Archívum

Facebookon


« | Főoldal | »

Pályázati felhívás Nyomtatóbarát változat

Szerző: admin | 2010. június 14.

Tehetséges vagy? TDK dolgozatot írsz?

Érdeklődsz az oktatói/kutatói pálya iránt?

Úgy érzed az andragógia, mint tudomány, és mint szakma élethivatásoddá válhat?

Az Andragógus Identitáskutató Műhely és a Tudományos Diákköri Csoport pályázatot hirdet TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAMBAN

való részvételre.

A tehetséggondozó program 2010. szeptemberétől decemberéig tart, összesen 60 órában az alábbi tartalommal:

Kutatói szeminárium: 24 óra
TDK dolgozatot készítő hallgatók mentorálása: 12 óra
Mesterkurzus: 6 óra
PhD felkészítő kurzus: 6 óra
Előadás és prezentációs technikák tréning 12 óra

A program elvégzését tanúsítvánnyal ismerjük el.
Elsősorban azoknak az II. éves, Andragógia BA szakos és Andragógia MA szakos hallgatóknak a jelentkezését várjuk, akik 2010-ben TDK dolgozat elkészítését vállalják és érdeklődnek a tudományos pálya iránt.

A programban való részvételt 20 fő részére tudjuk biztosítani.

Jelentkezési határidő: 2010. június 30.

A jelentkezési lapot és a motivációs levelet Dr. Farkas Éva egyetemi docens részére a feva@jgypk.u-szeged.hu címre kell megküldeni. A jelentkezésről mindenki visszaigazolást kap, a programra jelentkező hallgatók személyes meghallgatására 2010. szeptember elején kerül sor.

Jelentkezési lap

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
Felnőttképzési Intézet

Kategóriák: Nincs kategorizálva | Nincsenek kommentek. »

Kommentek

A kommenteléshez be kell jelentkezni!