Az elmúlt évtizedben a nem-szteroid gyulladásgátlókkal (NSAID) kapcsolatban egyre inkább felmerült, hogy szív-érrendszeri betegekben fokozzák a kardiovaszkuláris morbiditást és mortalitást. A legutóbbi, több mint 116 000 beteget felölelő meta-analízis arra mutatott rá, hogy az NSAID szerek krónikus adagolása emeli a kardiovaszkuláris kockázatot, és a diclofenac volt az egyik szer, amellyel kapcsolatban a legnagyobb kockázatfokozódást írták le. Az NSAID szereket, köztük a diclofenacot gyakran és nagy dózisban szedik a sportolók a sportsérülésekkel kapcsolatos fájdalmaik csillapítására. Egy dán patológus (Jørgen Lange Thomsen) a diclofenac nagy dózisú szedését összefüggésbe hozta 4 hivatásos labdarúgó hirtelen szívhalálával, de az állítások nem voltak tudományos adatokkal alátámasztva. A diclofenac nem szelektív NSAID szer, mely gátolja mindkét ciklooxigenáz enzimet (COX-1 és COX-2) és széles körben használt gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító szer. Mivel egyre inkább bizonyítást nyer az NSAID krónikus szedéssel kapcsolatosan megemelkedett kardiovaszkuláris rizikó, és ezen szerek szívelektrofiziológiai hatásai kevéssé körülírtak, jelen szerzők állatkísérletes modelleken vizsgálták a diclofenac szívelektrofiziológiai és arrhythmiakészségre kifejtett hatásait.

Ezen kísérletek eredményei szerint a diclofenac kutya kamrai izomsejteken gátolja az I_Kr, I_Ks és I_Ca,L áramokat, de nem befolyásolja az I_to és I_K1 repolarizáló áramokat. Egészséges szívizomzatban a diclofenac csak nagyon enyhén nyújtja az akciós potenciál időtartamát, ellenben ha a repolarizációs tartalékot valamely repolarizáló áram előzetes gátlásával szűkítjük (pl. dofetilidet adunk az I_Kr gátlására, vagy BaCl₂-ot az I_K1 gátlására), akkor a diclofenac erőteljes, további akciós potenciál megnyúlást okoz, valamint altatott nyúl modellen a repolarizációs rezerv csökkentése után adagolva gyakran provokál TdP ritmuszavart (3. és 4. ábra).

Összefoglalva, normális körülmények között, egészséges szívizmon a diclofenac terápiás koncentrációban nem fejt ki számottevő hatást a kamrai repolarizációra és nem fokozza a ritmuszavarok kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor olyan szívizmon, ahol a repolarizációs tartalék beszűkült, a diclofenac fokozhatja a ritmuszavarok kialakulását. Mindezek miatt, a megfelelő orvosi kontroll mellett diclofenacot krónikusan szedő egyéneknek nem kell aggódniuk a proarrhythmiás mellékhatások miatt. Azonban a szer adagolása növelheti a súlyos kamrai ritmuszavarok előfordulását a repolarizációt gátló egyes betegségekben szenvedő, vagy genetikai defektusokat hordozó egyénekben, valamint élsportolókban, akiknél jelentős sportszív alakult ki. Tehát nem zárható ki, hogy a csökkent repolarizációs tartalék fennállása esetén a diclofenac hozzájárulhat a hirtelen szívhalál kialakulásához fiatal élsportolókban. Ismét megemlítjük, hogy a szert nagyon gyakran alkalmazzák az előírtnál magasabb dózisban is a sportolók a sportsérülésekkel kapcsolatos fájdalmak csillapítására.

3. ábra A diclofenac önmagában, intakt repolarizációs tartalék esetén nem nyújtja számottevően az akciós potenciált kutya kamrai preparátumokon (bal oldai panel). Ezzel ellentétben, ha a repolarizációs tartalékot szűkítjük az I_K1 áram BaCl₂-vel való gátlásával, a diclofenac további jelentős akciós potenciál nyúlást okoz (jobb oldali panel).

4. ábra A diclofenac (3 mg/kg) önmagában nem, de az I_Kr blokkoló dofetiliddel (25 μg/kg) kombinálva, csökkent repolarizációs rezerv esetén növelte a TdP ritmuszavar előfordulását altatott nyulakban. *p<0.05 vs. kontroll, # p<0.05 vs. diclofenac, p<0.05 vs. dofetilid, n = 15 és 13 állat/csoport.