„Minden teendőnk egyetlen szóban foglalható össze: nevelés. De kölcsönös. A magyar tömegeket közelebb kell hozni a magasabb művészi zenéhez. Ennek kizárólagos hívei nem élhetnek elefántcsonttoronyban: tudomásul kell venniök, hogy van külön magyar zenei hagyomány, annak termékei éppoly tökéletesek a maguk nemében, éppoly tiszta és magas művészetet jelentenek, mint a nyugati nagy zeneirodalmak. Tudniuk kell, hogy további magyar zenei élet csak a hagyomány alapján, annak levegőjében fejlődhetik.” (Kodály, 1934) >>>

Rosa és Carolina Agazzi[1] az olasz pedagógiatörténet fontos alakjai. A XIX. század végén és a XX. század elején Olaszország szerte népszerű volt az Agazzi-testvérek reformkoncepciója és gyakorlati tevékenysége a kisgyermeknevelés terén. Új nevelési módszerük[2] lényege a gyermeki önállóság fejlesztése volt, mely a gyermek spontaneitásán és személyes tapasztalatain alapult. Az Agazzi-k óvodája teljesen a gyermeki léptékhez igazított. Ösztönző légkört teremtettek, a családi légkörhöz hasonlatosat, ahol a felnőttel folytatott aktív és termékenyítő párbeszéd fejleszti a kisgyermeket. Az Agazzik a gyermek szociális, szellemi és gyakorlati képzését első helyre tették. Elképzeléseik és gyakorlati tevékenységük sikerességét mutatja, hogy még a fasizmus évei alatt is működni tudtak… >>>