1912. február 2-án látta meg a napvilágot a Zemplén megyei Vily-pusztán. Az elemi iskola elvégzése után beiratkozott a Sárospataki Református Kollégium gimnáziumába, ahol 1931-ben érettségizett. Az intézet két kiváló tanára, Harsányi István és Gulyás József hatására választotta később a tanári pályát. Az érettségi után a debreceni Tisza István Tudományegyetemen szerzett 1936-ban magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet. Tanárai közül követendő példa volt számára nyelvész Csűry Bálint és a filológus Darkó Jenő. 1935-ben klasszika-filológiából szerzett doktori címet.
A tanári diploma megszerzése után Nyíregyházán és Sopronban volt óraadó tanár. 1938 őszétől 1945-ig az Érsekújvári Gimnáziumban volt rendes oktató státusban. Az Érsekújvári Gimnáziumban tovább folytatta igen aktív oktatói és nevelői munkáját, valamint ekkor kezdte el élete végéig folytatott tudományos tevékenységét. Iskolai munkáját méltányolva, felettesei 1940-ben kinevezték a tankerület magyar nyelv és irodalom szakos tanári felügyelőjének. Szintén 1940 februárjában osztályában, a II/A osztályban nyelvművelő, néprajzgyűjtő és falukutató munkaközösséget szervezett, amely Védjük nyelvünket! címmel iskolai nyelvművelő és nyelvvédő folyóiratot szerkesztett.
1942-ben az intézet alapításának 100. évében a IV/A, a hajdani II/A osztály utóda az Együtt dolgoztunk című kiadványban adott számot munkaközössége addigi tevékenységéről. Írásuk a Nagy magyar értékeink védelmében és szolgálatában címet viselte. Bakos kiadványaik szerzőinek olyan kiválóságokat nyert meg, mint pl. Karácsony Sándor, debreceni egyetemi magántanár, Ortutay Gyula nyelvtudós, Kálmán Béla nyelvész. Még 1940-ben tanulmányi felügyelőként Nyelvművelés a magyar nyelv középiskolai tanításában címmel 140 oldalas könyvet adott közre, amelyet a gimnáziumok első és második osztályai számára készített, és benne a nyelvtan, a helyesírás, a fogalmazástanítás, valamint a nyelvvédelem és nyelvművelés kérdését foglalta össze.
A második világháborút követően családjával együtt – más magyarokhoz hasonlóan – kiutasították Csehszlovákiából. 1945 októberében Érsekújvárról Sárospatakra költöztek, ahová a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter kinevezte állami beosztott intézeti tanárnak. Új munkahelyén a nappali gimnazistáknak szaktárgyait oktatta olyan eredményességgel, hogy egykori tanítványai még évtizedek múlva is szeretettel emlékeztek meg óráiról. Gyakori előadója volt a gimnázium nevelési és módszeres értekezleteinek. Az 1947–1948-as tanévtől pedig elnöke volt az Arany János kisönképzőkörnek. Az 1948–49-es tanévtől az Erdélyi János önképző kört vezette.
Az 1946–47-es tanévtől Sárospatakon elkezdte a népi játékok gyűjtését, amelybe bevonta érdeklődő tanítványait, akinek népi játékegyüttest szervezett. Gyűjtései során nemcsak Patakon és környékén, hanem a Bükk falvaiban is voltak. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 100. jubileumára gondolva tanítványaival helyi 48-as hagyományokat gyűjtött. Intenzíven bekapcsolódott az iskolán kívüli népművelésbe és a felnőttoktatásba is. Sokirányú gyakorlati teendője mellett – hisz még a megye magyar nyelv és irodalom szakos tanulmányi felügyelője is volt –, mindig szakított időt az 1944 előtt elkezdett tudományos munkára is. Ezt a tevékenységét elismerte a Magyar Tudományos Akadémia is és ezért 1948-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tudományos kutatói ösztöndíjban részesítette. Az 1950-es évek elején kiadásra készítette elő a Mátyusföldi gyermekjátékok című kötetét. Mivel Kodály és munkatársai már tudtak az ő ilyen irányú további munkájáról, ezért a Mester 1950. május 27-én kelt levelében azt kérte tőle, hogy kézirati gyűjteményét küldje el számára, amelyet ő még május 31-én teljesített.
A Magyar Népzene Tára gyermekjátékok című kötetében 1951-ben valóban megjelentek gyűjteményének Kodály által jelzett darabjai, s ezen kívül még 12 játék és dallam szövege is. Ebben az időszakban a neves tanár már sajtó alá készítette elő a mátyusföldi gyűjtés teljes anyagát bőséges jegyzettel és irodalomjegyzékkel. Ez a gyűjtemény az Akadémiai Kiadó gondozásában az Új magyar népköltési gyűjtemény VII. köteteként 1953-ban meg is jelent. Könyvének kiadása jól tükrözi az 1950-es évek eleje korabeli magyar tudománypolitikájának tollvonásait. Ugyanis a munkát, amelyet Ortutay Gyula szerkesztett, a nagyobb könyvtárak kötelespéldányai kivételével nemzetiségi és csoportcsúfoló szövegei miatt bezúzták. Bakos kiadványát azonban a szakirodalom azóta is úgy tartja számon, hogy „A mai napig a legjelentősebb magyar játékgyűjtemény a Bakos József által közreadott Mátyusföldi gyermekjátékok.”
Az Oktatásügyi Minisztérium 1952. december 16-i hatállyal az Egri Állami Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének tanszékvezető adjunktusává nevezte ki. Bakos Papp István nemzetközi hírű nyelvtudós örökébe lépett. Csakhamar azonban főiskolai tanárrá léptették elő. Ezt követően 1978. december 31-i nyugalomba vonulásáig, az 1964–65-ös tanévig minden tantervileg előírt nyelvészeti tárgyat ő adott elő. Később már-más kollégáit is bevonta az előadások megtartásába, amelyet ő kezdettől fogva egyetemi szinten tartott meg. A vezetése alatt álló tanszék munkáját mindvégig nagyon energikusan irányította. Sikerült az ő nevelői és oktatói szempontjait mindenkor elfogadó, azt megvalósító tanszéki oktatói kollektívát létrehoznia. A tanszék munkatársai vezetése alatt országosan is jegyzett nevelői-oktatói és tudományos munkát végeztek.
Főiskolai évtizedei alatt tanszékvezetőként aktív tagja volt a Főiskolai Tanácsnak, s ott számos esetben építő jelleggel hozzászólt az aktuális témákhoz. Egerbe kerülése után tovább folytatta korábbi szerteágazó tudományos tevékenységét. Egri évtizedeiben elsődleges témája volt a Comenius-filológia, s ezen kívül még az alábbi témaköröket kutatta: a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és iskolai nyelvművelés története, az egyetemi és főiskolai tanítások nyelvi és módszertani problémái, a tanári beszéd és beszédművelés az általános iskolában, a korszerű anyanyelvi nevelés, névtani és népnyelvi vizsgálatok.
Jelentőségéhez mérten külön szólok Comenius-kutatásairól, amelyeket még Sárospatakon kezdett el. Kutatási eredményeit nemzetközi szinten is elismerték. Ennek bizonyítéka többek között az, hogy több dolgozata jelent meg Prágában az Acta Comeniana című folyóiratban. A témakörben szerezte kandidátusi fokozatát is 1965-ben. Disszertációjának címe: Comenius nyelvszemlélete és nyelvpedagógiai nézetei.
Mindenkori kutatási témáiról évtizedeken keresztül bel- és külföldön egyaránt számos tudományos előadást tartott. Például 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudomány-történeti konferenciáján, Egy fejezet a magyar nyelvtudomány fejlődéstörténetéből (1850–1880), Ihász Gábor és Szvorényi József egri nyelvészek munkásságát elemezte. Az egri nemzetközi iskolatelevíziós konferencián 1978-ban a vizuális oktatás hazai kezdeteivel ismertette meg hallgatóit. Még 1971. szeptember 11-én a prágai Comenius-kongresszuson Comenius als Philolog (Comenius a filológus) címmel tartott angol nyelvű előadást, majd november 24-én a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi Comenius-konferencián a magyar Comenius-filológia időszerű kérdései volt a témája.
Bakos József rendkívül aktívan vett részt a tudományos ismeretek terjesztésében is a Társadalom- és Természettudományi Társulat (TTIT), majd a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) magyar nyelvi szakosztályának keretében. A városban töltött évtizedei alatt is nagy lendülettel szervezte a nyelvművelő rendezvényeket. Közülük is kiemelkedik az 1965-ben megrendezett egri kiejtési konferencia. A kétnapos rendezvényen részt vett Kodály Zoltán is. Ez nem volt véletlen, hisz a mester volt az, akinek hatásos előadásai és írásai nyomán Magyarországon az 1930-as évek végétől megkezdődött az élő szónak, nyelvünk hangzásának, a helyes magyar kiejtésnek és a kiejtési hibáknak tudományos igényű vizsgálata. 1938-ban hangzott el a zeneszerző riadója a magyar rádióban Vessünk gátat kiejtésünk romlásának címmel. Az akkor elhangzott szavai az egri konferenciának is irányt mutató tanulságokat fogalmaztak meg.
Bakos József szakmája gyakorlása közben maga is kutatási feladatának tekintette a hangzó beszéd vizsgálatát, ezért részt vehetett azokon a tudományos konferenciákon, amelyek e témakört tárgyalták. Ezeken Kodály is rendszeresen megjelent, ahol alaposan vázolta nyelvművelő elgondolásait. Bakos a zeneszerző személyében a példamutató nyelvi ismeretterjesztés nagy szakemberét tanulta meg tisztelni. A nyelvművelő ankétokon elhangzó elnöki megnyitóiban kifejtett azon véleménye, hogy a „nyelvhelyesség ügye nem nyelvészeti szakkérdés, hanem közügy”, az egri konferencián nyerte el igazán érvényesülését. Ő a rendezvényen maga is előadást tartott nemcsak annak szervezésében vett részt. Később egyik cikkében leírta, hogy a mester az egri konferencia mindkét napján állandóan figyelemmel kísérte az előadásokat és többször is felszólalt. Magnetofonszalagra felvett hozzászólásainak, megjegyzéseinek egybeszerkesztett formája nyomtatásban is megjelent a Helyes kiejtés, a szép magyar című kiadványban.
Egri éveiben is aktívan részt vett a tudományos közéletben. Számos megyei, sőt országos jellegű bizottságnak is tagja volt. 1957-ben beválasztották az Országos Népművelési Szakbizottságba. Az 1965-ös tanévtől munkatársa volt az Országos Felsőoktatási Kutatócsoportnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. 1966-tól vezette a Heves Megyei Népújság Életünk és nyelvünk, valamint a Szolnok Megyei Hírlap Két perc nyelvművelés című rovatát. Az 1967–68-as tanévben tagja lett a Magyar Pedagógiai Társaság neveléstörténeti szakosztályának, a Művelődésügyi Minisztérium Pedagógusképző Osztálya Magyar Nyelvészeti Szakbizottságnak. 1972-ben beválasztották a TIT Országos Magyar Nyelvi Választmányába. Elnöke lett a TIT Heves megyei nyelvészeti szakosztályának. Az 1976–77-es tanévtől tagja lett a Magyar Tudományos Akadémia Beszédművelési Munkabizottságának. Szerkesztőbizottsági tagja volt a Hevesi Szemlének.
Mint pártonkívüli értelmiségit 1957-ben beválasztották a Hazafias Népfront Egri Városi bizottságának elnökségébe. Egy év múlva e testület elnöki funkciójával tisztelték meg, amelyet 1972-ig látott el nagy közmegelégedésre. 1963-ban tagja lett a Városi Tanácsnak, sőt 1968-tól egy cikluson át a Végrehajtó Bizottság tagja is volt. Tagja volt ugyancsak egy cikluson keresztül a Városi Művelődésügyi Állandó Bizottságnak is. A hazafias népfront városi elnökeként 1968-tól elindította és szerkesztette az Egri Honismereti és Helytörténeti Bizottsága füzetei sorozatot.
Kiváló és elismerésre méltó nevelő-oktató, tudományos munkájáért, közéleti tevékenységéért élete folyamán több magas kitüntetésben részesült. 1955-ben megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet. 1970-ben Prágában Nemzetközi Comenius-emlékéremmel tüntették ki. 1972-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Ugyancsak a fenti évben Comenius-emlékérmet kapott. 1976-ban a főiskola odaítélte neki az Academia Paedagogica Agriensis kitüntető címet.
1978. december 31-én több évtizedes szolgálat után vonult nyugállományba. Ezután még hosszú éveket kapott a sorstól, s ezeket is szorgos alkotómunkára használta fel. Szinte haláláig dolgozott. Hetenként jelentek meg nyelvművelő cikkei a Heves Megyei Népújság hasábjain. Folytatta Comenius-kutatásait is. A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1992. március 23-i felolvasó ülésén 70. születésnapja alkalmából egykori érsekújvári kollégája, nyelvész barátja, Balázs János köszöntette.
Már túl volt a 80. életévén, amikor Rómából meghívót kapott egy Comenius munkásságával foglalkozó nemzetközi kongresszusra. Oda azonban már egészségi állapota miatt nem tudott elutazni, Comenius, a filológus című dolgozatát más olvasta fel a rendezvényen. 85. születésnapja alkalmából utolsó sárospataki osztálya, a IV/B Visszapillantó tükör 1952–1997 címmel emlékkötetet adott ki, amely az ő munkásságával kiemelt helyen foglalkozott.
1997. július 30-án, életének 86. életévében szerető családja köréből ragadta el a halál. Földi maradványait az egri Grőber-féle temetőben helyezték örök nyugalomra, a református egyház szertartása szerin. Sírjánál a főiskola és a Magyar Nyelvészeti Tanszék nevében tanítványa, tanszékvezető utóda, Vargáné dr. Raisz Rózsa búcsúztatta.
Szecskó Károly
történész, ny. levéltáros, Eger