A monokord egyhúros ógörög kísérleti eszköz a húr-hosszúság és a hangmagasság viszonyinak meghatározására

A bemutatott eszköz egy hangszekrényből és a hangszekrényre erősített kettő darab húrból áll, valójában nem monochord, hanem duochord. A hangszekrény oldalán centiméterskála helyezhető el.
Az üreges hangszekrényre azért van szükség, mert a húr igen rossz hangsugárzó. A fadoboz konkrét szerepe az, hogy a húrtól átvett rezgéseket a levegőnek nagyobb felület mentén tudja átadni, növelve ezzel a hangerősséget.
A húr rugalmas, fémből vagy műanyagból készül. Megfeszítés hatására rugalmas erők lépnek fel a húrban, ezért megpendítéskor ún. harántrezgés jön létre, azaz transzverzális hullám keletkezik a húr mentén.
A demonstrációs hangszer húrjain egyrészt a húrhosszúság és a hangmagasság viszonya tanulmányozható, másrészt, mivel a két húr nem egyforma átmérőjű, a hangmagasság húrátmérőtől való függése is vizsgálható.

Kísérlet:
Hozzuk rezgésbe a húrokat úgy, hogy madártollal, vagy az ujjunkkal a húr közepét megpendítjük. Jól hallható, hogy a húrok alaphangja különböző, a vastagabb húr hangja mélyebb. Ha rezgés közben a húr közepét lefogjuk, akkor az addig erősen hangzó alaphang megszűnik, de hallható lesz az első felharmonikus. Az alaphanggal együttesen fellépő felharmonikusok adják a húr hangjának „színét”. A hangszerek jellegzetes hangja a hangszínnek köszönhető.
Az egyes felharmonikusokat úgy is bemutathatjuk, hogy a húrt a közepén, vagy hosszának harmadában, negyedében stb. egy ékkel alátámasztjuk, majd a megfelelő helyen megpendítjük, esetleg vonóval rezgésbe hozzuk. Az ék helyén ún. csomópont alakul ki, itt nincs harántrezgés. A megpendítés helyén viszont ún. duzzadóhely alakul ki, ezen a helyen a húr maximális amplitúdóval rezeg.