Szecskó Károly: Száz éve született Némedi Lajos

SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT HAJDÚSZOVÁTON 1912. AUGUSZTUS 24-ÉN A KIVÁLÓ IRODALOMTÖRTÉNÉSZ ÉS KITŰNŐ TANÁR, NÉMEDI LAJOS.

Édesapja szülőhelye református iskolájának tanítója volt. Hajdúszovátról néhány év múlva családjával Gyulára került, ahol Lajos fia elvégezte a középiskolát és kitűnő eredménnyel tett érettségi vizsgát. Ezt követően apja Baltazár Dezső, debreceni református püspökhöz fordult, hogy a tehetséges fiú a Református Kollégiumban ingyenes elhelyezést kapjon. Az intézményt ezt biztosította is azzal a feltétellel, hogy a fiú köteles beiratkozni az egyetem német-francia szakára. Itt szerzett Némedi 1935-ben a Tisza István Tudományegyetemen tanári diplomát. Professzorai voltak németből Huss Richárd, franciából Hankiss János és a Református Tanárképzőben magyar irodalomból Zsigmond Ferenc.
Egyetemi évei alatt került kezébe Németh László Tanú című folyóirata, amely kinyitotta szemét Európára, s olyan dolgokat tudhatott meg belőle, amelyről addig az egyetemi városban nem hallhatott. Kezdetben a jeles írónak rajongója lett, s az Új Vetés című folyóiratban írt róla néhány cikket, sőt, az íróval debreceni tartózkodása alatt többször beszélt is. Németh Lászlón kívül hatott rá Szabó Dezső munkássága is. Egyetemi évei időszakában Németh Lászlón kívül szoros kapcsolat fűzte Juhász Gézához és különösen 1939-től Gulyás Pálhoz. Amikor Németh László a helybeli Bocskay-kertben vett házat, az író idejének jó részét Debrecenben töltötte. Egy ilyen alkalomból olvasta fel Németh László a Debreceni Kátét, amelynek, az egyetemi hallgatók, fő mondanivalóját a következőkben látták: „Barna, vörös és fekete népek gyűrűjében él itt Közép-Európában egy-egy csomó kis nép”, akiknek össze kellene fogniuk egy közép-európai gondolat jegyében.
A Debreceni Kátét kétségtelenül a hivatalos politikával való szembenállás jellemezte. Némedi, Németh László munkáin kívül nagy élvezettel olvasta Prohászka Lajos Vándor és bujdosó című könyvét. 1942 után a Szekfű Gyula irányította Magyar Szemle Társasághoz közeledett.
A tanári diploma megszerzése után ösztöndíjjal két évet töltött a lipcsei egyetemen. Miután 1937-ben hazatért, előbb a helybeli egyetem Német Tanszékén lett fizetéstelen tanársegéd, majd szinten fizetéstelen adjunktus. 1939–1942 között az egyetem Tanárképző Intézetének gyakorló gimnáziumában tanított Jausz Béla igazgatása alatt, kitűnő, az új pedagógiai törekvések szellemében működő tanárok társaságában. Kiemelkedő tehetségét bizonyította, hogy egyetemi érdemjegyei, illetve doktori értekezésének kiváló minősítése alapján 1936-ban kormányzógyűrűs doktorrá avatták, felesége Dienes Éva 1938-ban szintén kormányzógyűrűs doktor lett. 1943-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1942-től kezdve 1949-ig beosztott középiskolai tanár volt az egyetem német tanszékén.
Némedi tudományos pályája ígéretesen indult. Tehetséges fiatalként különböző témák iránt lett fogékony. Bár alapvetően germanista ambíciói voltak, de nem tudott eltávolodni a magyar irodalomtól és a szellemi kapcsolatok és párhuzamok bemutatásától sem. Óráin az újabb német irodalom kérdései éppen úgy szerepeltek, mint a közép-felnémet szövegek olvastatása. A már korábban említett doktori értekezésének címe A németség magyar szemmel, amely 1935-ben jelent meg először magyarul, majd később németül is a német tanszék kiadásában,  s nagy visszhangot keltett.
A második világháború alatti katonai szolgálat, majd a hadifogság, igaz, csak rövid időre, megszakította az ígéretesen induló oktató tudományos pályáját. A hadifogságból való visszatérése után a német tanszéken Pukánszky Béla professzor mellett dolgozott. Magántanári előadásokat tartott az újabb német irodalom köréből, különös tekintettel a magyar–német kulturális kapcsolatokra.
Közismert, hogy 1949-ben egy hibás döntés következtében a fővárosi Bölcsész Kar kivételével országosan megszüntették a nyugati nyelvek egyetemi oktatását, és bezárták az idegen nyelvi tanszékek többségét. Miután a német nyelv oktatása Debrecenben is megszűnt, szerencsére új szakasz indulhatott életében, ugyanis 1948. szeptember 10-én Ortutay Gyula Vallás- és Közoktatásügyi miniszter egy Pedagógiai Főiskola szervezésével bízta meg Debrecenben, amely egy év múlva onnan Egerbe költözött, ahol Némedi tizenhárom éven át igazgatta az intézményt. Az iskola vezetőjeként tevékenyen részt vett a tantervek kialakításában, s felelőse volt a hároméves főiskola megtervezésének. Az igazgatói feladatokon kívül részt vett az oktató munkában is, magyar és világirodalmi órákat tartott, három évig a Magyar Irodalmi Tanszéket is vezette. Az 1956 előtti években miniszteri engedéllyel évenként oktatta a marxizmus-leninizmus egyes tárgyait is.
Miután Egerben nem volt lehetőség foglalkozni a német irodalom nagyjaival a megfelelő könyvtár hiányában, ezért a vizsgálódásai középpontjába a hazai felvilágosodás kiemelkedő képviselői kerültek. Kitűnő tanulmányokat írt Aranka Györgyről, Kármán Józsefről, Batsányi Jánosról. Egri évei alatt folyamatosan foglalkoztatta a szívéhez olyannyira közel álló Bessenyei György munkássága. Kármán József munkásságának tanulmányozása keltette fel a Szépirodalmi Kiadó figyelmét. A kiadó megbízta, hogy a Magyar Klasszikusok sorozat részére feleségével együtt készítse el Kármán József válogatott munkáinak gyűjteményét. A szerkesztésben segítségére volt a szintén kitűnő irodalomtörténész és tankönyvíró felesége, Dienes Éva.
Miután 1957-től a debreceni egyetemen ismét létrehozták a német tanszéket, öt éven keresztül Egerből járt át a Germanisztikai Intézetbe, amelynek a német részlegét vezette. Gyakorlatilag rá várt a Benigny Gyula professzor mellett nehezen összeverbuválódott munkatársakkal együtt a német tanszék újjászervezése, profiljának kialakítása, s oktatói utánpótlás biztosítása. Ekkor visszatérhetett a német irodalom oktatásához és kutatásához. Szakmai és pedagógiai felkészültsége lehetővé tette, hogy korszakokat átölelő egyetemi jegyzeteket és tankönyveket írjon (A német klasszika. Goethe és Schiller. (1967); A német irodalom a XVII–XVIII. században. (1968)
Oktatói és tudományos munkáján kívül új vezetői feladatokat is el kellett látnia. 1964-től a német tanszék vezetője, 1963–1965 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese lett. 1962-ben egyetemi docenssé, 1968-ban pedig egyetemi tanárrá nevezték ki. 1974–1976 között átmenetileg az Angol Tanszéket is vezette. Oktató és tudományos munkáján kívül folyamatosan részt vett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkájában is. Évekig igazgatta a megújult Debreceni Nyári Egyetemet.
Az egyetemre való visszakerülése tudományos tevékenységében nem okozott újabb váltást. Miután 1965-ben kandidátusi fokozatot szerzett, a Magyar Művelődéspolitika 1772-től 1791-ig című értekezésével, 1980-ban pedig a 18. századi német irodalomról német nyelven írt monográfiájával megszerezte a tudományok doktora címet. Az évtizedek során több könyve és publicisztikai írása mellett mintegy száz tanulmánya jelent meg magyar, német, francia, angol és lengyel nyelven.
Már diákkorában világjáró cserkészként bejárta Nyugat-Európa több országát. Külföldi kapcsolatai elsősorban az NDK-beli kutatókkal épültek ki. Tanszékvezetőként alapító szerkesztője volt a Német Filológiai Tanulmányok című évkönyvnek (1965), amelyet nyugdíjba vonulásáig 1983-ig szerkesztett. 1998-ban jelent meg Debrecenben Emlékek, adatok és gondolatok – A debreceni Nyári Egyetem hatvan esztendejéről 1927–1987. című könyve.
Az élet hosszú korral áldotta meg. 2002-ben a Germanisztikai Intézetben ünnepelték meg 90. születésnapját. Tudományos munkát fizikai ereje hanyatlásáig végzett. Az élet nagy ajándéka volt, hogy feleségében olyan szellemi társra talált, akivel munkája gondjait és örömeit egyaránt megoszthatta. Dénes nevű fia híres szociológus lett, Eszter lánya pedig germanista. Megadatott neki a sorstól, hogy láthassa, fia és leánya tudományos és oktatási pályájának felfelé ívelését és két unokája sikeres pályakezdését.
Oktató és tudományos munkáját több magas kitüntetéssel ismerték el. A Felsőoktatás Kiváló Dolgozója lett, Népköztársasági Érdemrendet és a Szakszervezeti Munkáért kitüntetést kapott. Tanári életpályája elismeréseként nyugdíjba vonulásakor megkapta a Magyar Pedagógusok legmagasabb kitüntetését, az Apáczai Csere János díjat. 1986-ban egyeteme Pro Universitate díjban részesítette.

Szecskó Károly
történész, ny. levéltáros, Eger