécs: Comenius Bt.
Kulacsová, Katarína – Grofčíková, Soňa 2005: Rozvoj komunikačných zručností v príprave budúcich pedagógov. Retrospektíva a perspektívy v edukácii. Nitra: PF UKF Nitra, 114–120.
Matějček, Zdeněk 1994: Co děti nejvíc potřebují. Praha: Portál.
Matějček, Zdeněk 2000: Výchova k budoucímu rodičovství. [http://rodina.cz/scripts/detail.asp?id=972/– 2004.12.05.]
Poliaková, Eva 2002: Výchova k manželstvu, rodičovstvu a intímnym vzťahom. Bratislava: UK.
Potočárová, Mária 1994: Hodnotová výchova v rodine. Pedagogická revue, 46. 5–6, 221–226.
Prevendárová, Jitka 1994: Výchova k manželstvu a rodičovstvu. Bratislava: UK.
Teleki Béla 2001: Kézikönyv a családról II. Kecskemét: Korda.
Trojan, Ondřej 1999: O čápech, vranách a dětech. Praha: Grada publishing.
Varga István 1997: Családi szocializáció és a korszerű család. Pedagógiai antológia IV. Szeged: JGYTF kiadó.