Nyitva tartás

Hétfő Zárva
Kedd 10 - 16
Szerda 10 - 16
Csütörtök 10 - 16
Péntek 10 - 16
Szombat Bejelentkezésre
Vasárnap Zárva

Elérhetőség

Szegedi Tudományegyetem
Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.

Telefon: +36 62 544 753
E-mail: tudastar.jgypk@szte.hu

Belépés

A Technika Tanszék gyűjteményének kezdete az Állami Polgári Iskolai Tanítóképző Intézet (1873), majd az Állami Polgári Tanítónőképző Intézet (1877) megalapításáig nyúlnak vissza, amikor is már olyan, technikával kapcsolatos tárgyakat oktattak, mint „Ipari és mezei gazdaság” illetve „Iparoktatás és rajz”. Később ipari szakcsoportokat is szerveztek a következő megnevezésekkel: „A háziipar különböző ágai”, „Rajzolás és mintázás”, „Műhelygyakorlatok”. A két polgári iskolai képző intézményt 1928-ban egyesítették, és Szegedre helyezték. 1928-tól szlöjd (kézimunka), 1933-tól mezőgazdaságtan és háztartástan-gazdaságtan, 1934-től női kézimunka tanítását vezették be.
A gyakorlati képzés bevezetése és a tárgyi feltételek kialakítása a Szlöjd Tanszék létrehozásával indult el. A fejlesztés Czöndör László és Fogassy Ödön nevéhez fűződött, utóbbi festőművészként és feltalálóként is ismertté vált. 1947-től a Növénytani és Állattani Tanszék és a Fizika Tanszék keretében folyt a mezőgazdasági, illetve a műszaki-technikai képzés.
1960-tól Pálfy György vezette a megújuló Mezőgazdasági Ismeretek és Gyakorlatok Tanszéket (később Mezőgazdasági Tanszék). Gyakorló kertet, műhelyeket, tantermeket építettek, gazdag tankönyvgyűjteményt állítottak össze, és szakmai szemléltetőanyagot gyűjtöttek, amelyek a kiállítás mezőgazdasági törzsanyagát képezik. 1959-től Tímár András kapott megbízást a Műszaki Ismeretek és Gyakorlatok Tanszék (később Műszaki Tanszék) megszervezésére. Ezen a tanszéken is szemléltetőeszközöket, oktatási anyagokat szereztek be a tanítás és a gyakorlatok megkönnyítésére. 1987-ben a két tanszék egyesítésével hozták létre a Technika Tanszéket.
A mai tanszék tárgyai, eszközei, könyvei 137 éve gyarapodnak. Ezek egy része ma is korszerű és használható. Faipari szerszám-gyűjteménye egyedülálló, a fémipari szerszámok és eszközök többségét maguk a hallgatók készítették szakértő tanáraik és technikusok irányításával.

A Technika Tár gyűjteményei
1. Mezőgazdasági gépmodell gyűjtemény: tárgyai felölelik a teljes mezőgazdasági gépvertikumot. A csaknem 100 darabból álló gyűjtemény egy részének felújítására 2010-ben került sor. Legértékesebb modellek: cséplőgép, ekék, traktorok.
2. Kisállat fajtagyűjtemény: az 1960-1970-es évek kisállattenyésztését mutatja be (galamb, tyúk, nyúl, stb.).
3. Terménygyűjtemény: rendkívül széleskörű, áttekintő képet ad a magyar mezőgazdaság fejlődéséről. A gyűjtemény törzsét a gabona és az olajos növények különböző módszerű bemutatói alkotják.
4. Járműmotor-gyűjtemény: alapját az 1960-as években beszerzett Danúvia, Riga, Simson motorkerékpárok motorjai, főbb egységei alkotják. A motorok egy része metszetként, másik része szerelhető egységekként tekinthető meg. A hagyományos motorok mellett Trabant, Nissan motormetszetek és Opel-, valamint Audi-motor szemlélteti a modern technikát.
5. Energetikai modellek: az energiaátalakítás folyamatát szemléltetik. Fontosabb működő rendszerek: alul- és felülcsapott vízkerék, Bánki-turbina, földrengés-szimulátor, szabályozható villanymotor modell.
6. Elektronikai modellek: a hallgatóink által készített dolgozati mellékletek, amelyek főként irányítástechnikai, informatikai problémák szemléltetésére szolgálnak.
7. Szemléltetőeszköz gyűjteményünk rendkívül sokrétű. Néhány kiemelt eszköz: elektromos mérleg, mázsa, szódavíz töltő gép, mélységi fúrófej.