ISTENES VERSEK ANALITIKUS-KREATÍV MEGKÖZELÍTÉSÉHEZ
1. JÓZSEF ATTILA: BUKJ FÖL AZ ÁRBÓL

VASS LÁSZLÓ

        0. Bevezető megjegyzések

        A szemiotikai textológia  PETŐFI S. JÁNOS által kidolgozott ‘design’-ja1 egy olyan diszciplína létrehozásának igényével jött létre, amelynek központi feladata első és másodfokú elméleti explikatív interpretáció(k) hozzárendelése ‘szöveg’-nek nevezett (nevezhető), dominánsan verbális objektumokhoz.
        Ebben a tanulmányomban a szemitikai textológia elméleti keretében József Attila Bukj föl az árból című költeményének2 (lásd T) első fokú (és részben másodfokú) elméleti explikatív interpretációját kísérlem meg vázlatosan bemutatni, a jelölő-jelölt szerkezet ‘domináns’-nak tekinthető hordozóira szorítkozva.

T

        Az interpretációcéljára kiválasztott szöveg (a Nem emel föl cíművel együtt) József Attila életművében „esztétikailag is kiemelkedő jelentöségű: megrázó mélysége, felbonthatatlan komplexitása és ezt a komplexitást újra meg újra átvilágító értelmi és formai világossága miatt századunk legnagyobb lírai versei közé sorolható. A legnagyobb vallásos költemények közé is.”3

        1. A T-hez rendelhető vehikulum-imágó

        1.1. A figura – mely csak neutrális grafikus komponenssel rendelkezik – vizuális (primer) imágójának4 létrehozásakor különbséget tehetünk egy címként felfogható és egy általa dominált szövegrész vehikuluma között.
        1.2. A címrész és az általa dominált szövegrész vehikulumának betűtípusa nem azonos.
        1.3. A szöveg a versekre vonatkozó konvencionálisnak tekinthető ismereteinknek megfelelően van szedve.
        1.4. A notáció vizuális (primer) imágójának létrehozásakor megállapítható, hogy a címrész egy felszólító mondat, az általa dominált, hat versszakra tagolt szövegrész pedig különböző írásjelekkel lezárt szövegmondatokból (kompozícióegységekből [= leFcK..]) áll (lásd a T/3 reprezentáció K.. jelű szimbólumait).
        1.5. Az akusztikus vagy auditív (szekunder) vehikulum-imágó konstitutív tényezői (a figurális és a notációs aspektusokat a lexikai és a poétikai arculatra együttesen vonatkoztatva): a hangsúlyviszonyok, a szólamok, a melódia, szünetek, az alliteráció (semmi sodra, kínok késeivel stb.), az abab keresztrím, a sorokat domináló jambusok (összesen 34) és spondeusok (összesen 365) stb. – A továbbiakban a T poétikai arculatának kommentálásától (a lehetőségek szerint) eltekintek.

        2. A T-hez rendelhető kontextuális formáció

        2.1.1. A T kontextuális formációjának mikroegységei (lásd T/1 reprezentáció) többé-kevésbé eleget tesznek a konvencionálisnak tekinthető elvárásainknak.
        2.1.2. A mikroegységek összetevőit a lexikai egységek Sg.1. és Sg.2. személyragos, illetőleg birtokos személyjeles alakjai dominálják.
        A T/1 reprezentációban a rövidítések nagyjában-egészében megegyeznek a Magyar Értelmező Kéziszótár (MÉrtKSz) rövidítéseivel; értelmezésük megkönnyítéséül: FőN: főnév, MeN: melléknév, SzmN: számnév, IgN: igenév, HSz: határozószó, NMs: névmás, KSz: kötőszó, NEl: névelő, fn–i: főnévi, mut: mutató, von: vonatkozó, tn: tárgyatlan, ts: tárgyas stb.

T/1 reprezentáció

        [...]

        2.2. Ami a T szóban forgó kommunikációegységeit illeti (lásd a T/2 reprezentációban a k.. jelű szimbólumokat), azok közül hiányos szerkezetüek a k10 és a k22. A k02 és a k28 megszólító funkciójú. A kommunikációegységek összetevőszerkezetével kapcsolatban csupán annyit jegyzek meg, hogy például a k01 jelü, Ijessz meg engem egység „Engem ijessz meg” elrendezésben stb. is manifesztálódhatna.

T/2 reprezentáció

        Kötőszók kurzív szedése a T/2 reprezentációban azt juttatja kifejezésre, hogy azok nem részei a kommunikációegységeknek, hanem csak a szóban forgó egységek összekapcsolására szolgálnak.
        2.3. A T első, illetőleg magasabb fokú kompozícióegységeinek kontextuális formációját a T/3, illetőleg a T/4 reprezentáció szemlélteti.

T/3 reprezentáció

        Az első fokú kompozícióegységekkel kapcsolatban megjegyzem, hogy az [leFck11] és az [leFck12] jelű kommunikációegységek között található gondolatjelet nem tekintettem mondatzáró írásjelnek.

T/4 reprezentáció

        A T/4 reprezentációban a K201, a K203 és a K204, illetőleg a K301 és a K401 a ‘lírai én’-hez rendelhető, annak (Istenhez intézett) kéréseit, felszólításait, valamint ezek okát kifejezésre juttató megnyilatkozásokból, a K202, a K205, illetőleg a K302 és a K402 pedig a ‘lírai én’ fizikai-pszichikai állapotát kifejezőkből áll. A K501 a T cím által dominált kompozícióegysége. A K601 pedig a teljes T mint egyetlen kompozícióegység.

        3. A T-hez rendelhető rendszerszerű formáció

        3.1. A T rendszerszerű formációja mikroegységeivel (vö. T/1 reprezentáció) kapcsolatban megállapítható, hogy azok többsége eleget tesz a rendszerre vonatkozó tudásunknak. Elemei közül jelentős szövegkonstitutív szerepet különösen a következők toldalékai játszanak: „bukj föl”, „ijessz meg”, „haragodra”, „vedd el”, „ordíts”, „csapj”, „mennyköveddel”, „bosszúd”, „kegyed”, „versz”, „hiányoddal”; „szükségem”, „istenem”, „kilátszom”, „játszom”, „vagyok”, „lobbantottam”, „kezemre”, „belém”, „legyek”, „forgok”, „fekszem”, „merek”, „lélekzetemet”, „fojtom vissza”, „nézek (farkasszemet)”; „rántson el”. Az MÉrtKSz-ban önálló lexikai elemként nem találhatók meg a következők: bűntelenség, habzó, nyálú, emberarcú.
        3.2. A T szóban forgó kommuniációegységei (vö. T/2 reprezentáció) és azok összetevőszerkezetei konfiguracionálisan lehetnek többértelműek, relacionálisan azonban nem. Például az [+leFck06] „szívébe való/nagy kínok” összetevője nem egyértelmű, vele két egyértelmű relacionális kommunikációegység feleltetendő meg (az egyikben a „szívébe való” és a „nagy” mellérendelö viszonyban állnak egymással, a másikban a „szívébe való” a „nagy kínok” elemkomplexust minősíti).
        3.3.1. A T rendszerszerű formációja első fokú kompozícióegységeinek egyikében-másikában (vö. T/3 reprezentácó) nem teljesen ‘következetes’ az írásjelek (különösen a felkiáltójelek) használata. A K01, a K02 és a K06 felszólító jellegű kompozícióegységek például ponttal zárulnak, a K11 kijelentő jellegű ugyanakkor felkiáltójellel.
        3.3.2. Ami a T rendszerszerű formációja magasabb fokú kompozícióegységeinek (vö. T/4 reprezentáció) elemzését illeti, túlnyomórészt nem szintaktikai rendszerszerű ismeretekre van szükség. Ezek az ismeretek poétikaiak éppúgy lehetnek, mint nyelvi-szemantikaiak, vagy legáltalánosabb értelemben a ‘világ’-ra vonatkozók.

        4. A T-hez rendelhető rendszerszerű sensus

        Ami a T-ben a rendszerszerű lexikai sensus mikroegységeit illeti, elemzésük alapjául a T/5 reprezentáció szolgál.
        A szótári alakok elemzéséhez tekintsük itt a következő, az MÉrtKSz-ből származó példákat az alábbiak szerint.

T/5 reprezentáció

        4.1. Ami a T rendszerszerű sensusának mikroegységeit illeti, azok sensus-szemantikai explikációja alapján minimálisan az alábbiakat érdemes kiemelni.
        4.1.1. Különböző relációk (párhuzamok, ellentétek stb.) mutathatók ki a lexikai elemek következő csoportjai között: ár, sodor, tenger; ártatlan, bűntelen(ség), vétek; bosszú, harag, kegy; csap, ver; bot, mennykő; kín, kés, pokol; fölbukik, föltaszít; éget, gyulékony [gyúlékony], láng, lobbant, nap; egyedül, hiány, semmi, szükség; ember, ember(arcú), isten; minden, semmi; megijeszt, ordít, mer.
        4.1.2. A megijeszt, fölbukik, elvesz, ordít, csap, ver : kilátszik, játszik, lobbant, forog, fekszik, mer, visszafojt, néz lineáris láncok mentén a befejezett és a folyamatos szemléletű igék előfordulása, illetőleg relatív gyakorisága releváns tényezője a T időszerkezetének.
        4.2. Ami a T szóban forgó sensusának kommunikációegységeit illeti (vö. T/2 reprezentáció), a k02 és a k28 megszólítottja egyértelműen sem a ‘lírai én’-en kívüli valóságként, sem a ‘lírai én’-en belüli bizonyosságként nem értelmezhető. Ennek következtében nem rendelhető ‘első fokú’ (közvetlen) jelentés a következő kommunikációegységekhez sem: k00, k01, k03, k04, k12, k13, k15, k16, k26 és k27. Az első fokú interpretáció szintjén a k09 „gyulékony” elemét nem lehet a ‘lírai én’ tulajdonságának tekinteni.
        4.3. Ami a T-ben a rendszerszerű sensus (első és) magasabb fokú kompozícióegységeit illeti (vö. T/3 és T/4 reprezentáció), a következőket jegyezhetem meg. A K202 összetevői között rendszerszerű értelmi kapcsolatot az „ijessz meg” és a „bukj föl” toldalékai révén a megszólított (Isten) létesít. A K203 és a K204 összetevőit összetartó rendszerszerű értelmi relációk alapja: egyrészt a megszólított (Isten), másrészt az „ordíts”, „csapj”, „verje”, „mennyköveddel”, „bosszúd”, „kegyed”, „reám”, „belém” elemek és toldalékaik, harmadrészt a „pokolnál” és az „éget”, valamint a „bűntelenség” és az „ártatlan” elemek, végül az [leFcK08] megokoló szerepe. Ugyanezek hozzák létre a K301 és a K401 rendszerszerű sensus jellegű összefüggéseit is. A K202 és a K205, illetőleg a K302, valamint a K402 összetevői között elsősorban az összetevők ‘én’-leíró jellege teremt rendszerszerű sensus jellegű kapcsolatot. A K501-et a K401 és a K402 alkotja, a K606 pedig a címrész és az általa dominált szövegrész egysége mint legmagasabb fokú kompozícióegység.

        5. A T-hez rendelhető kontextuális sensus

        5.1. A T-ben a kontextuális sensus mikroegységeivel kapcsolatban a következőket kívánom megjegyezni. Az, hogy az adott vehikulumban található szóalakokhoz milyen kontextuális sensusokat rendelünk, elsősorban attól függ, hogy egy-egy adott szóalak szótövéhez a lehetséges lexikai jelentések közül melyiket rendeljük mint feltételezésünk szerint abban realizálódót. Így választhatjuk ki például az ár2 lexikai szócikkből (lásd T/5 reprezentáció) az ‘áramló v. hullámzó víztömeg, illetőleg ennek áramlása, sodrása’, esetleg a ‘vál <Kif-ekben:> események, folyamatok sodró ereje’ értelmet, az éget lexikai szócikkből pedig az ‘égő, maró fájdalmat okoz’ értelmet stb. De az ‘ár’ motiválható intertextuálisan is, például: Úr Isten, segíts és tarts meg engem,/Mert a vizek szinte lelkemig érnek,/Közepén vagyok a sáros mélységnek,/Amelyben csaknem elsüllyed fejem!... (69. Zsoltár) stb. Az „emberarcú”6motiválható például (ha teológiai szempontból nem is kifogástalanul) ilyenformán: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremti őt...” (Mózes, I. 1. 27.).
        5.2. A T kontextuális sensusának kommunikációegységeivel (vö. T/2 reprezentáció) kapcsolatban a következőket jegyzem meg.
        5.2.1. A szóban forgó egységek közül az [leFck05] a „ne rántson el” konstituens tárgyi vonzata explicit megnevezésének hiánya következtében nem referencializálható egyértelműen, e tárgyi vonzat ugyanis lehet az ‘engem’, de lehet a ‘téged’ elem is, ennek következtében a K02 első fokú és a K201 másodfokú kompozícióegység sem; a „nagy kínok” összetevő miatt az [leFck06] szintén nem referencializálható egyértelműen.
        5.2.2. A szóban forgó egységekhez különféle performatív modalitású ‘szubvilág’-alkotó igék rendelhetők. Az [leFck03]-hoz például a ‘tud’, az [leFck24]-hez az ‘állít’ stb.
        5.3. A T kontextuális sensusában magasabb fokú kompozícióegységeket globálisan jelző elemeknek tekinthetők egyrészt az Istenre és a ‘lírai én’-re utaló kifejezések, igei toldalékok – ezek kodenotatív és/vagy koreferenciális láncokat képező használata a konvenciókat kielégítőnek tekinthető: ijessz meg (te), bukj föl (te), vedd el (te), ordíts (te), csapj (te), versz (te) [Sg.2. igealakok], istenem, emberarcú; haragodra, mennyköveddel, bosszúd, kegyed, hiányoddal [Sg.2. birtokos személyjeles alakok]; istenem, szükségem, kezemre, lélekzetemet [Sg.1. birtokos személyjeles alakok], engem, én, reám, belém [Sg.1. névmási alakok], kilátszom, játszom, (gyulékony) vagyok, lobbantottam, legyek, forgok, fekszem, merek, fojtom vissza, nézek (farkasszemet) [Sg.1. igealakok] stb.; másrészt a kötőszókhoz rendelhető interpretációk – a K203-at konstituáló K05-höz például egy ‘és’ sensusú kontextuális szemantikai kötőelemmel kapcsolód(hat)ik a K06 (lásd T/4 reprezentáció).

        6. Interpretáció és intertextualitás

        A T intertextuális kapcsolatban7 áll többek között a következő József Attila-versekkel.
 

        Távolabbi intertextuális kapcsolatra példák lehetnek a következők.8
          7. Befejező megjegyzések

        A T szimbolikus interpretációja a T-ben kifejezésre jutó (a T-ben leírt vagy a T által létrehozott) frame segítségével a következőképpen fogalmazható meg: ‘Isten egzisztenciális hiánya’ és/vagy ‘Isten létének vágya’.

Jegyzetek

Nyitólap

 

Nyelvészeti Füzetek 4