Kovács Kyra – Osvay Júlia – Széll Anna: A féltékenység ára

AZ ÉN MESEKÖNYVEM PROJEKT

Bácsi János: „Az én mesekönyvem” projekt bemutatása

 

1. fejezet

A kezdet

Aphrodité terve 

Pontosan 3816 éves vagyok. Igen egy ideje már itt élek az Olimposzon. Apám a Nap Isten nagy gondot fordít a szekerére. Egész nap tisztogatja, én meg mindig mondom neki, hogy attól az emberiség tisztelni fogja, hogy most egy ponton nem csillog az a szekér. Az a 4000 éves szekér. Az a nagyon öreg szekér. És mivel apu a nap tizenhat órájában azzal az ócska szekérrel foglalkozik, így szinte már kötelességem lekötni magam. Sokat nézem az embereket. Bár a halhatatlanságon kívül szinte olyanok, mint mi Istenek, mégis teljesebbnek érzem az életüket. Tudom, tudom! A szomszéd kertje mindig zöldebb, de ez más. Látom azokat az apró embergyerekeket felnőni, apával, anyával. Apu szerint az hiányzik az életemből. Egy anya! De én jól meg vagyok anya nélkül is! Pallasz Athénének sincs anyja, és szerintem tökre rendben van az élete. De bezzeg nekem egy anya kell! Apa már többször is említette a többi Istennek az én „bajom”, egyszer még Hérához is elvitt, valami anyusat, vagy tudom is én mit játszani. Bevallom, teljesen őszintén nincs szükségem édesanyára. De persze vannak olyan istennők, akik már 4001 éve vágynak egy esküvőre. Ilyen istennő Aphrodité is. Kiráz a hideg, ha csak ránézek. Szőke hosszú selymes haja és jéghideg tekintete van. Szeme égszín kék. Ajka vérpiros és szép íves. Szemöldöke szög egyenes. És ez a karcsú alkatú hosszú körmű szépség bájos pofijával és selymes hangjával próbálja elcsábítani aput. De a legtöbbször mikor apával „randizik” én is ott vagyok. És bármiről beszélhetnek, ([…] mondjuk: – Szerinted fel kéne újítani az Olimposzt? erre apu: – Hát jól lenne, 4000 valahány elég sok. Erről jut eszembe! Alig várom, hogy az én kicsi lányom a 4000-dik évét élje, mert most éppen […]) apámnak minden 2. mondatában benne vagyok. De, ahogy Aphrodité néz rám az borzasztó. Kék szemeit rám mereszti. Vagy tíz percig szemrebbenés nélkül figyel, ha ránézel, ha nem. És, hogy mondjam az utolsó ilyen „randijukon” mikor távozni készültem, a kezemmel VÉLETLENÜL meglibbentettem a borospoharat, ami pontosan Aphrodité ölébe pottyant. Abban a másodpercben (minden veszekedés elkerülése érdekében) kiszambáztam a mosdóba. Szerencsére semmilyen sikítást nem halottam. Szerintem jól megoldottam a dolgot. Szóval teljesen véletlenül elég sokszor keresztbe tettem Aphroditének. Talán pont ezért akart megszabadulni tőlem. Még egy apával való randit is kihagyott, csak, hogy pontosan és precízen kitalálja, hogyan tűntet el az Olimposzról. Mikor a tervét már tökéletednek érezte, Aphrodité meglátogatta Medusát. Akit hajdan Pallas Athéné elátkozott és, hogy is mondjam az átok nem kegyelmezett szegény Medusán. Aphrodité szó nélkül berontott Medusa házába, és levetette magát az egyik öreg, poros díványra, de amint lehuppant a díványból több ezernyi porszemcse terítette be a szobát.

 

 

– Medusa segítened kell nekem – mondta Aphrodité

– Köszönöm, hogy így hívás nélkül betörtél hozzám – mosolygott cinikusan Medusa.

– Segíts nekem! Valakit a múltba szeretnék küldeni – szólt Aphrodité.

Medusa kicsit gondolkodott, majd így szólt – És, ha megteszem, mit kapok érte?

– Te kis haszonleső anyóka! – gúnyolódott Aphrodité. – Kapsz húsz évet az életemből. – Medusának felcsillant a szeme – Megegyeztünk! – csapott bele a szépség kezébe, mire az elrántotta a kezét, azzal az anyóka a számítógéphez fordult. Majd keresni kezdte az átkok nevű mappát. Aphrodité értetlenül nézte, ahogy az idős Medusa, úgy keresgél a neten, mint egy tizenéves.

– Haladni kell a korral! A hatalmas poros, átkos könyvek ideje lejárt. Az interneté a főszerep – mosolygott Medusa egyetlen fogát kidugva.

– Ja! a korral… – forgatta a szemeit Aphrodité. Medusa pötyögni kezdett a billentyűzeten.

– Megvan! – kiáltott fel és Aphrodité felé fordult.

– Most pedig koncentrálj a személyre, meg arra is, hogy hova küldenéd őt. Ha persze tudsz egyáltalán két dologra gondolni egyszerre – mondta Medusa, majd kezeit kígyómozgással Aphrodité felé nyújtotta. Aphrodité összeszorította a szemét és csak rám Kirkére a Nap Isten lányára, a bosszú csodálatos istennő és egyben varázsló nőjére, no meg az ókorra gondolt. Oké értem! Egy kicsit elragadtattam magam… Ennyire hencegős és csodálatos még én sem vagyok!

De térjünk vissza Medusa átkára. Medusa valami ősrégi szöveget mormolt vagy tíz percig, majd lehunyta a szemét. Semmi zaj. Medusa csukott szemmel, – mint egy szobor – mereven állt a szobában. Aphrodité összeráncolta szemöldökét, végül megtörte a kínos csöndet.

– És most? Már a múltban van? – értetlenkedett Aphrodité. Medusa pár másodperc múlva megszólalt:

– Hát… gondolom. Talán nézd meg, ha nem bízol az átkomban! – Aphrodité se szó, se beszéd, már fel is pattant, és az Olimposz tejfehér, puha lépcsőin sietett felfelé. Már Héliosz háza előtt állt, hogy ellenőrizze Kirké hollétét, de akkor a kétségbe esett Héliosz ráborult. Sírva fakadt csak úgy Aphrodité karjaiban. Persze, ezt kihasználta a hiú istennő, és bájos hangon így szólt:

 

 

 

– Nyugalom! Mesélj, mi történt?

– Kirké… (szip-szip)… Kirké eltűnt – sírta Héliosz az apa.

– Nyugalom kedves papa! Megtaláljuk – tettetett mosolyt Aphrodité, de abban a pillanatban, amint ezt kimondta Hermész, az istenek hírnöke jelent meg.

– Héliosz! Jelentem Kirké kisasszonyt a 21. században a Földön látták – mondta Hermész.

– De… hogy hova?! – dadogta Héliosz. Igen, az apám a büszke és izmos isten, az egyik legnagyobb, de ha meglát egy ártatlan halandót, akár egy csecsemőt is, sírva rohan ki a világból. (Ez az Apa! Én nagyon büszke vagyok rád!) Aphrodité kiborult. Egy sarokba húzódott, majd felkapta arannyal díszített tükrét, és valami féle számot írt a tükör sima felületére. A tükörből Medusa nézett vissza rá és így üdvözölte Aphroditét – Halihó! Csá csumi cső. Mi gondja van? – Aphrodité összeráncolt szemöldökkel nézett a tükörbe, majd így folytatta

– Te bolond! Nem a múltba, hanem a jövőbe küldted, te… te gyerekes béna boszorkány!

– Csak ugyan? – kérdezte Medusa. – Hmm… biztos, hogy csak az Ókor, meg persze Kirké járt az eszedben? – kérdezte.

– Lehet, hogy eszembe jutott, a minap látott McDonald’s gyors kajálda, ami a 21. században van… De ez nem ment fel téged semmi alól! – erősködött Aphrodité.

– Ó! Hát itt van a kutya elásva! csapott ököllel a tenyerébe Medusa.

– Mi? Hol? – kérdezte a szépség de Medusa megrázta a fejét és a szavába vágott.

– Csak egy a baj, kedves Aphrodité… addig sajnos nem tudom visszahozni, még az átkomat meg nem töri.

– De nem is baj! A lényeg ugyan az! Megszabadultam Kirkétől. egyetlen aprócska inci-finci probléma, hogy, ha meghal és kiderül, hogy mi küldtük a jövőbe… – hirtelen megakadt Aphrodité hangja – Meg is halhatunk – végül kimondta.

– Vagyis csak te – nyújtotta ki nyelvét Medusa.

– Én csak egy ártatlan kérésedet teljesítettem – motyogta.

– Azért annyira nem ártatlan – jegyezte meg Aphrodité, majd letette a tükröt. Apám felé fordult

– Én végig melletted leszek – mondta bájosan. És a még

Aphrodité az Olimposzon Apámmal flörtölt, én addig a földön ragadtam. Szerintem nagyon megviselte a testemet ez az „utazás”, mert köpni-nyelni, sőt még mozdulni sem bírtam, legalább tizenhét percig. Az után már csak arra emlékszem, hogy szaporán vettem a levegőt. De ami végképp ledöbbentett, az-az, hogy a szívem vert. Jól olvastad, istenként sohasem éreztem még ilyet a mellkasomban. Össze-visszakalapált a szívem. Végül lelassult a légzésem, és végre tudtam gondolkodni. Hosszas gondolkodás után rádöbbentem, hogy valami átok vagy varázslat miatt kerültem a Földre. Valahogy nem is tudom miért, de gyanítom ki tehette ezt velem. Egyszerre eleredt az eső. A jéghideg esőcseppek kemény kövekként csapódtak az arcomba. Egyszer csak valaki valami furcsa nyelven kiabálni kezdett. Próbáltam elengedni a fülem mellett, de teljesen biztos voltam benne, hogy nekem szól.

– Főnök! Megint valami hajléktalan fekszik az úton! Mit csináljak? – (Szerintem véletlenül egy esőcseppet félrenyeltem és ezért köhögni kezdtem)

– Ja, még él! – mondta a hang. Akkor hirtelen felültem. És homályos képet láttam, majd egy fiú körvonalazódott ki a homályos tájból. Valamit hadovált nekem, de egy szavát sem értettem. Ekkor egyik kezével felém nyúlt. Nem tudtam mit akar, ezért megütöttem, majd ógörögül kiabálni kezdtem felé:

– Hülyeeee!!! – Először értetlenül nézett rám majd megfogta a kezemet és egy panzióba hurcolt. A második emeleten a tizenhármas szobánál megálltunk. Kinyitotta az ajtót, bementem és azonnal rávetettem magam a legközelebbi információforrásra, ami ebben az asztalon lévő angol–görög szótár volt. Átlapoztam a szótárt kétszer.

– Tudnád megmutatni a angol nyelvet? – kérdeztem, vagy legalább is próbáltam. A fiú ledermedt. Egy kicsit megijedtem, mert már egy ideje nem mozdult. (biztos az gondolta: Ez tud beszélni) Ezért elmentem és az úgynevezett fürdőszobában letusoltam. Utána bementem a fiú szobájába. Csodálkoztam, mert a szobában hatalmas káosz uralkodott. A könyvek szétdobálva a földön. A falakon valami Skillet plakátok voltak. Az íróasztalon is kupi volt. A ceruzák szétszórva, az újságok alatt, a ruhás szekrényből csak úgy ömlöttek a ruhák. Az ágy alá be sem mertem nézni, de amin tényleg kiakadtam, az a földön szétdobált alsógatyák, ja meg egy pár zokni.

– Hogy élhet valaki így? – kérdeztem magamban. Hirtelen észrevettem az asztalon egy sárga ragasztó tekercset. Kaptam magam és valamiért körbe ragasztottam az alsógatyákat és a zoknikat.

– Mi van, ha már mászik? – gondoltam magamban. Tényleg megijedtem volna, ha csak az egyik zokni elindul felém. Éppen, hogy ne unatkozzak, elkezdtem volna rendet rakni az asztalon, de egyszer csak benyitott a fiú. Először nem szólt semmit. Szája nyitva volt. Gondolom észrevette a bekeretezett ruhadarabokat. Elpirult majd gyorsan a mondandójába fogott, nehogy valami őrült nyelven megszólaljak.

– Izé… Tessék! Ezt a szüleim vették. E-ez egy görög–angol szótár. Igen elrontották, én angol–görögöt kértem, az volt kint a nappaliban… – Majd a kezembe nyomta a könyvet.

– Izé… Figyelj, maradj, ameddig akarsz. Majd én alszok a kanapén. Ja, és érezd otthon magad. Bevallom te vagy az első olyan hajléktalan, aki a McDonald’s-nál találtam és befogadtam. Tudod különleges vagy… – mosolygott és kiment a szobából. Ez amit itt szövegelt, az nagyon zavaros volt, de ott volt a szótár. Kaptam magam és kétszer átolvastam. Hatalmas megvilágosodás! Már értettem mindent. Igen… mivel isten vagyok, nekem a nyelvtanulás semmiség. Leraktam a szótárt és kimentem a fiú után.

– K… köszönöm, hogy befogadtál. Izé.. ö ..szóval én nem hajléktalan vagyok hanem ist… – megakadt a szó a torkomban. Hirtelen elvörösödtem és kapkodni kezdtem a levegőt. A fiú egyik szemöldökét felemelte, másik szemét meg összehúzta

– Én egy – folytattam – Én egy isten vagyok. Kirké, a Nap isten leánya, és valaki egy átokkal ide a földhöz láncolt. Tudnál nekem segíteni, hogy visszajussak? – mondtam. A fiú megrázta a fejét, majd egy hajtincset félre fésült kezével a szeméből.

– Húú. Ez, ez állati! Akkor ezért tudod a nyelvemet! Vagyis, kérlek mondj még valamit… öö, Kirké!? – hadarta. – Jajj! Én balga, még be sem mutatkoztam! A nevem Nathaniel, de hívj csak Natenek. – rázta meg erősen a kezemet. – És ki volt az aki elátkozott, és miért, és, hogyan tudok segíteni, van szuper erőd? Mármint olyan isteni vagy mi, érted? Szép az Olimposz? Egyáltalán ott élsz, vagy ez csak egy legenda? – hadarta. – Bocsesz! Csak még soha sem találkoztam igazi istennel. Minden érdekel – hajolt közelebb.

– Állj! Lassíts!!! – vágtam a szavába – Figyelj… ö… Nate. Ígérem, majd minden kérdésedre válaszolok, de most ki kell találnom, hogyan jutok vissza az Olimposzra, persze nem tudom, mennyi időt vesz igénybe, ezért kéne most elkezdenem agyalni.

– De király! – mondta Nate. – Csak egy a baj! Tudod magamat is alig tudom eltartani, belegondolva rosszul mondtam, én úgy értettem, hogy egy vagy két napig maradnál, és addig segítek, hogy munkát találj satöbbi, mert azzal jó pontokat szereznék a suliban, de ne érts félre!

 

 

– Nem akarlak kidobni, vagy ilyesmi. – nézte mereven a földet.

– És, ha csak éjszakára maradnék itt? Reggel meg dolgoznék, mint…

– Mint én? vágott a szavamba Nathaniel. – Akkor lehetnénk munkatársak.

– Igen! – mondtam.

– Rendben! Én elintézem a „Górénál”, vagyis a főnökömnél, hogy dolgozhass, te meg találj ki egy új nevet, mert a „Kirké a Nap isten leánya” nem valami hihető, ha érted – mondta.

– Értettem – azzal Nate szobájába mentem. Egy lapra női neveket írogattam, és eldöntöttem. Holnap kitakarítom ezt a rettenetes szobát. Nem tudom meddig fürkésztem a neten, még végül a Christie név mellett döntöttem. Azután jöhetett a vezetéknév. Már vagy 32. oldalt nyitottam volna meg, de álomba szenderültem. Másnap reggel, amint felébredtem, körülnéztem a házban, hogy elmondjam Natenek a nevem, de sehol-senki. A nagy élet keresés közepette, a fürdőben megláttam magamat a tükörben.

– Nocsak, hagyott üzenetet – szedtem le a homlokomra ragasztott sárga papírdarabot.

– Elmentem. Nyugi intézem a munkádat. Ja, és megtaláltam a szobámban egy papíron az „ál” nevedet! CHRISTIE GREEN. 🙂 – ez állt benne. Elmosolyodtam. Ekkorra már nagyon éhes voltam, szóval elmentem valami reggeli félét keresni. Végül egy szelet májkrémes kenyeret ettem. Kinéztem az ablakon, láttam azt a sok embert. Egyetlen egy dolgot szűrtem le a 21. századból. Az pedig, hogy állatira megváltozott, az ókori divathoz lépest. Eddig nem is vettem észre az öltözéküket, de most nagyon piszkálta a szememet. Ezért bementem Nate szobájába, felvettem egy kék inget,(mert mást nem találtam)és egy ollóval rövidebbre szabtam a szoknyámat, majd betűrtem az inget. Már is jobban éreztem magam, azzal neki láttam Nathaniel szobájának a kitakarításának.

 

 

2. fejezet

Baki parádé 

Aznap nem történt semmi különös. Meg tanultam kezelni az úgynevezett televíziót, és egy szakácskönyvből pirítóst csinálni. Igen, nem valami profi szakácskönyv. Végül hazaért Nate a Gimnáziumból.

– Szia, Kirké! Indulhatunk a McDonald’s-ba dolgozni? – vigyorgott rám.

– Igen, persze, alig várom. – mosolyogtam én is vissza rá.

– Amúgy én csak esti műszakos vagyok mondta Nate, majd kitolta a biciklijét. Felült rá.

– És reggel gimnáziumba, egy fajta iskolába járok. Tényleg te hány éves is vagy? – kérdezte.

– 3816 és fél – vágtam rá büszkén. Natenek leesett az álla.

– 3ezer 8száz tízen hat? Ja, hát persze te isten vagy – csapott a homlokára Nate. Majd felült a biciklire.

– Te nem jössz? – kérdezte Nate.

– Nem tudok ez egyszemélyes – mondtam zavartan.

– Haha! A „csomagtartóra” ülj fel, aztán induljunk, mert elkésünk! – nevetett fel Nate. Szerencsére csak negyed óra volt az út.

– Te, amúgy nem szeretnél gimnáziumba járni? kérdezte Nate, de mielőtt válaszolhattam volna a bicikli begördült a McDonald’s elé. Bementünk. A gyors kajáldában egy kövérpocakos ember fogadott minket.

– Te vagy Christie? – kérdezte. Semmi válasz. Nate megbökött a könyökével.

– Ja! I…igen én va…vagyok – nyögtem ki végül.

– Tudsz fagylaltot készíteni? – kérdezte a „Góré”. Gondolkodás nélkül rávágtam: – Hát persze, hogy tudok! – pedig egyáltalán nem tudtam. Csak volt egy olyan érzésem, hogy ezzel talán felvesznek, és egy jó pontot szerzek a Górénál.

– Rendben holnap kezdhetsz is! – mondta, majd kinyitotta az öltöző ajtaját.

– Nate! Gyere!!! – kiáltott egy két oldalt befont, barna hajú lány.

– Oké! Foglald el magadat Kirk… Christie. Mondjuk a sarkon lévő számítógépnél – mondta Nate és ő is eltűnt az öltöző ajtaja mögött. Leültem a számoló, akarom mondani számítógéphez. És valamilyen módon eljutottam a Google email-jéig. Addig próbálkoztam, még eltelt Nate munkaideje. És csoda folytán, már arra eszméltem, hogy van e-mail címem. Otthagytam a gépet, ahogy van, mert akkor Nate kijött az öltözőből. Hazamentünk, de út közben annyi mindent mesélt Nate a Gimnáziumról, a McDonald’s-ról, a barátairól, hogy ezek nem hagytak aludni este, ezért reggel hulla fáradt voltam.

– Azután indultunk is, Nate a gimnáziumba, én meg a McDonald’s-ba. Kivételesen a fáradtságtól rádőltem Nate hátára, és átkaroltam a derekát. Nate először megdöbbent, de nem rázott le magáról. Végül beértünk a McDonald’s-ba. Óriási tömeg várt már rám a pult mögött. A kígyózó sor végét nem is láttam. Gyorsan átöltöztem és neki láttam a munkához. Észrevettem egy kart, meghúztam. Azonnal ömleni kezdett egy csőből a sok fagylalt. A cső alá tartottam egy tölcsért, majd egy bögrét, egy tálat, végül egy vödröt. És a vendégek csak jöttek és jöttek.

– Ennyi ember a földön nincs! – kiabáltam jó hangosan, addigra már teljesen kiborultam. Végre valaki jött a segítségemre, és megmentett a fagylaltözöntől.(nem víz, hanem fagylalt özön) Egy óra alatt legalább 63 tölcsért, 50 liter fagylaltot használtam el. Plusz egy tálat és vödröt és egy bögrét. És mikor végre sikerült egy elfogadható fagylaltot megcsinálnom, már vittem is volna ki BÜSZKÉN az első vendégnek, de egy régóta várakozó ember elgáncsolt. Az a zseniális fagylalt, most már a padlóé lett, a büszkeségemmel együtt.

– Fürödj meg, addig én átveszem a helyedet – mondta a tegnapi barna hajú lány. Mire lejött rólam a mérhetetlenül sok fagylalt, addigra három óra körül járhatott az idő. Kimentem, már akkorra Nate is ott volt. Valószínűleg hallott a fagylaltos balesetemről.

– Áh! Szia Kir… Christie. Kérlek, vidd ki azt a hetes asztalhoz és kérdezd meg, hogy kérnek e kechupot – azzal a kezembe nyomott egy tálcát. Én pontosan úgy tettem, ahogyan Nate mondta, de megcsúszott a kezem a kechupos flakonon és a belőle kilövellő sugár egy gazdag ember mellényén landolt.

– Hagyj segítsek! – kentem el a pacát a ruhaujjammal az mellényén. De az csak még nagyobb lett. Ott piroslott a felháborodott emberen. Elszégyelltem magam, és rohantam a pulthoz, hogy hozzak egy vizes kendőt. De, ahogy futottam, fellöktem egy vendéget, aki pedig egy másikat, és az is egy másikat és így tovább és tovább. Az emberek úgy dőltek el sorba, mint a dominó.

 

 

– Christie! – kiabált (végre helyesen) Nate utánam, de hirtelen a földre zuhantam és Natet is magammal rántottam. Pár centiméter választotta el az arcunkat egymástól. Mind a ketten elpirultunk. Becsuktam a szeme, azt hittem álmodok, de nem álmodtam. Végül Nate húzott fel a padlóról. Véget ért az én műszakom. Nate busszal később ment haza, én pedig most a biciklivel. Azonnal bebújtam az ágyba. Mielőtt az álom elnyomott volna, csak annyit halottam, hogy Nate kinyitotta az ajtót.

– Reggel arra ébredtem, hogy megint a homlokomon van egy ragadós papír.

– Jó reggelt Kirké! Elmentem. Ja, és tegnap felhívott a főnök, hogy mondjam meg neked, csak estére vagy beosztva. Érezd otthon magad! 🙂 Aláírás: Nate – ez állt a papíron. Kimentem a nappaliba. Észrevettem egy képet. Egy osztályképet. Nate is rajta volt. Hirtelen furcsa érzés kapott el. Úgy éreztem, hogy én is szeretnék egy ilyen közösséghez tartozni. Azonnal eszembe jutott Nate tegnapi kérdése. A „szeretnék-e gimnáziumba járni”. És akkor eldöntöttem. Én egy gimnazista lány leszek, mert egész sok ideig tuti, hogy a földön ragadtam. Így hát rákerestem a neten a gimnazista „életre”, és végül egész nap csak ezt nézegettem. Gimnazista anyagot, puskát, satöbbi… pechemre mindent megtanultam.(Ez azért rossz, mert ha mennék gimnáziumba, nem lenne mit tanulnom.) És mire Nate hazaért, addigra én mind a négy év anyagját kívülről tudtam.

 

 

– Nate én is gimnazista akarok lenni! – mondtam, amint belépett az ajtón, de csak mosolygott és azt mondta:

– Ha ledolgozod a McDonald’s-ba az én munkaidőmet is, akkor… hmm, az legyen, meglepi, hogy mit teszek. –Nevetett és már ment is ki a házból. Ránéztem a falon lógó órára.

– Te jó Zeusz! Elkések! – kiáltottam fel és már ki is röppentem az ajtón, egyenesen a bicikli nyergébe ültem és már tekertem is. Hogy úgy mondjam egész jól sikerült a mai munkám. Hiszen ma csak fél liter kechupot, 30 darabtároló zacskót, és mindössze nyolc darab hamburgert pazaroltam el. Szerencsére a kólát ki tudtam önteni a poharakba. Mikor lejárt a műszakom, kitoltam a biciklit a McDonald’s kupolája alól. Nate szaladt felém izgatottan.

– Megvan! Megvaan! Elintézteem! Mehetsz a gimnáziumba Kirk… izé, akarom mondani Christie. – kiáltotta vidáman majd átadott néhány tollat, egy farmerből készült táskát, tele könyvekkel.

– Istenkém! Ez csodálatos!!! – mondtam és a nyakába ugrottam. A szemem könnytől lett homályos. Nate rám mosolygott és még jobban átölelt.

– Hihi. Ennyivel boldoggá tudlak tenni – mondta és én sem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak vissza.

 

 

3. fejezet

Első napom a gimnáziumban

(azonnali riválisok) 

Másnap reggel Nate hangjára ébredtem.

– Igyekezz! El akarsz késni az első napodról? – mondta. Az Olimposzon sem vallott rám a korán kelés. De azért rohantam fogat mosni, és indultunk is a gimnáziumba. Amint beléptem a kapun, összeszorult a gyomrom.

– Me… Mennyi ember – súgtam Natenek. idegesen. Erősen szorítottam Nate karját, úgy léptem be az osztályterembe. Szerencsére Nate mellett ülhettem. Az óra egyszer csak elkezdődött. Először próbáltam figyelni, de szépen lassan lelankadt a figyelmem. Egy idő után azon kaptam magam, hogy Nate vaj szőke hajtincseit bámulom. Igen, nem szalma szőke, hanem vaj szőke. Az óra közepén valaki megkocogtatta a hátamat.

– Sziaaaa!!! – nyújtotta meg az „a” betűt az a barna hajú lány.

 

 

– Az én nevem Flóra. Hmm. te vagy az a lány… megvan! Te vagy az a görög típusú, de mégis angol nevű lány a… a… – mászott bele teljesen az aurámba, sőt az arcomba Flóra.

– Szi… a.. iz – próbáltam köszönni, de belevágott a szavamba. – Megvan! A McDonald’s-ból! – kiáltott fel Flóra, körbenéztem, hogy valaki hallotta-e. Pechemre minden szempár ránk szegeződött. Erre a tanár mérgesen leintette Flórát.

– Figyi van e-mail címed? Várj ez hülye kérdés volt! Hát persze, hogy van, mindenkinek van! – nevette el magát, mint sem törődve a tanár dühös leintésével.

– Majd bejelöllek email-en ok? – kacsintott rám, de mielőtt bármit is mondhattam volna kicsöngettek. Bevallom a többi órán csak aludtam. A nap végére teljesen kipihentem magamat, ellentétben Nattel.

Elmegyek a kabátomért, a földrajz szertárban hagytam. Várj meg itt – mondta Nate, de amint elment, három grácia jelent meg előttem.

Áh az „új” lány. Szerencsénk van lányok! Mivel év végén jött ide, csak két hétig kell elviselnünk, hogy bénán istenít minket! Haha – egyszerre nevetni kezdtek.

Még, hogy isteníteni… még halandónak sem vagytok jók – motyogtam magamban.

Ja, és szakadj le Nathanielről! Ha még egyszer vele látlak, meg keserítjük ezt az utolsó két hetedet. – hencegett, majd mind a három grácia nevetve elszambázott előlem. Végül Nate is odaért hozzám.

Áh! Látom találkoztál a három gráciával. Mi? Ne törődj velük. Mindig ezt csinálják. Majd megvédelek tőlük – mosolygott rám. Hirtelen nagyot dobbant a szívem a mellkasomba. Majd hazafelé indultunk.

Kirké! Tudsz segíteni a matek háziban? – kérdezte Nate, erre én oda mentem és meg is oldottam pár feladatot. Engem nézett.

Tudod, én kerestem a neten átkokról, meg ilyesmikről – kezdte Nate.

Tényleg? És találtál valamit? – kérdeztem.

Sajnos csak annyit, hogy egy isten, ha földön meghal, akkor elméletileg az Olimposzon marad a lelke, és nem Olimposz fölött, mint egy embernek, ha meghal – mondta, közben szemével a padlót fürkészte.

Ó! Értem, de ha ekkora a kockázat… én akkor is meg szeretném próbálni.

Nem akarlak elveszíteni! – kiáltott fel Nate. Én csak mereven néztem rá. Hirtelen, megint nagyot dobbant a szívem. Erre gyorsan elfordítottam a fejem.

Lassan indulnunk kéne? – mondtam, de még mindig nem néztem Natere.

Ja, igen! – mondta. Később elindultunk.

Szia, Christie! – kiáltott rám Flóra.

Áh! Szia, Flóra – mosolyogtam rá.

Figyi! Mindjárt itt az osztálykirándulás. És csak csapatokban lehet a faluban járkálni, de nem tudom, hogy tudod, hogy mindenki a „gráciákkal” akar lenni. Szóval akarsz velem lenni? – hadarta.

Ö… tudod, ha Nate is jöhet, akkor benne vagyok – mondtam.

Megegyeztünk! – kacsintott szokásosan Flóra. Igen, már csak 1 hét és négy nap volt a kirándulásig. A napok olyan gyorsan szálltak el, mint, ahogy apu a Nap isten hajdanán esti mesét mondott nekem. Erről jut eszembe, hogy még én a földön voltam, addig apu és Aphrodité nagyon összemelegedtek. De egy nap Aphrodité elment Medusához.

Medusa! Ezennel megparancsolom, hogy menj le a Földre, és felügyeld Kirkét. Nem akarjuk, hogy bármi rossz történjen vele, túl sok ideje van már lent a Földön – mondta a szépség.

Mármint, csak te akarod, hogy bármi történjen vele. És megint csak köszönöm, hogy hívás nélkül betörtél hozzám – komolyodott el Medusa.

Erre nincs idő kígyó banya! Ha Kirké meghal, sosem lesz esküvőm Héliosszal. – mondta Aphrodité.

Szóval, nem is a szerelem húz felé? – nevette el magát Medusa – Ez még érdekes lesz! Okés de mi lenne a…

Még húsz év! – vágott bele Aphrodité Medusa szavába. – Rendben! –mosolygott Medusa, majd magára és a 21. századra gondolt, közben kígyómozgással táncoltak karjai, majd csodálatos módon eltűnt. Aphrodité elégedetten mosolygott. Itt a Földön lassacskán eljött a kirándulás napja.

Hű de izgulok! – mondtam Natenek, miközben egy táskába pakoltam a szendvicseket, amiket az útra csináltam.

Hehe. Biztos jó muri lesz – mosolygott Nate. Erre én is mosolyogtam.

 

4. fejezet

Egy varázslatos éjjel 

Másnap el is indultunk busszal. Az út két órás volt. Mivel mindenki fáradt volt, aludni próbáltunk, de Flóra ezt megakadályozta. Zeuszra mondom, annak a csajnak a nyelvét halála után még kétszer le kell ütni és elásni a kertben! Mire a hegyekbe értünk mindenki kimerült volt. Egyedül Flóra volt izgatott, Kipakoltunk a szobákban. Mentünk is kirándulni. Az idegen vezetőnk, ha hiszitek, ha nem tetőtől talpig tiszta Medusa volt. Ezért mindig mikor ránéztem megráztam a fejem, hogy nem képzelődök-e. Mivel egy napot maradtunk a hegyekbe, még este is programok hada várt ránk. Egyszer az osztályfőnök azt mondta, hogy rendeződjünk csoportokba, mert ötösével csónakokban lehajóztunk a közelünkben csordogáló folyón. A tizenhárom főből egyedül mi, azaz Nate, Flóra és én maradtunk az utolsó hajóra.

 

 

 

Én elfáradtam, elmegyek aludni. Sziasztok! – ásította Flóra. Végül, csak Natetel mentünk egy hajón. A többiek mind versenyeztek, a fiúk a lányok ellen voltak, mivel öt fiú és öt lány volt, köztük a három grácia. Elindultunk lefelé hajóval a folyón. Sötét volt, egyedül csak egy kis lámpás világított. Az égbolton ezernyi ragyogó csillag nézett ránk. Egy kicsit lemaradtunk a többiektől, mert még mindig versenyeztek.

Ne menj vissza az Olimposzra! – mondta bánatosan Nate. – Főleg ne úgy, hogy meghalsz! Ez túl kockázatos! – mondta – Én… – hirtelen lemerevedtem. Csak néztem Nate szőke fürtjeit, ahogy az árnyék elhelyezkedett az arcán. Nem tudtam mit mondani. A szívem pont úgy vert, mintha egy kismadár csapkodna benne.

Én… – folytatta Nate és közelebb hajolt. Megfagyott bennem még a vér is, de a szívem még mindig lüktetett. Láttam, hogy Nate is elvörösödött, én is éreztem, hogy ég az arcom.

Én, szeretlek Kirké! – végül kimondta. Lefagytam, de mintha a szám magától mozgott volna.

Én is szeretlek! – a karom is magától mozdult, megragadta Nate gallérját és magamhoz húzta. Gondolkodás nélkül történt… megcsókoltam őt. A szívem még mindig hevesen vert. A külvilág teljesen megszűnt körülöttünk. Egyedül Nate megnyugtató szívverését hallottam. Közben észre sem vettem, hogy a Medusa kinézetű nő egy bokorból szomorúan figyelt minket, majd elkullogott csak a bú kísérte, ami a szívében lakozott. Búskomoran vett elő egy tükör darabot a zsebéből. Egyszer csak Aphrodité nézett vissza rá a tükör darabból. Elmondta neki mi is történt.

Értem. Hát akkor öld meg a fiút. Nem smacizhat csak így egy istennel, pedig rondább nálam, és mégis őt smárolják le… – mondta Aphrodité, majd a tükör darabban újra Medusa arcképe tükröződött vissza. Sóhajtott egyet, majd megtörölte a szemüvegét.

Megölöm! – mondta Medusa.

 

 

5. fejezet

(vége)

„Ahol a kincsed, ott a szíved is” 

Másnap reggel még elmentünk egy kisebb hegyre túrázni, mert csak este indulunk és ez a program még belefér az itt töltött időnkbe. El is indultunk egyedül Flóra maradt a házban egy tanárral, mert a tegnapi hegymászás közbe is dumált, hogy megfázott a torka. Azért volt olyan álmos tegnap. Ahogy mentünk feljebb és feljebb a hegyen, végig fogtam Nate kezét. Nem szóltunk egymáshoz, de mégis élveztük egymás táraságát. Egyszer csak több ezer kígyó csúszott elénk, ezzel megakadályozva, hogy a többiek után menjünk. Az a rengeteg kígyó kör alakot formáztak körülöttünk. Egy kígyó hirtelen felegyenesedett, de nem harapott meg senkit, csak ügyesen elgáncsolta Natet, aki elesett. Hirtelen eltűnt alóla a föld. Az utolsó pillanatban fogtam meg a kezét. Akkor nem is vettem észre a hátam mögött egy másik kígyót.

Kirké! Vigyázz! – ordította Nate, de csak becsuktam az egyik szemem, hogy jobban fókuszáljak, és összeszorítottam a szám. Csak úgy folyt rólam a verejték. Végül Nate rájött, hogy így is úgy is a halál a karjaiba zárja, mert ha nem engedem el, a kígyó megharap, és úgy elgyengülök, hogy Nattel együtt lezuhanok. Végül a szemembe nézett és felkészülten mondta: – Eressz el!

Mii? – fakadtam ki, de akkor én is megértettem.

Képtelen vagyok rá! Nem engedlek el! – sírtam. Könnyeim csak úgy potyogtak és ráztam a fejem.

Kirké – mondta higgadtan Nate – Örülök, hogy megismerhettelek! – mosolygott és elengedte a kezemet. Csak annyit láttam, hogy zuhan a mély halálba, de legalább mosolygott, hogy megmenthetett. Még ő is sírt. Nem tudtam mit mondani. Hatalmas gömb volt a torkomba. Nem tudtam elhinni. Csak a szavai jártak a fejembe. Ordítottam és bömböltem. Ott helyben elájultam a kimerültségtől. Medusa hangjára ébredtem.

Kirké! Aphrodité engem kért meg, hogy küldjelek ide. Én öltem meg azt a fiút is, mert isten és ember között a szerelem tilos! Aphrodité szerint. Kérlek, bocsásd meg ezt nekem. Elragadott a fiatalság vágya… Van valami, ami még a földön tartaná a lelked? Tudod, hogy törheted meg az átkom.

Ni… nincs – feleltem sírva.

Akkor jóvá teszem, amit csináltam, de csak akkor, ha valaki vissza kapja, amit neked adott. (Ezek szerint Aphrodité nem adta meg a 40 évet Medusának.) – mosolygott Medusa.

Kérlek, kérj meg rá… – mondta, én meg bólintottam, majd nehézkesen és sírva kiálltam a szakadék szélére. Hirtelen Medusa egy apró kígyóvá változott.

Aphrodité! Jól figyelj ide. Elvetted tőlem az Apámat, a barátomat, az Olimposzi életemet. Csak azért mert irigy voltál – ordítottam. Gondoltam, hogy most az Olimposzon Aphrodité meghökkent.

Ezért ez lesz a féltékenységed ára, Elátkoztatlak én is, hogy minden szépséged tűnjön el – húztam össze szemeim – Annyi idős legyél, mint valójában! De ígérem, hogy nem halsz meg, mivel én is élveztem a Földi életem. De mindent el fogsz veszíteni, mert féltékeny voltál… az apámat, a büszkeségedet, és az áldott szépségedet. Ez az ára nem több – halkultam el – Most meg jöjjön, amit akartál! Eltűnök, de azért megbocsátok – azzal belevetettem magam, az oly kegyesnek tűnő halálba.

Kirké vagyok! A Napisten leánya. Pontosan 3816 éves vagyok. Isten létemre voltam gimnazista, a Mcdonald’s dolgozója, voltak barátaim és ellenségeim, akik emberek voltak és szerelmes is, megint csak egy emberbe. Ez az én történetem.

 

Felébredtem. Az járt a fejembe, ami eddig történt velem. Lassan feltápászkodtam. Egy fehér folyosó volt elöttem. Végig mentem rajta. Hihetetlen látvány tárult elém. A hely ahol 3816 évet töltöttem. Az apám a többi isten, sőt még Medusa is mosolygott rám. Könnyeim már megint gyűlni kezdtek szememben. Végül apám a nyakamba borult

Csatlakozott mindenki. Elmondták, hogy mit történt, mert amint Medusa visszatért az Olimposzra azonnal elmondta, hogy mit csináltam a földön. Egyszer csak mindenki hátra nézett.

Mi van, te kis féltékeny anyóka? Nem haladunk a korral? – nevetett fel Medusa. Az átok hatott, ugyan is egy nagyon öreg anyóka Aphrodité ruháit viselte. Ráncos bőre, két foga és gyönyörű szőke haja helyett ősz fürtök lógtak a szemébe. Örültem, hogy itt vagyok, de még is lefelé görbült a szám. Natere gondoltam. Úgy éreztem, hogy elfog a síró görcs. Ezt Medusa is észrevette.

Mint mondtam jóváteszem! – mosolygott rám Medusa kedvesen. Hirtelen Nate, a drága Nate lépett elő egy fehér függöny mögül. A szemeim nagyra tágultak, úgy figyeltem a lépteit.

Érdekes belépő mi? – nevetett fel Nate. Szemeim megint csak könnyel telik lettek. Egy kicsit unom már itatni az egereket, eláztatom az Olimposzt, de ezek most örömkönnyek voltak. Azonnal megöleltem és azt súgtam: – Hiányoztál! – apám hirtelen elkapta Nate vállát.

Igen, igen – kezdte – „Szerencsére” itt lehet ez a fiú… ööö… Nate a neved? igen, szóval itt lehet közöttünk. Azért mert Medusa nem kígyóméreggel ölte meg, így a lelke félisten képében itt van. Hogy mitől lett félisten? – Apu a fülembe súgta: A csókotoktól. Azonnal elvörösödtem.

De apa! Ne járass le – löktem arrébb apát.

Medusa megfogta a kezem és a szobámba vezetett. Együtt lenéztünk az emberekre, majd a fülembe súgta: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” – elmosolyodtam. Értettem, amit mond, mert a kincseim azok az emberek, akik most körül vesznek, és ők mind itt az Olimposzon élnek, ahol én 3816 évet töltöttem. És ezért itt a szívem az Olimposzon, ahová minden létező dolog köt.

Egyszóval itt van a kincsem, és a szívem is!

🙂