Magának a fogalomnak a megléte szembesít bennünket az oktatás egyik fő problémájával: azzal, hogy a pedagógia fogalmába nem tartozik bele magától értetődően az élményszerűség, azaz kialakult egy olyan pedagógiai irány, amely hangsúlyozza a tanulási folyamatban az élmények megélésének jelentőségét. Ennek az iránynak erős és régi gyökerei vannak a pedagógiában, különösen a reformpedagógiai irányzatok megszületése óta. A nevelés és oktatás alapvető és végső célja a teljes személyiség formálása. Ezt a célt a NAT is megfogalmazza. A valóságban azonban az tapasztalható, hogy a „a tanulók személyiségében szisztémás változás az iskola hatására legfeljebb csak nyomokban mutatható ki.” (Buda 2000: 39). E helyzet megváltoztatására törekszenek azok a pedagógiai újítások, amelyek az élménypedagógia gyűjtőfogalma alá tartoznak.
Az élménypedagógia szemléletéből kiinduló pedagógiai gyakorlat olyan tanítási módszereket, tanulásszervezési módokat részesít előnyben és helyez a tanítás-tanulási folyamat fókuszába, amelyekben a közösen megélt és értelmezett tapasztalat nyújt fejlődési lehetőséget a gyermekek számára. Az élménypedagógiai foglalkozáson a gyerekek aktivitása van középpontban. Tevékenységek, közös játékok, mozgással összekötött gyakorlatok során kerülnek kapcsolatba azokkal az ismeretekkel, amelyek a tananyag részét képezik. A tudás nem átadódik, hanem megképződik bennük saját élményeik, tapasztalataik által.
Sík Sándor az Olvasás művészete című könyvében így határozza meg az élmény fogalmát:
„Élmény: az életnek egy darabja, ami átéletik. Adva van tehát benne valami külső valóság, valami a tudattól különböző tárgy, amely az élmény folyamatában belsővé válik, az énnek egy részévé. Az élmény tehát a külső és belső valóság egyszerre.” (Sík: é. n.)
Élmény tehát az, ami „átéletik”. Amit átélünk, abban jelen vagyunk, ahhoz közel vagyunk. Az élmény a test-lélek-szellem hármasságában megélt tapasztalatot jelenti. Amit érzékszerveinkkel is tapasztalunk, amit taktilis, vizuális, auditív módon is felfogunk, az emlékezetünkben is mélyebb nyomot hagy. Az élménypedagógia az emberi megismerésnek ezt a törvényszerűségét használja fel sokoldalúan a pedagógiai gyakorlatban, a képességek fejlesztésében. Az élmény lehet számunkra pozitív vagy negatív érzéseket hozó is. Meghatározója nem az érzés minősége, hanem a jelenlevés, az átélés. Amikor az élmény lényegére gondolunk, legfontosabb mozzanatának a megérintettséget tekinthetjük. Azt az állapotot, amely kizárja a közönyt. Amiben jelen vagyunk, az hat ránk, ami hat ránk, ami megérint. Az élményben tehát sohasem lehet jelen a közöny. Az oktatás egyik legfontosabb mércéje a hatékonysága. Ami közönyt vált ki, nem adhat élményt, tehát nem lehet hatékony. A hatékonyság és az élmény fogalma szorosan összekapcsolódik. Alapja a kapcsolat, a megszólítottság. A megszólítottságot a legtágabb értelmében véve: megszólíthat a világ bármely létezője, bármely, akár elvont, akár konkrét tárgya. Megszólíthat egy mozdulat, egy kérdés, egy probléma. Az élmény alapfeltétele tehát a megszólítottság, azaz az érdeklődés megléte. Az érdeklődés: nyitottság, közeledés, aktivitás. Ez az, ami lehetőséget ad az élményre, az átélésre. Kezdetben tehát ennek az alapviszonynak kell kialakulnia, majd továbbfejlődnie az élmény létrejöttéhez. A tanári munkában azt a folyamatot, amelyben a diák érdeklődését felkeltjük és fenntartjuk, motiválásnak nevezzük. Az élménypedagógia fogalma alá tartozó módszereknek éppen a motiváció módja a közös jegyük. Olyan módszerekről van szó, amelyekben a motiválás mikéntjén van a hangsúly, ez mozgatja a tárgyat, az ismeretanyagot.
Az élménypedagógia gyűjtőfogalom. A kalandpedagógia, a projektmódszer, az outdoor tréning, a drámajáték, az intuitív-beleélő módszer, a csapatépítő tréning, a kooperatív technikák mind olyan módszerek, amelyek az élménypedagógia szemléletéhez köthetők. Az angol nyelvű szakirodalomban az Experimental Education kifejezés jelöli a tapasztalati tanulás különböző formáit. Ha definiálni próbáljuk, azt mondhatjuk, hogy az élménypedagógia a tanulás hatékonyságát növelő tevékenységközpontú tanítási módszerek gyűjtőneve, a „cselekvés általi tanulás és fejlődés (…) egyik sajátos változata, nem más, mint személyközpontú pedagógia, mely mind az egyén, mind a csoport fejlődésére és sikerességére fókuszál” (Török Kajtár–Bányai 2008). A legtömörebb és számomra a legfontosabb definíció Lovász Károly Élménypedagógia című könyvének alcíme: „A teljességre nevelés művészete” (Lovász 2005).
Lényegének megértéshez célszerű a szemléletmódját jellemezni. Ha összegyűjtjük azokat a módszereket, irányzatokat (pl. a Peter Petersen, a Kurt Hahn, a Nagy László, illetve a Domokos Lászlóné alkotta irányok), amelyek az élménypedagógia fogalma alá sorolhatóak, kirajzolódik a szemléletbeli közösség, amelynek jellemzőiből a következőket tartom a legfontosabbaknak:
Közös társadalmi értékek: szolidaritás és demokratizmus, holisztikus emberkép, humanizmus.
Alapvető célok, hangsúlyok:
– Közösségformálás;
– Tevékenységközpontúság;
– Személy(iség)központúság;
– Tanár-diák viszony újraértelmezése: a tanár facilitátor, játékos, tanuló egyben;
– Tervezettség és spontaneitás dinamikája a tanítás-tanulási folyamatban;
– Folyamatos reflexivitás és önreflexivitás (reflective: 1. elmélkedő 2. visszatükröző);
– Problémacentrikusság: kockázatvállalás és felelősség;
– Alkalmazható tudás, kreativitás fejlesztése;
– Interdiszciplinaritás;
– Kogníció: komplexitás.
Az élménypedagógiai órán a tanár arra törekszik, hogy a diákokat úgy motiválja, hogy külön-külön mindannyian megszólítva érezzék magukat. Egyszerre mozgatja a közösséget. Az élménypedagógiai szemlélet személyközpontú, dinamikus, érzékeny az egyénre és a közösségre egyaránt.
A módszer néhány lehetséges komponense:
– Csoportmunka, csapatjátékok: kohézió erősítése;
– Alkotó tevékenységek: a tevékeny én kibontakoztatása;
– Projektmódszer: szemlélet, elmélyedés, kreativitás, önállóság;
– Drámajáték: önkifejezés és együttműködés;
– Outdoor tréning: természetközeliség;
– Play-back színházi technika: önismeret, önkifejezés, problémamegoldás, konfliktuskezelés.
A fenti komponensek alkalmazása nem garantálja, hogy a tanítási óra élményszerű lesz. Olyan módszereket említettem, amelyek több lehetőséget adnak az élményalapú óra létrejöttéhez. A legalapvetőbbnek azonban azt tartom, hogy a tanítás alapja a tanári attitűd és személyiség. „A pedagógus munkaeszköze a saját személyisége. Folyamatos és elmélyült önismeret és tudatos, hatékony gyermekismeret nélkül csak idomítás lehetséges” (Lovász 2005: 76). Az élmény megszületését a kapcsolat alapozza meg. A tanár és diákjai közötti kapcsolat minősége határozza meg, hogy milyen élményt nyújt az óra. De a kapcsolatot másként értelmezve azt is mondhatjuk, hogy a tanárnak önmagához való viszonya is meghatározó. Ha a tanár az önismeret magas fokán áll, ha reflektív személyiség, ha attitűdjében meghatározó a nyitottság, az empátia, a szeretettel teli odafordulás a diák felé, akkor a tanítás hatékonyabb lesz. Egy frontális óra is jelenthet óriási élményt, ha a tanár személyisége és a diákokkal való kapcsolata eleven. „Nem a jobb oktatómódszer, a tananyag átgondoltabb felépítése és világosabb előadása hat, hanem a tanár metakommunikációjában megnyilvánuló őszinte lelkesedés.” (Buda 2000: 60)
Az élménypedagógiával kapcsolatban sokszor felmerül pedagógusok részéről az ellenvetés: „Jó, jó, de hogy valósítom én ezt meg az órán? Haladni kell az anyaggal, nincs időm játszani”. Az élménypedagógia alkalmazásához megfelelő tanárszemélyiség kell. Minden tevékenységünk akkor hatékony, ha önmagunkat adjuk hozzá, ha nem választunk olyan módszert, amelyik idegen tőlünk. A módszerek keretet adnak, amelyet kitölthetünk bármely tantárgyhoz kapcsolódó tartalommal. Az élménypedagógiai módszerek alkalmazásával a tanóra dinamikája felerősödik, a diákok olyan képességekre tesznek szert, amely perspektivikusan növeli a tanítás hatékonyságát. Csak néhány fontos területet emelek most ki, amelynek fejlődéséhez hozzájárul az élménypedagógia eszköztára:
– Ismeretközvetítés az egyéni tudásstruktúra kialakulásának érdekében;
– A gondolkodás fejlesztése: problémacentrikus gondolkodásmód, együttműködési stratégiák;
– A szociális és érzelmi intelligencia fejlesztése;
– A kommunikáció tudatosítása;
– Az önálló tanulás képességének segítése az önismeret, önreflexió, önbizalom erősítése által.
Az élménypedagógia módszere teret kaphat a formális és a nem formális oktatásban egyaránt. Példák a megvalósulásra:
Tanóra
Napközis foglalkozások, szakkörök
Projekthét /témahét/ projektnap
Ünnepek az iskolában
Kirándulás, erdei iskola
Tanárképzés
Irodalom
Buda Béla 2000: A közvetlen emberi kommunikáció modern elmélete és ennek pedagógiai perspektívái. In: Balázs Sándor: A pedagógiai kommunikációs képességek fejlesztésének elméleti és gyakorlati problémái. Szöveggyűjtemény. Budapest: Okker, 37–62.
Lovász Károly 2005: Élménypedagógia. Szeged: Lectum.
Sík Sándor: Az olvasás művészete. Szegedi Piaristák.
http://www.szepi.hu/irodalom/vers/sik/olvasas/olvasas_II.html#II.1.2. – 2013. 08. 27.]
Török Kajtár Enikő – Bányai Sándor 2008: Élménypedagógia. Kalandok és álmok. [http://www.kalandokesalmok.hu/home/index.php?sID=13d076f2ca2b51f18ad256912325cd32&SMC=1&page=filecontent&cid=ajanlo%2FCikkek%2C+tanulm%E1nyok%2F%C9lm%E9nypedag%F3gia – 2013. 08. 27.]