A neveléshez látszólag mindenki ért, mindenkinek vannak személyes tapasztalatai. Ahhoz azonban, hogy képes legyen valaki a tervezett, célt kitűzni képes, s azt elérni igyekvő, tudatos nevelésre, alapvető feltétel a pedagógiai gondolkodásmód, a neveléstudomány elsajátítása. A szerzők szerint ehhez az úthoz nyit kaput a nevelésfilozófia, és az első lépések megtételéhez nyújthat segítséget e könyv, amelyet nem csupán a leendő és már gyakorló pedagógusoknak, de a nevelés iránt érdeklődőknek is ajánlunk … >>>

Tanulmányunkban a pedagógia és egyben a neveléselmélet egyik legalapvetőbb fogalmával, s egyszersmind nem anyagi jellegű eszközével foglalkozunk. Elemzésünknél, vizsgálódásunknál az edukáció folyamatában megnyilvánuló nevelés (mint dominánsan érzelmi és akarati ráhatás) és képzés – oktatás (dominánsan racionális – értelmi ráhatás) dichotómiájából indulunk ki. Ebből kifolyólag egyértelmű különbséget kívánunk tenni a nevelési és oktatási (didaktikai) alapelve között és rámutatni, röviden elemezni azokat a nevelési alapelveket, melyek személyes normaként segíthetik a pedagógus mindennapi munkáját, annak hatékonyabbá tételét. >>>

A személyiségközpontú lélektan és pedagógia is ráirányította figyelmünket a proszocialitás és vele együtt a proszociális nevelés szükségességére. Példaként említhetném Carl Rogerst, Thomas Gordont, vagy esetleg még Erich Fromm főbb munkáit is, melyekben a másik elfogadására (emocionális alapon), a szeretetre, a felszínesség lebontására mutatnak rá. A 20. század második felére a klasszikus amerikai pragmatista szemléletmódot sokkal inkább a „keep smiling” életérzés váltotta fel, mely sajnos egyre inkább lett (van) jelen a nem csak amerikai emberek közti viszonyok mindennapjaiban is… >>>