INTERJÚ ILOSVAY GYÖRGGYEL, A TUDÁSTÁR VEZETŐJÉVEL

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán 2007-ben született meg az Interaktív Természeti Tudástár terve, 2009-ben pedig már zöld utat kapott a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázatán.  A megszületésében fontos szerepet játszott a kar illetve jogelődjeinek biológiai gyűjteménye, melynek felnőttek és gyermekek egyaránt csodájára jártak. Az Interaktív Természeti Tudástárról a kiállítóhely vezetőjével, Ilosvay György főiskolai docenssel beszélgettünk.

– Nagy múltra tekint vissza a tudástár gyűjteménye. Melyek a Tudástár történetének legfontosabb állomásai?

– A Tudástár biológiai gyűjteménye több mint kétszáz éves. A budapesti Erzsébet Nőiskola és a Paedagógium gyűjteménye került Szegedre Klebelsberg Kunó kultuszminisztersége alatt. Klebelsberg Kunó ezzel egyidejűleg Szeged országgyűlési képviselője is volt, az akkori polgármester pedig Somogyi Szilveszter. Klebelsbergék  úgy szerették volna, hogy ne legyen egy városba koncentrálva a felsőoktatás, ezért a megreformált tanárképzést Budapestről vidékre telepítették. Úgy gondolták, hogy az Erzsébet Nőiskolát és a Paedagógiumot, ahol a férfi hallgatókat tanították, összevonják, és Szegedre költöztetik.  Az épület, amelyikben most vagyunk, eredetileg egy polgári fiúiskola volt. Ezt ajándékozta a város Somogyi  Szilveszter polgármestersége alatt az összevont oktatási intézménynek. A két intézmény gyűjteményét le kellett szállítani Budapestről. Bár végeztek bővítést az iskola épületén, mégis gondot okozott a fővárosi gyűjtemények elhelyezése. Nagy részük sokáig a pincében volt összezsúfolva. Sajnálatos módon a gyűjtemények számos darabja elkezdett tönkremenni, mivel szerves anyagból voltak. A könyveknek nem tesz jót a penész, a múzeumbogár is elszaporodott.  Litke Aurél igazgatósága idején változott a helyzet. Régen, ha állami pénzt kapott egy intézmény, és spórolt, akkor azt az összeget, amit nem költött el december 31-ig, nem kellett visszaadnia az államnak. Litke Aurél takarékosságának köszönhetően még egy emeletet fel tudtak húzni az épületre. Ide került a Biológiai- és a Vegytani – Ásványtani Tanszék gyűjteménye. Ez a két gyűjtemény ma is az eredeti helyén van.

Ekkoriban két híres professzor dolgozott itt, az egyik az Állattani Tanszék vezetője, Ábrahám Ambrus, a másik Greguss Pál, a Növénytani Tanszék vezetője. Eredetileg úgy gondolták, hogy a Növénytani Tanszék és az Állattani Tanszék gyűjteménye is idekerül majd, de időközben a két professzor összeveszett, így csak az állattani gyűjtemény kapott helyet ebben az épületben.

A főiskola épülete a második világháború alatt szovjet katonai kórházként üzemelt. Kesselyák Adorján volt ekkor az intézet élén. A növénytani gyűjteményt Ausztriába vitték, az állattani gyűjteményt befalazták, így próbálták megvédeni. Azonban a szovjet katonák kibontották a falat, és jelentős károkat okoztak a gyűjteményben. Az alkoholos folyadékokról leitták az alkoholt, némelyik üveg tartalmát meggyújtották, s kidobták az ablakon. A gyűjteményeknek nehéz soruk volt, a kémia előadó alá is eldugtak anyagokat. Az „enyészet fala” vitrinben ma is láthatók a háború és az esetenkénti gondatlan tárolás nyomait őrző tárgyak.

A helyreállítási munkálatok után végül 2000-ben a Magyar Kulturális Örökség részévé vált a tanszéki gyűjtemény. A védett tárgyak zömét az állattani gyűjtemény tárgyai alkotják, de jelentősek az oktatási anyagok is. Itt találhatóak az 1900-as párizsi világkiállítás aranyéremmel kitüntetett oktatási csomagjai, melyek korának egyik legnevesebb oktatási segédanyagai. Vangel Jenőtől és a Paedagógium Biológiai Intézetéből származnak a metszetgyűjtemény első darabjai. Ő volt az Országos Pedagógiai Múzeum és Könyvtár alapítója is. Járta a világot, és az összes korszerű oktatási anyagot megvásárolta. Így kerültek hozzánk metszetek, üveges diaképek, tablók, oktatási csomagok. A Tudástár 2011. januárjában nyílt meg a teljes átalakítás után. Ide kerültek az azóta megszűnt főiskolai tanszékek anyagai is.

Nem csak a régi dolgokat gyűjtjük, hanem az újabbakat is. Természetesen várjuk a régi tárgyi adományokat is, hogy az utókornak megmaradjanak az értékes tárgyak és dokumentumok.

 

– A tudás hatalom. Előfordul, hogy a tudás birtokosai féltékenyen őriznek, el is rejtenek információkat. A Tudástár esetében mi a helyzet? Úgy tudom, hogy itt hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél interaktívabb módon, minél elmélyültebb ismeretanyagot adjanak át az ide látogató diákoknak.

– Igen, régebben is jellemző volt, hogy információkat megpróbáltak eltitkolni,  a tudás mindig olyan dolog, amit egyes körök szeretnek visszatartani, mert szerintük veszélyes lehet. Az Aarhusi Egyezmény értelmében a lakosságnak is joga  van az információkhoz való hozzáféréshez a környezetvédelmi kérdésekben. Volt rá példa, hogy bizonyos mérési eredményeket titkosítottak. Volt sok olyan mérgezés, szennyezés, amiről nem tájékoztatták a lakosságot.

Nálunk a könyvtári állomány jelentős része védett. Magyarországon minden 1850 előtt megjelent könyv bejelentésköteles. Nálunk rengeteg, több száz ilyen könyv van, köztük tankönyvek is. A mai tudásunkhoz képest teljesen más ismeretanyaggal, pedagógiai megközelítéssel dolgozó könyvek ezek. Példakifejtős módszert alkalmaznak, azaz feltesznek egy kérdést, amit később meg is válaszolnak. A korabeli 1700-as, 1800-as évekből származó tankönyvek zöme ebben a stílusban készült. Titkolt források itt nincsenek. A régi könyveket ugyan páncélszekrényekben őrizzük, de nem azért, hogy ne olvassák őket, hanem azért, hogy biztonságban legyenek. Itt is elég sok könyv elkallódott a nem megfelelő nyilvántartás miatt. Mi már vonalkódos, számítógépes nyilvántartási rendszerrel dolgozunk, mert fontos, hogy ezek a kötetek a könyvtár adatbázisában is szerepeljenek, így lehet nyomon követni őket. Mi is alkalmazzuk az újkeletű technikát. Szeretnénk, ha a könyvtár és gyűjtemény megkapná a múzeumi működési engedélyt is. Mivel nem volt korszerű a katalógus, ennek a korszerűsítése most zajlik, új leírások kellenek minden tárgyunkról, valamint le kell fényképezni őket.

– Mesélne kicsit a könyvtárról, illetve az oktatási csomagokról?

– Szívesen. Ismeri Bugát Pált? A szabadságharc alatt tiszti főorvos volt, érdeklődött a nyelvészet iránt is, ő írt egy könyvet, a címe Szócsínytan. Azért írta ezt a könyvet, mert az ő idejében még az oktatás nyelve német volt, és úgy gondolta, hogy a magyar nyelv nagyon szép ugyan, de nem „szakszabatos”. A szakkifejezésekre nem voltak megfelelő magyar szavaink. Mintegy csapatmunkában megpróbáltak magyarra lefordítani minden idegen eredetű kifejezést. Ezek ma már nevetségesnek hangozhatnak.

– Tudna néhány példát mondani?

Persze:

– zenit: (ami az ég és a föld között csüng) csüngbüng
– kaktusz: (mert húsos, tüskés és szúrós) hússzúr
– strucc: (nagy madár, ami fut) nagy szaladár
– földikutya: (föld alatt él, mint a vakondok, és jellegzetesen nagy metszőfogai vannak) fogas vakony
– oposszum: (erszényében szoptatja a kölykét) fiahordó csecsiszákos

Ebben a könyvtárban rengeteg kiadvány használja ezeket a kifejezéseket. Ami még lényeges dolog a témában, az, hogy Bugátnak az angol példa alapján megtetszettek a rövidítések, az angol nyelv takarékossága. A közmondásokat próbálta meg rövidíteni, így lett az üres hordó jobban kong közmondásból hordong.

Táncsics Mihály írta lényegében az első magyar biológia könyvet, és ezeket a kifejezéseket használta. Raff György biológiakönyvét magyarította. Így nála a pelék pölyék, a futóbogarakat pedig futoncnak nevezi.

A magyar nyelvnek a legnagyobb baja, hogy nagyon sok idegen szót átvesz. Ha az ember elmegy például Izlandra, nem talál ennyi idegen kifejezést, jobban védik a nyelvüket.

– Miben különböznek leginkább a mai pedagógiai módszerek a régi mintáktól?

– A régi rendszerben a pedagógus mindenre megtanította a gyerekeket. Ma a poroszos rendszerben szétszedik a tudományokat, a tananyagot. Van külön matekóra, magyaróra, történelemóra, rajzóra. Pedig az életben nincsenek így szétválasztva a dolgok. Régen interaktívan együtt tanulták a gyerekek ezeket az ismereteket. Ez ma már sajnos máshogy van. Fontos dolog, hogy erről beszéljünk. Hiszen jelentős kapcsolódás van a humán- és a természettudományok között. A történelem beszél Kossuthról, de azt már kevesebben tudják, hogy a nyelvújításhoz is hozzászólt a torinói évei alatt, illetve, hogy vannak barlangtani cikkei is. Azt szintén kevesen tudják, hogy Kossuth Lajos botanikus is volt, a herbáriuma a dégi kastélyban van kiállítva. Megemlíthetjük Jókai Mórt is, akinek csigagyűjteménye volt. Móra Ferencről, akit Szeged nagyon szeret, azt tudják általában, hogy korának nagy  régésze, muzeológusa, írója volt, de azt már kevesebben tudják, hogy ő természetrajz szakos tanár volt, aki úgy került a múzeumhoz, hogy amikor idehoztak egy csiga-kagyló gyűjteményt, akkor őt hívták meg Szegedre, hogy határozza meg a fajokat. Jókai is csigász volt, vagyis malakológus, a puhatestűekkel foglalkozó tudós. Jókainak van egy kevéssé ismert írása, A csigák regénye, ahol a csigák életmódjának ismertetésén keresztül mutatja be kora társadalmi viszonyait. Nálunk nem tudom, hogy van-e az egyetemen egyáltalán átfogó tudománytörténet kurzus, holott ez nagyon fontos lenne.

– A reneszánsz korban a gyűjtés jellege megváltozott, specializálódó gyűjtemények jöttek létre. Hogyan változtak a gyűjtemények, és hogyan hatott ez a Tudástárra? Az Interaktív Természetismereti Tudástár mennyiben tükrözi ezeket a változásokat?

– A muzeológia jelentős változásokon ment keresztül az idők folyamán. Először főúri szórakozás volt a különleges természeti kuriózumokat gyűjteni, a természeti furcsaságok tára volt egy-egy gyűjtemény. A kóros elváltozások leleteit gyűjtötték. Ilyen lehetett egy csökevényes csontváz, vagy egzotikus állat testrésze, foga…

A mai világban ez már máshogy van, mert míg a régi muzeológiának a lényege a régi letűnt korok tárgyainak a gyűjtése, kiállítása, addig a mai muzeológia az életmódtörténettel is foglalkozik, tehát a közember tárgyait is gyűjti. Régen egyébként nem is volt a közemberek tulajdonában nagyon sok tárgy, eszköz. A régi gyűjtemények anyagát elsősorban nemesek, főemberek, királyok kuriózumtárgyai, ékszerek, nemesfémekből készült tárgyak, természeti furcsaságok, állatbőrök tették ki. Sokszor ezek a gyűjtemények félre is vezették a tudományt. Például amikor a paradicsommadarakat kitömték, nem bajlódtak a lábukkal, hanem egyszerűen levágták őket. Ezért sok feljegyzés úgy ír a paradicsommadárról, mint rövidlábú, lábatlan madárról.

Az állatfajoknak kétféle preparálási módja van: a bőrbetömés és a montírozás. A bőrbetömött állat kis helyen elfér, a montírozott élethű. Öt bőrbetömött vidra fér el akkora helyen, mint egy montírozott, ha az előbbinek lábait és a farkát kinyújtva tömik ki. A bőrbetömött preparátum mellett a csontváz is ott van, ami tudományos szempontból fontos, hiszen a koponyán található a faji bélyeget jelentő fogképlet. A bőrbetömés célja éppen ezért tudományos, míg a montírozás, amely sokszor környezetrészlettel együtt készül, inkább szemléltető jellegű.

Visszatérve az életmódtörténethez, elég a sarokban álló asztalra nézni. Olyan tárgyakat láthatnak itt a diákok, amilyeneket azelőtt lehet, hogy nem is láttak. Lúdtoll, palatábla, palavessző, tinta. A tintát a diákok maguk készítették a tanyasi iskolában. Kellettek hozzá vegyszerek és vörösbor is, meg egy kis cukor.

Összefoglalva elmondható, hogy a muzeológia abból az irányból, hogy gazdag emberek ritka tárgyait mutatják be, eljutott oda, hogy hétköznapi emberek használati tárgyait gyűjtik. Mi kiemelten az oktatáshoz köthető tárgyakat gyűjtünk.

Itt minden tantárgyhoz kapcsolódva tudunk foglalkozásokat tartani. A „Próbáld ki laboratórium”-ban, vagy a Fizika Tárban olyan egyszerű kísérleteket lehet bemutatni, amilyenekkel régen a kis falusi iskolákban a fizika törvényszerűségeit mutatták be a gyerekeknek. Ilyenek ma már nincsenek is az iskolákban. Bonyolult is lenne manapság a biztonsági előírások miatt, mint például a kötelező elszívó berendezés, kötelező méreganyag raktár a vegyszerek tárolására, stb. A preparátumok többsége, amelyeket a Tudástárban bemutatunk, nem szerepelnek az iskolai törzsanyagban. Volt olyan diák, aki Erdélyből jött vissza azért, hogy újra megnézze egy motor működési elvét, és hozta a barátait, hogy nekik is megmutassa.

Vannak projekt-rendszerű képzéseink is, amikor több tantárgy ismeretanyagának együttes oktatására kerül sor. Ilyen például a pénz kultúrtörténete. Kevesen tudják, hogy annak idején még nem voltak fém- és papírpénzek, hanem természeti tárgyakkal fizettek az emberek. Sópénzek, kaori kagylók, fogak: ezek mind fizetőeszközként szolgáltak. Természetesen feldolgozzuk olyan írók műveit is, akik ezzel a témakörrel foglakoztak, s bemutatjuk a hadifogolytáborok fizetőeszközeit is. Történészek is sokszor meglepődnek azon, hogy mennyiféle pénz volt forgalomban. Például volt szegedi pénz is. Ezek a pénzek főleg váltópénzként funkcionáltak, de nagyon érdekesek a hadifogolypénzek is, amelyeket a hadifogolytáborokban használtak. A foglyok leadták a személyes értékeiket, pénzeiket, és helyette kaptak egy bónuszt, amivel tudtak vásárolni a hadifogolytábor kantinjában. Érdekes az infláció megértése is. A gyűjteményben vannak inflációs pénzek is. Nem csak a magyar, hanem a jugoszláv infláció dokumentumait is be tudjuk mutatni. Ezen felül a különböző pénzek alkalmasak arra, hogy a diák tanuljon, hiszen, ha kezébe veszi egy indonéziai vagy egy afrikai ország pénzét, akkor azon az ország jellegzetes állatainak képeit is látja. Ez olyan, mint a bélyeggyűjtés, képeslapgyűjtés. Manapság a gyerekek nem gyűjtögetnek, hanem elvannak az internettel, inkább ott nézegetik a tárgyakat, ami már csak biológiai szempontból is rossz, mert elsorvaszt bizonyos izmokat, amiket a kézírás erősít.

– A mai gyerekek és az előző generációk között szinte áthághatatlannak tűnő generációs szakadék tátong. Sok esetben a változást rossznak ítélik meg az idősebb generáció tagjai. Ugyanakkor a „bezzeg az én időmben” mondat minden korban felbukkan. Az ember a változásban hajlamos minőségbeli romlást feltételezni. Ha pozitívumot kellene mondani a mai tendenciákról az információs társadalomban szocializálódó fiatalokat illetően, mi lenne az?

– Persze, persze, az én apám is mondta, hogy bezzeg az én időmben. Én még olyan időben nőttem föl, amiben nem volt Coca-Cola, telefon, még televíziónk sem volt gyerekkoromban. Ma rengeteg információhoz jutnak a gyerekek, ez igaz, csak az a baj, hogy azt nem tanítják meg nekik, vagy nem kellőképpen, hogy hogyan kell ezt a rengeteg információt kezelni. Nem tudják a lényeges információt megkülönböztetni a lényegtelentől. Ha a számítógépes világ előnyeit megtanulnák kihasználni, akkor hasznos lehetne, de így rengeteg redundáns dolog között sokszor elvesznek.  Ezen kívül még az is rossz, hogy az információknak egy nagy része nem kontrollált, sokszor téves. A hallgatók sokszor a Wikipédiáról szedett információkat ollózzák össze. Ez egyrészt egyoldalú, és sokszor fals információkat eredményez. Nem tanulják meg, hogyan kell ellenőrizni egy adat hitelességét.

– És hogyan kell?

– A régi világban ez úgy nézett, ki, hogy visszanyúltunk a forrásokhoz. Sokszor citáltak egymástól a tudósok is. Ha valami gyanúsat talált az ember, akkor megkereste az első említést, a forrást. Mikor régen a zirci múzeumban dolgoztam, akkor találtam egy adatot, ami balatoni óriáskígyóról szólt. Utánajártam a dolognak, és kiderült, hogy a keszthelyi katolikus gimnázium egyik régi diákja járt Afrikában, és onnan egy óriáskígyót hozott haza, amit a gimnáziumnak adományozott. De ez a bejegyzés nem a balatoni élővilággal foglalkozott, csak egy Balaton környéki városi gimnázium szertárában volt egy afrikai hüllő.

Másik példa a televízió. Amikor én gyerek voltam, akkor jött be a televíziózás, amivel lehetett butítani a népet, de sok hasznos dolgot is meg lehetett belőle tudni, gondolok például Öveges professzor kísérleteire. Ha nincs televízió, sosem tudtuk volna meg, hogy Öveges József hogyan kísérletezett. Általában mikor az emberek önmagukat akarják igazolni, akkor le akarják rombolni a múltat, el akarják felejteni, és teljesen új alapra helyezni a dolgokat. De ez nem lehetséges. Minden társadalom a múltból táplálkozik, és abból építi a jövőjét. Ehhez próbál ez a tudástár is hozzájárulni.

Képek és szöveg Káldy Sára