Pukánszky Béla: Tehetségmentés és életreform, Tarhos példája

Életreform és reformpedagógia

A 19-20. század fordulóján a fejlett országokban tért hódított a materiális és szellemi „fogyasztás”-ra, és a magasabb minőségi szintet képviselő életmódra törekvő belső igény. E szükséglet kielégítésének materiális alapját az ipari produktivitás növekedése teremtette meg. A változások eredményeképp az új mentalitásban egyre fontosabb szerepet játszott a világ iránti érzékenység, a szépség, az esztétikum iránti nyitottság. A változások hatására mind több tehetősebb szülőben fogalmazódott meg az igény, hogy gyermekei számára megteremtse az addiginál minőségileg magasabb színvonalú intézményes nevelés és oktatás lehetőségét.

A századfordulón már egyre erőteljesebben érzékelhetővé váltak azok a veszélyek is, amelyeket a technikai civilizáció robbanásszerű fejlődése idézett elő. A rohamosan felgyorsuló élettempót diktáló „modern kor” magában hordozta az elidegenedés veszélyét is. Elidegenedés önmagunktól, embertársainktól, az egész világtól. (Skiera, 2003)

Az életreform-mozgalom gondolatvilágára épülő pedagógiai próbálkozások főbb motívumai (Skiera, 2003 után):

• Elidegenedéstől mentes helyszín: új világ, új iskola.
• Az élet vitalitása és a lélek primátusa: alkotó szándék, művészi törekvések, fejlesztő hatások.
• A romlatlan gyermek eszménye mint a jövőbeni élhetőbb világ garanciája (messianizmus).
• A gyermek megmentése.
• Visszatérés a természetes életformákhoz az ősi népi kultúrkincshez.
• A konkrét valóságon túlmutató, az egész emberiség számára fontos misszió hangsúlyozása.
• Karizmatikus vezető(k) szerepe.

Kodály Zoltán zenepedagógiája

Az újabb történeti-pedagógiai kutatások bizonyították, hogy a Kodály-pedagógiában jól tetten érhetők az életreform-mozgalom egyes elemei. Kodály zenetudósi-népzenekutatói missziójának egyik legfontosabb eredménye éppen az, hogy – Vikár Béla nyomdokain járva, barátjával és kollégájával, Bartók Bélával közösen – lejegyezte a még fellelhető népdalkincs-korpusz jelentős részét. Ezzel megmentette a magyar „ősi lelki alapréteg” egyik legjellemzőbb megnyilvánulási formáját a végleges pusztulástól. Kodály nemcsak etnográfusként, népzenekutatóként, nyelvészként közeledett a magyar népdalhoz. Mintegy „kézen fogva” bevezette a koncerttermekbe, ahol addig a „magyaros ízt” csak a cigány-, illetve a verbunkos zene motívumai jelentették (pl. Magyar népdalok, 1906). Az elsivárosodó, urbanizált életformával szemben a zene, az ősi magyar népdallal történő lélekformáló nevelés a gyógyír.

„Mélyszántás, rigol-eke kell most a magyar léleknek, hogy újra teremjen. Ez a rigoleke a székely dal, mely ha beleszánt a magyar lélekbe: ősi gyökeréig feltárja, kihozza a napvilágra a kártékony férget, megújítja a talajt.”  (Kodály: 1927)

A végső lökés a programhoz: egy megrázó zenei élmény.

„Mintegy 1925-ig én is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával, abban a hiszemben, hogy ott minden rendben van, tesznek, amit tehetnek, s akinek nincs hallása, az a zene számára úgyis elveszett. Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló lánycsapatra akadtam. Daloltak, s én megálltam egy félórára, és a bokrok közül hallgattam őket. Attól, amit daloltak, egyre jobban elszörnyedtem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája – Schneider Fáni volt. Megtudtam, hogy egy pesti tanítónőképző növendékei, s hirtelen megláttam, hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságánál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek felé. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene tenni.” (Kodály, 1964, 73-74.)

• A program zenei pillérei:
• Az iskolai énekkultúra fejlesztése a zenei írás olvasás didaktikailag tervszerű elsajátíttatásával.
• Relatív szolmizáció.
• Ősi magyar népdalkincs.
• Az énektanárok színvonalas képzésének fontossága.: „Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint az, hogy ki az Opera igazgatója. Mert a rossz igazgató azonnal megbukik (néha még a jó is.), de a rossz tanár harminc éven át harminc évjáratból öli ki a zene szeretetét.” (Kodály, 1929)

Életreform motívumok

Kodály is szentnek, tisztának tartja a gyermek lelkét, melyre a felnőtteknek kell vigyázni: „Ha rosszat ültetünk bele, megmételyezzük egész életére.”Kodály a tiszta lelkű gyermekkel a zeneileg képzetlen, rossz zenei ízlésű felnőtteket állítja szembe, akiknek képzetlenségén és rossz ízlésén javítani már nem lehet. (Lásd: Pethő, 2011)

A Kodály-pedagógia recepciója

1. Éneklő Ifjúság

Kodály 1925-től kórusműveket ír gyermekkarra (Villő, Túrót eszik a cigány). 1925. április 2. Magyar Népdalestet szerveznek a Zeneakadémián. Borus Endre vezényletével közreműködött a Wesselényi utcai polgári fiúiskola 100 tagú kórusa. 1928. május 12-én Szerzői estet rendeznek az Akadémián. 1929. április 14-én Kodály Zoltán Gyermekkar Estjét lehet meghallgatni. Hét pesti iskola hétszáz tanulója énekelt. A Zeneakadémia nagytermében ettől fogva egyre több magyar dalestet rendeztek, ahol Kodály egyéb művei között gyermekkarra írt művei is felcsendültek. Színre lépett egy olyan karvezetőkből álló csapat, akik a mester jeles tanítványaiként döntő szerepet játszottak az Éneklő Ifjúság mozgalom terjedésében. Néhány név a sok közül: B. Sztojanovits Andrienne, aki a Szilágyi Erzsébet Leánylíceum kórusával mutatott be Kodály-darabokat, Bárdos Lajos, a Palestrina Kórus ifjú karnagya, Ádám Jenő, aki a régi Budai dalárdát szervezte újjá. A tömegmozgalom vidéken is terjedt olyan jeles karmesterek jóvoltából, mint például, Kerényi György, aki Győrben és Vásárhelyi Zoltán, aki Kecskeméten szervezett Kodály-hangversenyeket és mutatott be gyermekkari műveket kórusa élén.

2. A tarhosi „Énekiskola”

Különleges új „iskola-együttes”, (Mészáros) az első szakosított tantervű ének-zenei általános iskola prototípusa. Gulyás György (1916-1993) tanító-zeneszerző-karmester 1945. augusztus 3-án beadvány-emlékiratot nyújtott be Békéscsaba polgármesterének, amelyben javasolta a Magyar Állami Énekiskola létrehozását. Érdekes mozzanat, hogy a tervezet az általános iskola konstrukciójának létrehozása előtt már 8 osztályos általános iskolával és 4 osztályos gimnáziummal számolt. Keresztury Dezső miniszter kezdettől fogva támogatta a tervet, de Kodály Zoltán nem. Az énekiskola további támogatói: Karácsony Sándor, Veres Péter, Kerényi György, Ádám Jenő, Nagy Miklós, Durkó Mátyás stb.

Kodály úgy véli: „A sivatagban nem lehet zeneiskolát felépíteni, nincs helyiség, … a paraszti élet nem kedvez egy csomó zeneszerszám kezelésének.” (Idézi: Gulyás, 1988. 36.)

1946 nyara helyszíni szemlét tartanak a Tarhos-majorban, 1946. november 5-én megszületik az iskolalétesítő rendelet.„Országos állami ének- és zenelíceum és tanítóképző s a vele kapcsolatos gyakorlóiskola”. (1946-1948: líceum és tanítóképző intézet, 1949-1951: zenei szakirányú gimnázium, 1952-1954: zeneművészeti szakközépiskola és zenei gimnázium, ünnepélyes iskolaavatás 1947. február 2.)

„… nagy kérdőjel sokak számára: a Békési Énekiskola megnyílt Tarhoson, távol a várostól, távol minden nagyobb központtól és még most még távol a civilizáció legelemibb megnyilvánulásaitól is. Békési énekiskola? Jelentheti azt, hogy olyan iskola létesült, amelyik a zenei anyanyelv megteremtését tűzte ki célul, amelyik elsősorban annak a rétegnek kíván lehetőséget adni a zenei képzésnél, amelyik eddig a legtávolabb esett tőle: a parasztságnak.” (Gulyás 1988, 44.)

A helyszínről ezt írják: „Kifosztott, isten háta mögötti grófi rezidencia.” (Csukás István)

Az igazgató: „Egy darab papírral, valami homályos pecsétű engedéllyel felfegyverkezve harcolt az üres kastélyért, gazdasági épületekért, ablakkeretekért, fenyőfáért, szalmazsákba való kazlakért… A volt grófi cselédeknek érthető, az ablakot betörő, a zongorát fejszével szétvágó bosszúját megállítja nem kevés személyes bátorsággal, és összegyűjti az országból a volt grófi cselédek gyermekeit, nem kevés történelmi érzékkel…” (Csukás István)

1948. szeptember 1-jén 200 tanuló kérte felvételét az egész országból. 101 leányt és 57 fiút vettek föl. Az iskolát meglátogatta Novikov – 1950 tavaszán és Kodály Zoltán – 1950. június 6-7-án. Rendkívül jó benyomásuk és véleményük volt az iskoláról.

1950. június 10-én kiszálltak a helyszínre a Tervhivatal képviselői. Helyiséghiány, tarthatatlan állapotok: 1-8 osztály általános iskola: 127 fő, I-V. osztály középiskola: 59 fő, kollégista: 52 + 59 fő.

1951 tavaszán elkezdődött a Zenepavilon építése. Az eredeti elképzelések szerint irodalmi, természettudományi és testnevelési pavilon és létesül volna. A zenepavilon tervező építészének kiléte bizonytalan. Az építkezés rendkívül megterhelte az iskola vezetőit és a gyerekeket, akik a tanulás és gyakorlás mellett építőanyagot hordtak. (A pavilon építésében kitelepített „osztályidegenek” is részt vettek.) A háromszintű épülettömb monumentális kastélyszerű hatást kelt. 1953. május 1-jén felavatták a Zenepavilont.

„… egy ilyenfajta iskola … összeszedi az ország minden részéből … azokat, akik valamilyen zenei tehetséget mutatnak. Az itteni nevelés ellátja őket azzal a felszereléssel, amelyre egy zenésznek szüksége van, és amit másképpen semmiképpen sem lehet elérni, mert ha községben vagy városban van az iskola, oda nem juthatnak el csak a helybeli polgárság gyermekei. És itt más szempont is vezet: a periféria adja vissza a központnak, amit tőle kapott.” (Kodályt idézi Gulyás, 1988, 88. o.)

A „tarhosi per”

1953. január 19-23. a Népművelési Minisztérium brigádlátogatást tartott Tarhoson. Keresték a hibákat. Non György miniszer-helyettes avatóbeszédében elmondta: „Békés-Tarhos semmilyen körülmények között nem kerül vissza a Wenckheim-gróf birtokába!”

1953. június 9-én a Népművelési Minisztérium Kollégiuma Révai József vezetésével elmarasztalta az intézmény vezetését. 1954. augusztus 31-én megszüntették a tarhosi intézetet.

Életreform motívumok Tarhoson

A tarhosi iskola természetközeli „szigetiskola” volt, távol a város zajától, ahol tehetségmentés és -fejlesztés folyt (pl. Szokolay Sándor, Bozay Attila, Mező Imre, Mező László, László, Bartalus Ilona, Tarjáni Ferenc, Csukás István). Megismerték az ősi életformákat, és tisztelték azokat,amiben fontos szerepet játszott a népzene. Az iskola karizmatikus vezetője Gulyás György volt.

   

Források:

Csende Béla (1976): Békés-tarhos. Békés, Békés Városi Tanács VB.

Gulyás György (1988): Bűneim… bűneim? Békés.

Kodály Zoltán (1906): Magyar népdalok. Előszó. [Ungarische Volkslieder. Vorwort]. In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1918): A népdal feltámadása. [Die Auferstehung des Volksliedes] 1918. In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1925): A magyar népzene. [Die ungarische Volksmusik] In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1927a): Mit akarok a régi székely dalokkal? [Was will ich mit den Szeklerliedern?] In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1927b): Népzene. [Volksmusik] In: Kodály, Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1929): Gyermekkarok. [Kinderchöre] In: Kodály, Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1934): Zenei belmisszió. Nyilatkozat. [Innere musikalische Mission. Aussage] 1934. In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1935): A magyar karének útja. [Der Weg des ungarischen Chorgesangs] In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1937a): Vidéki város zeneélete. Előadás Nyíregyházán. [Das musikalische Leben einer Stadt in der Provinz. Vortrag] In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1937b): Énekes játékok. In: Kodály Z. (1964): Visszatekintés. Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1964): Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. [Rückblick. Gesammelte Schriften, Reden, Äußerungen] Budapest: Zeneműkiadó.

Kodály Zoltán (1989): Közélet, vallomások, zeneélet. Kodály Zoltán hátrahagyott írásai. [Öffentliches Leben, Bekenntnisse, musikalisches Leben. Die hinterlassenen Schriften, Notizen von Zoltán Kodály.] Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó.

Skiera, Ehrenhard (2004): Az életreform-mozgalmak és a reformpedagógia Die Lebensreform-bewegungen und die Reformpädagogik. In: Iskolakultúra, 14. 4. S. 32-44.

Pethő Villő (2011): Kodály Zoltán és követői zenepedagógiájának életreform elemei. PhD-értekezés, Szeged.