Egyre több oktatáskutató hasonlítja össze Európa, az Amerikai Egyesült Államok, Auszt­rália, Kína, Japán stb. köznevelési rendszereit. Vizsgálják a rendszerek hatását az emberek élet­minőségére, a gazdaság fejlődésére, és ajánlásokat fogalmaznak meg[1] a jövendő közokta­tás­fejlesztési feladatokhoz. Nem az egységesítés a cél, hanem sokkal inkább az együttműködés útjainak feltárása, a nemzeti sajátosságok és tradicionális értékek megtartása… >>>

Nem vagyok grafomán. Így aztán nem matematikai kérdésekben ritkán nyilvánulok meg egy-egy cikk erejéig. Gyanítom, hogy a sűrűn egymást követő reformok időszakonkénti elemzésére azért kérnek meg, mert szóban elég markáns véleményt szoktam megfogalmazni. Ilyenkor összegyűjtve az elmúlt időszak tapasztalatait vagy nyilatkozom a reformok kapcsán (Kasza 2007, Nagy 2010), vagy le is írom a véleményem (Galambos–Homor 2004) . Sajnos az a tapasztalatom, hogy az évek múlásával beigazolódnak az aggályaim, a reformok vagy fokozatosan kifulladnak, vagy az erősen kifogás tárgyává tett intézkedésekről kiderül, hogy nem állják ki az idő próbáját… >>>

 Ma Olaszországban különösen élénk diskurzus folyik arról, miként lehetne az egyetemeken folyó oktató-nevelő munka színvonalát emelni. Az egyetemnek számos új kihívásnak kell megfelelnie, melyek megváltoztatják misszióját. Nem vonhatja ki magát az újkeletű gazdasági, társadalmi, politikai és technológiai változásokból eredő kérdések megválaszolása alól. Aktívan közre kell működnie a világméretű problémák megoldásában (pl. szegénység, éhezés, társadalmi kitaszítottság), […] >>>