Vasvári Zoltán: A Balaton a magyar költészetben

A REGIONÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI TÉMAKÖR EGY LEHETSÉGES VÁLTOZATA

Az új érettségi talán két legizgalmasabb témaköre a regionális kultúrák és az irodalom határterületei. A két témakörbe sorolt témák szinte mindegyike újdonságként jelentkezik korábbi, hagyományos irodalomtanításunkhoz képest, noha az igényes tanárok mindig is megpróbálták becsempészni a szorító időkeretek közé ezeket az érdekes, a diákok figyelmét könnyen megragadó kérdésköröket. E témakörök változatos, sok tantárgyi integrációs lehetőséget biztosító kulturális jelenség megtárgyalására, feldolgozására adnak lehetőséget. A regionális kultúrák az irodalmi alkotásokat, jelenségeket tágabb művelődéstörténeti kontextusokban képesek bemutatni a diákoknak, az irodalom határterületei pedig arra hívják föl a tanulók figyelmét, hogy az irodalom és a társművészetek komplex egységet alkotnak a kultúra egészében. Kiváló példáját nyújtja e szemléletmódnak a többször vitatott, de megkerülhetetlen új, háromkötetes irodalomtörténetünk (A magyar irodalom történetei I-III. Főszerk.: Szegedy-Maszák Mihály. Gondolat, Budapest, 2007), és az annak nyomán létrejött interaktív internetes irodalomtörténeti portál, a Villanyspenót (irodalom.elte.hu/villanyspenot/index…). A Villanyspenót tartalmazza egyrészt A magyar irodalom történetei című irodalomtörténeti kézikönyv fejezeteit, másrészt az újabban, csak a Világhálón publikált cikkeket, továbbá a belőlük készült puskákat, jegyzeteket, kritikus vázlatokat, tanulási segédleteket valamint az ezekről folyó vitákat.
Magam a Módszertani Közlemények 2010/3. számában közöltem egy írást a Regionálisa kultúra egy lehetséges változatáról, amelyben egy lokális témát, a Józsefváros a magyar irodalomban tárgykör érettségi témakörként való feldolgozását mutattam be, majd a 2010/4. számban Ingmar Bergman A hetedik pecsét című filmjének példáján Az irodalom határterületei témakör egy kínálkozó változatát adtam közre.
Jelen írásom e mini sorozat harmadik, lezáró darabja. Ebben az írásban a Regionális kultúra témakör egy olyan földolgozási módjára adok példát, amely túlmutat a lokális kereteken, egyben bármely magyar középiskolában földolgozható, függetlenül attól, mely településen működik. A témakör: a Balaton mint táj költészeti megjelenítésének érettségi tételként való feldolgozása.

Felkészülés a téma kidolgozására
Vannak vidékek, amelyek többek pusztán földrajzi tájnál. A szülőföld minden ember számára életre szóló kapaszkodó, élményvilág. De vannak választott tájak is, amelyektől, megismerve, megélve, megszeretve azokat, többé nem lehet szabadulni tőlük – a táj nem ereszt, elvár, visszahív.
Magyar ember számára ilyen vidék a Balaton. A táj, ahol a keserű a szájban édessé ízesül. Nem volt ez mindig így.
Történelmünkben maga a tó és közvetlen környéke a XVIII. századig csak a Balaton melletti várak, a köré települt néhány mezőváros és a tó partjától kissé távolabb, a berkek ölén meghúzódó falvacskák mindennapi, koronként változó, hol nyugalmasabb, hol véres-izgalmas életében kapott szerepet.
Időről időre egy-egy utazó, hadmérnök vagy literátus ember is ellátogatott a Balatonhoz, de alig akadt, akit komolyabban megihletett.
A magyar középkor íróit, a reneszánsz humanistáit szinte meg sem érintette a tó szépsége, varázslatos világa.
Oláh Miklós érsek, nagy történeti munkájában, „Hungáriá”-jában (1536), amelyben Magyarország részletes leírására vállalkozott, csak a dörgicsei bor zamatát és az ízletes balatoni halakat tartotta feljegyzésre méltónak. Külföldi utazók – mint a XVII. században a török Evlia Cselebi –, fel sem figyelnek a tündéri tájra. Cselebi a várakat mutatta be és a Balaton emésztést segítő, egészséges vizét dicsérte. Költő nem is gondolt arra, hogy versben szóljon a Balatonról. A döntő változás a XVIII. század utolsó évtizedeiben következett be.
A Balaton még továbbra sem üdülőhely, de már vannak a tó mellett, közelebbi-távolabbi környékén élő írók, költők, akik felfedezik természeti szépségét, viharokban megmutatkozó, félelmes nagyszerűségét, melyek poétikai tartalmak kifejezőjévé válnak tollukon.
1777-ben Fejér Antal táblabíró – talán elsőként – terjedelmes versezetben magasztalja Füred erényeit, szépségét, fürdőkultúráját anélkül, hogy a Balatonról említést tenne. Füred még sokáig elsősorban savanyúvizéről híres gyógyfürdő, sem mint balatoni fürdőhely!
A Balaton első poétája a hol Füreden, hol Szántódon lakó Pálóczi Horváth Ádám, aki az 1787-ben szerzett, Egy szép asszony mentsége, kit a Balaton látogatóba menni nem eresztett című versének első sorában „kisded tenger”-nek hívja a Balatont, egyébként barátja, Kazinczy Ferenc nyomán; ő keresztelte el 1775-ben „Magyar tenger”-nek szép tavunkat.
Pálóczi Horváth Ádám fellépte után megindul a Balaton felfedezése a költészet számára. Ebben döntő szerepet kaptak a nagy Festetics György kezdeményezte keszthelyi helikoni ünnepek és az azokon megjelenő költők: Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Kis János és a „Dunántúl Sappho”-ja, Dukai Takách Judit.
Berzsenyinek, a Balaton egyik legnagyobb poétájának költészetében a tó a klasszikus kor helikoni tájának pannóniai megfelelője. A tündéri, sokszínű táj leírása mellett a múlt sokat sejtető, filozofikus tanulságokkal kecsegtető emlékei is mindig ott vannak költeményeiben.
Egészen megdöbbentő olvasni Dukai Takách Judit és Kis János hihetetlenül modernnek ható, találóan pontos költői leírásait (A Keszthely-vidék leírása, A Balaton melléke).
A Badacsonyban letelepedő katonatiszt és költő, Kisfaludy Sándor, aki semmihez nem hasonlítható, a korszakban, de később is rendkívül népszerű poétikai világot teremtett a biedermeier szellemében, a tó csodás szépségét a Balaton-felvidék történelmével, színes néphagyományaival, az itt élő nép mindennapjainak bemutatásával fűszerezve.
Talán meglepő, de tény, hogy Virág Benedek az elsők között használja poétikai eszközként a Balatont költői témái megfogalmazásához (Lámia, Panasz a múzsa ellen Takácshoz).
Csokonai Vitéz Mihály Somogyba utaztában találkozik a Balatonnal, és ihleti e találkozás máig legfontosabb balatoni verseink egyikére, amelyet egyébként két változatban is megírt (A tihanyi ekhóhoz, A füredi parton).
A folklórból kiváltképpen a balatoni népmondák hatnak költőinkre. (A hegyekhez fűződő mondák: Csobánc, Tátika, Tihany; a kecskekörmökről és a tihanyi visszhangról szóló eredetmondák; a halásztragédiákról regélt történetek.) Garay János füredi nyaralása élményeit, az ott hallott népmondákat dolgozza fel költői ciklusban, 1848-ban ki is adja Balatoni kagylók címmel, ugyanakkor Kisfaludy Károly népdal formájában dicséri a Balatont
A Balaton költői felfedezéséhez végül egy közlekedés- és ipartörténeti esemény is hozzájárult: a balatoni hajózás megindulása.
Festetics György 1797-ben bocsátotta vízre híres vitorlását, a Főnix teherszállító gályát. Baróti Szabó Dávid és Batsányi János himnikus magasságokba szárnyaló rövid versét ez az esemény ihlette, Virág Benedek is ódában állított emléket a nagy tettnek. Csokonai Vitéz Mihály szintén megemlékezik a balatoni vitorlás közlekedés kezdeteiről. Garay János epigrammában már Széchenyinek, a Kisfaludy gőzösnek, a balatoni gőzhajózás megindulásának dicséretét zengi.
A XVIII. század végétől és a reformkor idején, lényegében 1848-ig végbement a Balaton költői felfedezése. A táj ekkor még nem nyaralóhely – kivétel a savanyúvizes gyógyfürdő, Füred –, nem a fürdőélet, a nyaralás vidám pillanatainak megragadásával nyújt költői témát, hanem elsősorban igéző természeti szépségével, drámai színeváltozásaival, egy klasszikus, helikoni korszak vidékének lehetséges poétikai párhuzamával és a felfedezett népköltészet színes mondavilágának a magyar költészetbe történt beemelésének lehetőségével. 1849 után jó pár évtizedre elhallgat a balatoni költői múzsa.
Jókai 1857 augusztusi, Füredről Keszthelyre, majd vissza megtett, Balaton-felvidéki útjáról írt beszámolóját (A magyar Tempevölgy) 1858. április 25-e és június 6-a között adta közre hét részletben, 14 fametszet illusztrációval a korszak meghatározó folyóirata, a Vasárnapi Ujság. 1872-ben Jókai megírta Az arany ember-t, benne a befagyott Balaton felülmúlhatatlan leírásával, noha nem is volt személyes tapasztalata a tó téli világáról. Jókai leírásai magas szintű költészeti remeklések – de nem versek!
Az új balatoni költőnemzedék jelentkezésére még néhány évet várnunk kellett. Ők már egy új balatoni világot képviselnek, s ez a balatonpoétika. E költői világlátás kialakulásában döntő szerepet kapott, hogy a Balaton a XIX. század végére üdülőhellyé változott. 1861-ben elindult a Déli Vasút, amely elérhetővé tette a somogyi Balaton-partot, és a siófoki hajóra szállás lehetőségével közelebb hozta Füredet és az északi partot.
Az új nemzedék tagjai közül a fiatalon elhunyt, zaklatott idegzetű Soós Lajos költészetének szinte állandó múzsája a Balaton. Lampérth Géza Dörgicse fölött, Mencshelyen született, így érthető szoros kötődése a tóhoz. De a korszak nagy, illetve vezető költői is, Vajda János, Ábrányi Emil, Kiss József, Endrődi Sándor és mások, akik nyaralóként kötődnek már a tájhoz, versek sorában dolgozzák fel balatoni élményeiket.
Az első világháború után ismét új korszak kezdődött a tó életében, a balatoni nyaralások történetében – és természetesen a balatoni költészetben.
Két háború közötti költészetünk olyan nagy alkotóit ihlette meg egy-egy vers erejéig a Balaton, mint Kosztolányi Dezsőt, Szabó Lőrincet, József Attilát, Jankovich Ferencet, Reményik Sándort, a fiatal Illyés Gyulát, Rónay Györgyöt és Takáts Gyulát.
Más és más e költők viszonya a tóhoz, a tájhoz. Egyben viszont azonos: a Balaton tündéri, fenséges vagy félelmetes hangulatát a legmagasabb esztétikai-poétikai szinten közvetítik a számunkra.
Kosztolányi Dezső két balatoni versének egyikében: A magyar koldus-ban a magyar valóság sokatmondó szimbólumaként jelenik meg a tó. A Milyen sötét-sötét a Balaton címűben az ifjúság, az élet múlandóságán mereng a költő az őszi balatoni tájat szemlélve.
Jankovich Ferenc verseiben a dunántúli táj, benne kiemelten a Balaton a szemérmes hazaszeretet nagy ívű jelképévé válik. Reményik Sándor Tihany-versei a költő vallásos válaszkísérletei a magyarságnak a trianoni tragédiájából eredeztetett sorskérdéseire. József Attila két balatoni verse az 1936 nyarán, Balatonszárszón, az Eta nővére által bérelt panzióban töltött gondtalan, nyugodt napokban született. A hullámok lágy tánca… kezdetűben a beesteledő Balaton nyugalmát szemlélve próbál megbékélni a világgal és magával. A másik, a közismert, nagy vers, a Balatonszárszó létösszegző, minimalista, filozofikus remeklése már a közelgő, tragikus véget előlegezi, de ebben még a szörnyűségek csak fenyegető rémekként sejlenek. A vers a József Attila-i tájábrázolások antropomorfizálási technikájának egyik legszebb példája.
A Balaton-mellék szülötte, Takáts Gyula hosszú életén keresztül a táj és a benne élő egyszerű, kétkezi emberek hű, költői krónikása volt. Költészete az egyetemes emberi lét kérdéseinek boncolgatásáig jut balatoni verseiben (is). Szabó Lőrinc sokat és sokfelé időzött a Balaton partján. Kedvenc helye Balatonföldvár volt. Illyés Gyula a háború után Tihanyban rakott fészket. Költészete meghatározó jelentőségű, akárcsak Szabó Lőrinccé, a balatoni poétikában.
Rónay György gyermekként találkozott először a tóval. A költő tizenöt éves korában a Balaton mellett, Szántódon nyaralt, itt érintette meg az első szerelem. Az ismeretlen, izgató élmény, a balatoni hangulat természetesen azonnal ihletője lett az irodalomba készülődő poétának. 1931-ben, érettségijének évében jelent meg az első verseskötete, A tulipánok elhervadtak. A meglepő tematikai gazdagságú kötetben külön hangot kap a balatoni nyár, az első ifjúkori szerelem emléke. Ettől kezdve a balatoni táj, annak semmi máshoz nem hasonlítható hangulata állandóan jelen van az írásművészetében. 1939-ben már házas emberként Balatonszepezden, egy penzióban töltötte a nyarat. E nyár emléke is ott található Az alkony éve című regénye lapjain. Aztán 1941-ben már Szárszón pihent, és ettől kezdve minden nyarát itt töltötte. Sokszor tavasz végén, kora ősszel is el-elszökött néhány napra a fővárosból, sokkal inkább nyugodtan elmélkedni, gondolkodni és dolgozni, mint csak pihenni. A háború után, amikor már ismét lehetett a Balatonnál üdülni, minden szárszói évadról versek sorában emlékezett meg, ezeket az ötvenes évek végétől rendszeresen megjelenő köteteiben külön ciklusba rendezve publikálta: Nyár, 1957; Fekete rózsa, 1961; A város és a délibábok, 1964; Tükör és tűz, 1966; A tenger pántlikái, 1969; Téltemető, 1973; Mérleg, 1974; Kakucsi rózsák, 1977.
Az 1945 utáni évtizedben – a háború borzalmas utóhatása és a Rákosi-korszak rémségei miatt – alig beszélhetünk balatoni nyaralásokról, a múzsa is jobbára elhallgatott, vagy a múltból élt. A költők számára azilumként Szigliget maradt, számos verset ihletve. Kiemelkedik a sorból Szabó Magda Szigliget című alkotása.
Az ötvenes évek végétől szerencsére újra indult a balatoni fürdőélet, és ezzel együtt új erőre kapott a tó költészete is.
A nagy öregek: Kassák Lajos, Fodor József, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Takáts Gyula, Jékely Zoltán, Rónay György, Csorba Győző, Devecseri Gábor mellett megjelent a fiatal nemzedék: Somlyó György, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Simon István, Szécsi Margit, Garai Gábor és mások a balatoni költészetükkel is. Az ebben a korszakban született balatoni versek nagyrészt nyaralások, vagy éppen őszi-téli tóparti pihenések emlékéből születnek. Nem egy esetben az egyszerű élményrögzítést messze meghaladó, filozofikus mondanivaló megfogalmazásának elindítói – Berda József: Elmélkedés egy badacsonyi diófa alatt, Illyés Gyula: A tihanyi Teplom-hegyen, Pilinszky János: Éjféli fürdés, Rónay György: Október Szárszón, Szabó Lőrinc: A földvári mólón, Zelk Zoltán: Örök téma stb.
A hatvanas évek elejétől napjainkig töretlen költőink között a Balaton mint téma népszerűsége. Örvendetes a műfaji és a szemléleti sokszínűség, az egyszerű élményrögzítéstől a létfilozófiai összegezésekig terjedő széles választék.
Kortásrs költészetünk olyan nagyjai, mint Tandori Dezső (1976715 – Szárszó, Szemes, Lelle), Parti Nagy Lajos (Medwendel) és Kántor Péter (Ábrahámhegyi éjszaka) szólalnak meg kiemelkedő gondolati költeményekben a Balaton nyújtotta élmény hatására.
Külön fel szeretnénk hívni a figyelmet napjaink költői középnemzedéke legjelentősebb alkotóinak – Szabó T. Anna: A kenesei töltés, Tóth Krisztina: Balaton, Térey János: Földvári elégia, Földvár, apály – nagy hatású Balaton-verseire és a legfiatalabbak – Áldozó Krisztián: Balaton (szabadon), Fenyvesi Orsolya: Stone Disco, Balatonlelle, Karafiáth Orsolya: Csopak, Pallag Zoltán: Szeptember, avagy nem felejtek, Szálinger Balázs: Balatonszentgyörgy – ígéretes alkotásaira.
A Balaton két évszázada ihleti meg újabb s újabb költőnemzedékek tagjait. Az újonnan fellépő, fiatal költők mindig tudtak és tudnak újat mondani a Balatonról és a Balatonnal – az életről, a mindenségről, a végső kérdésekről is.

Az érettségi tétel
Témakör: Regionális kultúra
Tétel: A Balaton a magyar költészetben
Feladat: Az alábbi három versidézet alapján fogalmazza meg, hogyan változott a költők szemlélete, viszonyulása a megidézett, illetve ihletet adó balatoni tájhoz! Milyen poétikai eszközökkel élt a három költő?

 (1) Berzsenyi Dániel: A Balaton (Matthissonhoz)

 Jer, nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénnye alatt ég!
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,
Mellyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.
Itt meredek sziklák tetein sok régi erős vár
Omladozó falain lebeg a múlt hajdani képe,
S elnyeli a döbbent elmét a fényes előkor.  [részlet, 1799–1802 között]

 (2) József Attila: [A hullámok lágy tánca…]

A hullámok lágy tánca s odaát
a lombok gyenge lejtése az éjjelt
lassudan hozták s csillagok raját
hívták reszketni az egekre széjjel.

Igy ők. S az érzelmek is csendesen
mozdulnak benn a szívben ringatóan,
emlékezés visszfénye, szerelem
hatalma ring, mint a nagy víz a tóban.

Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.

Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő. [1936 nyara]

(3) Szabó T. Anna: A kenesei töltés

Az egyik oldal súrlódásközelben:
sárgálló, nyirkos törzsek és füvek.
A másik oldalon vakszürke űr,
az ég s a tó ködhályogos szeme.
Nagy csend van, csak a kerék zakatol.
Két valóság közt, vékony vonalon,
nagy nyugalommal megy át a vonat.
Lent lélegzik a roppant szürke víz,
a köddel együtt hullámlik, kicsap,
lassan a töltés legaljáig ér.
A szűk fülkében cigarettafüst.
Hideg párától homályos üveg. [2002]

 

Lehetséges megközelítés:

 (1) Berzsenyi versében a Balaton egy eszményi, fényes előkor helikoni tájának pannóniai megfelelője. A tó – melynek napszak szerinti színeváltozásairól pontos leírást kapunk – egyben tükör is: a nemzet történelmének objektumokban visszatükröződő megjelenítője. Egyben a múlt sokat sejtető, filozofikus tanulságokkal kecsegtető emlékeit is képes a szemlélőben megidézni.

 (2) József Attila szonettjében a személyes élmények és érzések párhuzama, kifejezője a természeti táj. Három természeti mozgás (hullámok tánca, lombok lejtése, csillagok reszketése) rímel a költőben ébredő érzésekre (emlékezés, szerelemérzés). Lélek és természet rezdülései kölcsönösen rímelnek egymásra, egyik a másikát idézi meg. Kétféle jelentést kap a tánc is (hullámok lágy tánca – táncoló fiatalok). A szonett zárlatában az objektív valóság szikár, pontos leírását enigmatikus, kozmikus kép ellenpontozza: József Attila utolsó éveinek egyik legfontosabb motívuma, a zúgó, örök erdő.

(3) Szabó T. Anna a XXI. század költőjeként a rögzíthető, azonosítható valóságot vizsgálja. A költői láttatást minden ízében áthatja a karakteres érzékletesség, a bölcselő szemlélésnek érdekes ellenpontja néhol az érzékelő pozíció távolodásával/köztességével kapcsolatba hozható agnosztikus látásmód.

Irodalom

Bécsy Ágnes 1976    Jóslat és összefoglalás – Berzsenyi: A poézis hajdan és most.  Irodalomtörténet, LVIII. évf. (új folyam VIII.) 4. sz. 2001 Berzsenyi Dániel. Korona, Budapest.
Csetri Lajos 1986    Nem sokaság, hanem lélek. Berzsenyi-tanulmányok. Szépirodalmi, Budapest.
Juhász Attila  2003    Több fény¹. Szabó T. Anna: Fény. Új Forrás, 35. évf. 5. sz.
Szabolcsi Miklós 1998  Kész a leltár. József Attila élete és pályája 1930-1937. Akadémiai, Budapest, 628–630.
Széles Klára 1980  „…minden szervem óra”. József Attila költői motívumrendszeréről. Magvető, Budapest, 203.
Takáts Gyula 1978 Hódolat Berzsenyi szellemének. Irodalomtörténet, LX. évf. (új folyam X.) 2. sz.

Vasvári Zoltán
Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskola,
Szakiskola és Gimnázium

Megjelent a Módszertani Közlemények 2010. 50 évfolyam 5. számában.

1. ? [↩]