A tapasztalat és a kutatások eredményei szerint is a hosszabb, egy óránál tovább tartó, állóképességi terheléskor jelentkező fáradtság, kimerültség csökkenthető az erőkifejtés alatti szénhidrátbevitellel és ezáltal a teljesítmény fokozható (Coyle, Hagberg, Hurley, Martin, Ehsan és Holloszy, 1983). A bevitt szénhidrát hozzájárul a vércukorszint fenntartásához, lassítva ezzel a máj glikogénraktárának kiürülést, így az tartalékot jelenthet a hosszantartó terhelés energiaigénye szempontjából. A pótlás az izom glikogén felhasználását nem, vagy alig befolyásolja (Coyle, 1992).

Az optimális szénhidrát-bevitel a sporttevékenység előtt minimum két órával indul egy szénhidrátdús étkezéssel (Lásd" Sportolás előtti szénhidrátfogyasztás") és a sportolás előtti öt percen belül elkezdett, 15-20 perces időközönként ismétlődő, kisebb mennyiségű pótlásokkal folytatódik.

A sportolók leggyakrabban sportitalokat használnak erre a célra, de energiaszeletek vagy sportgélek ismételt fogyasztása és ezt követő vízivás is alkalmazható alternatíva. Az optimális folyadékellátottságra ugyanolyan figyelmet kell fordítani, mint az energiabevitelre. A sportital hatását nagymértékben befolyásolja a benne lévő szénhidrátok típusa és koncentrációja, valamint a hatás fokozása céljából alkalmazott egyéb anyagok (pl koffein, fehérje, stb.) jelenléte.

A sportital-gyártók törekszenek úgy összeállítani az oldatot, hogy magas legyen az energiatartalma, gyorsan ürüljön, ne okozzon emésztési panaszokat és az ízét is kedveljék a sportolók. A gyomorból történő kiürülést a szénhidrátok koncentrációja és típusa nagymértékben befolyásolja. A töményebb oldatok tovább maradnak a gyomorban, mint a hígabbak. Például amíg 400 ml híg cukoroldat (139 mmol/l) 20 perc alatt teljesen elhagyja a gyomrot, addig egy töménynek (834 mmol/l) ez megközelítőleg 2 óra vesz igénybe. Viszont a töményebb oldatból, lassúbb ürülése ellenére, több szőlőcukor jut a vékonybélbe, mint a hígabból. A tömény oldat émelyítően édes íze hátrány a fogyaszthatóság szempontjából és a kisebb térfogatú bevitel nem járul hozzá a sportoló optimális folyadékellátottságához sem.

A kiürülést a szénhidrát típusa is befolyásolja. Például a gyümölcscukoroldat gyorsabban hagyja el a gyomrot (200 mmol/l koncentráció alatt), mint a többi egyszerű cukorból készültek (Wilmore és Costill, 2004). A fruktóz önmagában azonban nem olyan hatásos, mint a glükóz, és hasmenést is okozhat. A gyakorlati tapasztalatokat és a kutatások eredményeit is figyelembe véve általában glükóz-és fruktóz tartalmú vagy egyszerű cukrot és maltodextrint tartalmazó oldatokat alkalmaznak a gyártók a kívánt hatások elérése céljából. Ha az ital egykomponensű, például csak szőlőcukrot tartalmaz, akkor a transzportmechanizmus (SGLT1) hamarabb telítődik, mint ahogy a kívánt mennyiségű pótlás felszívódásra kerülhetne. A több komponensű oldatoknál a további transzportmechanizmusok (GLUT5) egyidejű alkalmazása miatt az exogén szénhidrátoxidáció aránya magasabb, mint az egy komponensű italok esetén.

Az elhúzódó (2,5 órán túl tartó) terhelések esetén javasolt óránkénti 30-80 gramm szénhidrátpótlás esetén nincs különbség az egy és a több komponensű sportitalok exogén szénhidrátoxidációra gyakorolt hatásában, ha a bevitel közepes nagyságú (0,8 g/perc) (Hulston, Wallis és Jeukendrup, 2009). A nagyobb koncentrációjú bevitel, bár emeli az exogén szénhidrátoxidáció arányát, már gasztrointesztinális panaszokat okozhat (Roberts, Tarpey, Kass, Tarpey és Roberts, 2014)

A kívánt hatás elérése céljából azt is figyelembe kell venni, hogy a sportolók átlagban 300-500ml folyadékot tudnak elfogyasztani vagy fogyasztanak el szívesen óránként. Az a szénhidrátkoncentráció, ami jelentős teljesítménynövekedést jelenthetne ilyen volumenű óránkénti bevitel során, sok esetben már emésztési panaszokat okozhat.

A kutatások szerint a fruktóz-glükóz és a maltodextrin-fruktóz összetételű sportitalok alkalmasak akár elhúzódó állóképességi terhelések során is a sportoló teljesítményének a növelésére (Triplett, Doyle, Rupp és Benardot, 2010).

A sportitalok a szénhidrátokon és az elektrolitokon kívül gyakran tartalmaznak más összetevőket is. Régóta ismert a koffein teljesítménynövelő hatása. Egy 1979-es vizsgálatban a résztvevőknek az volt a feladatuk, hogy két órán keresztül, teljes kifáradásig, kerékpározzanak. Két csoportra osztották őket, az egyik koffeinmentes sportitalt kapott negyedóránként, a másik koffeint is tartalmazót. Ez utóbbi csoportnak jelentősen nagyobb volt a teljesítménye (Ivy, Costill, Fink és Lower, 1979). Koffeintartalmú ital (3-9 g/ttkg koffein) fogyasztása a sporttevékenység előtt szintén kedvező hatásúnak bizonyult, mert meghosszabbította az elfáradáshoz szükséges időtartamot (VO2max 70-80%-val történő terhelés esetén) (Graham és Spriet, 1995; Kovacs és munkatársai, 1998). Figyelembe véve más szakirodalmi eredményeket is, mind a koffein, mind a kávé, akár élettani dózisokban is (3-6 mg/kg), teljesítménynövelő hatásúnak tartható a legtöbb terhelési formában, különösen állóképességi sportokban. Terhelést követően pedig pozitívan befolyásolhatja restitúciót a glikogén újraképződésének növelése révén. Használata napjainkban már nem korlátozott, de 1984-2003 között szerepelt a WADA doppinglistáján: amennyiben a koffein koncentrációja nagyobb volt a vizeletben, mint 12 mikrogramm /ml, az doppingolásnak számított (Pesta , Angadi, Burtscher és Roberts, 2013). A teljesítménynövelés érdekében történő fehérjehozzáadás hatását is vizsgálták a kutatók, és nem találtak döntő bizonyítékot arra, hogy fokozná a sportteljesítményt (van Essen és Gibala, 2006; Breen, Tipton és Jeukendrup, 2010 ; Coletta, Thompson és Raynor, 2013).