8.2. A fonetikai koartikuláció

A fonetikai koartikuláció térben (pl. képzési hely módosulása) és időben (hangok képzésének sorrendisége, artikuláció időviszonyai) fokozatosan jelenik meg, különböző szegmenteseken keresztül is hat. Tehát ebből a szempontból a koartikuláció azt jelenti, hogy a szomszédos beszédhangok hatnak egymásra, de a létrejövő konfiguráció nem az adott nyelv valamelyik fonémájának realizációja. Három típust lehet elkülöníteni, ezek (Gósy, 2004):

8.2.1. Koartikulációs hangátmenetek

Jellemző, hogy a szomszédos beszédhangok hatással vannak egymásra, s mindez hangátmenetet (folyamatos artikuláció során az egyik konfigurációból a másikba térnek át a beszédszervek) eredményez, de nem változtatják meg egymás artikulációs konfigurációját. Inkább egyfajta igazodásról, alkalmazkodásról van szó ebben az esetben. Az átmenetek jelentősen nehezítik a szegmentálást vagyis egy-egy beszédhang azonosítását. Pl. a hangkapcsolatokban megváltozik a magánhangzók formánsszerkezete a mellette álló mássalhangzóhoz igazodva

8.2.2. Módosult artikulációs konfiguráció

A szomszédos beszédhangok egymásra hatásának következménye a módosult artikulációs konfiguráció. Ilyen pl.: elmarad a zárhang zárfelpattanása (repce), ha mássalhangzó követi, módosul a képzési hely (pl. átnyúl).

8.2.3. Eredeti beszédhang megváltozása a koartikuláció hatására

A módosulás ebben az esetben olyan mértékű, hogy az egy másik beszédhangot eredményez, pl. képzési hely módosul úgy, hogy egy új fonéma realizációját hozza létre → ing szó esetében az n hang képzési helye veláris területre tolódik, létre jön az ŋ.