Bírósági határozatok a nyelv útvesztőjében: a jogi esetek – nyelvi esetek?

2025. április 29-én Dr. Sárközy Szabolcs tartott előadást Szegeden, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán. Az eseményt az MTA SZAB Állampolgári Kompetenciák Munkabizottsága és az SZTE JGYPK Magyar és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke szervezte, és a jogi nyelv közérthetőségének kérdését állította a középpontba. Az előadás címe – „Bírósági határozatok a nyelv útvesztőjében: a jogi esetek – nyelvi esetek?” – is jelezte, hogy a jogi szövegek nyelvezete gyakran túl bonyolult, ami nehezíti azok értelmezését a laikusok számára.

Dr. Sárközy rámutatott arra, hogy a bírósági határozatokban használt kifejezések, körmondatok és szenvedő szerkezetek sokszor érthetetlenné teszik a szöveget még azoknak is, akik érintettek az adott ügyben. Példákon keresztül mutatta be, milyen következményei lehetnek annak, ha a nyelv pontatlan vagy félreérthető – különösen fiatalkorú bűnelkövetők esetében. A közérthetőség nemcsak jogi, hanem társadalmi elvárás is: a polgárok akkor tudnak tájékozott döntéseket hozni, ha pontosan értik a rájuk vonatkozó határozatokat.

Az előadás során gyakorlati tanácsokat is kaptunk arra, hogyan lehet egy bonyolult jogi szöveget világosabban megfogalmazni: rövidebb mondatokkal, világos tagolással, szakzsargon nélküli, hétköznapi nyelvezettel. A hallgatók betekintést nyerhettek abba is, hogyan lehet a sajtóközleményeket közérthetőbben megfogalmazni, figyelembe véve, hogy azok szélesebb közönségnek szólnak, mint a bírósági határozatok.

Az előadás egyik fontos tanulsága az volt, hogy a nyelv nem csupán eszköz a jogban, hanem sokszor maga is a probléma része. Ha a nyelv pontatlan, a jogalkalmazás sem lehet igazságos. A rendezvény kiváló példája volt annak, hogyan kapcsolódhat össze a nyelvészet és a jog a társadalmi érthetőség és igazságosság szolgálatában.

Fotók: Ocskó Ferenc

0015_20250429162555