Skip navigation

11.3.1. A fonológia lineáris elméletei

Ebben a keretben a hangelemek egymástól elkülöníthető, diszkrét egységekként értelmeződnek. Ez a felfogás a 70-es évekig dominált, majd a problémák, melyek a keret rugalmatlanságából adódnak, szétfeszítették azt és alapvetően három irányzat rajzolódott ki: a strukturális, a megkülönböztető jegyes illetve a generatív fonológia.

11.3.1.1. Strukturális fonológia

Az amerikai leíró nyelvészek és a Prágai Nyelvészkör tagjai munkálták ki ezt az elméleti keretet. Alapegységének a fonémát tekintik, mely meghatározásuk szerint a hangok a lényeges tulajdonságainak az összegződése, a nyelvi rendszer elvont egysége. A fonémák rendszert alkotnak, ezek egymáshoz képest határozhatók meg leginkább. Hasonló tulajdonságaik alapján osztályokba rendeződnek, különbözőségeik szerint pedig oppozíciókat hoznak létre, pl. zöngés-zöngétlen párok. Ebben rejlik jelentésmegkülönböztető szerepük. Ha egy elemen múlik két szó közötti jelentéskülönbség, akkor azok minimál párok. Az egy tulajdonságban eltérő fonémák egymással korrelációt mutatnak, pl. időtartam öt-őt vagy ajakműködés üde-ide, képzés módja, stb. tekintetében. Azonban nem minden hangzónak van ilyen „párja”, ezek a páratlan fonémák, pl. az m hangnak nincsen zöngétlen párja (Kassai, 1998).

11.3.1.2. Jegystruktúra elmélet

Jakobson továbbfejlesztette a strukturalista elméletet, s arra jutott, hogy a jelentésmegkülönböztető szerep nem a fonéma egészének, hanem bizonyos tulajdonságainak következménye, ezek a megkülönböztető jegyek. Ebből következő a fonéma definíciója is módosul: Jakobson szerint az a megkülönböztető tulajdonságok egyidejű halmazaként értelmezhető. Ezen tulajdonságok közül hol az egyik, hol a másik válik fontossá, azaz a fonémák közötti távolság nem egyforma, azt inkább egy skálán kell értelmeznünk. Álljon itt egy példa erre: a szab/bab szópárban a fonématávolság nagyobb, mint a kész/kéz minimál pár esetén, azaz az előbbi esetben több tulajdonság van, amiben a páros eltér, míg utóbbi esetben csak a zöngésség (azaz egy tulajdonság) tekintetében látszik eltérés. Ennek jelentősége van pl. a fonotaktikai szabályok esetében. Jakobson összesítette a világ nyelveiben fellelhető beszédhangokat, s azt találta, hogy mintegy 16 megkülönböztető jegyből létrehozható a világ nyelveinek fonémaállománya. A beszéd tervezése során a beszélő ún. bináris döntéseket hoz (igen/nem). A magyar nyelv esetében 13 jeggyel egyértelműen jellemezni lehet a fonémákat (Kenesei, 2004).

11.3.1.3. Generatív fonológia

Ez az elmélet szintén a megkülönböztető jegyeket tekinti alapegységének, de a fonológiai elemzés ebben a keretben a megkülönböztető jegyekkel való műveletek formalizált szabályokban való leírása. Eltekint a fonéma fogalmától, a megkülönböztető jegyekkel végzünk műveleteket. Hiszen egy mögöttes (agyi reprezentáció) illetve egy felszíni (kiejtett beszédjelenség) alakot feltételez, a kettő között pedig a fonológiai szabályok közvetítenek (Kassai, 1998).