9.4. Beszéddallam
A beszéddallam az alapfrekvencia folyamatos és célzott változtatásának eredménye. A zönge frekvenciájának változtatásával a beszéd egyes részei magasabban vagy alacsonyabban szólaltathatók meg, ezen változtatások, s egymáshoz való viszonyuk szintaktikai illetve szemantikai szempontból is funkcióval bírhat. A nyelveket az alaphangmagasság által kifejezett nyelvi funkció alapján két csoportba lehet besorolni: tonális és nem tonális nyelvek. Előbbiekre jellemző, hogy a hang magasságának változtatásával képesek a szavak jelentésének megkülönböztetésére, ilyen pl. a szlovén, a kínai vagy a norvég nyelv. A nem tonális nyelvek esetében az alaphangmagasság változtatásának nincsen ilyen jelentésmegkülönböztető szerepe a szavakat illetően, ilyen pl. a magyar nyelv is, azaz a magyar a zönge változásait, mint szupraszegmentális elemet használja (Gósy, 2004).
A dallam alkotói a hangmenetek, melyek a zönge modulálásából állnak. Ötféle dallammenetről beszélhetünk, ezek:
- ereszkedő
- emelkedő
- eső
- szökő
- lebegő
Ugyanazon frekvencia változtatása hosszabb időtartamban ereszkedés vagy emelkedés, míg rövidebb időtartamban esés vagy szökés. Ezek összekapcsolódhatnak, így jönnek létre a különböző dallamformák, pl. eső-ereszkedő, stb. A dallamok dallamszerkezetet alkotnak. Egy adott nyelvi szerkezetnek megfelelő dallam a frázis.
A magyarra az ereszkedő dallammenet jellemző, tehát a közlés eleje általában magasabb, majd ez különféle módokon csökken, kiindulásnak vegyük a kijelentő mondat mintáját. Ehhez képest a felkiáltó, felszólító mondatok dallama eső illetve ereszkedő lehet, az előbbieknek kissé meredekebben csökken a frekvenciaértékük, de általában igaz rájuk, hogy magasabb frekvenciaértékről indulva viszonylag rövid idő alatt csökken az alaphangmagasság értéke, s a közlés végére jut el a legalacsonyabb frekvenciaértékre.
A kérdéseket illetően nagyobb a sokszínűség a típusok miatt. Alapvetően két nagyobb csoportot különíthetünk el, jelenleg csak ezekkel foglalkozunk röviden: kérdőszavas és eldöntendő kérdések. Előbbiek hasonlítanak a fentebb ismertetett felszólító és felkiáltó mondatok dallammintázatához (az indítás után ereszkedés figyelhető meg). Az eldöntendő kérdéseket illetően alapvetően három csoportról beszélhetünk:
- egy szótagú: nincs frekvenciacsökkenés a szótag második felében, emelkedés van, pl. Én?
- két szótag: több fajtája lehet, dallamemelkedés jellemző az utolsó szótagon, amit követhet csökkenés, pl. Függönyt?
- három vagy több szótagú: általában az utolsó előtti szótagon emelkedik a dallam és az utolsó leesik, pl. Kitakarítottátok a lakást?
Az óhajtó mondatokra többféle dallam jellemző, általában enyhén emelkedő és a közlés második felében lebegő.
Azt a tartományt, melyen belül az alaphangmagasságot tudjuk változtatni, nevezzük az adott közlés hangterjedelmének. A beszédhangfekvés pedig az a frekvenciatartomány, amelyben az alaphangunkat tartjuk, ennek megítélése (magas vagy mély) erősen szubjektív döntés eredménye (Gósy, 2004).