Papp Melinda: Mesék – nem csak gyermekeknek

„Mindenki zsenivé válhat, ha a lelke rendben van” – ez volt a jelmondata a 2014 májusában megrendezett KÉP-TETT-SZÓ-HANG-NET Konferenciának Szegeden. A konferencia programjai közé olyan főképp interaktív előadásokat, műhelymunkákat, tréningeket válogattak be a szervezők, amelyek az intelligencia sokszínű fejlesztési módjait ismertették. Ahogy az a konferencia leírásában is olvasható, a programokat az adaptív pedagógia módszerével tervezték:

„Programjaink a személyes figyelmet, az egymás mellé rendelés élményét keresik. Hiszünk abban, hogy a generációkat nem kell szétválasztani. Minden embernek – felnőttnek és gyereknek egyaránt – szüksége van arra, hogy kapcsolatba kerüljön másokkal. Az adaptív pedagógia szerint az embernek (az iskolában a tanulónak) éreznie kell, hogy tartozik valahová.”

Ez a szemlélet vonult végig az összes műhelymunkán, beleértve az általam vezetett Mesékkel az önismeret útján című meseműhelyen is.

A műhely célja az volt, hogy az érdeklődők az interaktív feladatok és a mesékről való közös gondolkodás útján megtapasztalhassák, milyen erő rejlik a mesék hallgatásában és feldolgozásában. Ilyen csak a mesében a van! – halljuk olykor lemondó, máskor felháborodott felnőttektől. Vajon egy gyermek miért nem mond ilyet? A gyermek miért képes arra, hogy adott esetben jobban értelmezzen egy történetet, mint a felnőttek? Bruno Bettelheim többek között erre is magyarázatot ad A mese bűvölete és bontakozó gyermeki lélek című könyvében:

„A mese nemcsak mint irodalmi forma különleges, hanem azért is, mert a gyermek minden más műalkotásnál jobban megérti. Mint minden nagy művészetnek, külön-külön mondanivalója van minden ember számára, de a különböző életkorokban mást és mást jelenthet ugyanannak az embernek is. Pillanatnyi érdeklődésének és szükségletének megfelelően a gyermek egyazon mesében sokféle értelmet találhat. Ha lehetősége van rá, vissza-visszatér egy-egy meséhez, és újabb jelentésekkel egészítheti ki vagy helyettesítheti a régieket.” (Bettelheim 1985:11)

Ennek tükrében nem meglepő, hogy sok gyermek újra- és újrameséltet bizonyos meséket a szüleivel. Minden egyes meséléssel újra átéli és megtapasztalja a mesei élményt, amelyből minden egyes alkalommal hasznosít valamit. A mesék terápiás használata is pont ezen a mechanizmuson alapul. Boldizsár Ildikó mesekutató által megfogalmazott gondolatsor hűen tükrözi ennek a szemléletnek a lényegét: „A meseterápia azon a felismerésen alapul, hogy nincs olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja.” (Boldizsár 2012: 21) Vagyis a mesékből levonhatunk bizonyos következtetéseket az életünkre nézve. Ez volt az alapgondolata a májusi meseműhelynek is.

A mesékkel történő személyiségfejlesztő és önismereti munka kiválóan alkalmazható bármely korcsoportban: óvodáskortól kezdve időskorig. Minden életkorhoz társíthatóak bizonyos mesetípusok. Ebben segítséget nyújthat nekünk Boldizsár Ildikó Mesekalauz úton lévőknek című könyve, amely a főbb életfordulókhoz társítja a meséket. A mesékkel való foglalkozásnak érdemes lenne több teret engedni az általános iskolában és a középiskolában is. Sok esetben ugyanis a mesefeldolgozás megreked azon a szinten, hogy miről szól egy mese. Ennél azonban sokkal több lehetőség rejlik a mesékben. Ennek illusztrálására szolgál a következő foglalkozástervezet.

A májusi mesefoglalkozáson 20 fő vett részt (nagyrészt egyetemisták és középiskolások). A foglalkozás másfél óráig tartott. A résztvevők körben ültek, hogy az egymásra hangolódás, a csoporttá formálódás és a hagyományos iskolai keretektől való elrugaszkodás megtörténhessen. (Ezen a foglalkozáson ugyanis egymás számára javarészt ismeretlenek vettek részt.)

1. rész: Én és a mesék

Szándékosan több illusztrációval készültem, hogy lehessen bőven miből válogatniuk. Emellett szempont volt a válogatás során, hogy minél változatosabb kínálat táruljon a résztvevők elé, hogy mindenki találhasson a maga számára megfelelőt. Hazai és nemzetközi, kortárs és klasszikus, közismert és valószínűleg ismeretlen rajzok is bekerültek a körbe.

 

2 . rész: Hamupipőke

A feladatok összeállításánál arra alapoztam, hogy mindenkinek legyen lehetősége megnyilvánulni, és lehetőleg olyan témákat vegyünk végig a mesefeldolgozás során, amely mindenkit érinthet. Ezáltal mindenkinek része lehet ebben a fajta önismereti élményben. Többen tértek ki arra, hogy a mesék kortól függetlenül jó hatással vannak az ember közérzetére, lelkiállapotára, hangulatára. Az egyik résztvevő, aki már foglalkozott korábban a mese terápiás hatásainak vizsgálatával, elmondta, hogy ő a saját életére levetítve is alkalmazza problémás élethelyzetekben a meséket kiútkeresés gyanánt. Ezen a példán is kitűnően látszik, hogy ezekben a helyzetekben mennyire fontos a megfelelő műválasztás, ugyanis minden élethelyzetnek megvan a megfelelő gyógyírja a mesék világában. Kádár Annamária pszichológus is erre hívja fel a figyelmet Mesepszichológia című könyvében: „A hősök átalakulása révén a gyerek számára a mese olyan valóságot képvisel, amely az élet nagy kérdéseire, nehézségeire, problémáira ad választ, útravalót, a hamuban sült pogácsát biztosítja az önmegvalósítás folyamatában.” (Kádár 2012: 141) Mindez természetesen nemcsak a gyermekekre, hanem a felnőttekre vonatkoztatva is igaz.

A foglalkozás elején egy gondolat mindegyik megszólalásban nagy hangsúlyt kapott. Ez pedig nem volt más, mint a mesék szeretete. „Pusztán a mesehallgatás képes olyan folyamatokat elindítani a lélekben, amit nevezhetünk egyszerűen lélekfrissítésnek” (Boldizsár 2012:23)– írja Boldizsár Ildikó a mesék által generált folyamatokról. Ez ráirányíthatja a figyelmünket arra, hogy például a középiskolás diákoknak is lenne igénye a mesékre, csak a megfelelő mesét megfelelően kell tálalni.

A mesékkel kapcsolatos élmények megosztásakor a többség pozitív mesékkel kapcsolatos eseteket említett meg, néhányan voltak csupán, akik valamilyen szorongással kapcsolatos mesei élményt osztottak meg a csoporttal. Az ilyen jellegű gondolatsorok célja, hogy a mesehősökkel való azonosulást illetve ellenazonosulást felfejtsük magunkban, vagyis nyomába eredjünk a metamorfózis jelenségének. Ennek a lényege az, hogy a mesékben fellelhető szimbólumok által több megközelítésben láthatjuk magunkat is, ami az önismeret egy magasabb fokához tud elvezetni. Ezek az ideiglenes átalakulások kikapcsolják a racionális kontrollt, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egyén rájöhessen, melyek a rejtett erőforrásai, mik a tényleges céljai és mitől fél (Kádár 2012). A résztvevők által hozott példák is nagyon szemléletesek voltak ilyen szempontból. Érzékelhető volt, hogy nemcsak saját, hanem társaik reakcióiból is le tudtak vonni saját életükre nézve releváns következtetéseket.

Sok esetben szempont volt az illusztrációk szelektálásakor is az ábrázolt élethelyzet és a saját élethelyzet közti párhuzam. Például: egy spirálba keveredett kisfiú, egy családi ünnepség, egy magányos lány a mezőn, egy népmesei szerelmes pár. A válaszadáskor pedig mindannyian maguktól állapították meg a mesehős és önmaguk között fennálló közös vonásokat.

Két esetben jelent meg az ellenazonosulás: egy groteszk módon megrajzolt kislány képénél és egy dinamikus jelenetábrázolásnál. Az első esetben a taszító érzet jelent meg mint indok, a másik esetben pedig a dinamizmus mint az egyénnel ellentétes vonás szerepelt a magyarázat során.

A mesefeldolgozás során, ahogy az a tervezetből is kiderül, nagy hangsúlyt kapott a családi események elemzése. A csoport tagjai főképp az apa viselkedését tartották elítélendőnek, és felvetették, hogy jó lenne tudni, mi történt azokban az időkben, amelyekről a mese még nem szól. Milyen volt az apa viszonya Hamupipőkével míg az anyja élt? Egy-egy résztvevő újszerű kérdésfelvetései még dinamikusabbá tették a beszélgetést.

Összességében a résztvevők – az általuk elmondottak szerint – élvezték a foglalkozást, és kifejezték, hogy nagy szükségük lenne ilyen jellegű műhelymunkára a hétköznapokban is. A foglalkozás során örömüket lelték az interaktivitásban, és tanultak az egymástól hallottakból is. Sokszor reflektáltak is egymásra, ami elősegítette a közösséggé alakulást – még ha csak arra az egy délutánra is. Az egyik résztvevő külön kiemelte, hogy olyan érzése volt az együttgondolkodás alatt, mintha kiszakadt volna a hétköznapokból, és egy teljesen más térben és időben lett volna. Azt gondolom, hogy akár szakkörszerűen, vagy néha tanórák keretein belül is hasznos lenne ilyen foglalkozásokat tartani. Mind az egyetemisták, mind a középiskolások láthatóan élvezték, hogy a meséken mint közvetítő közegen keresztül új élményekkel, tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. Az ilyen foglalkozásokba akár drámapedagógiai elemek is beépíthetőek, úgy mind a konfliktusos jelenetek eljátszása. Ezután kellő odafigyeléssel a csoport tagjai megoszthatnák egymással a szerepjáték során tapasztaltakat. Ezeket a módszereket azért tartom nagyon hasznosnak, mert a gyermek így játszva tanul, és ismeri meg önmagát. Egy középiskolás lány például így írt a foglalkozásról:

„Mindenki hozzá tudott adni olyan észrevételeket, gondolatokat a jellemzésekhez, amelyek elősegítették egymás megismerését a csoporton belül. Mivel eltérő személyiségű emberek vettünk részt az önismereti programon, így jól ki tudtuk egészíteni egymás gondolatmenetét. Jó volt új embereket megismerni. Emlékezetes volt, és nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan eltelik majd az idő.”

Ahogy a meséknek, a foglalkozásnak is ez volt az egyik fő célja: minél több emberhez eljuttatni, hogy a meséket mint hamuba sült pogácsát felnőttként is érdemes a tarisznyánkban tartanunk.

Irodalom

Boldizsár Ildikó 2013: Mesekalauz úton lévőknek. Életfordulók meséi. Budapest: Magvető Könyvkiadó.
Boldizsár Ildikó 2012: Meseterápia. Budapest: Magvető Könyvkiadó.
Bruno Bettelheim 1985: A mese bűvölete és bontakozó gyermeki lélek. Budapest: Gondolat Kiadó.
Kádár Annamária 2012: Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Szekszárd: Kulcslyuk Kiadó.
Jakob & Wilhelm Grimm 1965: Grimm legszebb meséi
[http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/grimm/html/grimm11.htm– 2014. 06.01.]