A szalagok viszonylagos gyengeségét egy általában hatékony nociceptív és proprioceptív reflexmechanizmus kompenzálja. A bennük levő feszülést érzékelő receptorok főleg a peroneus csoporttal állnak összeköttetésben, így a kezdeti kóros feszülésre a külső részt áthidaló erős peroneális inak az izomkontrakció segítségével stabilizálni képesek az ízületet. Ha a behatás túl hirtelen, vagy túl nagy, a védelem nem működik és létrejön a szalagsérülés. Ismétlődő traumák fokozatos szalagnyúláshoz vezethetnek, ilyenkor a védelmi funkció még később kapcsol be és ördögi körként egyre komolyabb instabilitás alakulhat ki.

Tünetek: A boka duzzanata, mely ízületi vérömleny esetén diffúz is lehet. A sérült szalagok vetületében körülírt nyomásérzékenység, a fájdalom supinátiós stresszre fokozódik, kiterjedtebb sérülés esetén kóros nyithatóság is észlelhető a felső ugróízületben. Gyakran észlelhető bevérzés a peroneális ínhüvelyben is (ilyenkor általában a calcaneofibularis szalagrész is érintett). A diagnózis a fizikális vizsgálat, tartott rtg felvétel (külső erővel megtartott supinátiós stressz mellett a talus billenését objektivizálni lehet), illetve MR vizsgálat (jól látható a szalagok érintettsége, de főleg társuló esetleges osteochondrális sérülés gyanúja esetén végezzük) alapján állítható fel.

Kezelés: Régebben a külbokaszalag sérülések kezelését azok súlyosságától tették függővé. Részleges, komolyabb mechanikai instabilitással nem járó (a talus billenése 10 fok alatti) sérülés esetén konzervatív, vagy aktív funkcionális terápiát folytattak, míg komplettebb szakadásnál (20 fok feletti billenés) műtéti ellátást javasoltak. Az utóbbi két évtizedben az egyre jobb funkcionális kezelési eredmények azonban megkérdőjelezték az operatív kezelés létjogosultságát. Így az visszaszorulóban van. Válogatott esetekben (első sérülés, nagyfokú instabilitás) természetesen szóba jön, mint alternatíva, a fő tendencia azonban a non-operatív módszereket favorizálja.

Ilyenkor a duzzanat és a fájdalom csökkenéséig (általában néhány nap) lokális hűtés, NSAID kenőcs, fásli, esetleg rövid ideig merev rögzítés alkalmazandó. Viszonylag hamar (általában 1 hét után) pronációs lábemelő, vagy rugalmas, pneumatikus bokarögzítő mellett elkezdődik a láb fokozatos terheltetése. Így 5-6 hét után meglepően jó funkcióval gyógyul még kezdetben komolyabb instabilitással járó sérülés is. Ha a panaszok ezután is fennállnak, az ízület duzzadékony marad, terhelésre fáj, általában társuló osteochondrális sérülésre kell gondolni (MR!). Helyesen vezetett funkcionális kezelés mellett ritka a laza szalagrendszer melletti gyógyulás, ami krónikus instabilitásos panaszokhoz vezethet.